Üdvözöllek európa szívében kedves utazó!


 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Share| .

Brian && Kate ~ Pandas in action

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down











avatar
My heart is european

I am in media Bitches!

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : Thomas-Brodie Sangster ☺

Hozzászólások száma : 111

▽ Munkám : ► modell

▽ Szexualitás : ► Biszexuális.




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Kedd Ápr. 14, 2015 4:01 pm
Tárgy - Re: Brian && Kate ~ Pandas in action





Kate&Brian
    ☄ TeamPanda ♡ -  Sugar ☄
Az életem színterekbe játszódik és a legkisebb burokban tartogatom a számomra legfontosabbat; Kate világát. A képzelet, a boldogság és az öröm forrását. Mellette nem számít semmi. Engedély nélkül bújuk az ölembe, vagy mászok be mellé az ágyba. Nálunk ez így megy. Engem nem zavar, ha beleül a képembe, őt nem irritálja, ha szorosan mögé húzódik nagy kiflit alkotva. Olyan nekem, mint a legtökéletesebb másom. Mellette szavalhatok baromságokat, nem érdekli. Mint a legféltettebb porcelán baba. Semmit sem viselek rosszabbul, mint mikor sírni látom. A könnyeivel nem tudok mit kezdeni. Szorongást keltenek bennem és akárhányszor a karjaimba zártam reszkető testét, fogcsikorgatva nyugtattam. Minden alkalommal, mikor megsérül egy kapcsolatba szívesen pofán verném azokat a barmokat, akik elszalasztják a lehetőséget, hogy mellette legyenek. Mert én tudom, hogy nála jobbat nem találnak.
Ahogy lejátszódik bennem a kép, hogy mit tettem Wyatt előtt, azonnal összeáll a kép. Hideg zuhanyként ér a gondolat, hogy ezek után nem azért nem merek majd elé állni, mert félek a visszautasítástól, nem. Ó nem. A bűntudat, amiért üvöltöttem vele lassan felemészt belülről. Az egyetlen kapaszkodóm Kate mosolygó arca. Gyanítom késztetést érez rá, hogy kiröhögjön amiért ekkora barom voltam, mégis becsülöm, hogy nem teszi.
- Vigyek neki virágot? - kérdőn felvonom szemöldököm, miközben eresztek egy halkabb nevetést, miközben belekapaszkodok, mint a legszépségesebb ruhadarab és rajta lógva követem őt a kakaó-gyárba.
-  Megint tévedsz. - leutánozom vékonyka hangját  - Mert a legértékesebb dolgot pontosak ők rejtik. - nagyot nyelek, hogy visszafojthassak egy nevetést. Igazából tudom, hogy a naplójára gondol, de sosem nyúltam hozzá - mert bízom abban, hogy nekem nincs szükségem rá, hogy a levésett napjait olvasgassam ahhoz, hogy őszinte legyen velem. Nem mondom- , párszor megkísérelt a dolog, de mielőtt még ujjbegyem hozzáérhetett volna, még azelőtt ellenálltam.  - Csodálkozol? - simítok végig oldalán  - Nem én tehetek róla, hogy ilyen anyagból gyúrtak. - helyeslően rázom a fejem, majd elpillantok. Bizonyára érezte már a mellékhatását, mikor kevesebb takarója volt a kelleténél, de pasi vagyok, velem jár...
Úgy fogom, mintha az életem múlna rajta, és valamilyen szinten ez így is van. A sorsom sokkal könnyebb, ha ő engem cipel. Mint most.
- Te olyat nem tudsz. - széles vigyorra húzódik ajkaim íve  - Halloween... - dúdolom a fülébe, miközben próbálom emlékeztetni rá, hogy minden alkalommal ő volt az egyetlen a csapatban, akitől senki sem ijedt meg. Sosem sikerült elég ijesztőnek kinéznie... de ő szuper aranyos. Ezen felül szexi is, mit várt? Így erre a megjegyzésére csak a fejem rázom, mikor rám kacsint egy idegen bögre. Azonnal meg kell szereznem őt, ezért fájdalmasan leválok Kate szépséges nyakáról és ahhoz sietek.  - Feszültségre? - elnyíló ajkakkal pillantok a tárgyról a lány arcára  - Mióta okoz nekem feszültséget tudni az életedről? - kissé döbbenten eresztem le a cserépedényt, mert visszhangzanak fejemben a szavai. Most pedig következik köztünk az a pár percnyi néma csend, majd a kiabálás, majd az összenevetés. Jól tudom, de nem fogok elmenni emellett a megjegyzése mellett. Nincs ilyen szerencséje.
Ahogy felém halad, szándékosan gúnyos megjegyzést teszek magasságára, mire az orrom hegyén landolnak ajkai. Morcosan felhúzom azt, majd szemeim résnyire szűkítve pillantok a törpére, ahogy eltáncol előttem. Kis gonosz, tudja mivel csitítson el, fene vinné el ezt a pandajányt...
- Hogy mi? - akadozva nevetek, ahogy kijelenti mennyire fos kinézetem van  - Szarul nézek ki? - hangosabban felnevetek ahogy a fejem rázom őszinteségén  - A végén még elcsábítom. - nyelvet öltök rá, majd közelebb mozdulok hozzá. Kuncogva kezdem a-nevet-adok-a-tárgynak-hogy-idegesítselek játékom és úgy fest, valamelyest be is jön, mert eléggé lelankad a vigyor a képéről és szúrós tekintetével konkrétan lukat lő a fejembe.  - Miért, állatfaj az jobb? - őszintén érdeklődve pillantok Kate arcára, mert ha azt mondja, az zseniálisabb, elvontabb -ő művész, már csak tudja- akkor mostantól csiga lesz a bögre neve. Sóhajából ítélve, jobban tenném, ha befognám, de ahogy áttol a küszöbön bevillan ahogy én átléptem otthon a konyha küszöbét és rosszallóan kinyögök pár szót, közben Wyatt arcát látva magam előtt. A kanapéig eltol, amit én hagyok, mint egy üres váz és úgy huppanok le, mintha összecsuklanék pedig tartásom még akad egy kevés. Finom ujjaival kihámozza a bögrét a markomból, majd az asztalra teszi. Lepillantok az ölembe, ahogy lábait feldobja, majd ahogy közelebb von, kedvem lenne bőgni egy nagyot a vállán. Szavaira átkarolom derekát és úgy bújok közelebb, fészkelődve egy keveset.
- Nincsenek véletlenek. - utalok a lakótársra  - Mesélj, a kíváncsiságom elég nagyra dagasztotta Thomas. - utalok a bögrére halkan belenevetve a félhomályba, majd közelebb mocorgok, hogy ne lehessen közöttünk távolság. Szükségem van a közelségére, jobban, mint eddig bármikor.



