Üdvözöllek európa szívében kedves utazó!


 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Share| .

Sorange & Adélaide

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down











avatar
My heart is european

I am Student

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : ☼ shailene woodley

Hozzászólások száma : 17

▽ Munkám : ☼ versenyfutás az idővel

▽ Szexualitás : ☼ hetero




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Szomb. Márc. 21, 2015 12:23 am
Tárgy - Re: Sorange & Adélaide




S o r a n g e & A d é l


Fáradtan felsóhajtok, beletúrok rövid hajamba és életemben először tényleg úgy érzem, a helyzet menthetetlen. Volt már olyan pont a betegségem során, amikor azt gondoltam, hogy oké, ennyi volt, itt a vége az életemnek, hiszen gyakorlatilag a halál torkában élek nap, mint nap, de az mégiscsak más volt. Alapvetően egy pozitív szellemben próbálok élni és le is torkollom magam, amikor kicsit keserűbb gondolatok járnak át, talán azért, mert félek szembesülni, vagy azért, mert nem akarok még depresszióba is esni… Kinek hiányzok még kétféle tabletta?! Senkinek, tehát csak annyit kell tennem, hogy elhiszem a lehetetlent; nem fogok idő előtt meghalni. Persze, ez nyilván hazugság, de az orvosom ezt akarja hallani és miért lenne nekem jobb, ha ellenkeznék vele?!
Ez a menthetetlen helyzet azonban másképpen hat rám, mint a pajzsmirigy rák. Az sem piskóta, de ehhez a fájdalomhoz, üres tehetetlenséghez képest semmi. Nem hagyom, hogy a forró könnycseppek végigégessék az arcom, inkább kiegyensúlyozom őket az alsó szemhéjam vonalán és hitetlenkedő, dühös pillantással fürkészem a barna parkettát. Nem lehet, hogy ő is elmegy és, hogy pont az apám üldözi el mellőlem. Ő, aki annyi mindent feltett már azért, hogy meggyógyuljak. Ha nem Sorange miatt, akkor értem kellett volna megtennie azt, hogy kicsit elnézőbb lesz vagy csak egyszerűen nem üti meg őt. Ha azokban a pillanatokban is egy kicsit a tettei mögé lát, akkor talán nem korlátozta volna el a tisztánlátását annyira ez a vörös köd, hogy megüsse az egyik lányát.
Úgy ég az arcom, mintha valósággal én kaptam volna a pofont és nem az ikertestvérem. Valószínűleg minden további nélkül odaálltam volna elé, hogy felfogjam az ütést, ha biztosan tudtam volna, ez lesz a vége, vagy ha hagyták volna, hogy beleavatkozzak a veszekedésbe.

