Üdvözöllek európa szívében kedves utazó!


 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Share| .

Milan × Hanga

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down











avatar
My heart is european

I am worker, sweetheart

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : miranda kerr

Hozzászólások száma : 11

▽ Munkám : emberjogi ügyvéd

▽ Szexualitás : heteroszexuális




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Kedd Márc. 31, 2015 9:06 am
Tárgy - Re: Milan × Hanga



Mr. Harapnivalófenék

Naivának tűntem a céltudatos férfi mellett.
Hiába tártam fel előtte legnagyobb félelmemet, mely bekövetkezhetett volna, ha magam nyújtózom fel a magasba szerelt polcrendszer irányába, Ő, mint a legszenvtelenebb kísértés mögém lépett – semmi osonás, vagy aljas és kétszer meggondolt tett nem volt ebben –, megérintette a pizsamának kinevezett vékony top anyagán át csípőmet, leemelte a két poharat, s végtére is, ha nem csattantotta el ajkának közelségét nyakhajlatom kecses ívén, de a puha pihéket testem felületén, mind haptákba rendezte forró lehelete.
Elharaptam a feltörni készülő sóhajt. Belemarkoltam a konyhapult méretre vágatott márványának túllógó peremébe, s mint azokon a kismamáknak összehívott tornákon, anarchista szigorral magamra parancsoltam. S mint a kisangyal, olyan szófogadó rendszerességgel szedtem a levegőt. Szedtem volna, s minden pont ilyen katonásan következett volna be, ha Mr. Harapnivalófenék nem bitorolja magának olyan hévvel a mögöttem lévő, talpalatnyi helyet.
Reszkettem, mikor arra gondoltam, hogy újra megtörténik.
Csók. Ölelés. Meztelenség. Szenvedély. Megnyugvás. Idegennek titulált ajakról csókformában ellopott kielégülés.
Reszkettem, mikor úgy éreztem, nem tart többé.
Reszkettem, mert akartam Őt. S pont így ziháltam, émelyegtem a kimerültségtől.
Milan nem hiába feledkezett meg a kérdésekről. Az udvariaskodó tettekről. Merészen ki mertem jelenteni, hogy Ő az egyik olyan férfi, aki igazán ismeri a nőket. Nem kérdez, mert a határozatlan gyengébbik nem még abból is képes kiölni az akaratot, aki azelőtt száz százalékon égett önbizalmában. Úgy tett, ahogy jónak látta. Ahogy ő kívánta. Közel kívánt lenni hozzám? Hát lépett. Elsöpörve mindent, amit úriemberek fejébe vernek.
Szívás.
Mert igazán értett hozzám. Mint a bonyolult elektronikai szerkezetek szerelői és gyártói. Úgy bánt velem, mintha számára a gondolati síkon születő vágyak kimondott szavak lennének.
Akartam ezt a férfit. Mindenestől.