× Notes: Tökéletes= × 
















Vissza az elejére Go down











avatar
My heart is european

I am Student

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : Taylor Marie Hill

Hozzászólások száma : 30

▽ Munkám : színesre festeni a város csatornafedeleit

▽ Szexualitás : biszexuális




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Csüt. Ápr. 09, 2015 11:19 pm
Tárgy - Re: Brian && Kate ~ Pandas in action




peter pan, take, me to neverland
pandacsapat ♥
Látni, hogy milliószor megtörik, és milliószor nem tudok mást tenni, csak mellette lenni tehetetlenül, baromi rossz érzés. Még akkor is, ha tudom, hogy neki elég az is, hogy a kanapén hozzám bújik, mikor a Spongya bobot nézzük, mert épp megint kidobta valamelyikünket valaki.  Mert elég, és nekem is az, de a kényszer, vagy inkább vágy bennem van, hogy fenékbe billentsem, és ezzel elűzzem minden baját. Azt szeretem, ha vigyorog, vagy legalább mosolyog, nem pedig esdeklő kiskutyaszemekkel mered rám, várva a megoldást, ami mindig leesik neki, előbb vagy utóbb.
Mint most is, ahogy figyelem az arcára kiülő gondolatmenetet, nevetni akarok, de nem teszem. Mert bármennyire is vicces, ahogy leesik neki, milyen pszichopatán viselkedett, és bármennyire is azért vagyok a legjobb barátja, hogy ilyenkor a képébe röhögjek, tudom, hogy az most nem volna megfelelő. Mert ez nem csak valami egyéjszakás meleg báros fiúka, akit nem hívott fel, ezért kicsit durvábban küldte el melegebb éghajlatra. Figyelem, és aprókat bólogatok, hogy aztán a kérdésére hatalmasat bólintsak, megerősítve azt, amit nem akar hallani.
- Elég istenesen. Oda se neki, majd rendbe hozod! -  Mosolyodom el, mert ha magabiztos vagyok, úgyis elhiszi, és meg mert nálam van az aduász, a kakaó, amit csinálok is neki, vagyis csinálnék, ha nem csüngene rajtam, mint csimpánz a majomfán.    
- Bobnak jobb úgy, te is tudod.  Nem nyúlsz az alsóneműim közé, ahhoz túl értékes dolgokat rejtenek.– Tudom, hogy ő pont nem fogja félreérteni, mert gyerekkorunk óta tisztában van azzal, hogy ott tartom a naplómat, amit lehet béna dolog írni, de én szeretek, és megnyugtat, és soha, de soha nem olvasta még el. Legalábbis én nem tudok róla, és nagyon ajánlom neki, hogy így legyen, mert így is mindenről tud, csalódnék, ha elolvasta volna. – Akár, bár nem biztos, hogy féken tudnád tartani magad, ha én is meztelenül vonulnék előtted végig. – Nyújtom ki rá a nyelvem, mert én még emlékszem arra a közös családi nyaralásra, amikor közös  szobát béreltek nekünk. Én emlékszem...
Csüng még mindig, nem is fog egyhamar leszállni rólam, ismerem már ennyire, így inkább csak harapdálom, de az meg nem tetszik neki. Hát persze, nem is azért csinálom.
- Legközelebb majd csúnyára sminkelem magam, hogy megijedj. – Vigyorgok rá félig oldalra fordulva, és fordulnék én jobban is felé, de valahogy már sehol sincs. Pedig már majdnem kész a kakaó, majdnem megúszom, hogy észrevegye Milla cuccait, és elkezdjen kérdezősködni. Nem titkolózni akarok előtte, csak van hatmillió más baja, nem kell, hogy terheljem mindenféle hülyeségeimmel, mindenféle csodaszép lakótársakról. Neeeem, majd ha a Wyatt ügy rendeződik, majd beavattam volna, de megelőzött.   – Pontosan ezért nem szóltam. Nincs szükséged még egy feszültségre az életedben. – Mondom halkan, mert igazából az ilyen beszélgetéseinkből mindig vita van valahogy, ami öt percig se tart, de mégis csak vita, és a vita tüskét hagy az emberben. Én meg nem szeretem a tüskéket, a rózsát is rühellem, nem tudom, miért van mindenki úgy oda tőle, mikor a liliom sokkal szebb... De ez most nagyon nem ide tartozik. Azt tartozik ide, hogy ez a lüke itt liheg nekem az arcomba, magyarázva arról, hogy nem nőttem, pontosan ahogy már tizenhat éves korom óta egy centit se, de persze ez őt nem tántorítja el, hogy ezzel cikizzen. Futó puszit nyomok az orrára, csak úgy, mert ettől legalább kicsit visszafogja magát, vagy csak jobban érzi magát, lényegtelen, mindkét eredménynek örülnék, és elvégzem az utolsó simításokat is a forró löttyön.
- Nincs itthon, ne igazgasd magad, úgyis szarul nézel ki. – Nevetem el magam, ahogy a kezébe nyomom a bögrét. – Majd bemutatlak, ha maradsz estére, valamikor kilenc után ér haza. – Világosítom fel, de erre neveket talál ki. Tényleg nem sok dolog van, ami kiborít, de mikor tök random tárgyaknak elkezd nevet adni, akkor elhajítom az agyam, és inkább nem foglalkozok vele, ha beszállok a játékba, hamarabb megunja. Megforgatom a szemem, még a fejem is megcsóválom hozzá, aztán rámeresztem a direkt erre a helyzetre tartogatott megrekedtél-egy-öt-éves-agyi-szintjén tekintetemet. Nem normális. Brian. Én az vagyok. – Akkor legalább ne embernéven hívd!  - Sóhajtok, és elkezdem kifelé tolni a konyhából, hogy kényelmesebb pozícióba is kerülhessünk a kanapén, de aztán megint megszólal, és újra görcsbe ugrik a gyomrom. Most nem kérdezhetek vissza viccesen, hogy a kakaómba zúgott-e a bele, mert nem nevetne. Újra tolni kezdem, a kanapéig, leültetem, és mellé kuporodok. Elmeszem a kezéből a bögrét, és az enyémmel együtt lerakom az asztalra. Úgyis. Nem lesz semmi baja, ha három perc múlva kóstol csak bele. Lábaimat átrakom az övéin, egyik karomat a nyaka köré fonom, és közelebb húzom magamhoz, hogy a vállamra tudja rakni a fejét.
- Adj neki időt. Elmeséled, hogy mi volt, vagy meséljek neked a lakótársamról, akinek ugyanaz a neve, mint az én középső nevem? – Nézek rá gyengéden mosolyogva, folyamatosan simogatva a haját, szorítva magamhoz. Nem tudom, melyiket szeretné igazából, és ez megrémít. Eddig mindig tudtam, mikor kell elterelnem a figyelmét, de most valahogy nem érzem, és ez csak megnöveli a görcsöt a gyomromban. Nem akarom elveszíteni, de mi van ha egyszer el kell?





> tökéletesen  <3
















▽▲▽

Vissza az elejére Go down











avatar
My heart is european

I am in media Bitches!

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : Thomas-Brodie Sangster ☺

Hozzászólások száma : 111

▽ Munkám : ► modell

▽ Szexualitás : ► Biszexuális.




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Kedd Márc. 31, 2015 3:10 pm
Tárgy - Re: Brian && Kate ~ Pandas in action