- Igen, hallottam. – motyogom halkan. Véleményem szerint a két utcányival arrébb lakó öreg házaspár is hallotta, akiknek már hallókészülék is kell, de ezt azért nem tettem hozzá. – Semmi gond, Sorange. Komolyan. Megértem, ezt én is nehezen viselném el, ha tudnám, hogy nem muszáj. – mondom határozottságot erőltetve a hangomba és megejtek felé egy halovány, de biztató mosolyt is.
Nehéz volt. Pokolian nehéz volt mindezt kimondani és így kéretlen áldást adni a szökésére, de nem tarthattam vissza magam miatt. Egyszerűen nem. Ez az ő élete és nem szabad azt hinnem, hogy valaha is foroghat a világa az enyém körül. Persze mindig is a legfontosabb lesz számomra ő és Wyatt, de a világ legnagyobb önzője lennék, ha azért tartanám magam mellett, mert attól félek, hogy egyedül, testvérek nélkül, csupán egy idegroncs apa és néhány nővér meg orvos körében halok meg egy személytelen kórteremben. Nincs is ennél nagyobb félelmem. A halál az semmi, hiszen már tudom, hogy eljön. Az annyira kiszámítható, ahogy a fájdalmak is. Már azok sem tudnak megijeszteni. De az, hogy magányosan lépek a túlvilágra, hogy egyedül kell átvergődnöm a nehezén, ez megrémített.
- Rendben van, Sorange. Ne aggódj miattam. – bólogatok nagyokat ötleteire és ígéretére, melyeket biztosan komolyan gondol. Elhiszem, hogy úgy akarja, ahogy mondja, de még ő sem gondolhatja komolyan, hogy ezt meg lehet valósítani. – Én megleszek itt. Az utazás amúgy sem nekem való, ráadásul nem hinném, hogy a fafejű dokik engednék. – mondom mosolyt erőltetve magamra, hogy így is azt közöljem felé; nem gond, jól van ez így. – Csak te vigyázz magadra nagyon. London óriási és romlott. – harapok bele alsó ajkamba ijedten. Sosem voltam oda az angol fővárosért. – Amint odaérsz azonnal keresd meg Wyattet, nehogy bajba keveredj. – kérem rá kétségbeesetten szemekkel. – És kérlek, gondolj rám. Írj majd nekem vagy hívj, hogy tudjak rólad. – hangon immár alig halkan egy lélegzetnél, de tudom, hogy ő mindegy egyes szavamat jól érti.
Mi lesz velem nélküle? Mi lesz velem mindkét testvérem nélkül? Mind elmennek, szerencsét keresnek a nagyvilágban, elkezdik a saját életüket, hibákat követnek el, majd sikereket érnek el és belevágnak a felnőtt élet örömeibe és bánataiba. Én pedig maradok egyedül a szülői házban, bár manapság annyi időt töltök a kórházban, hogy talán oda kéne bejelentenem a lakcímem. Sosem fog elkezdődni az életem, mert nincs rá lehetőségem és végül addig húzza, halasztja a rák az időmet, míg végül egyedül fogok meghalni. Nem tudom, miért érdemeltem ezt meg. Valami rosszat tettem kiskoromban, amiért most büntet az ég? Vagy egyszerűen ez az én sorsom? Talán idősebb emberként már nem tudnék semmit tenni a jobb életért, ezért így előz meg a sors egy vacak jövőt? Micsoda seggfej lehet ez a sors!
- Úgy félek, hogy nem látlak többé. – csúszik ki a számon az a bizonyos mondat, amit már olyan régen őriztem magamban. Nem akartam kimondani, hogy mások is tudják, mit érzek, mert attól tartottam depressziósnak tartanának, de úgy éreztem, megfulladok, ha nem mondhatom el neki. Átöleltem és gyenge karjaimmal a tőlem telhető legszorosabban magamhoz fogtam. Nem akartam elengedni. Nem akartam egyedül maradni. Borzasztóan féltem a magányos haláltól.


















Vissza az elejére Go down











avatar
My heart is european

I am worker, sweetheart

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : Shailene Woodley

Hozzászólások száma : 11

▽ Munkám : felszolgáló egy kávézóban

▽ Szexualitás : hetero




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Szer. Márc. 18, 2015 7:15 pm
Tárgy - Re: Sorange & Adélaide





Adél & Sorange


Úgy döntöttem, hogy boldog leszek, mert az nagyon egészséges.



