Üdvözöllek európa szívében kedves utazó!


 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Share| .

Noah & Olivia - Woodsens in the house

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down











avatar
My heart is european

I am rich honey

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : Candice Accola

Hozzászólások száma : 41

▽ Munkám : Főiskolára szeretnék bekerülni.

▽ Szexualitás : Heteroszexuális




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Vas. Ápr. 05, 2015 3:05 pm
Tárgy - Re: Noah & Olivia - Woodsens in the house



To my hero

Hiába remegtek a kezeim és dobtam ki a taccsot majdnem az idegeskedéstől, úgy tűnt, hogy mindezektől függetlenül hideg fejjel tudtam cselekedni. A légzésem szapora volt, gondolom a pulzusom is az egekbe szökkent, s igazából fel sem fogtam, hogy mi történik, mégis kimásztam az ablakon, le a lépcsőn, s futottam London utcáin. Úgy éreztem magam, mint egy alacsony költségvetésű, C osztályos akciófilmben, ahol a főszereplő mindig csetlik-botlik, de valahogy mégis megmenekül. Persze a történtek alatt egyetlen egy dolog járt a fejemben: hogy ezt csak álmodom. Pár perc múlva valószínűleg zihálva felébredek az ágyamban és rájövök, hogy az egész egy rossz rémálom volt, s megfogadom, hogy többet semmilyen akciófilmet nem nézek Noah-val. De bármennyire is próbáltam felkelni, egyszerűen nem sikerült. Az idő egyre csak haladt előre, s nem történt semmi sem. Kezdtem úgy érezni, hogy mindegy mit teszek, semmi sem fog változni. Nem fogok felébredni, mivel ez mégsem egy álom. Ez a rideg valóság, ami valamilyen oknál fogva betört az életünkbe, távozni pedig egyelőre nem óhajt.
Mire valamennyire magamhoz térek, már Noah egyik kocsija mellett állunk és most, ahelyett, hogy megrökönyödnék azon, miért nem elég neki egy autó, miért van tele a mélygarázsunk különféle autókkal, egyszerűen lefagyok. Ott állok a fekete sportkocsi mellett és mozdulni sem bírok. Hallom, hogy mondja üljek be, de a lábamat nem bírom indulásra bírni. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy pillanatokon belül idegösszeomlást kapok vagy csak simán elájulok. Lehet utóbbival jobban járnánk...
Ikrem betuszkol az autóba, még az övemet is becsatolja, amíg én valahogyan próbálom összeszedni a maradék épp gondolataimat, aztán ő is beül. Az autó elindul, míg én nézek ki a fejemből, aztán hirtelen kiszakad belőlem minden és valósággal hisztérikusan kiabálni kezdek a testvéremmel. - Mihez fogunk kezdeni? Úristen, Noah! Vissza kell mennünk, anyáék még ott vannak! Mi van akkor, ha rosszul hittem? Mi van akkor, hogyha nem jutottak be időben abba a hülye pánikszobába? Noah, fordulj vissza! - Már szinte visítok, majd sírni kezdek. Igazából nem szeretek sírni, se gyengének látszani, de az előbb történtek olyan sokkhatásként értek, hogy máshogy nem vagyok képes lenyugtatni magamat, csak ha szó szerint kiengedem a fáradt gőzt és az idegességet. Lehúzom az ablakot, hogy az esti hűvös levegő az arcomba csapódjon és némi nyugalmat zúdítson rám, mert hogy utóbbi igazán jól esne. Megtörlöm szemeimet, mélyeket lélegzek, majd miután felhúztam az ablakot, testvéremre pillantok. - Meg kell állnod valahol, hogy fel tudjunk venni készpénzt. - A realista, hidegen gondolkodó énem végre előtör belőlem és az ésszerű dolgokat rangsorolja. Hiába van nálunk megannyi hitelkártya, ha egy idő után valamiért letiltják azt. Addig kell készpénzt felvennünk, amíg tudunk. Nem gondolom, hogy bárki is zárolná a kártyáinkat de a mai nap után ez lenne a legkisebb trükk, amit ellenünk felhasználnának, így a jobb félni, mint megijedni elvet követném.
Előhúzom a telefonomat a zsebemből és anyát kezdem hívogatni. Többször kicsöng a telefon, de válasz nem érkezik. Így hát újra próbálom. Majd megint. És megint. - Anya nem veszi fel... - A hangom remeg az idegességtől, majd elcsuklik. Miért nem veszik fel a telefont?  Idegesen dobolok a lábammal, majd telefonomat arrébb dobva tördelni kezdem a kezeimet. Vissza kellene mennünk. - Noah, vissza kell mennünk... Mi van, ha anyáék bajban vannak?
