Kate&Brian
    ☄ TeamPanda ♡ -  Sugar ☄
Mindenkinek vannak rémálmai; kinek több, kinek kevesebb. Én alapjáraton az átlagos embereknél kicsit többször riadok fel verejtékben fürödve, levegőért kapdosva. Olyasmik történtek az életem során (az apám, a balesetem, az öngyilkossági kísérletem, a barátom elvesztése, Wyatt), amikkel nem bírok megbirkózni a legfontosabb színtéren: az elmémben. Az én éjszakáim még a legrosszabb alkalmakkor sem voltak annyira borzasztóak, mert volt valaki, aki miatt elnyúlhattam a vaksötétben a telefonomért. Tudtam, hogy egyetlen olyan személy akad, aki felveszi nekem hajnalban a telefont és nem küld el két ajtóval balra. Ha mellette aludtam, tudtam hogy anélkül fonhatom köré a karom és temethetem zuhatagába arcom, hogy ő azt félreértené. Úgy horkanthattam mellette a nevetéstől, mintha a tükörképemmel szarakodnék. Minden alkalommal reagált az agymenéseimre és rendkívül jól kezelte azokat. Anélkül ihattam az italába, hogy szóltam volna. Úgy ölelhettem, hogy nem kellett arra gondolnom, mikor elég. Mert soha nem az. És, ami a legfontosabb, mászkálhattam előtte pucéran, pont nem érdekelte. Sőt, mikor egy hétre felmentünk a hegyekbe apám téli viskójába, simán elfürödtünk együtt. Persze én nem lestem, mert félő volt, hogy ingerbe lépek. Mert bárhonnan nézem, Kate tökéletes. Ezért is rohanok hozzá azonnal, mert ő az a felem, ami megerősít, vagy inkább- helyre rak.
Eltátott szájjal nézek rá a közlésem követően, majd reakciójára megrándul szám sarka, hogy visszafojtsak egy feltörekedni kívánó nevetést.
- Az mást volt. - hullámzó mozdulattal leintem - Nem ordítottam... - kezdem hüledezve, majd lesütöm a szemem és vékony vonallá formálom ajkaim - Előtte... - a lényeget végülis sikerül kiböknöm, bár így kimondva kezdem megérteni, hogy miért nézett rám úgy, mintha valami fejlődésből visszamaradott lennék- Oppá. - pillantok Kate sejtelmes arcába, majd aggodalmasan magam elé - Ezt elbasztam ugye? - oldalra húzom ajkaim, majd megrázom a fejem. Két tenyerem közé fogom tarkóm azon összekulcsolva ujjaim majd némán felnevetek. Hogy én mekkora egy idióta vagyok?
Kakaó? Kakaó!
Pontosan tudja, hogy mire van szükségem ahhoz, hogy lehiggadjak, de ne hozzon változókat. Nem itat le. Nem nyom a kezembe vodkát, vagy egy üveg bort. Tudja, hogy most inkább a szeretetéhes oldalammal kerültem elé és nem a vállon veregető- jó barátként vagyok itt. Olyan mellette lennem, mintha haza jönnék. Nem értem, hogy miért nem költözünk össze mi, ketten. Természetesen Wyatt-el minden perc maga az éden és bizonyára fura együtt élni valakivel, akivel lefektetett szabály, hogy nem fekteted le, mert ott húzódik közöttetek az a bizonyos határ, amit nem tépünk darabokra. Mert az dacba vágná az egészet.
- Pedig elmondanám melyiket hova vedd fel. - arcomra sötét vigyor kúszik, volt már erre példa, csak akkor ő rendezte át az én gatyáimat. Azóta is szomorkodom PiciBob miatt, ő volt a legkényelmesebb alsóm, de öregítette a tartalmat ezért Kate kegyetlenül megvált tőle. Sose feledem. - Egy néma perc Bobnak. - szívem elé emelem jobbom ökölbe szorítva, majd lehunyom a szemem és váll vonva reagálok a gatyalopó megjegyzésére - Meztelen? - nyelvet öltök és megengedek magamnak egy hangosabb nevetést.
Elengedem magam, drámaian aláfestve a hangulatomnak. Tulajdonképpen jó érzés belekapaszkodni, olyan mintha egy egységet alkotnánk. És eszembe jut az a délután, mikor azzal húztam, hogy ő az én oldalbordámból vált ki. Ez százszázalékosan biztos. Sőt, inkább ezer. Ahogyan csimpaszkodok rajta, mélyen belül szánakozok magammal szemben, hogy egy ilyen apró, törékeny lánynak kell cipelnie a terheimmel együtt, de nem tehetek mást. Szükségem van rá, hogy oltalmazzon és a támaszom legyen. Legalább pár óráig, kell nekem ez a pandalény.
- Ha nem lenne ilyen csini a fenyegetőm, talán beijednék. - fülét kezdem kutatni ajkaimmal, s mikor megtalálom beleharapok. Érezze a törődést. Harapdál és nyalakodik az alkaromon. - Ez gusztustalan. - bököm ki, még mindig rajta csüngve - Remélem tudsz róla. - pampogok szándékosan a fülébe. Ha ez a leányzó nem lenne, én nem tudom hol lennék. Vagy hol nem lennék, és lennék. Vagy lennék-e egyáltalán.
Lábaimra állok, de nem vagyok hajlandó a karjaim által készült nyaklánctól megfosztani. Úgy mocorgok mögötte, ahogy diktálja a tempót, egészen addig, amíg tekintetem meg nem akad, egy titokzatos bögrén. Rám kacsint a galád, ezért eleresztem Kate vékony lényét és oda sietek a tárgyhoz. Mintha morogna mögöttem, de nem figyelek. Felveszem a bögrét és alaposan megvizsgálom. Szép, de nem illik hozzá. Ő nem venne ilyet. Talán kapta... valakitől? Mondata végére elnyílnak ajkaim, de összehúzódnak szemeimmel együtt, miután Wyatt-re céloz.
- Értem én azt. De miért nem szóltál? - meghökkenve tárom szét a karjaim - Amúgy meg, feszegetném a barátságunk határait, ha veled élnék. Ezt jól tudod te is. - pillantok ismét a tárgyra a kezembe, de nem azért mert kínos dolgot közöltem volna. Ezen ezerszer átrágtuk már magunk. Tudja nagyon jól, hogy pasi vagyok. Ha alkalmam lenne rá, bepróbálkoznék. Így viszont megelőzzük a nem kívánt problémákat. Jó, azért néha ösztönből jön ám az udvarlás, de ügyesen lepattint. - És ki ez? - figyelem, ahogy fellökve mellettem kutat valami után. - Héj! - vigyorgok az arcperemébe - Szerintem nőttél három centit. - visszafojtok egy nevetést - Ja, nem. - felnevetek, majd mintha mondott volna valami cukrot, de azt hiszem nem figyeltem. Ellép mellőlem vissza a helyére én meg a bögrével együtt közelítem meg. Arca elé helyezem a tárgyat, miközben szövegel és hirtelen mozdulattal vonom el előle azt.
- Hogy mi? - tátott szájjal nézek rá - És be sem mutatod? - leengedem a bögrét - Itthon van? - igazítok pólón nyakán, majd felnevetek jóízűen. Megpróbál rám parancsolni, de a bögre még mindig nálam ő meg elneveti magát. És mint két óvodás nevetünk egymás arcába, majd leeresztem a bögrét.
- El kéne nevezni. - nézem ahogy ujjaim megválnak a cserépedénytől - Legyen Thomas! - felpillantok Kate arcába és már várom azt a lemásolhatatlan tekintetet, amit akkor csinál, mikor névvel látom el a tárgyainkat. Megőrjítem vele. - Vagy legyen... - elveszem tőle a tetszőlegesen kiválasztott kakaóm, majd mellette elhaladva lépek vissza az előszoba fele - John! Az olyan bögre név, nem? - megfordulok és bevillan Wyatt arca, amitől lelankad a vigyorom és csak nézek Kate-re bambán - Belezúgtam Kate. - fintorogva sütöm le a tekintetem, majd várom, hogy a Pandám mondjon valamit, amivel felkanalaz a szőnyegről.