– Szóval jók a kapcsolataid. Csoda, hogy ilyen széles választékú palettán még rám is áldoztál időt. Nem mintha nem érteném meg, hogy jóval izgalmasabb lehet egy új kaland egy ügyvédnővel… dehogy még a kapcsolataidat is felhasználhasd, hogy aztán éjnek évadján zaklathass. Elhivatottság, kedves Milan. Nem kétség – a bor selymes ízt hagyott maga után – s ennek elbájoló mámora jobb belátásra bírt. Akaratlan, gyöngyházfényű mosolyok fakadtak ajkaimról, miközben egyre közelebb csúsztam hozzá. Dicsérő szavaimhoz elérve, már nem kontrolláltam tetteimet, így zavaró helyzetbe hozva kettőnket, megpaskoltam combját, s mintha az teljesen természetes lenne rövid ismeretségre épített kapcsolatunkban, továbbra is ott nyugtattam tenyeremet.
– Már csak húsz perc? Igazán szigorú napirendet tartasz, Milan – még ízlelgetnem kellett a férfi nevét. Mint Shakespeare megmondta:
„Eh, mi a név? Mit rózsának hívunk, Bárhogy nevezzük, éppoly illatos”
Nekem név nélkül pont úgy megtette a férfi az ágyban, mint most azzal fogja.
– Miből gondolod, hogy ilyen múlandó dolgokra fecsérlem az időmet? Na, meg más férfiakét féltékenységre? Vagy már nem is esik olyan jól a tudat, hogy hamarosan lejár a félóra, s újra a magadévá tehetsz? Lelombozó lenne ezt hallani tőled… a lényeg viszont, hogy olyan egyedülálló vagyok, mint a kisujjam – nem mintha nem lenne mellette még négy másik, de ha már olyan kultiváltan ragaszkodnak ehhez a téves közmondáshoz, nem törlöm ki szóhasználatomból.
– Mint én? Na, de kérlek! Még nem vagyok saláta odalent, hogy harminc legyek! Még van négy évem… – a férfi oldalamba fúródó ujját reflexszerűen elkaptam, s csakhogy kitapasztaljam, csiklandós-e, kölcsön kenyér visszajár alapon böktem őt én is.
Ahogy Milan hirtelen meggondolásból leugrott a pult tetejéről, combján pihent tenyerem felszaladt mellkasán. Egyre elviselhetetlenebb volt a férfi közelsége.
A saját lakásomon úgy rángatott végig, hogy kezdtem magam közönséges vendégnek érezni. Ezen nem segített, hogy a férfi kényelmesen egymáson keresztezett lábait a dohányzóasztal tetejére fektette. Hogy szorongva ültem volna mellette? Áh, dehogy! Csupán rám jött a frász, hogy őt is pont úgy elüldözöm, mint a randevúkra invitált férfiak többségét.
– Egy baseball sapka? Örülök, hogy így is tetszek… de nem fogsz ilyen cuccban gyakran látni. Nem menne egyik kosztümömhöz sem
– vigyorogva eligazgattam fejem tetején a hanyagul rábiggyesztett sapkát, majd mivel a helyzet hozta magát, neki dőltem a férfi mellkasának. A testiség nem volt tőlünk távoli, így nem volt okom feszengeni a közelében.
– Be akarsz költözni? Teljesen egyedül. Se kutya, se macska… egy idős bácsi van a szomszédban, aki néha átjár, hogy… – mielőtt még a kétértelmű mondatot félreérthette volna, nevetve befejeztem.  – Hogy megkérdezze, nem-e túl hangos a televíziója. Szegény, egy kicsit halláskárosult. Néha Amelia átugrik. Saját kulcsa van, így nem okoz számára különösebb gondot a bejutás. Néha egész jókor jön. Ő szokta kikergetni az ágyamból azon delikvenseket, akikkel nem akarja, hogy hosszabb távú kapcsolatba bonyolódjak. Ha a reggelt megéled, és nem önt nyakon egy vödör felmosó vízzel, akkor maradhatsz. De addig is… a helyzeted elég labilis.
Persze az én terveimben egész hosszú távon szerepelt a férfi, mint szexpartner, de ezt nem zúdíthattam rá.
Inkább kikaptam a kezéből a távirányítót, amint elérte az egyik Tele-shopos műsort. Nehogy már elkapcsolja az egyik kedvenc műsoromat! Remekül működött a marketingjük. Nem tagadhattam. És annak ellenére, hogy általában rövid időre szóló fellángolások voltak csupán
– Ezt imádom. Muszáj vennünk valamit…
Szemem felcsillant, ahogy a képernyőről a gardróbomban is felsorakoztatott termékek köszöntek vissza.
– Nézd… ilyenem van! – s mint egy négyéves, gyermeki izgalommal mutattam a levetített hirdetésre. – Nem jó semmire, csupán megduplázza az áramfogyasztást, de úgy megtetszett két éve. Muszáj voltam megrendelni. És akkor ott van az antiallergén ágyneműbetét. Valami különösen bűzös szaga van. Nem tudom, honnan szállították, de a hajóút gőzét nem lehet kimosni belőle. A hatalmas sárga foltról nem is beszélve, amit valamelyik koreai nyomhatott rá alvás közben, mikor nem mutattak neki illemhelyiség. Vettem ilyen wokkot is. Úgy reklámozták, hogy csak fémmel nem lehet a felületéhez érni, erre már a műanyag eszközöktől is lejön a borítása. De ezek nem tudnak lehangolni – könnyedén legyintettem egyet, s kiürítettem a második boros poharat is. – Legutóbb vettem fél tucat gyerekeknek készített, Disney-figurák alakját öltött műanyag flakonba töltött tusfürdőt. Minden fajtából egyet. Imádom a meséket… de a gagyi teleshop termékeket jobban.
A szám be sem állt. S egy percre sem szakítottam meg a kontaktot a televízión száját jártató marketingszakemberrel.
Végtelen izgalom csillant szememben, mikor megláttam a legújabb terméket. A legkülönbözőbb féle dohánycikkek gyűjteménye.
– Te dohányzol, ugye? – pillantottam egy percre a férfire, s mikor felidéztem a meggyújtatlan cigarettaszálat ajkai között érkezésekor, áthajoltam kinyújtott combjai felett, hogy magamhoz vegyem a telefont. Muszáj voltam ölében elhelyezkedni, mert a zsinór nem ért túl messzire. Miközben tárcsáztam a képernyőn villogó telefonszámot, tartottam a szemkontaktust Milannal.
Tíz percnyi csöngetés után, kétségbeesve tapasztaltam, hogy a vonal még mindig foglalt.
– Nem akarják, hogy vásároljak…
Ennél azonban hirtelen jobb ötletem támadt, s nem állhattam, hogy továbbra is távol tartsam magam Milantól. Közelebb bújva szerettem volna csókok egész hadát lopni a férfitől, de mintha a sors nem akarta volna a folytatást, elfeledtette velem a fejemen lévő baseball sapkát, amelynek kemény napellenzőjével homlokon találtam Milant.
– Jesszus, ne haragudj. Megütöttelek?

















Vissza az elejére Go down











avatar
My heart is european

I am collapsed.Problem?