▽▲▽



you are not only my brother, you are my hero
Vissza az elejére Go down











avatar
My heart is european

I am rich honey

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : Jamie Campball Bower

Hozzászólások száma : 5




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Hétf. Márc. 30, 2015 4:33 pm
Tárgy - Re: Noah & Olivia - Woodsens in the house






Olivia and Noah

A 2 pasas nem tágít, én meg most már tényleg közel állok ahhoz, hogy megöljem őket. Na jó, nem igaz, nem ölném meg őket..egyelőre. De fejben azért pár golyót vagy kést megjáratok bennük, csak a rend kedvéért. A gondolataiért még senkit nem tartóztattak le, vagy ítéltek el. Hogy félek-e? Nem. A nővéremet féltem.  Éles, rizikós helyzetben sajátosan, de bátran viselkedem, nem bújok az asztal alá, és nem rémít meg a halál gondolata. Ilyen vagyok, és néha, csak nagyon ritkán tudok kilépni ebből a szerepből, ebből a védőbástyából, ami erősnek mutat, néha erősebbnek, mint amilyen valójában vagyok.
Nem vagyok társalgós kedvemben, ez az arcomra van írva, így aztán hamar a szobáinkba kerülünk és pakolunk. Egy kisebb táska, bokszerek és zoknik, egy fegyver és egy kés. Igen. Biztonsági okok. Két póló és egy farmer nadrág. De az ünnepi gúnyám is hamar lekerül rólam és átvedlek. Hallom ahogy a tesó bezárja a szobája ajtaját. Kész van. Akkor indulás, ki az ablakon. Kinézek, lassan már halad lefelé. Egy kis ideig figyelem, aztán megyek, mászok utána. Hogy utálok menekülni. De muszáj. Kénytelen vagyok, mert a testvéremet kell innen elvinnem. Nem birja az ilyet. Ha ő most nem lenne itt, már rég szét vertem volna a fegyvereseket.
Sok mindennel meg tudok barátkozni. Láttam már az emberi kegyetlenség legmélyebb szintjeit, és bár eleinte nehezen dolgoztam fel a szembesüléseket, mostanra megedződtem.
A kérdésére nem válaszolok. Még nem. Mert nem akarok. Nem is tudom. Nem tudom hova. Kihez. Egy pillanatra elgondolkozom, aztán megragadom Olivia kezét és megint megindulok vele.
- Nem tudom, de el kell tűnnünk innen. - teszem hozzá a magyarázatom és a sarkon kifordulva az egyik kocsimhoz veszem az irányt.
- Ülj be. - adom az utasítást, de ha nem hajlandó beülni, segítek neki ebben is és még be is kötöm a biztonsági övvel. Aztán becsüccsenek én is, bekötöm magam, majd kifujom az eddig bent tartott levegőt. Oké és most? Jó, sose volt még B tervem, mindig csak egy tervet készítek és aszerint "darálok"...de most...erre nem számítottam. Beindítom a járgányt, gyorsan kifordulok és már hajtok is el. Jogosítványom itt van? Itt van. Személyi. Megvan. Oliviáé is nálam van. Akkor minden tuti. Illetve nem....


. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .


















▽▲▽



you are not only my sister, you are my hero
Vissza az elejére Go down











avatar
My heart is european

I am rich honey

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : Candice Accola

Hozzászólások száma : 41

▽ Munkám : Főiskolára szeretnék bekerülni.

▽ Szexualitás : Heteroszexuális




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Pént. Márc. 27, 2015 8:11 pm
Tárgy - Re: Noah & Olivia - Woodsens in the house