× Notes: akkor jól közvetítek ♡ × 
















Vissza az elejére Go down











avatar
My heart is european

I am Student

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : Taylor Marie Hill

Hozzászólások száma : 30

▽ Munkám : színesre festeni a város csatornafedeleit

▽ Szexualitás : biszexuális




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Vas. Márc. 29, 2015 6:43 pm
Tárgy - Re: Brian && Kate ~ Pandas in action




peter pan, take, me to neverland
pandacsapat ♥
Abban a pillanatban, amikor Brian öntudatlanul, de beleégette magát az életembe, ezzel együtt a jövőmbe is, nem éreztem magam többé egyedül. Sosem voltam egy parás kislány, én simán odamentem bárkihez a homokozóban, ha tetszett a rózsaszín kis lapátja, de testvér híján nem voltak sose tartós kapcsolataim, egészen addig, míg ez a pandaegyén meg nem érkezett, berobbanva az életembe, bátyámmá, sőt, szinte már megtestesült személyiségemmé vált. Érzem, ha fáj valami az életében, és fizikai kínzásként élem meg, ha nem tudok neki segíteni. Ami azért valljuk be, elég szar állapot, mert mikor épp szorulása van, és emiatt nem alszik, és kialvatlan, és durcás, és összeveszik bárkivel, akkor nekem fáj miatta a fejem szó szerint, és nekem kell hashajtót venni, hogy végre ne gyötörjön a migrén. Ettől függetlenül, vagy talán épp ezért sosem akarom, hogy csak úgy kisétáljon az életemből. Az elején még egy kicsit féltékeny is voltam erre a Wyatt-gyerekre, hiszen valahol mélyen az a célja, hogy csak az övé legyen Brian. Ami jó, mert legyen boldog, azt akarom én is, de akkor mi lesz velem? Persze, tudom, ugyanúgy panda maradok, ugyanúgy fog velem viselkedni, mint most, de ott fog benne is és bennem is motoszkálni a tudat, hogy de neki van más. És ő félreértheti. Mert félre lehet érteni. Még ha mi nem is tesszük, mert nekünk teljesen normális, ha köszönetképpen nem a másik arcára, hanem ajkaira nyomjuk azt a puszit, és az is normális, hogy bemegyek pisilni, míg Brian zuhanyozik, de ezek mi vagyunk, nem pedig egy külső, valamelyikünkhöz kötődő személy. És ez azért ijesztő. Már nem az, hogy kötődik valaki, na mondjuk az is halálfélelmet sugárzó, hanem hogy amiatt a valaki miatt minden borul.
Épp ezért nem tudom úgy nyugtatni, ahogy akarom, vagy csak szerintem jön ki bénán, mert ő kicsit megnyugszik. Még akkor is, ha akkora a pupillája, mint egy traktorkerék.
- Már ne is haragudj, de mikor te először kaptál le engem, mert az jó poén, én is úgy néztem rád mint egy idegenre. Elmehibbant, ütődött idegenre. – Húzom fel a szemöldököm magamnak, mivel még mindig szorongat, olyan magasra nem tudom húzni, hogy ő is lássa. Tudom én mi kell neki, meg is kérdezem, ő meg persze egyből belemegy.
Normél esetben nagy valószínűséggel csak kezébe nyomnék egy üveg sört, rátenném a lábam a combjaira és hatalmas szemmel hallgatnám, hogy épp mi borította ki a zebra előtt, vagy bármit, amit mesélni szeretne, amitől meg akar szabadulni, de nem most. a Kakaó akkor van, mikor nem akar megszabadulni, csak megnyugvást akar, és bíztatást, hogy jól csinálta, és minden jóra fog fordulni a végén. És ez működik velem is, nekem ne adjon kakaót, amikor épp azt akarom elmesélni, hogy majdnem elütöttek, miközben neki sms-eztem, vagy épp mikor anyám megint a férfiak hiányáról kérdezget.
- Na azt rögtön gondoltam! Komolyan olyan hülyének nézel, hogy a közelébe engedlek? – Nézek rá, úgy mintha ez teljesen egyértelmű lenne, nem az, hogy hülyének néz, hanem hogy oda nem megy. Pislogok kettőt, mielőtt elkezdek nevetni, megrázva közben a fejem. – Csak abban az esetben, ha te is bemutatózol nekem, kis modell. – Örülök, hogy végre nem veszi halálosan komolyan a dolgokat, és kicsit el tudja magát engedni, ezzel megint visszaugrott legalább három Brian-szintet, amiért nagyon büszke vagyok, egyrészt magamra, egyrészt rá.
Elengedi magát, mintha csak rám tenné minden súlyát, amiért, bármennyire is bosszantó, és nehéz, és kényelmetlen, nagyon hálás vagyok. Tudom, és ő is tudja, hogy ha tehetném, mindent átvállalnék tőle, ami csak egy kicsit gondot is okoz neki. Nem vagyok érzelgős ember, tulajdonképpen egészen szarkasztikusnak is mondhatnám magam a romantikus és érzelem teljes dolgokkal szemben, de belül azért megengedhetek annyit, hogy szeressem ezt a szerencsétlent. Ezért viselem el, sőt még asszisztálok is a hülyeségeihez, mint most, hogy a hátamra ügyeskedem, úgy vánszorgok ki vele a konyhába, hogy megcsináljam végre azokat a kakaókat.
- Nagyon jól teszed, véged is van! – Állítom, szinte biztos vagyok benne, hogy ez alkalommal le tudom győzni. Hogy ezt meg is erősítsem a harapások mellé még egyszer meg is nyalom a karját, ami egyre jobban szorítja a nyakam. Ha nem ismerném, azt hinném, ki akar nyírni a szeretetével, de ő is tisztában van vele, hogy nélkülem semmire se menne. Mosoly költözik az arcomra, olyan egy kis szeretetbomba nekem, hogy még néha sajt magam is meglepődök, hogy képes kicsikarni belőlem reakciókat, amikről nem is tudtam, hogy léteznek.
Továbbra is a hátamon csüng, vagy már nem is csüng, csak áll, de akkor is nehéz a forró tejet csészékbe önteni, ha nincs szabad mozgása a kezednek. Vagy karodnak, részletkérdés. Szerencsére, vagy épp szerencsétlenségemre, észrevesz valamit, amit persze nem hagyhat szó nélkül, és a hirtelen elugrásával szépen meg is lök, aminek következményében a tej szétfolyik a pulton. Felmordulok, én ahhoz még hozzá nem nyúlok, rohadt forró, megvárom, míg rászárad. Brian felé kapom a fejem, miközben mindkét kezemmel kavargatok, egy-egy csészét.
- Nincs senkim, új lakótársam van. Leégtem, anyámék megfelezték a támogatást, a képeimet nem tudom olyan áron eladni ahogy akarom, kellett valaki, aki fizeti a rezsi másik felét, és téged a világért se akartalak elszakítani a szívszerelmedtől. – Nyújtom rá a nyelvem még kutyulok kettőt a löttyökön, majd kiveszem a kanalakat, és újra Brianre nézek. – Vedd már elő a mályvacukrot, légyszi. – Utasítanám, ha szerencsétlen nem épp Milla bögréjével lenne elfoglalva. Mintha bármit is mondhatna az a cserépdarab. Felsóhajtok, arrébb tolom, hogy kivehessem a szekrényből a kis zacsit, majd visszalépek, ignorálva, majd ha befejezte a bámészkodást visszatér a nyakamba.
- Nem maradtál le semmiről,  csak a tökéletes lakótársamról, akinek bársonyos a bőre,  virágillata van, és rohadt szexin tud végigriszálni a nappalin egy szál törölközőbe. – Vigyorgok, és ránéznék, de persze az arcomba kell tolja szegény bögrét. Összehúzom a szemem, és arrébb tolom a kezét. – Tedd  már vissza azt a vackot a helyére, és igyad a kakaót! – Szidnám én, tényleg, de a végére elröhögöm magam, mert annyira édes, ahogy gonoszan próbál mosolyogni, de az éhes kölyökkutya szemei miatt annyira rémisztő, mint egy jegesmedvebocs.




> nagyon helyes, tudtam hogy kellek neked  <3















Vissza az elejére Go down











avatar
My heart is european

I am in media Bitches!

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : Thomas-Brodie Sangster ☺

Hozzászólások száma : 111

▽ Munkám : ► modell

▽ Szexualitás : ► Biszexuális.