SOLDIER OF LOVE


Hozzászólások száma : 10




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Szomb. Márc. 28, 2015 7:18 pm
Tárgy - Re: Milan × Hanga



Még ki akartam élvezni a nő társaságát, s nem azért caplattam át a fél városon, hogy huszonhét perc után csak úgy kitegyen a lakása ajtaján és azt mondja, viszlát. Nem az a fazon voltam, aki mindezt csak úgy hagyta volna egy legyintéssel, s kiskutya módjára odébb áll, majd ha a gazda hívja, újra visszatér, s lelkesen csahol az ajtóban. Kizárt. Itt egyetlen lehetőség volt, amit vagy megragadunk, vagy elengedjük és hagyjuk elúszni a pillanatokat.
S bár nagyon is kecsegtetett annak a gondolata, hogy két nőre is ilyen hatással vagyok – lényegében mindegy , miért - , vártam , hogy Amelia minél előbb haza tekerje a biciklit, s időt hagyjon nekem, meg a barátnőjének. Én visszatartottam volna Hangát, vágytam rá ismét, s ennek ékes bizonyítékául vágyam hátsójának préseltem. Nehogy azt higgye, hogy ennyi volt mára a teadélután.
Hanga viszont túl jól nevelt nő volt ahhoz, hogy ne süllyedjen prostituáltak szintjére, s ne kezdjen velem újabb szenvedélyes menetbe, miközben a barátnője valahol a szoba másik végében várakozik. Részben még meg is értettem a tiltakozását, ha nem, hát nem.
Viszont , akkor már harapjunk valamit alapon, körbe akartam járni a lakását, megismerni azt a környezetet, amiben él. S abban is reménykedtem, hogy ha Amelia meglátja, még mindig a lakásban vagyok és nem siettetem a távozást, akkor majd veszi a lapot, és észhez térve lepattan Hangáról még legalább néhány órára.
- Szereted a hármast is? – Fel-le vonogatva szemöldököm, piszkos vigyorral fúrtam pillantásom Amelia tekintetébe, aki majd kiköpte azt a korty vizet, amit alig néhány másodperccel korábban öntött ajkai közé.
Hm, nem rossz bőr. Alaposabban szemügyre véve a szemüveges gráciát, arra a megállapításra jutottam, hogy Hanga barátnője is egész jó karosszériával bír. Ám, még mindig nem volt rám olyan hatással, mint az a némber, aki egyelőre szégyenlős mivoltát mutatta.
- Ne aggódj, kiszolgálom magam. – Rákacsintottam Hangára, s szavaim kétértelműségét jól érezhette mindkét nő. Tetszett a kis játék, amit Hangával űztem, élveztem a vadász szerepét, hogy kedvemre csaphattam le az ajkaira, az őrületbe kergethettem, s mindezt kötöttségek nélkül.
Amelia persze rögtön akcióba lendült, mosolyogva figyeltem, hogyan rángatja arrébb Hangát, s igyekszik tele beszélni a fejét mindenféle marhasággal. Azt nem tudtam, miről fecserészhet a két nő, csupán sejtéseim voltak. Egyelőre azonban kényelmesen dőlhettem hátra, hisz nem gyülekeztek viharfelhők a fejem felett.
Kényelmesen közlekedtem a nőiesen berendezett konyhában, ahol olyan tisztaság uralkodott, amit eddig soha nem tapasztaltam máshol. A márványpultról enni lehetett volna a friss zöldségeket, a csempe is ragyogott, nem beszélve az ízlésesen faragott szekrényajtókról, melyeken nyoma sem volt maszatos ujjaknak. Ha megboldogult anyám láthatná ezt a konyhát, tátva maradna a szája.
Néhány pillanat volt csupán, míg átértékeltem fejemben a dolgokat, visszaemlékeztem arra, hol éltem, eszembe jutott, hogy jelenleg hogyan élek, s ezeket próbáltam összehasonlítani a nő lakásával.
Hihetetlen különbségek voltak, kézzel foghatóak.
Már nem csak a nő tetszett, hanem a lakása is, s mindezekből csak arra tudtam következtetni, hogy az ízlése is remek lehet.
Nem illettem ebbe a konyhába a magam suttyó stílusával. Ebbe a lakásba öltönyös muksókat kellett volna állítani, minden sarokba egyet. De ha már itt voltam és Hanga volt oly kedves, hogy felajánlotta a hűtőszekrényét, alaposan szemügyre vettem annak tartalmát. Hagyott némi kívánni valót maga után.