To my hero

Vegyes érzések kavarogtak bennem, hiszen egy részről bármit megadtam volna azért, hogy ne unalmasan teljen el ez az este is, ugyanakkor nem ilyen izgalmakra számítottam. Valamiért, az én lökött, szőke nős gondolkodásommal még bűntudat is ébredt bennem, hisz oly annyira vágytam arra, hogy történjen valami, erre tessék...
- Oké, akkor előbb beülünk egy nyugis vígjátékra. - Tovább próbálkozom lenyugtatni a testvéremet, aztán rögtön minden meg is változik. Feje tetejére fordul az egész világ vagy legalábbis az az élet, amit eddig ismertünk. Sohasem gondoltam volna, hogy valaha ilyen dolgok a közvetlen környezetemben is megtörténhetnek. Soha nem sétáltam London lepukkant negyedeiben, sose váltam gúnyolódások céljává, mindig, mindenhova ügyesen beilleszkedtem. Akkor még is miért abban a házban történik ez, ahol felnőttem?
Nem tudok belemélyedni a gondolataimba, a szemeimnek viszont hiszek, s ahogy Noah a fülembe súg, nagyon el sem kell ráncigálnia onnan, hiszen megyek én magamtól is. Nem létezik, hogy egy percnél tovább maradjak ezen a helyen. Ahogy anyut ismerem, ő már rég berohant a pánikszobába. Nos igen, ő mindig is babonás volt, éppen ezért annyira nem is meglepő módon nekünk még pánikszobára is futotta. Úgyhogy miatta nem kell aggódnunk, most csak kettőnknek kell eltűnnie innen, de gyorsan.
A szívem a torkomban zakatol, levegőért kapkodok, s dobálom be kedvenc ruhadarabjaimat egy kisebb táskába. Semmi extra dolgot nem viszek magammal, hisz arra nem számítok, hogy pár napnál tovább kellene távol maradnom az otthonomtól. Annyi időre ez a pár váltóruha bőven elég lesz, ismerősünk pedig bőven akad, akiknél meghúzhatjuk magunkat.
Az ajtóhoz futok, hogy bezárjam azt, majd miután a táskát a vállamra dobtam kinyitom az ablakot. - Ah, utálom a magasságot... - Persze, nem elég nekem, hogy klausztrofóbiám van, még a tériszonyt is megnyertem anno magamnak. Óvatosan kimászom az ablakon, a szél lágyan belekap a hajamba, de ezzel mit sem törődöm, hiszen azzal vagyok elfoglalva, hogy ne törjön le a halálfélelem vagy a pánik, ami abból adódik, hogy lelátok egészen a tőlem több tíz méterre lévő betonig. Nem is gondolkodom, futólépésben elindulok lefelé a tűzlépcsőn és áldom az eget, amiért ezen a házon még van ilyen. Londonban ez annyira nem elterjedt. Vagyis az volt, csak egy időben mindenhonnan leszedték, de ezen valamiért meghagyták.
Lábam a szilárd talajra ér, s én felsóhajtok. Látom, ahogy Ikrem jön utánam, de nem állok meg csevegni, így inkább gyorsabb ütemű léptekkel eltűnök a közeli utcasarok mögött s ott várom be Noah-t. - Most mégis mi a fenét csináljunk? - Kibukik belőlem a kérdés, idegesen a hajamba túrok, közben ijedt szemekkel figyelem a körülöttünk sétáló embereket, mintha bármelyik pillanatban nekem eshetne valamelyikük. - Hova menjünk? - Egyértelmű, hogy már nincs kedvem se a hamburgerhez, se a filmhez. Az még azelőtt volt, mielőtt valakit megöltek az otthonunkban. Ó te jó ég... Agyam leghátsó kis zugából most tornádóként repül vissza az emlékezetembe az a földön fekvő ember. A sokk, amit kaphattam, kizárhatta ezt az infót, hogy legyen erőm ahhoz, hogy eljöjjek onnan, na de most... Nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy valami őrülten rossz dolog történt nálunk. Vészes gyorsasággal kapkodok levegő után, jobbra-balra figyelek, s érzem, ahogy a pánik lassan átveszi az irányítást a tudatom felett. Hátamat a hideg falnak vetem, arcomat a kezeimbe temetem s tovább zihálok a friss oxigénért. Olyan szinten elveszítem az irányítást, hogy már lassan azt sem tudom, hogy Noah vajon még a közelemben van-e s hogy egyáltalán én magam hol vagyok...
















▽▲▽



you are not only my brother, you are my hero
Vissza az elejére Go down











avatar
My heart is european

I am rich honey

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : Jamie Campball Bower

Hozzászólások száma : 5




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Csüt. Márc. 26, 2015 4:56 pm
Tárgy - Re: Noah & Olivia - Woodsens in the house