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Szomb. Márc. 28, 2015 3:50 pm
Tárgy - Re: Brian && Kate ~ Pandas in action





Kate&Brian
    ☄ TeamPanda ♡ -  Sugar ☄
Javarészt ő formált azzá, aki vagyok. A magabiztosságom nagymértékben neki köszönhetem. Némán fonódott bele az életembe, anélkül, hogy észrevettem volna, milyen fontossá nőtte ki magát a szemembe. Ahogy teltek az évek, úgy vontam közelebb és közelebb magamhoz. Mentem, ha akartam. Hívtam, ha kellett. És ez fordítva is működött. Rohantam, ha szükségét érezte a társaságomnak. Olyan nekem, mint egy saját képemre formált testvér. Pontosan azt kapom meg tőle, amit várok. Nem hazudik a szemembe, tudja, hogy mivel irányítson. Rám parancsol anélkül, hogy sértettséget hagyna bennem. És ő az egyetlen, akivel megosztom a dugi jégkrémeim. Vele simán neki esek akár azonos kanállal. Neki adom a pulcsim egy fagyos nyári délután. Vele elmegyek minden családi összejövetelre. És mellette simán röhögök a semmin is. Mellette nem kínos a csend. Előtte lazán mászkálok meztelen. Simán elkapom egy ölelésre, puszira, vagy amit csak megkívánok. Könnyedén ölébe hajtom a fejem. Vagy épp birkózok vele a kanapén. Ő mindezek megtestesítője. A tökéletes barát. -
Ahogy karjaimmal közre rázom azt kívánom bár mindennap beleolvadhatnék az ölébe. A biztonságos menedékbe, amit biztosít. Belefúrom arcom a barna zuhatagba közbe magamba szívom az illatát. Mézédes. Olyan mintha vad-tiltott gyümölcsöket hordozna minden alkalommal a zsebében és azok illatoznának ennyire intenzíven. Belemélyülök az ölelésbe és határozottan körbefonom karjaimmal. Mozdulatlanul tartom. Wyatt jut eszembe. Az elképedt arca, ahogy elléptem előle és elrohantam. Finom vonallá formálom szemeim, ahogy lehunyva tartom és megpróbálom nyugtázni magamban, hogy ő most talán pont ennyire összezavarodottan hívja fel-át valamelyik haverját. És épp rajtam röhögnek. Még közelebb vonom Katet ahogy eszembe villan a kép, hogy talán épp egy ilyen törékeny és finom lány mellett heveri ki a reggelt.
- Úgy nézett rám, mintha idegen volnék. - összepréselem ajkaim.
És tényleg borzasztóan gáz volt. Úgy léptem el, hogy alig vártam pár másodpercet és már el is rohantam. Faképnél hagytam és menekülőre fogtam. Mert rettegtem szembenézni a valósággal, a visszautasítással. Várnom kellett volna, de -mint mindig- Kate arca bevillant és nem volt maradásom.
Örömtelien pillantok íriszeibe, mert a kakaóval említésével szinte azonnal feledteti velem a remegést és a negatív gondolatokat. Azonnal nyugalomra lelek. Még nem eresztem el. Kell nekem.
- Oké. A fehérneműs polcod vállalom. - vigyorogva ingázok fejemmel, miközben elképzelem, ahogy válogatok kedvemre - Sokkal jobb kedvem lenne, ha tartanál egy divatbemutatót. - visszafojtok egy nevetést. Pedig így van. Ő már körülbelül ezerszer látott meztelen, én meg egy kezemen megszámolnám. Az egészséges barátság része az egyensúly fenntartása. Ég a képem, hogy megint megzavartam, de ezért vagyok én, hogy mindig pofátlanul meglepjem.
Erős késztetést érzek, hogy elengedjem magam. Így is teszek. Körbeölelem valamivel mellkasa felett és engedek tartásomon. Hagyom, hogy vonszoljon kénye-kedvére. Belenevetek a fülébe, mikor érzem, hogy fordulni kényszerül. Így fejezem én ki leginkább mit érzek valójában. Könnyedén átkarolom és lábaimról lehámozom a cipőt, anélkül hogy elereszteném. Végig vonszoltatom magam a szobán, közben hozzá dörgölődzve arcommal hajának. Kérdésére vigyorgok, mint a vett malac.
- Máris rettegek. - nem eresztve el figyelem, ahogy tesz-vesz, néha apró szisszenés hagyja el a szám, mikor érzem fogait belevájódni az alkarjaimba, de nem tud eltántorítani. Ahhoz túlságosan élvezem a dolgot. Közelebb is mozdulok hozzá, majd mögé lépek közvetlen a közelébe, de karjaim fogásán nem engedek. Hagyom csak, hogy csinálja, amit csinál, mire én figyelmesen körbe pillantok és észlelem az ismeretlen bögréket és a zöld-teát, amit ő nem iszik.
- Héló-héló. - reflexszerűen engedek a közrefogáson és elugrok - Van valakid? - elnyílnak ajkaim, majd a pultnak azon részéhez lépek, ahol a bögre van és kezembe fogom azt, alaposan megvizsgálva, mintha válaszokat adhatna a szerencsétlen eper, amit rá festettek. Gyanakvóan pillantok Kate-re, majd felvonva szemöldököm mutatom neki az ismeretlen bögrét, majd a tea fele intek szememmel és széles vigyor kúszik képemre, egy lemoshatatlanul gonosz vigyor.
- Miről nem tudok? - leeresztem azt, majd visszalépek elé és pásztázom arckifejezését.


× Notes: nincs is szükség rá, úgyse hagynám♡ × 
















Vissza az elejére Go down











avatar
My heart is european

I am Student

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : Taylor Marie Hill

Hozzászólások száma : 30

▽ Munkám : színesre festeni a város csatornafedeleit

▽ Szexualitás : biszexuális




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Szer. Márc. 25, 2015 2:30 pm
Tárgy - Re: Brian && Kate ~ Pandas in action