Se hurka, se kolbász, disznósajt és töpörtyű sehol. Még egy jó nagy szelet steaket sem láttam, pedig azt igazán szerettem, jól átsütve. Végig futva a tároló dobozokon, s a hűtőszekrény különböző részein, főként csak light yoghurtokat, saláta kezdeményeket, brokkolit, uborkát, sajtot és efféle emberölő mérgeket láttam. Bleöhh, meg kell tanítanom, hogyan foghat férjet magának.
Még jó, hogy a tejet jól ismertem és az egyik kedvenc italom volt már öt-hat éves korom óta. Ki is emeltem a csavaros tetejű dobozt, lekaptam a kupakját, s minden jó modor nélkül, ajkaimhoz emelve a dobozt, kortyolni kezdtem a hideg tejet.
Oldalra fordulva feltűnt, hogyan stíröl a két csaj, s elkapva Hanga pillantását, rákacsintottam. Fő az önbizalom, nem de?
Ennek tudatában tekertem vissza a tejes dobozra a kupakot, s tovább kutakodtam a szekrényben, hogy végre találjak valami emészthető, szénhidrátban gazdag kaját. Ki is szúrtam az egyik eldugott sarokban egy zacskó sajtos chipset, amit azon nyomban le is kaptam a polcról, s felbontva a csomagolást, beletúrtam a zacskóba, hogy kihalásszam abból a medve formájú krumpli szirmokat.
Ropogtatás közben pillantásom megakadt Hanga kék íriszein, aki abban a pillanatban tért vissza, teljesen egyedül. Meglepett. Már azt hittem, hogy nem képes levakarni a csajt, s egész este társaságunk lesz Amelia személyében.
- Igazán? Remek, már vártam, hogy lekopjon a csaj. Nem akarom bántani, de egy kicsit nagyon rámenős. – Vigyorogva pillantottam végig a lábát lóbáló nőn, aki még a márványlapos konyhapulton, pizsamában is tetszett. Nem is akartam tovább várakozni, félre dobva a szirmos zacskót, megindultam a nő felé, aki hirtelen úgy tartotta fel velem szemben tenyereit, mintha egyenesen Stop táblát lengetne, azzal a felkiáltással, hogy tiltott terület.
Meg is torpantam egy pillanatra, s kíváncsian vontam fel szemöldökeimet, hogy megértsem a női nem efféle jelzéseit. Az igenből még értettem, a nemből már kevésbé.
- Ja, igen? És ez probléma? – Piszkos vigyor futott végig ajkaimon, élveztem, hogy ilyen hatással voltam a nőre, mert ez nem csak az önbizalmam növelte, de az összhangot is megteremtette kettőnk között. Hatással volt rám, s nem is tudtam tagadni, hogy mennyire vonzódom hozzá.
- Ne aggódj, mondjuk de..sajnálom, de nem leszek udvarias. Most akarlak. – S piszkos vigyorral meg is indultam a konyhapult irányába, hogy a már fejben eltervezett mozdulatokkal préseljem magam alá a hófehér márványpult tetején.
- Feltöltődnöd? Áh, szóval ennyire kimerítettelek? – Egyre jobban közelítettem, ez a nő viszont kétszer gyorsabban iszkolt el előlem, mint ahogyan azt gondoltam, s mire odaértem, hogy megtámaszkodjak kezemmel a pult szélén – ezzel satuba fogva őt – Hanga máris a hűtőszekrénynél forgolódott, s ujjaival egy üveg bort halászott elő a jeges birodalomból.
Kénytelen voltam ismeretségünk óta először hagyni neki egy kis lépéselőnyt, s hagyni, hogy tényleg feltöltődjön. Volt egy olyan érzésem, hogy Amelia tele tömte a fejét eszetlenségekkel, s talán ez miatt fogta magát vissza velem szemben. Az erőszak már nem volt a műfajom, legalábbis nem a szó negatív értelmében. Helycserés támadással, én huppantam fel a pult tetejére, s onnan figyeltem az üveg kecses nyakát, mely Hanga kezei közt billegett.
- Jól áll a kezedben…az üveg. – Jegyeztem meg egy játékos mosollyal, s biccentve fogadtam el az ajánlatát. Jól éreztem magam a társaságában, egyáltalán nem olyan nőnek tűnt, mint azok, akikkel előtte akadt dolgom. Éppen ezért kíváncsi voltam rá, s jobban meg akartam ismerni.
- Hm, akkor jó évjárat ez a bor is – Lehuppanva a pult tetejéről, engedéllyel lépdeltem közelebb a nő intim zónájába, s kihasználva a helyzetet, így is közelebb férkőztem hozzá. Tenyerem éppen csak hozzáért csípőjéhez, úgy éreztem, mintha áramütés cikázna végig testemen. Miközben nyújtózkodtam a magasban heverő poharak után, közelebb kerültem Hangához, újra.