Nem ez az első alkalom, hogy apával veszekedek, Ő meg hozzám üt, mégis ez valahogyan rosszabbul esett, mint a többi. Talán csak most telt be a pohár, most lett elegem az apám viselkedéséből. Amit amúgy nem tudok hová tenni, hiszen próbáltam mindig az a jó kislány lenni, amiennek nevelni próbált. Azonban ami sok az sok. Nekem is lenne életem, ha hagyná. Minden normális velem egykorú lány szórakozni jár, minden velem egykorú lánynak van barátja és minden velem egykorú lány boldog, hiszen most fiatal. Azonban nekem azt kell tennem, amit az apám mondd, ha meg nem, akkor számíthatok egy újabb pofonra. Nem tudom, hogy miért kezel ennyire szigorúan, hogy miért nem fogad el már végre olyannak, amilyen vagyok. Néha úgy érzem, hogy én vagyok a család fekete báránya, hogy bármit teszek az sosem jó.
Az újabb pofon után dühösen megyek be a szobámba, az egyetlen olyan helyre, amit teljesen az én tulajdonomnak tekinthetek, itt bármikor egyedül lehetek, ha egyedül akarok lenni. Odabent azonban Adél vár rám, tudom, hogy megint végig hallgatott mindent, ahogyan azt is tudom, hogy Őt is pont annyira bántja ez az egész, mint engem. Neki a legnehezebb, hiszen kettőnk között áll. Minden sokkal egyszerűbb volna, ha Wyatt is itthon lenne. Ő sosem hagyta volna, hogy apa kezet emeljen rám, ahogyan azt se, hogy Adél és én szétszakadjunk. Mert vagy itt maradok az ikertestvéremmel, vagy pedig kiszabadulok a lehető leghamarabb ebből a fogdából. A második választom, de csakis azért, mert tudom, hogy Adél teljes biztonságban van, Őt sosem bántaná apa, rá vigyáz.
Szomorúan nézek rá, Ő is engem néz. A szívem hasad meg amiért így látom. Már azt is nehezen dolgoztam fel, hogy ennyire beteg, de ez így most nagyon nehéz. Hogy el kell vállnom tőle, hogy nem biztos, hogy láthatom még... Nem szeretek persze ilyen ostobaságokon gondolkodni, mert bízok benne, tudom, hogy nem fog elhagyni örökre. Mégis bennem van a gondolat, hogy ki tudja mennyi ideje van még. És én épp arra készülök, hogy cserben hagyjam.
- Hallottad apát, nem? Ha nem megyek el, akkor sosem fog leállni... – életemben először önző szeretnék lenni. De ilyen áron? Képes lennék hagyni, hogy a testvérem szenvedjen? De hiszen így is szenved. Mindennap. Persze, hogy megfordult már a fejembe, hogy együtt menjek el vele, hogy Ő is jöjjön Londonba, keressük meg a bátyánkat és kezdjünk új életet. De nem jöhet velem. Itt van neki mindene, amire szüksége van, nem biztos, hogy Londonban is vannak ilyen jó orvosok, mint itt. És inkább éljünk külön, mint, hogy kockára tegyem az életét csak azért, mert nekem itt nem jó. Összevont szemöldökkel nézek rá, amikor hírtelen megváltoztatja véleményét, és tudom, hogy nem őszinte. Tudom, hogy szívesebben könyörögne inkább, hogy itt maradjak, csupán csak azért nem teszi, mert azt nézi, hogy mi a jó nekem. Ez jellemző rá. Mindig mások jolléte érdekli inkább, mint a sajátja. - Figyelj! Nem hagylak itt örökre. Megígérem! Beszélek Wyatt-el, Ő biztos tudni fogja, hogy mi tegyünk... – nem szép dolog tőlem, hogy mindent másoktól várok el, de fogalmam sincs, hogy mi tévő legyek. Tényleg jó ötlet Londonba menni? Hiszen senkit sem ismerek ott, nagyon nagy város. Nem biztos, hogy fogok tudni találkozni a bátyámmal és egyedül mihez kezdek majd? Mindenki tudja, hogy egyedül semmire sem vagyok képes. - Te is fogsz nekem hiányozni. Nagyon! – ismét elkezdenek potyogni a könnyeim, ahogyan meglátom az ikertestvéremét is lefele folyni az arcán. Közelebb csúszok hozzá, aztán átölelem. Már nem is érzem az előbbi fájdalmat, amit az apám okozott. Már csak az ikertestvérem hiánya, ami iszonyúan szörnyű érz

••••••••••••••••••••••
SZAVAK SZÁMA:ne légy lusta a word megszámolja! SABLON: © lynn MEGJEGYZÉS:írj ide valamit!

