Olivia and Noah


Tehát ha össze is szedem a bátorságom egy kis kiruccanásra, akkor sosem mehetek egyedül. Ez az első szabály, amit megtanultam az élettől. Ha egyedül vagy, a helyzeted esélytelen, akkor meg pláne ha egyszerre többen pályáznának az életedre, mert hiába érzed magad csúcsnak, egyáltalán nem vagy az. Egyedül sehova! Hiába én vagyok az öcsi, a nővéremet megvédem, bármikor, bárhol, bárkitől. Mindig! Egy kezemen meg tudom számolni, hogy 21 év alatt hányszor adtam fel valamit - makacsul keresztülmegyek mindenen, ha úgy vélem az a helyes, ha úgy vélem kell nekem, ha úgy vélem, hogy azt akarom... Ez tesz pokolian jó testvérré. Ez tesz nagyon nehéz természetűvé.
El akartam menni innen, fogni a tesót és kocsiba vágva magunkat elmenni valahova, ahol lehiggadhatok és gondolkozhatok. Szükségem lenne arra, hogy legyen friss levegőm és nyugalmam, hogy higgadtan átgondolhassak mindent…Figyelem, ahogyan a vonásai megváltoznak és talán meglepi(?), amit vázoltam neki.
El kell tűnnünk innen minden féle képen. – csipog a vészcsipogóm agyam hátsó zugában, baj van, nagy baj…menni el messze! A tesó tekintetébe pillantok, amikor simogatni kezdi arcom, suttogása lecsitítja háborgó elmém, de még mindig ott van. Érzem én, hogy menni kell…de Olivia eltereli a figyelmem. Ami egyben jó, de rossz…
- Ha lehet, akkor mindkettő. - Azért van bennünk sok közös, hiszen ő sem kedveli a felesleges köröket, én kifejezetten gyűlölöm, ha azt vesszük. Egy női sikoly, lassan pillantok az adott hang irányába, majd a tesóm is odasiet, ahol páran összegyűltek, na de nem jó cél érdekében. Látom a férfi testet a földön heverve…az a 2 tag is közelit és ahogy a ruhájuk mozdul, a fegyverük is látszik. Fegyver? Mi? Na…azt már nem! De a testvérem hangja zökken ki ebből és a vállára helyezem a kezem és a füléhez hajolok.
- Gyere, pakoljunk össze, baj van. Nem maradhatunk... – azzal a lendülettel, ragadom meg a kezét jó testvér módjára és magamhoz vonom, majd a lépcsők felé invitálom fel a szobánkba. Eddig még senki sem vette észre távozásunkat.



. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Word:
Note:  :



















▽▲▽



you are not only my sister, you are my hero
Vissza az elejére Go down











avatar
My heart is european

I am rich honey

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : Candice Accola

Hozzászólások száma : 41

▽ Munkám : Főiskolára szeretnék bekerülni.

▽ Szexualitás : Heteroszexuális




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Vas. Márc. 22, 2015 12:11 pm
Tárgy - Re: Noah & Olivia - Woodsens in the house



To my crazier half

- Én is így gondolom. Látod ott azt az ősz hajú özvegy férfit? Anyáék szerinted boldogak lennének, ha elmondanám, hogy ebben a hónapban már harmadszor kérte meg a kezemet? - A lánykéréssel nem viccelek, hisz tényleg megtörtént, de Isten mentsen tőle. Értem én, hogy anyáék nem akarják, hogy majd idővel illetéktelen kezekbe kerüljön az örökségünk, de amit csinálnak, az már nagyon túlzás. Kedvenc Ikremmel együtt nevetek, ahogyan próbálunk viccet csinálni ebből a kínos szituációból. Nem gondolom, hogy valaha is győztesként jöhetnénk ki a hasonló bemutatásoktól, ahol a szüleink már a randevúkat is lebeszélik helyettünk.
- Valóban. - Annyira untam már az estét, hogy arra ha kerestem volna, akkor se találtam volna megfelelő szavakat. Kár, hogy annyira még senki sem részeg, hogy felpattanjon az asztalra és vetkőzni kezdjen. Habár sosem voltam oda a sztriptízért, most jót tudtam volna nevetni rajta.
Ahogy az alkoholok felé veszem az irányt, még hallom az Öcsém kérdését. - Még szép, hogy veled megyek. - Mi mást csinálnék hétvégén, ha éppen nem Ikremet próbálnám megfékezni? Igaz, nem sokszor jártam sikerrel, de néha kicsit visszavesz. Néha és kicsit. Ezen a két szavon van a hangsúly.
Visszalépek hozzá, pont kortyolnék bele az italomba, amire úgy várok, mint valamiféle megváltásra, mikor hirtelen felém repül a keze és kiüti a poharat a kezemből, ami a szőnyegre esve korántsem csap akkora zajt, mint amekkorára számítottam. Megfogja a kezem és őrült sebességgel húzni kezd maga után. Fogalmam sincs mit látott, mi idegesítette így fel, de teljességgel ellentéte most önmagának. Gyors léptekkel megyek, hogy tartani tudjam vele a tempót. Hallom, amit mond nekem, de nem értek semmit sem. Az emberek között cikázva kirobogunk a helyiségből át egy másikba, ahol gyorsan és erőszakosan maga elé fordít. Tekintetemet rá emelem és ijedten pillantok a szemeibe. - Puccs? Noah, nem a királyi család vagyunk és senki sem akarja elfoglalni a trónunkat. - Először még azt hiszem engem akar megtréfálni, de az ő szemeiben is valamiféle ijedtséget vélek felfedezni, s ezért komolyan gondolkodóba esem.
- Megnyugszol, ha elmegyünk innen? - Próbálom oldani a feszültségét, s értelmes magyarázatot találni arra, amit hisz, hogy történni fog. Ki akarna bárkit is megmérgezni, pont ezen az ártalmatlan estén? Nem értek semmit sem, de talán Noah-nak most tényleg arra lenne szüksége, hogy elmenjünk innen. Nem hiszem, hogy paranoiás lenne, legalábbis bízom abban, hogy nem az, de tudom, hogy el kell vinni innen, mielőtt még őrültséget csinálna. Talán túl sok volt már neki ebből a hülye felhajtásból, amit a szüleink minden hónapban újra és újra megismételnek. A sok kéretlen randevú ajánlatból, mintha mi valami nyomorultak lennénk és nem tudnánk magunknak elintézni egy randit.
Végigsimítok az arcán, suttogva szólok hozzá, hogy ezzel is nyugtassam. Hiába csak percekben mérhető a korkülönbség közöttünk, kisebb korában is könnyedén meg tudtam nyugtatni, ha rosszat álmodott az előbb említett trükkjeimmel. - Minden rendben lesz. Oké? Gyere, elmegyünk, eszünk egy hamburgert vagy beülünk a moziba. - Mély levegőt veszek, amit lassan fújok ki, hogy magamat is megnyugtassam, holott eddig fel sem tűnt, hogy ideges lennék.
Már majdnem sikerül felvennem a tökéletes "zen" nyugalmi állapotot, amikor hangosabb puffanást hallok, egy nő pedig felsikolt. Az ajtóhoz rohanok, s észreveszek egy férfit, aki a földön fekszik a vendégek pedig mind köré gyűlnek. Ijedten figyelem az eseményeket, fejemet rázom, azt akarom, hogy felébredjek. Ugyan nem tudom mi történt pontosan, de szinte biztos vagyok abban, hogy Ikrem megérzése most is beigazolódni látszott, s hogy a földön fekvő férfi nem kel fel onnan többet.
Menni akarnék, minél messzebb innen, de csak az ajtóban állok, földbe gyökerezett lábakkal és mozdulni sem bírok. - Noah... - Ikrem neve csusszan ki alig hallhatóan a számon, s szinte érzem, ahogy odalép hozzám. De talán ezt is csak képzelem már.