- Ezt így is meg tudnám tenni, nem kell nekem trükk, máris itt vagyok mögötted. – Hirtelen olyan közelségbe hajoltam hozzá, hogy érezhette, amint szavaim cirógatják bőrét, s az apró hajszálakat. Nem csókoltam meg, lehet hogy pofátlan voltam, de tudtam kontrollálni a viselkedésemet egy ideig, s mivel Hanga egyelőre úgy döntött, pihenni szeretne, nem erőltettem rá semmit.
Oldalra fordulva, kiengedtem közelségemből, s fél oldallal a pultnak dőlve, figyeltem, hogyan tölti meg a poharakat a bársonyos, vöröslő itallal.
- Igyunk rá. – Mosolyogva pillantottam íriszeibe, álltam tekintetét, miközben összekoccintottuk poharainkat, s csak azután ízleltem bele a borba. Az ízes, zamatos nedű selyem könnyedségével csúszott le a torkomon, kiérződött belőle a gyümölcs kellemes aromája, mely nem volt se túl savanyú, sem pedig száraz. Tökéletes volt ahhoz, hogy fellendítse a hangulatunkat és elrepítsen minket az ismerkedés galaxisába.
- Hohó, mi ez a kifaggatás, egy titok nem elég egy napra? – Nevetnem kellett, hogy ez volt a hozzám intézett első kérdése. Egyáltalán nem érdekelte az, hogy honnan jöttem, van-e barátnőm, mi a foglalkozásom, milyen tetkók fedik a bőrömet. Azonnal a tárgyra tért, s mint egy kukacoskodó nyomozó, részleteket akart.
- A neved már tudtam, a foglalkozásod is, így nem volt nehéz megszereznem az információkat. Maradjunk annyiban, hogy jók a kapcsolataim. – Rákacsintottam, nem akartam megosztani azt a hihetetlen nagy titkot a nővel, hogy hazafelé menet beugrottam a bíróság portájára, s ügyesen kiszedtem az ott dekkoló nőtől a lakcímét. Ha elárulom, az már nem is lett volna olyan nagy húzás, s akkor talán a nő sem figyel rám annyira izgatottan. Így legalább biztos voltam benne, hogy érdekes leszek számára, egy izgalmas férfi.
- Én is kérdezek, a férjed, a vőlegényed vagy a barátod sírja most tele a zsebkendőit, miközben te velem hemperegsz úgy, hmm – Órámra pillantottam, majd vissza a nőre – úgy húsz perc múlva. – Önbizalommal teli vigyorral figyeltem őt, majd elegem lett a pult támasztásából, s mindkét reggeliző széket közelebb húztam. Az egyiket Hanga alá csúsztattam, a másikra én huppantam fel.
- Hm, egyébként nem is rossz ez a bor, kicsit már öreg, de épp olyan jól tartja magát, mint te. – Ekkor oldalba böktem, cukkolni akartam némi célozgatással a korát tekintve. Nem tudtam, hány éves lehet, legfeljebb csak tippekkel dobálózhattam. Ránézésre, nem tűnt többnek huszonhat- huszonhét évesnél.
- Itatja magát ez a pia – Látva a gyorsan fogyatkozó italt, újra töltöttem mindkettőnk poharát, s ezúttal megadtam a módját a borkóstolásnak is. Kicsit meglötyköltem az italt, fél oldalra döntöttem a poharat, s mélyen beleszimatoltam.
- Nem vagyok egy Gerard Depardieu, de szerintem ennek még az illata is jó. – A pulton támaszkodva, kicsit közelebb csúsztam hozzá, s jobb kezemen támasztva fejemet, figyeltem az arcát, ajkait, pillantását.
- Még nem telt le a fél óra, igaz? – Vágyakozva figyeltem, csókolni akartam ajkait, végig simítani a bőrét, de nem lehetettem ennyire telhetetlen. Éppen azért, hogy meg tudjam tartóztatni magam, hirtelen kézen fogtam, másik kezembe a poharamat tartottam , és áttereltem őt saját lakásának kanapéjához, majd bekapcsoltam a televíziót, s felpakoltam lábaimat a dohányzó asztal tetejére. A baseball sapkám ekkor már zavart, ezért lekaptam a fejemről, s Hanga fejére illesztettem.
- Egész jól áll rajtad. Amúgy klassz a kéród, egyedül laksz itt? – s miközben kérdezgettem, a távkapcsolóval végig szaladtam a műsorokon.