peter pan, take, me to neverland
pandacsapat ♥
Nem vagyok egy könnyű személy. ohó, de még mennyire hogy nem, mégis Brian azért néha túltesz rajtam. Na nem mintha bánnám, hogy egyedül nekem mutatja meg, milyen ő valójában! Pont emiatt kezelem én is úgy, ahogy senki mást. Bár... ez csak annyiban nyilvánul meg, hogy megkapja a csokim utolsó kockáját, vagy épp veszek neki is kávét, hogyha tudom, hogy találkozunk, és magamnak akarok venni. Vagy épp nem herélem ki, amiért részegen rám dől és az én tüdőmből lélegzik. Mert hát, barátok vagyunk, ennyit igazán elnézhetek neki, még akkor is, ha ő azt csóknak hívja.  Ő volt mellettem mindig, ő viselte el, ha bekattantam, pontosan ugyanannyira van rá szükségem, mint amennyire neki szüksége van rám. Talán még kicsit jobban is. Mert ha épp nem az ő dolgaival foglalkozom, ami az életem nagyjából nyolcvan százalékát teszi ki – a maradék húszban alszom vagy eszem – akkor a saját problémáimat kéne átgondolnom, ami egy csöppet... mit csöppet, rohadtul ijesztő, és elrettentő.
És a barátságomhoz hozzá tartozik az is, még ha néha úgy érzem ez túl kevés is, hogy pandaöleléseket ajánlok fel neki, csupa szeretettel és meleg karokkal. Ő pedig ki is használja, és egy kerek pillanatig elgondolkozom azon, hogy miért is nem lakunk mi együtt, hiszen akkor most nem lenne ez, és nem remegne itt mint egy kocsonya, nem kellene minden tudásom bevetni, hogy megvigasztaljam. Na azért... nem vagyok én a jó ellen és Milla határozottan jó, még akkor is ha csak pár napja költözött be, és egyelőre semmilyen más érdeklődést nem mutat az irányomba, a törölközős kifutójárás megmutatásán kívül. Kétségtelen, hogy borzalmasan élvezem azt is, csak hát van nálam is egy bizonyos határ, nagyjából ugyanott, ahol Briannél, és én nagyon nem szeretnék ebbe  a hibába esni, és így kinézni, ahogy most ő. Ami pocsék.
- Biztos vagyok benne, hogy csak te érzed ennyire borzasztóan, és nem is volt az annyira kétségbeejtő. – Igyekszem én nagyon meggyőző lenni, a probléma csak az, hogy én magam se hiszem el, amit mondok, és úgy azért elég nehéz. Mert ahogy ismerem, tuti hogy katasztrófa volt, de ezt az istennek se ismerném be neki, és adnék neki igazat, még a végén idegösszeroppan itt nekem.
Bármennyire is örülök annak, hogy mosolyog, motoszkál bennem, hogy haza kell küldenem, hogy ne csak ilyen gyenge harmatmosolyt kapjak tőle.  De ehelyett kakaót ajánlok, meg beszélgetést, mert tudom, hogy az kell neki. Sok-sok mályvacukorral, és egy kis fahájas házi keksszel.
- Rá se ránts, már épp kezdtem megőrülni, és kerülgetett a gondolat, hogy nekiállok takarítani. Úgyhogy ha szépen kibeszélted magad, be is leszel fogva, tudjad! – Na meg amúgy is megszoktam, hogy itt terem, mikor nem hívom, ha meg hívom, akkor eltelik két nap is mire felbukkan, újfent kéretlenül. Nem panasz ez, csak olyan ténymegállapítás.
Már mikor elkezdtem magamhoz húzni érezte én, hogy meg fogom bánni, hogy ilyen nagyon meg akarom nyugtatni, és jóslatom be is válik, saját magamnak. Én vagyok a sátán, izé sámán, megjósolom a jövőt, még h nem is mindig kellemes. Rám tehénkedik, mint valami hátizsák. Teljesen elhanyagolható tény, hogy röpke tizenkét centivel vagyok nála kisebb, és vagy tíz kilóval kevesebb, ha nem többel. Én húzzam őt, mint mindig. Erős lány vagyok én, de nem annyira, hogy egy kifejlett férfiegyedet hurcikázzak körbe a  házon, még ha a fogpiszkább fajtából való is. De nincs szívem lerázni magamról, pusztán csak nagy nehezen megfordulok a súlya alatt, hogy a hátamra tudjon kapaszkodni, és nagyot nyögve elindulok a konyhába.
- Ugye tudod, hogy amint kész a kakaó, ledoblak, és nem kegyelmezek? – Kérdezem csak úgy mellékesen, félig hátranézve rá, miközben megpróbálom eltörés és magamra borítás nélkül kivenni a csészét, a kakaót, a tejet és a mályvacukrot a helyéről, és nekilátok a csodaitalnak. Azért közben egyszer-kétszer, csupa szeretetből megharapom a karját, érezze csak, hol a helye. Ami jelenleg a földön lenne, nem pedig az én törékeny testemen. Direkt nem kérdezek rá a dolgokra, most még nincs itt az ideje, most zökkenjek ki egy kicsit. meg zökkenjen le!





> ne is, nem szaladhatok <3















Vissza az elejére Go down











avatar
My heart is european

I am in media Bitches!

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : Thomas-Brodie Sangster ☺

Hozzászólások száma : 111

▽ Munkám : ► modell

▽ Szexualitás : ► Biszexuális.




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Szomb. Márc. 21, 2015 4:11 pm
Tárgy - Re: Brian && Kate ~ Pandas in action





Kate&Brian
    ☄ TeamPanda ♡ -  Sugar ☄
Döntésképtelen vagyok nélküle. Ha nincs mellettem egy krízis helyzetben, azt hiszem elsüllyedek, vagy ott ragadok. Nélküle egy nulla vagyok és nincsen mozgató rugó, ami irányítana. Nem a legjobb barátom. Nem a testvérem. Nem a szomszédlány. Nem a játszópajtim. Nem a tanácsadóm. Ő behatárolhatatlan. A lelki társam. Ő a másik fele a sztereónak. A jobbik része. Az a része, ami én sosem leszek. Ha én vagyok a luxusautó, ő a motorom. Ha én vagyok a test, ő a lélek. S ha én vagyok a srác, ő a szívem.
Fiatalkoromban mindig azt hittem, hogy a barátságunk egy idő után átlendül egy ponton. Mindig mindenki azt bizonygatta, hogy nem létezik lány és fiú között barátság.  És bevallom volt rá példa, hogy megakadt a szemem a bársonyos bőrén, vagy ittasan lekaptam párszor, mikor nem figyelt. De remekül kezeli. Megérti, hogy előfordul, hogy időnként az ágyékom az úr. Mindemellett, mindenféle ítélkezés nélkül fogadta el a legvészesebb korszakaim és ő volt az egyetlen, aki mellettem állt, mikor depressziósan begubóztam. Túl lendül azon, ha néha tudat módosult állapotomban ráindulok. Könnyedén bánik velem.
Ahogy ott áll előttem, azon tűnődöm, hogy mennyire lenne előtte, mennyire válnék vércikivé, ha krokodil könnyeket facsarna belőlem az ideg. De ehelyett tisztában van vele, hogy mire van szükségem. Karjait tárja én pedig belesimulok, mintha oda teremtettek volna. Olyan érzésem van, mintha egy dacos kisgyerek lennék és épp hazatérnék. Beletemetem arcom nyakába, mintha ezzel elbújhatnék a világ elől szégyenemben. A tegnap este még mindig uralma alatt tart. Hiszen pont tegnap beszélgettünk erről. Pont tegnap.
Lágyan zár a karjaiba, mint egy antidepresszáns tabletta. Mulatságosan érzem magam. Megint hozzá szaladok. Ahelyett, hogy férfi lennék és vállalnám a dolgot az illetékes személy előtt. A remegés eljut a szervekig és olyan érzésem van, mintha minden apró lökés lerombolná bennem azokat. A sejtjeim ezer és egy fele robbannak. Nem tudok mit kezdeni magammal. Összepréselem szemeim, véletlenül sem akarok bőgni. Az nem nekem való. Nem mintha ő előtte nem mernék. Százféleképpen zokogtam már előtte. Nevetéstől, haragtól, bánattól, örömtől. Így nem ez a visszatartó erő. Az a büszkeségemre marad.
A néma csend lassan fölénk ágaskodik, de az az ironikus a szituációban, hogy egyáltalán nem zavar, hogy egyelőre csak hagyja, hogy szeressem. Mert most erre van szükségem. Egy menekült őrültnek látom magam Wyatt szemeivel és ez borzasztóan marcangol. Apró cafatokra tépi a szívem és kegyetlenül eltapossa azokat, hogy véletlenül se próbáljanak meg ismét összeforrni a remény jegyében. Felkapom a fejem, mikor megszólal, finoman elhúzódva tőle.
 - Ha láttad volna. - rázom a fejem és elpillantok róla, mintha egy távoli ponton megpillantanám az arcát, majd vontatottan fordulok vissza felé. Eszméletlenül jól csinálja kordában tart, anélkül, hogy ez engem zavarna. Cirógatni kezdi arcperemem mire képes az arcomra varázsolni egy halvány mosolyt. Erre ebben a zabos állapotban csak ő képes. Elrugaszkodok és sarkamon rugózni kezdek, majd kérdésére csillogni kezd a szemem.
- Ja, az jól esne. - nyögöm oldalra biccentett fejjel - Bocs, hogy betörtem. - sóhajszerű nevetés tör fel belőlem. Valóban úgy léptem be, mint egy eltökélt rabló. Még az őrült kinézet is társul a jelenéshez. Eszméletlen szerencsésnek érzem magam, hogy ő van nekem. Kihez szaladtam volna, ha ő nincs? Kihez? Az előbbi gondolatsort is alátámassza, hogy ismét karjaiba zár. Eresztek tartásomon és mint régen ráhelyezem a súlyt. Gyakran szórakoztam ezzel, hátulról körbe öleltem a nyakát és elengedtem magam, hogy húzzon. Mint most.
- Nem bírnak a lábaim. - szarkasztikusan felnevetek, majd várom, hogy mit reagál a puha pandám.