Vissza az elejére Go down











avatar
My heart is european

I am Student

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : ☼ shailene woodley

Hozzászólások száma : 17

▽ Munkám : ☼ versenyfutás az idővel

▽ Szexualitás : ☼ hetero




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Szer. Márc. 18, 2015 2:13 pm
Tárgy - Re: Sorange & Adélaide




S o r a n g e & A d é l


Sosem értettem, hogy apu miért ilyen az ikertestvéremmel. Tudom, hogy természetétől fogva egy kicsit idegesebb, agresszívabb típus, de egy apától akkor sem ezt várná el az ember. Oké, elment abba a buliba engedély nélkül. Azonban ez senkit nem jogosít fel arra, hogy megüsse a saját lányát. Ez visszaélés az erőfölényével, amely a szememben megbocsáthatatlan és undorító.
Persze, nehéz eldönteni, hogy most komolyan, örökké nehezteljek rá, hiszen mégiscsak az apám és eddig értem mindent megtett. Drága gyógyszereket vásárolt minden pénzéből, kezelésekre, kúrákra és fejlesztésekre járatott, de sosem volt ideges emiatt. Néha úgy érzem, hogy Sorange és apám közötti konfliktus fő forrása én vagyok. Gyakran marcangol a düh és a tehetetlenség mellett a bűntudat is, hogy ha én nem lennék, akkor Sorange egy normális apa mellett nőtt volna fel.
Azt hiszem, hogy édesapánk empátiája és türelme az én ápolásom alatt fogyott el. A betegségem lelki része őt támadta meg, így lassan kiölt belőle minden megértést és jóhiszeműséget. Egyébként sem volt egy nyugodt ember, de a rák képes kikészíteni egy teljesen stabil lelkiállapotú ember idegeit is, hát még aki alapból labilis.
És Sorange fázott rá. Az én drága ikertestvérem, akit akaratlanul is mindig a nővéremnek hívok magamban. Pár perccel előbb bújt ki az anyaméh biztonságos környezetéből, mint én, de nem emiatt érzem azt, hogy ő az idősebb kettőnk közül. Rám mindig is vigyázni kellett. Már a rák előtt is én voltam az elevenebb, meggondolatlanabb, aki folyton sérüléseket szerzett és sírva rohant az ikertestvére karjaiba. Sosem voltam olyan erős, mint ő. Sem olyan határozott. Én sosem mertem volna úgy kiállni az apénk ellen, ahogyan ő. Ezért is nézek fel rá és tisztelem, na meg rettegek a közelgő távozásától.

- Kérlek, ne menj el, Sorange! - Mondandóm közen hátrálok pár lépést, majd visszaülök az ágy szélére, de egy pillanatra sem veszem le a szemem az arcáról. – Ne hagyj itt! – Hangom rekedtesen könyörög, de alig hangosabb egy leheletnél. Pótcselekvésképpen körmeimmel az ujjaimat kaparom, majd nagyot sóhajtva beletúrok a rövidre vágott hajamba. A legnagyobb meglepetésemre csupán pár hajszál marad a kezembe. Nem kéne megdöbbennem, hiszen abbahagyták a kemo alkalmazását nálam, de akkor is furcsa a múltkori csomóhoz képest, ami még a lefolyón sem tudott lekúszni.
- Vagy menj, nyugodtan. – javítom ki magam pár perc múlva. – Nem kérhetem, hogy maradj, ha nem szeretnél. Jobb lesz neked máshol, csak piszkosul fogsz hiányozni. – zárom össze szemeim, mire kibuggyan egy-két könnycsepp, melyek lassan végigkúszva az arcomon marnak maguknak egy fájdalmas medret.


