Vissza az elejére Go down











avatar
My heart is european

I am worker, sweetheart

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : miranda kerr

Hozzászólások száma : 11

▽ Munkám : emberjogi ügyvéd

▽ Szexualitás : heteroszexuális




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Szomb. Márc. 28, 2015 4:51 pm
Tárgy - Re: Milan × Hanga



Mr. Harapnivalófenék

Amelia volt az én emberem. A személy, aki még egyszer sem hagyott cserben, aki ott volt, mikor kértem és mikor zokogva igyekeztem elűzni. Az életemet gondolkodás nélkül rábíztam volna, ugyanis a karja fából faragott, amputált darab volt a maga irodalmi megfogalmazásában, annyiszor tette értem tűzbe ezen végtagjait. Ahhoz azonban több kellett volna, hogy végignézhesse, amint szexuális aktust folytatok le egy férfivel.
Teljes természetességével kezeltem a szexualitást, amíg az érthető és követhető folyamban csordogált alá. De mikor a dolgok elveszítették realitásukat, s a meghitt pillanat, melyben gyarló testem égő vágyának beteljesítéséért történő küzdelmet folytattam le egy férfivel, s ezt ő kívánta végignézni, mint egy jól nevelt, triviális értékrenddel bíró pornófilm rajongó, akkor ott megbicsaklott bennem valami. Ezt nem engedhettem.
Emberek voltunk, felnőttek, gyermekes őrültségekkel.
Ahogy visszatértem a konyhából, megizzadt ujjaimat elmélyesztettem dús hajkoronámban. A bosszantó tincsek csiklandozták egyenes vágású orromat, így kíméletlen határozottsággal tűrtem őket fülem mögé.
Annyira nehéz volt tartanom magam a férfival szemben, mikor azon civakodott jól nevelt és neveletlen belső hangom, hogy illene-e bocsánatot kérnem tőle, vagy megérdemelne-e egy észhez térítő pofont.
Végül csak nem volt elég merszem, hogy megsértsem, hogy eltaszítsam és véget vessek a közönséges tényből fakadó együttléteknek. Hogy lehetett közönséges, amit a templomi ceremónia magasságba illett volna emelni és gyönyörtől könnyező hangon ámennel pecsételni? Gyűlölt paradoxonok, melyek tönkre tették a huszonegyedik századot és a gondolkozó embert. Emancipált nő létemre, kétségeim akadtak. S a konyhában nyújtózkodó Amelia nem segített volna csitítani őket, csupán sulykolta volna a kellemetlenebb melletti kitartást.
Nem! Én nem akartam még megválni ettől a faszitól.
Nem tudtam a nevét, fogalmam nem volt a szakmáját illetően, a családi háttere információhiányában elhanyagolható, mellékes kis semmiségnek tűnt. Viszont amennyi hiányt kellett elszenvednem egy prűd, lineáris sorrendet követő nő szemében, annyi hedonistának való, élvhajhász kielégülési pontba hajszolt már bele a férfi. Aki nem lehetett idegen. Hiszen egy idegenről csak sejtjük, mocskos fantáziánkkal igyekszünk kibarkópázni a lepedő akrobatika doktorijuk érdemjegyét.
Nem lehetett idegen.
Tekintetem először hitetlenkedve futott végig a kidolgozott testen, majd hosszabb-rövidebb időre elidőzött a kedvenc testrészeit takaró ruhadarabok felett. Reszketegen vágytam a folytatást. De nem úgy, hogy a legjobb barátnőm a konyhában ül.
A férfi mintha csak megérezte volna bizonytalanságomat, magához rántott. Ő meg sem próbálta elnyomni ösztöneit. Tetteit a vágy vezérelte, s már éreztem is farmernadrágján át, ágaskodó férfiasságát. Nem bírtam betelni vele, dehogy ő sem velem… zavarba hozott a szexuális étvágya.
– Szóval Milan… – sóhajtottam fel érintésétől megborzongva, s combom belső felé magabiztosan cirógató ujjait gyengéden felhúztam hasam vonaláig. Ugyan ezzel majdnem az öngyilkossággal megegyező mazochista tettet követtem el, de nem történt meg, hogy újabb menetre legyen szükségünk, mielőtt Amelia elé állunk.
– Nem mintha nem lenne a tarsolyomban több férfinév is, ami rögtön a nyelvemre jön, ha sikoltozni kell, de tudod, hogy megy ez. Jobb, ha tudom kinek tettem szét a lábam. Nem kelt bennem olyan érzetet, hogy könnyű cafka vagyok. Nekem az ahh és a még-még-még is megfelel – vigyorogtam fel Milanra, s ha nem ellenezte, akkor szembe fordultam vele, hogy még egyszer utoljára elnyerjem tüzes íriszei legszebb bókját. A sóvárgást, amivel minden alkalommal engem vett szemügyre.