Vissza az elejére Go down











avatar
My heart is european

I am rich honey

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : Jamie Campball Bower

Hozzászólások száma : 5




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Szomb. Márc. 21, 2015 8:41 pm
Tárgy - Re: Noah & Olivia - Woodsens in the house






Olivia and Noah

Kemény, szigorú pillantást vetek rá. Imádom a tesóm, még úgy is hogy semmilyen őrültségemben nincs benne és általában azon van, hogy megállítson. Kinevet, ahogy elmondom mennyi és milyen korú csajsziknak mutattak be. Kíváncsian várom, hogy mit fog mondani, a kezeimet pedig karba fonom a mellkasom előtt, de még mindig lazán támaszkodom az asztalnak.
- A tapasztaltabbak mindig jobbak. – nevetem el magam, tehát egy pont az „anyuciknak’ és egy pont a tesónak, majd a vállába bokszolok finomabb formában, ne higgye el ezt az ökörséget. Ne nekem válasszanak, hanem én had válasszak magamnak nőt, akit akár egy éjszakás kaland után elküldök a búsba. Aztán jöhet egy másik egy következő menettel. Engem felbosszantani pedig igencsak buta ötlet, mert ha bosszús vagyok, akkor eléggé harcias is, és ha harcias, akkor ott kő kövön nem marad! Nem találnék olyan ragokat eme helyzetben, sőt sohasem, amellyel kifejezhetővé válna az, hogy hogyan is érzek legbelül.
- Valóban? – emelkedik meg mindkét szemöldököm, de inkább csak a rájátszás miatt, semmint a valódi meglepődés jeleként. - Van néhány. Meg se kérdezem, hogy eljössz e velem? – pillantok utána, mikor elment mellettem egy kis piáért. Általában jönni szokott velem, na nem azért, hogy rendesen kivegye a részét a szórakozásunknak, hanem, hogy megállítsa a terveimet. Hogy ne fejjel menjek a falnak(hanem buldózerrel). Egy ideig figyelem, de aztán a tekintetem a 2 idegenre vándorol, akik nem ismerősek és szokatlanok. Minket figyelnek és megint összesúgnak. Rossz előérzetem támadt. És az mindig bejön, sose hagyott cserben a megérzésem. Valami készülődik. Egy újabb pillantást vetek nővéremre, majd egy pillanat műve az egész, kezem lendül, a pohár pedig repül is ki a kezéből. Mire észbe kap, már megragadtam kezét és vonom magam után.
- Tűnjünk el innen, oké!? - morgom alig halhatóan és az emberek között keresztül vágva haladok el, át egy másik helységbe, itt- ott néhány ember iszogat és társalog. Hamar magam elé rántom a testvérem, a vállainál ragadva őt meg, kényszerítem arra, nézzen a szemembe.
- Egy puccs van készülőben. Az italokat megmérgezhették. El akarnak tenni valakit láb alól. - paranoiás lennék?! Nem! A megérzéseim sose hazudtoltak még meg...ráadásul hatodik érzék (vagy hetedik, ezt sose tudom) is bekapcsolt agyam hátsó porfészkében.



. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Word:
Note:  : Bocsi, hogy rövid lett 


















Vissza az elejére Go down











avatar
My heart is european

I am rich honey

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : Candice Accola

Hozzászólások száma : 41

▽ Munkám : Főiskolára szeretnék bekerülni.

▽ Szexualitás : Heteroszexuális




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Kedd Márc. 17, 2015 6:31 pm
Tárgy - Re: Noah & Olivia - Woodsens in the house



To my crazier half

Színjáték. Seggnyalás. Ennek tartottam ezeket az esteket, még akkor is, hogyha ezeket nem lehetett leolvasni az arcomról. Igazán remek színésznő lehetne belőlem, kár, hogy sosem vonzott az a pálya. Úgy bájcsevegek mindenkivel, akit a szüleim elém tolnak, mintha a világ legédesebb teremtménye lennék. Fogadom a bókokat, értem a vicceket, már-már tündöklök az emberek között. Csak nem tudom mi értelme van ennek. Mégis, egy rossz szót sem szólok, mert tudom, hogy apának és az üzletének fontosak az efféle események.
Tudom, hogy néha meg tudnám fojtani egy kanál vízben a testvéremet, de az igazság az, hogy minden őrültsége ellenére boldog vagyok, hogy ő az Ikrem. A különcségével és vakmerőségével olyan fényt hoz az életembe, ami - őszintén bevallhatom - rám fér. Nélküle túl unalmas volnék, bár talán így is az vagyok. Hiszen az ő spontán teremtményének én szöges ellentéte vagyok. Kettőnk közül én vagyok az, aki higgadtabb, aki nyugodt fejjel tud gondolkodni, s aki talán még soha, semmilyen őrültséget sem csinált. Nem azt mondom, hogy nem vonzanak ezek a dolgok, mert akkor hazudnék. Igen is jó lenne egy nap úgy felébredni, hogy bármit megtehetek, nem kell számolnom a következményekkel. Szeretnék egyszer annyit inni, hogy ne is emlékezzek arra az estére. Szeretnék elmenni bulizni egy nagyot úgy, hogy közben ne kelljen az órát néznem, s hazaérnem addigra, mikorra a szüleim hazarendeltek. Mert ha már egy percet is kések, akkor majdnem hogy csak életem végéig büntetnek.
Ikremhez odaérve jól esik állni a pillantását, hiszen az itt tartózkodók közül ő mellette érzem magam a legnagyobb biztonságban. Néha egyébként sajnálom őt, de pusztán azért, mert nem hasonlítok jobban rá. Talán neki is jobb élete lenne, hogyha úgy gondolkodnék, úgy viselkednék, ahogy ő. De ilyenbe nem is szabad belegondolni, nem? Hisz sohasem hányta a szememre, hogy milyen nyugodt vagyok és unalmas. Akkor pedig annyira rossz testvér csak nem lehetek. Ugye?
Mintha tíz évvel fiatalabb lennék, egy aprócska kislány, s Ő lenne a nagy és védelmező bátyus, úgy bújok oda hozzá. Pedig valójában én vagyok az idősebb. Tudom-tudom mindössze tíz perccel, de ez nem változtat a tényeken. Ő a kistestvér és pont. Hangosan felnevetek, mikor azt kezdi ecsetelni, hány nőnek mutatták be az este folyamán. Én őszintén nem értem a szüleinket. Valamiért a fejükbe vették, hogy mindkettőnknek el kell rendezni a házasságát. De komolyan, úgy, mint azokban a régi kosztümös regényekben. Még az a szerencse, hogy bemutatkozáskor nem mondják meg az éppen aktuális jelöltnek, hogy mennyi lesz az örökségünk. Na, akkor már kezdenék megijedni tőlük és talán ez alkalommal én lennék az, aki ellopná a nagybácsikánt repülőjét, s agyő London, hello New York lenne. De ez is csak egy olyan álom, ami sosem teljesülhet. Látod? Hiába van az embernek sok pénze, akkor sem tehet meg mindent, amit szeretne.
- Hm, ígéretes jelöltek. És? Melyikük tetszett? A tinilány vagy az "anyucik"? - Kuncogok halkan és kíváncsian figyelem Ikrem arcát. Tudom, hogy a lökött kérdéseimmel ki tudom akasztani, de a helyzet az, hogy imádok beszélgetni vele, történjék az bármilyen formában.
- Tudom, hogy általában nem én szoktam előhozakodni ezzel, de ha pillanatokon belül nem történik valami, akkor az unalom végezni fog velem. Csak, hogy tudd. - Jelentőségteljes pillantást vetek felé, hogy tudja, most tényleg nem szórakozom. Nem is tudom mikor kapcsoltam át erre az új... énemre? Na jó, nem kell rögtön az ördögöt a falra festeni, nem változtam egy fikarcnyit sem, mindössze szükségem van egy kis izgalomra. Életem első huszonegy évét túl nagy nyugalomban éltem le. Pár lépést arrébb sétálok, elveszek egy poharat és megtöltöm alkohollal. Persze nem az a tervem, hogy lerészegedem és lejáratom a szüleimet az összes londoni előkelőség előtt, mindössze szeretnék kicsit ellazulni. Ez pedig csak nem olyan nagy baj. - Van valami őrült és csapongó terved a hétvégére? - Kíváncsiskodom, képzeletben pedig még imádkozni is kezdek azért, hogy valami olyan elfoglaltsága legyen, amibe engem is bele tud vonni. Különös módon, most, mint akár egy drogos, szomjazom arra, hogy történjen velem valami, ami megemeli kicsit az adrenalin szintemet. Plusz pont járna érte, ha viszont idegbajt nem kapnék.