× Notes: Szerencséd, nem akarok kergetőzni. ♡ × 
















Vissza az elejére Go down











avatar
My heart is european

I am Student

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : Taylor Marie Hill

Hozzászólások száma : 30

▽ Munkám : színesre festeni a város csatornafedeleit

▽ Szexualitás : biszexuális




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Szomb. Márc. 21, 2015 10:39 am
Tárgy - Re: Brian && Kate ~ Pandas in action




peter pan, take, me to neverland
pandacsapat ♥
Meghalnék, ha bármi történne vele. Fogalma sincs, soha nem is volt, hogy mikor ő kész volt meghalni, én képes lettem volna utána menni. Az egyetlen sziklaszilárd dolog az életemben ő, és az eddigi rövidke létem kilencven százalékában is ő volt. Akkor megfogadtam, hogy ha kell, a csillagot is lehozom, csak ne érezze magát többé elveszettnek. Na persze, az előtt se hagytam, miért is tettem volna? Nem vagyok az a fajta ember, aki mellett hirtelen fészekből kiesett kis fióka leszel, sőt.  De Briannek sok minden másra is szüksége a szombat esti kakaók és a gonosz libikókázás mellett.      
Nekem könnyű, anyám minden második évben új aput hozott haza, akinek minden vágya volt, hogy ellásson ajándékkal, hogy megszeressem, én meg persze jól kihasználtam őket. Én voltam a legvagányabb elsőben, nekem volt a legmenőbb barbiem, mindenki másét megkopasztottam. Nem is igazán értem, hogy miért féltek tőlem akkoriban, nem akartam én bántani a drága kis babájukat, csak azért festettem be feketére a haját, mert olyan puha volt, és kipróbáltam ecsetnek... Azért még nem kell az igazgatóiba küldeni, mert kreatív vagyok!
Egy pillanatig el sem tudom képzelni mi történhetett, csak azt láttam, hogy remeg, nem kicsit, nagyon – ja mert ha valaki nem kicsit remeg, akkor hogy remeghet? – és hogy szüksége van rám. Befészkeli magát az ölelésembe, mintha csak újra az lenne a gond, hogy a nagyobb és erősebb vagány kölyök ellopta a labdáját. Az is egy vicces történet, a vagány kölyök se volt többé vagány, csak kopasz...
A nyaka köré fonom a karjaim, egyik kezemmel haját simogatva, újra elmosolyodok, ahogy suttogni kezd. Igaz, nem tudom a teljes történetet, de biztos nem lehet olyan borzasztó, mint ahogy ő beállítja. Egy csöppet jobban szorítom magamhoz, tényleg mint egy panda, próbálva kicsit csillapítani a remegését, mert átragasztja rám, és a hasam kezd görcsbe rándulni. Megint a fullasztó görcs, a tehetetlenség szorító hurka az elmémen, hogy nem leszek képes segíteni neki, nem fogom tudni meggyőzni, hogy menjen haza, és hozza rendbe a dolgokat, és vallja be, hogy mi is van benne, mielőtt felemészti.
Na nem mintha zavarna, sőt, segíthet takarítani, elvonom én a figyelmét, ha kell, még csiklandozom is, pedig annál idiótább dolog kevés van a világon, de érte megteszem. De aztán elhúzódik, és rájövök, hogy nem válaszoltam neki, sőt, annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre sem vettem, mennyire szorítom a vállát. Hupsz.
- De legalább megtetted. – Halkan közlöm vele a tényt, mert félek, ha normál hangerőn szólalok meg, akkor tudatosul benne, és még jobban kiakad itt nekem. Vannak bizonyos Brian-fokozatok, amiket tudok kezelni és ez az utolsó előtti. Mindenre sajnos még én sem vagyok képes, elvégre akkor egyszer nem akart volna itt hagyni. Cirógatom az arcát, nyugtatásképp, ahogy mosolyogva nézek rá, szememmel sugározva neki, hogy jól tette, még akkor is, ha fogalmam sincs, hogy jutottak el odáig. Most épp otthon kéne tönkretenniük az összes létező fekvőalkalmatosságot. Meg a nem alkalmatosságokat is.
- Elmesélsz mindent, és kitaláljuk, mi legyen. Csináljak kakaót? – Igyekszem én olyan lágy hangon beszélni, amennyire csak futja tőlem, ami ugyan vele nem nehéz, de azért kedves vagyok, hogy még jobban próbálkozom. Vagyis én ezt gondolom, aztán az is lehet, hogy nem is lágy a hangom, és tényleg nem tudom, mi a fenéért foglalkozok a hangommal, mikor ez a szerencsétlen még mindig itt remeg nekem a karjaimban, egyre jobban kétségbe ejtve, hogy mégis mi a jó istent műveltek vele ez a Wyatt gyerek, hogy ennyire kikészítette. Majd jól levágom neki is a haját kopaszra.
Újra magamhoz húzom, az anya-kisbaba elmélet van a fejemben, hogyha érzi a szívverésem, akkor talán ő is megnyugszik? Bár nem vagyok az anyja, az anyja nem ember számunkra.  




>nem is akarok mozdulni <3















Vissza az elejére Go down











avatar
My heart is european

I am in media Bitches!

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : Thomas-Brodie Sangster ☺

Hozzászólások száma : 111

▽ Munkám : ► modell

▽ Szexualitás : ► Biszexuális.




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Pént. Márc. 20, 2015 2:04 pm
Tárgy - Re: Brian && Kate ~ Pandas in action