Kézen fogva vezetett át a saját konyhámba, hogy ott a saját barátnőmre megjegyzéseket tegyen, majd a saját hűtőmet kifossza.
Amelia mellé telepedtem, hogy onnan vegyük szemügyre Milant. Nem zavartatta magát. Otthonosan mozgott a lakásomban, mintha nem is most járna itt először. Hosszan és csendben, képes lettem volna órákat eltölteni a gyönyörködéssel, de muszáj voltam bekapcsolódni a véráramba.
– Nyugalom… Milan, keress magadnak valamit a hűtőben. Te meg… – s oda akartam fordulni Ameliához, addigra azonban a nő már kiráncigált az előtérbe. Ez volt a ház legjobb pontja. Mindent be lehetett látni belőle, ha jó helyen állt az ember.
A nő nyugtalanul igyekezett a legösszeszedettebb szavakkal nekem támadni.
– Amelia. Vegyél egy nagy levegőt.
Én is vettem, s közben pillantásom akaratlanul rátalált Milanra.
– Már tudom a nevét. Nem tűnik terroristának. Azon kívül, hogy egy hedonista állat, és ezt értsd jó értelemben, képtelen lenne bennem kárt tenni. És ez így tökéletes. Menj most el, oké? Ne haragudj, hogy iderángattalak, de kétségek között voltam. Nem foglak Milannal kárpótolni. Kizárt… keress magadnak. Szörnyű vagy!
Vigyorom kiszélesedett az izgatott arc láttán. Muszáj voltam határozottan nemet mondani, mielőtt kikönyörgi őt a lábam közül. Nem-nem! Milan az enyém. Most, hogy lett neve, főleg az.
– Pedig az én hűtőm előtt is jól mutatna. Ahogy inná azt a tejet a dobozból… – a nő tekintete a távolba révedt, hogy addig figyelje Milant, amíg lehetősége van rá.
– Elég volt. Ne álmodozz róla. Ő az enyém, nem adom!
Amelia végül minden sértettség nélkül távozott, s még a rágógumiját is felnyalábolta a padlómról indulás előtt. A lelkemre kötötte, hogy azonnal hívom, ha Milan iderendelne egy bordélyháznyi hasonszőrűt, de azt követően elhagyta az otthonomat.
Néhány perc erejéig támaszt nyújtottam az ajtónak, mely ma már nem akart kiengedni innen senkit.
Erőt merítve az emlékeimből, visszasétáltam a konyhába, s felpattantam az amerikaias kialakítású konyha pultjára. Nyugodt szívvel lóbáltam lábamat, miközben nyomon követtem, ahogy Milan feneketlen gyomrában eltűnik a fél hűtőm. Majd azt követően szemet vetett a felső polcon lévő csokoládés műzlimre is, amit már nem vártam meg, hogy teljesen kivégezzen.
– Amelia elment. Te pedig nem akartál még távozni, viszont… na! Hóhahó! – tartottam fel riadtan tenyerem, mikor láttam, hogy felém indulna. – Ne gyere közelebb, mert nem fogok tudni neked nemet mondani. És akkor ma már ez lesz a harmadik, hogy is mondjam… vulkánkitörésed. Kitörésünk – cinkos vigyorom összeakadt a mélykék tenger őrlődő pocsolyáival.
– Nem akarom a bankszámlaszámodat, az autódat, vagy a munkád részleteit, a volt barátnőid neveit csak lassíts egy kicsit. Fel kell töltődnöm. Te is azt tetted a magad módján – bökök aprót állammal a résnyire nyitva maradt hűtőajtó irányába. Lekászálódok a pult tetejéről, hogy kihalásszak egy üveg bort a falra szerelt tartóból.
– Mit szólnál egy Cháteau Latourhoz? Elég jó évjáratnak számít a maga harminc évével. Jócskán megvolt, mikor én még perverz gondolat sem voltam. Még a diplomaosztómra kaptam. De nem poshadhat itt meg. Adj kérlek két poharat a fenti polcról. Én nem érek fel odáig… kudarcba fulladt próbálkozást tehetnék, de akkor te mögém osonnál, a nyakamba csókolnál, és elvennéd az eszem. Pedig most éppen adunk magunknak legalább fél óra szünetet.
Ha a pultra került a két pohár, megtöltöttem őket a jóminőségű itallal. Egyiket a férfinek kínáltam, másikat magam elé emeltem.
– Igyunk a hosszú és tartalmasnak ígérkező éjszakánkra.
A koccintást és az első kortyot követően, az oldalamat leginkább furdaló kíváncsiság okaként számon tartott kérdést szegeztem neki.
– Honnan tudtad meg a címemet, Milan? Hm? Vagy ha kiderül, rájövök, hogy nem is olyan veszélytelen veled kettesben lennem? – gunyoros vigyor szaladt át arcomon, miközben csípőmmel megtámasztottam a konyhapultot, s továbbra is tartottam tőle a tisztes távolságot.

