Vissza az elejére Go down











avatar
My heart is european

I am rich honey

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : Jamie Campball Bower

Hozzászólások száma : 5




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Hétf. Márc. 16, 2015 6:25 pm
Tárgy - Re: Noah & Olivia - Woodsens in the house






Olivia and Noah

Megesik az emberrel, hogy unja magát. Na ugye, hát már hogy is ne esne meg? Velem is előfordult már nem egyszer, és az ember ilyenkor igyekszik lefoglalni magát. Egy rendezvény kellős közepén vagyok. A piák és a kaja társaságában. Olykor férfiak társaságában vagy csajokéban. Érdeklődésem valóban mentes volt minden érzelemtől, talán egyet kivéve, az pedig  nem más, mint a kíváncsiság.  Pár megjegyzés az ismeretlenektől, megrántottam újfent izmos vállaimat. Én már rég nem megyek bele az ilyen ügyekbe, ahhoz pedig őszintén szólva közöm sincs, hogy ki miként iszik, de véleményem van és bárki szemébe szívesen belemondom. És az a barna hajú 30-as éveit taposó nő…  ránézésre valami közel-keleti lehet, esetleg közép- vagy dél-amerikai származását tekintve, a fene se megy el rajta. Na, ő jókor van jó helyen és okosan pakolja a popóját a megfelelő szituációk adta lehetőségekre. Viszont aztán olyan, mint egy házisárkány: nem mozdul a trónjáról és élvezi, ha imádják. Tipikus nő! Léptei átlagosak, minden egyes mozdulata kimért, precíz, némi felsőbbrendűséget tükröz az emberiség felé. Na de mindegy, jobb is, hogyha ezt a témát itt, és most lezárjuk. Elvégre fontosabb dolgom is van, mint ennek megtárgyalása. Valamilyen szinten viszont megnyugtató a tudat, hogy egyikük sem zöldfülű, Azonban a tesómmal igencsak 2halálos” egy duó-t alkotunk, ha arról van szó. Külön-külön pedig a legcsodálatosabb haláltangózók. Zombik. Az egoizmusom mindig is a helyén volt, így egy szóval élve.. ezzel sohasem volt igazából probléma, mint ahogy azzal sem, hogy dicsőítsem magam: külsőleg, és belsőleg egyaránt.
A világ összes, értelemmel rendelkező embere minduntalan terveket kovácsolnak céljaik elérése érdekében, s hogy ne kelljen azzal bajlódniuk mi lesz, ha esetleg egyik tervük füstbe megy rengeteg alternatív elképzelés volt a tarsolyukban. Újabb és újabb tervek, melyek felváltják azt, amelyik kudarcra ítéltetett. Nekem csak egy tervem van, sose csinálok „B” tervet, mert akkor az első eleve kudarc. Nem tetszik nekem az pasas. Bosszant. Még akkor is, ha tényleg nem rossz. Kényszerem van, hogy megüssem. Megüthetem? Neeem, nem szabad. Belső monológban győzöm meg magam, hogy kivételesen ne menjek át terminátorba. A pumpa felment már bennem, az alkohol csak szítja.  Innom kell, nekem ez a túl sok. A zűrzavar a fejemben már olyan, mint egy Hong Kong-i tömegkarambol.
A tesóm érkezése felkavar, de segít abban, hogy visszazökkenjek az álmodozásból, és fókuszálni tudjak. Mostanában csak akkor tudok kicsit emberibb lenni, ha ő a közelemben van.
-Szerinted? - kérdezem, felvont szemöldökkel, és most először ránézek. Hosszan. Zavaróan hosszan. Tekintetem jegesebb, mint az Antarktisz. De magamhoz vonom, hogy a pia még egy cseppje se löttyenjen ki, majd adok egy testvéri puszit fejére.
- Nekem is bemutattak…három csajnak. Az egyik 16 se volt, a másik kettő pedig már harminc is elmúlt. Kicsit gáz!
Pillantásom átsiklott négy susmutoló férfire, tőlünk 4 méterre és a piákat emelgették...mutogattak a poharak és egyéb más irányba.