Vissza az elejére Go down











avatar
My heart is european

I am worker, sweetheart

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : Shailene Woodley

Hozzászólások száma : 11

▽ Munkám : felszolgáló egy kávézóban

▽ Szexualitás : hetero




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Kedd Márc. 17, 2015 11:10 pm
Tárgy - Re: Sorange & Adélaide





Adél & Sorange


Úgy döntöttem, hogy boldog leszek, mert az nagyon egészséges.



- Amíg az én házamban élsz, nagyon is elvárom, hogy azt csináld, amit én mondok! – ragadja meg az apám a karomat ezzel megakadályozva azt, hogy békésen a szobámba mehessek. Utálom mikor ezt vágja a fejemhez, és nem is tartom igazságosnak. Senki sem kérte meg arra, hogy megtartson. Simán bedobhatott volna valami árvaházba, vagy bánom is én hova. Ott legalább jobb életem lenne és nem kéne elviselnem Őt. Elegem van a hülye szabályaiból, és ebből a börtönből. Egy apának nem így kéne viselkednie, egy apának védenie kéne a lányát. Az enyém pedig inkább terrorizál, mint, hogy bármiben is mellém állna. Oké, elmentem arra a szülinapi bulira úgy, hogy tudtam, hogy nem szabadna, de nem tilthassa meg, hogy ott legyek a legjobb barátnőmmel, amikor betölti a 18-at. És miért nem mehettem el? Mert sikerült beszereznem egy olyan jegyet, ami neki nem tetszett. Még mindig az ilyen ostoba szobafogságos marhaságokkal jön, pedig már nem vagyok gyerek! Nem tudom, hogy ezt mikor fogja belátni végre?
Kirántom kezemet a szorításából és hátrálok egy lépést. Közben gyűlölettel nézek rajta végig. Remegnek a lábaim, de tisztában vagyok azzal, hogy meg kell védenem magamat, ki kell állnom az igazamért. Valahogyan meg kell már értenie végre, hogy nem csinálhatja ezt velem, nem kezelhet úgy, mintha valami rab lennék, aki bűntetést érdemel, akárhányszor megszökik és rajta kapják. - Rohadtul nem érdekel a nyavalyás házad! – üvültöm az apám arcába, amit persze rögtön meg is bánok, amint hatlams tenyere az arcomon csattan. Könny szökik a szemembe, forog velem a világ. Már megint megtette, ismét hozzám ütött. Tenyeremet az ütés helyére helyezem, ég az arcom. Az egész testem remegni kezd a félelemtől és dühtől. Az apám hátat fordítva nekem, ökölbe szorítja kezét, ül le a kanapéra, nem szól semmit. Mintha mi sem történt volna bekapcsolja a tévét és szó szerint átnéz rajtam. Megtörlöm a könnyes szememet, aztán én is, csak úgy mint az apám, szó nélkül indulok meg a szobám fele. Belépve az ajtón megpillantom ikertestvéremet, aki minden bizonnyal végig hallgatta ezt a veszekedést. Becsapom magam mögött az ajtót, aztán kikerülve a testvéremet ülök le az ágyamra, arcomat a tenyerembe temetve. Ez már régen nem a fájdalomról szól, sokkal inkább az esik rosszul, ahogyan az apám bánik velem. Nem tudom, hogy miért utál ennyire, meg, hogy miért viselkedik így velem. Mintha én lennék a földkeregség legrosszabb emberi lénye. Én igazán nem tudom ezt hogyan kezelni.
- Ez volt az utolsó, Adél. Ma éjjel elmegyek. – szólalok meg végül, aztán óvatosan ikertestvéremre nézek, megtörlöm könnyes szemeimet. Nem akarom Őt itt hagyni, tényleg nem... de nem tehetek mást. Wyatt-hez megyek, és vele fogok élni. Persze Ő még nem tud erről, de meg fog érteni, tudom. És, hogy mi lesz majd Adéllal? Azt én tényleg nem tudom. De neki sokkal jobb lesz, ha itt marad. Őt úgysem bántaná soha apa, Ő biztonságban van. Aztán meg majd csak találkozunk még valahogyan.