Kate&Brian
    ☄ TeamPanda ♡ -  Sugar ☄
Amikor egyszer igazán magam alatt voltam, megpróbáltam öngyilkos lenni. Totál kibuktam. Apám sosem törődött velem igazán. Anyám meg hát nincs és nem is volt soha, így mikor beindult a lázadó korszak nehezen vészeltem át. Korábban úgy voltam vele,  természetesen mindenféle vallási megfontolástól mentesen, hogy azok az emberek, akik saját kezűleg, idő előtt és igazán nyomos ok nélkül vetnek véget az életüknek, ostobák. Egy emberöltőnyi élet nem hosszú, butaság még tovább rövidíteni azt a keveset, ami adatott. Azonban azokban a napokban… valahogy mégis csábítóvá vált. Miért is kellett volna élnem? Kate-en kívül nem volt senkim. A mosolygós leányka, aki mindig dalra fakadt, mikor megpillantott, aki nem volt rest azt szimulálni, hogy sír, csak hogy az igazak jogát élvezhesse, aki nem volt rest kirepíteni a hintából, vagy tökön verni a libikókán és aki minden alkalommal mellettem állt és megpróbálta a tőle telhető legjobb mód érzékeltetni velem, hogy érek valamit. A kísérletem kudarcot vallott, és ki nem nevezné nyomos oknak ezt a leányt? A féktelen düh és vadállatiasság megtestesülésének egyetlen csillapítóját. Úgy döntöttem, nem kockáztatok, nem szenvedek tovább. Nem teszem ki a körülöttem élőket annak az örömnek, hogy egy napon a megfagyott testemre találnak. A gazdagság minduntalan párja a magány. Ezt jól tudom én is a puha leány is. Mindketten ebben nőttünk fel, csak ő valamivel szerencsésebb környezetben. Én nem felejtek, soha. Minden emlékem világos és kristálytisztán csillog az elmémben.
Miközben átlépem a küszöböt, minden kis rezdülés bejárja a testem. Ahogy a szöveteken át eljut a szervekig. Dacolok magammal, hogy feltépjem e az ajtót és visszarohanjak-e hozzá. Hallom, hogy eltör valamit, de nem megy. Mérgében biztos forr. Zsebembe kutatnak ujjaim, majd elő rántják az üzenő készülékem, s azonnal dobom az sms-t. Nem kérdezek, csak jelentem, hogy nem soká ott vagyok. A tüdőmben játszok a bent tartott levegővel, ahogy végig szelem a lépcsőt. Nem tudok higgadtan gondolkodni, már az üzenet tartalmát is elfelejtettem. Szinte rohanok. Nem lakik messze, pár utca. Zihálok. Beletúrok a hajamba, majd megtorpanok. Végig húzom reszkető ujjaim a képemen, miközben forgolódok az út kellős közepén. Tarkómra emelem kezeim, egy magas M-et alkotva, majd lecsúsztatom fáradt kezem. Lihegek, de tovább megyek. Zakatol a szívem, az előbbi csók szüntelenül pereg szemem előtt. Megérkezem és feltépem a zárat, közben belépve. Megpillantom, ahogy a kanapén üldögél. Mozdulatlanul figyelek, csak mellkasom emelkedik épp. Tompán hallok egészen addig, míg fel nem egyenesedik és elém nem lép. Jó érzés kopogás nélkül betérni hozzá. Mosolya józanítóan hat, de nem bírom magamra erőltetni a vigyort, amit mindig rám kényszerít. Egyszerűen, némán fészkelődök bele karjaiba, egyik kezemmel derekánál vonva magamhoz, a másikkal tarkójára tapasztott tenyeremmel. - Megcsókoltam. - erőszakosan húzom össze szemeim de nem eresztem el. Az illata megcsapja az orrom és boldogan veszek el ölébe. Ő az egyetlen barátom. Legalábbis a legjobb, biztosan ő. Otthon érzem magam, főként így, a karjaiban.  - Ennél rosszabbul nem is mehetett volna. - finoman elhúzódok tőle, hogy szemeiben a választ kutathassam. Még mindig remegek.

× Notes: Ha megfoglak, nem mozdulsz. ♡ × 
















Vissza az elejére Go down











avatar
My heart is european

I am Student

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : Taylor Marie Hill

Hozzászólások száma : 30

▽ Munkám : színesre festeni a város csatornafedeleit

▽ Szexualitás : biszexuális




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Csüt. Márc. 19, 2015 8:47 pm
Tárgy - Brian && Kate ~ Pandas in action




peter pan, take, me to neverland
pandacsapat ♥
A könyv hatalmasat puffanva zuhan a földre, meggyűrve hat-hét oldalát, ahogy egy hatalmasat ugrok a kanapén, amiért én felelőtlen nem állítottam rezgőre a telefont. Szégyen és gyalázat, de képes vagyok minden apró kicsit zajra szívroham erősségű megriadást produkálni, pedig tiszta a lelkiismeretem. Többnyire. Összehúzott szemekkel nézek a fehér csodakütyüre, amin már épp elsötétül Brian neve, és alatta egy már messziről is kétségbeesett hangvételű üzenet. Komolyan, szinte érzem a remegést a telefonban, ahogy felveszem és elhúzom rajta az ujjam. A remegést, ami a kezéből jött át, miközben pötyögte a rövidke kis közölnivalót. Tényleg rövid, öt szó, ami valahol azért bántja az büszkeségem, mert az én legutóbbi, szinte lírai művemre nem reagált semmit, és most is csak öt szót kapok. De sértettségem kereken tíz másodpercig tart, ameddig elolvasom azt az egy sort.
Aztán felpattanok, mintha tűt szúrtak volna a fenekembe. A könyv alattam fájdalmasan megreccsen, de ezzel foglalkozom most a legkevésbé. Mert én jó barát vagyok, legalábbis igyekszem az lenni, és osztozni minden nehézségben azzal aki velem is osztozik az én szarságaimon, mert azokra nincs jobb szó. Mikor ráléptem az aranyhalamra, nem hívta az állatvédőket, hanem segített eltemetni, és beszédet is mondott. Cserébe most, mikor szerelmes, és közben szenved, hajlandó vagyok, mi több szíves örömest bontom fel az utolsó üveg whiskymet, ha azzal tudok egy kicsit segíteni neki. Még akkor is ha a pandák nem isznak.
Amilyen hévvel pattantam fel, most olyan lassan, hatalmasat sóhajtva veszem ki lábam alól a könyvet, kisimogatva a lapjait, és szépen visszateszem a helyére, és körbenézek. Festékfoltos falak, három napos csirke szárnyas doboz a nappali közepén, dísz az, nem kosz. Végignézek magamon is, farmer halásznadrág, kiszakadva a térde, festékpólós fehér póló, hozzá illő foltos haj. Meg se hazudtolom magam, még alig telt el valami a napból, én már úgy nézek ki, mint akit kihúztak egy festményből, amit egy ötéves festett. Megrázom a fejem, a hajam csak úgy csapkod, hirtelen nem is tudom, mihez kellene nyúlnom, hogy legalább ne maximálisan nézzen ki úgy, mintha egy teljesen igénytelen borzadmány lakna itt. Pedig tiszta gyerek vagyok én, mindig az voltam, csak aztán elköltöztek anyámék, itt hagyták nekem a lakást, én azt kisebbre cseréltem, aztán most nem tudom takarítani. Megesik az ilyen, nem?
Egyre kétségbeesettebben pislogok körbe, aztán gondolatban is, és fizikálisan is jól képen törlöm magam, hogy felröhögjek a saját magam hülyeségén. Nekem épp azon kéne aggódnom, hogy egy szem barátom épségesen ideérjen, ne üsse el közben semmilyen gurulós szék és repülő, az fogja őt a legkevésbé érdekelni, hogy nálam a szemétben hány hangya mászik át épp a megszáradt kenyérhéjakra. Mert én már azok kiválogatásán gondolkoztam. Úgyhogy inkább csak lehuppanok vissza a kanapéra, magam alá húzva a lábaim, fejem hátravetve a támlára. Az ajtó pont mögöttem van, és egy olyan kósza gondolat futkos a fejemben, hogy felesleges lesz megmoccannom innen, az ajtó magától fog kinyílni. Már nem azért mert távirányítású, hanem mert kedves örikémnek automatikus belépési joga van, amit persze nem is rest kihasználni, és a legváratlanabb pillanatokban rám nyitni.
Számolni kezdek, a tervem hogy ilyen testhelyzetben eljutok ezerig, mire kivágódik az ajtó, de csak háromszázhetvenkettőig jutok. Megint felpattanok, hogy ne lássak bele a jövevény orrlyukába, jobban érdekel a nyúzott képe, és a dühtől remegő kiálló kis hajtincse. Az olyan vicces. Megkerülöm a kanapét, megállok vele szemben, és kitárom a karjaim. Vigyor kúszik arcomra, ahogy oldalra billentem a fejem.
- Pandaölelést? – Jobb mint a whisky, puhább.



>szeresd, etesd, ne vesd meg *-* <3















Vissza az elejére Go down











Sponsored content
My heart is european


SOLDIER OF LOVE





Témanyitás





Tárgy - Re: Brian && Kate ~ Pandas in action


















Vissza az elejére Go down

Brian && Kate ~ Pandas in action

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Brian ×× Wyatt - awkward situation
» Brian & Ji Hoon
» Action - Judith & Damien

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
♡ Heart of Europe ::  :: N.-Britannia :: Lakások :: Kate Maccallister lakása-