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Word:
Note:  : Átírtam XD 


















Vissza az elejére Go down











avatar
My heart is european

I am rich honey

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : Candice Accola

Hozzászólások száma : 41

▽ Munkám : Főiskolára szeretnék bekerülni.

▽ Szexualitás : Heteroszexuális




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Vas. Márc. 15, 2015 12:43 pm
Tárgy - Noah & Olivia - Woodsens in the house



To my crazier half

A szüleink mindig is imádták kivenni részüket a londoni elit szociális életéből, ezért már meg sem lepődök, hogy egy újabb rendezvényen kell bájolognom. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy régen imádtam ezeket az összejöveteleket, a szép ruhákat, az állófogadást, de mára azért én is belefáradtam. Egyetlen oka annak, amiért sose tudom elkerülni ezeket az estéket, az, hogy Drága Ikrem is errefelé lebzsel. Ha pedig ő itt van, akkor kő kövön nem marad. Anyáék ezért sem engedik meg, hogy idő előtt félrevonuljak, mert tudják, hogy én hatni tudok Noah-ra. Vagyis ezt hiszik, hiszen az igazság az, hogy rám sem hallgat.
Kecsesen lépteimmel körbejárom a földszintet és tíz perccel fiatalabb öcsém után kutatok, ám bár sehol sem találom. Pedig biztos vagyok abban, hogy itt van, mert egyrészt említette, hogy ki nem hagyná az újabb fényűzést, másrészt pedig a zsigereimben érzem, hogy a közelben van.
Utam közben megállít egy-két középkorú szülő, hogy bemutathassák nekem a gyerekeiket. Mondanom sem kell, a gyerekek alatt nálam pár évvel idősebb, öltönybe tuszkolt srácokról van szó, akiknek szintén cseppnyi kedvünk sincsen ahhoz, hogy itt legyenek és itt töltsék el a péntek estéjüket. Hozzám méltóan kedvesen mosolygok újonnan megismert ismerőseimre és csak remélni merem, hogy nem gondolják azt rólam, valamelyik régebbi századba ragadt nőszemély vagyok, aki ezen az estén akarja becserkészni a jövendőbelijét. De most komolyan... hogy gondolják ezt? Azt hiszik ezek az emberek, belekényszeríthetnek bármibe is? Végtére is az egyik anyuka most szervezett le nekem egy randit a fiával, az én anyám pedig előszeretettel bele is egyezett. Talán ez az elit réteg, aminek én is a tagja vagyok még mindig a régi szabályok szerint működik? Na azt már nem, ezt nem fogom hagyni.
Tőlem szokatlan módon gyorsan kihátrálok a beszélgetésből, el a furcsa emberektől, akik már szinte hozzáadtak a fiukhoz és inkább a bárpult felé veszem az irányt. Nem vagyok nagy híve az alkoholnak, de tudom, hogy van olyan pillanat, mikor csak segíteni tud az emberen.
És máris szembe találom magam az Ikremmel, aki valamiért az italok körül legyeskedik. - Mit csinálsz?  - Kérdezem tőle erőteljesebb hanggal, hátha nem veszi észre, hogy odasettenkedtem mellé és megijed. Bár, nem ijedős fából faragták, de azért megpróbálhatom. - Kérlek nyugtass meg, hogy a szüleink neked is mindig bemutatják a friss húsokat és nem csak engem akarnak már most hozzáadni valakihez. Komolyan, ki vagyok én, Elizabeth Bennett? És ez a 19. század vagy mi van? - Értetlenkedek ott, miközben figyelem, hogy Noah mit művel. Sohasem szerettem, ha meg akarták mondani nekem mit csináljak, de rendszerint mégis bólintottam és azt tettem, amit a szüleim akartak. De az nem létezik, hogy a szerelmi életembe is beleszóljanak. Ezt nem tehetik meg és ebben a témában nem is fogok hallgatni rájuk. Soha.















Vissza az elejére Go down











Sponsored content
My heart is european


SOLDIER OF LOVE





Témanyitás





Tárgy - Re: Noah & Olivia - Woodsens in the house


















Vissza az elejére Go down

Noah & Olivia - Woodsens in the house

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Filozófia vizsga - Chris, Zin és Noah Joon

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
♡ Heart of Europe ::  :: N.-Britannia :: London-