••••••••••••••••••••••
SZAVAK SZÁMA:ne légy lusta a word megszámolja! SABLON: © lynn MEGJEGYZÉS:írj ide valamit!

















Vissza az elejére Go down











avatar
My heart is european

I am Student

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : ☼ shailene woodley

Hozzászólások száma : 17

▽ Munkám : ☼ versenyfutás az idővel

▽ Szexualitás : ☼ hetero




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Kedd Márc. 17, 2015 9:47 pm
Tárgy - Sorange & Adélaide




S o r a n g e    &    A d é l


Leülök az ikertestvérem szobájában lévő ágy szélére és az ujjaimmal malmozva hallgatom az ordibálást, amely beszűrődik a résnyire nyílt ajtón. Igyekszem erőt venni feltörni kívánó zokogásomon és megnyugtatom magam azzal, hogy majd ha beköszönt az éjszaka és mindenki lefeküdt már aludni, akkor kedvemre telebőghetem a kispárnámat a megkönnyebbülés érdekében. Most azonban még csak attól a fojtogató érzéstől szenvedek, mintha egy hatalmas gombóc próbálná szétfeszíteni a nyelőcsövem.
Felváltva kiabálnak egymással. Apám és az ikertestvérem, de meglehetősen sok alkalommal nem zavartatták magukat, beleüvöltenek a másik ordításába, így számomra egy érthetetlen maszlaggá kavarodik össze az egész heves szóváltás. Most épp nem tudom, hogy mi problémájuk van, de azt igen, hogy apu ezelőtt már többször is megütötte a testvéremet. Attól félek, hogy megint megteszi.
Megigazítom az orromba vágó csövet és mély levegőt veszek. Érzem, hogy a szívem vadul dübörög és a hányinger is kezd eluralkodni rajtam, amit ezúttal még erősebben igyekszek elnyomni magamban. Nem akarok még a veszekedés mellé plussz púp lenni a hátukon, amit a rosszullétemmel okozok. Éppen mély levegőket véve próbálom egyenletessé varázsolni a légzésemet, amikor meghallom a csatttanást. Hát megint megtörtént. Az istenit, már megint megütötte! Ebben a pillanatban keresztül fut rajtam a méreg, de a végén nem marad bennem más, mint kongó üresség, fájdalom és végtelen rettegés. A dermesztő némaság szinte éket ver a dobhártyámba. Határozottan furcsa az ekkora csend egy ilyen hangos veszekedés után és semmiképpen sem jó jel. Inkább vészjósló.
A kezemet tördelve állok fel a testvérem ágyáról és igyekszem az ajtó felé, hogy rátekintsek a csatatérre, de közben magamban ócsárlom magam, amiért előbb nem volt merszem kimenni. Talán megelőzhettem volna ezt a tébolyt. Már épp a kilincsért nyúlok, amikor az ajtó kivágódik és a testvérem lép be rajta. Tudom, hogy el fog menni. Pontosan tudom, hogy mit tervez és úgy érzem fájdalmasabb ez a tudás, mint rák.
- Sorange… - kezdem halkan. Hangom alig hangosabb egy levegővételnél, de tudom, hogy meghallja. Ránézek és elakad a szavam, amikor meglátom az arcán az édesapám tenyerének nyomát. A szívem sorvad össze érte.
 

   
















Vissza az elejére Go down











Ajánlott tartalom
My heart is european


SOLDIER OF LOVE





Témanyitás





Tárgy - Re: Sorange & Adélaide


















Vissza az elejére Go down

Sorange & Adélaide

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Wyatt & Adélaide

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
♡ Heart of Europe ::  :: Múlt-