Vissza az elejére Go down











avatar
My heart is european

I am collapsed.Problem?

SOLDIER OF LOVE


Hozzászólások száma : 10




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Szomb. Márc. 28, 2015 2:45 pm
Tárgy - Re: Milan × Hanga



Egyik tenyeremmel a falnak támaszkodtam, miközben másik kezemmel még mindig Hanga testét öleltem. Halk sóhajjal hajoltam közelebb arcához, hogy apró csókot leheljek ajkaira, amolyan köszönömként az újabb fantasztikus orgazmusért. Nem volt szükség szavakra, még jó néhány pillanatig akartam élvezni testének közelségét, érezni leheletét a bőrömön, hallani, hogyan dübörög a szív mellkasában.
Szabad kezemet fenekére csúsztattam, s éppen valami frappáns bemutatkozáson törtem a fejemet, hogy a miattam pihegő szépség még egyelőre ne adja ki az utamat. Kedvem lett volna újra felfalni, férfiasságom még mindig ott hevert ölének közelségében, mikor hirtelen Hanga felkiáltott.
Hátra is kaptam a fejemet, hisz érdekelt, hogy ki zavarta meg légyottunk utolsó pillanatait, s ki miatt kényszerültem arra, hogy visszatereljem tiszthelyettesemet a ruhák takarásába.
A női név persze már ismerősen csengett, az arc és a hozzá párosuló test azonban nem. Látva Amelia döbbenetét, s hallva szavait, egy piszkos vigyor futott az ajkaimra. Szóval ezek a veszedelmes nők már rég kitárgyalták a reggeli kis akciómat. Nem csodálkoztam. Két, szingli és fiatal nőről volt szó, akik kamaszos rosszalkodással ütötték el szabadidejüket, s így eresztették ki a fáradt gőzt az unalmas, hétköznapi felnőttes élet után.
- Helló – Szemtelen vigyorral emeltem magasba a mancsomat, hogy üdvözöljem a nőt, s jó magam még nem is voltam zavarban, hogy Amelia meglát ezt vagy azt. Hanga azonban már nem tűnt nyugodtnak, mi több, zaklatott lett attól, hogy valaki rajta kapott minket. El is tolt magától, s gyorsan kapott ruhái után úgy viselkedve, mintha rettentő bűnt követtünk volna el.
- Nincs gond, nyugi. – Rámosolyogtam, s csitítva paskoltam a fenekét, de Hanga nem is figyelt rám. Látszólag a két nő teljesen kizárt a helyiségből, s mintha ott se lettem volna, úgy kezdtek el rólam beszélgetni. Pillantásom egyik nőről futott a másikra, szemöldökeim néha a magasba szökkentek, s ajkaimra mosoly húzódott, mely főként Amelia megjegyzéseinek, s jól látható kíváncsiságának szólt.
- Csajok, én is itt vagyok! – Kezdett eldurvulni a helyzet, Hanga barátnője szó szerint kiéhezve nézett végig rajtam, míg Hanga inkább a zavartól vöröslött. Lehet, hogy nem voltam minden jó elrontója, és még egy édes hármas gondolata is felsejlett gondolataimban, de az ötletet gyorsan el is vetettem.
Úgy tűnt, hogy Hanga nem szívesen látja vendégül a barátnőjét, s engem is inkább takargatna valamivel. Pechére, elég nagydarab fickó voltam ahhoz, hogy csak úgy besöpörjön a szőnyeg alá, vagy kihajítson az ablakon.
Várva, hogy szót kapok, igyekeztem felvenni valamelyikükkel a szemkontaktust, mindhiába. Tényleg nagyon fontos volt kitárgyalniuk azt, hogy hányszor dugtunk már, és hogy mennyi ismeretet szereztünk egymásról eközben.
- Khm, khm.. Jó, nyugodtan beszélgessetek úgy, mintha itt se lennék. – Nevetnem kellett, meg is ráztam a fejem és legyintettem egyet. Hasztalan volt minden próbálkozásom a kommunikációra, ezért jobbnak láttam hallgatni.
Mellettem dobálták a szavakat, rólam beszéltek, s még csak azt sem kérdezték meg, hogy nekem mi a véleményem az egészről. Hanga egyértelműen kellemetlenül érezte magát, a barátnője látszólag nem tetszően nyilatkozott a két esetről, de mindez ellenkezett azzal a sóvár pillantásával, amivel engem vett szemügyre.
- Jobb, ha nem is mondok semmit, igaz? Úgy sem vesztek észre..- Én magam elé azért halkan motyogtam a szavakat, hátha végre észbe kap valamelyik, hogy nahát, ez nem csak egy kínai váza, vagy egy tévéműsorból rendelt szuper eszköz, hanem egy hús vér ember, megfelelő hallójáratokkal.
Hanga közben igyekezett visszaigazgatni ruháimat a helyemre, de még mielőtt hevességében nagy kárt okozott volna nekem, a cipzár felhúzását inkább átvállaltam.
- Nem gondolok rólad semmit…semmi rosszat…Helló, csak finoman! – Figyelmeztettem halkan, majd elrendeztem a csomagot, s tenyeremmel a hasamat vakarva keresgéltem az elhagyott ingemet.
- Hm..áh . – Gyorsan kaptam fel a cipősszekrény tetején heverő, kockás inget, s mire felnéztem, már csak annyit láttam Ameliából, hogy Hanga elráncigálja és elrejti őt egy fal mögött.
Sebaj, így legalább ismét kettesben maradtunk, s újra az a játékos, piszkos vigyor költözött ajkaimra , s a tekintetembe.
- Mennem? De még csak most érkeztem..- Szó nélkül újra elkaptam csípőjét, beforgattam a nőt magam elé, s hátulról hajoltam a füléhez, miközben tenyerem az öléhez csúszott.
- Inkább ráznád le a csajt, nagyon gyorsan. – Suttogást követően megcsókoltam a nyakát, s csak ezután engedtem el a fogságomból.
-Titeket, nőket mindig ennyire izgat a név? A barátnőd felháborodva kérdezte, hogy mi az, hogy még nem tudod az enyémet. Ez ne legyen probléma, Milan vagyok. – Szemtelen mosollyal nyújtottam kezemet Hangának.
- Milan Jakov, de nyugodtan szólíthatsz csak ohh Milan, még még..nek is. – Felröhögtem, igazán viccesnek találtam a helyzetet, s azt hogy egy kicsit játszadozhattam Hanga idegeivel.
Az ajkaimba illesztett cigit a fülem mögé tűztem, s ellenőriztem, hogy tényleg visszapattintottam-e a nadrágom gombját.
- Nincs kedvem elmenni, viszont megéheztem. Nincs valami rágcsa? - S közben már kézen is ragadtam Hangát, és határozottan sétáltam előre a nappalijába, úgy viselkedve, mintha ehhez bármiféle jogom is lenne. Tettem is rá arra, hogy erről kinek mi a véleménye…
- Hali még egyszer, Milan vagyok. – A meglepett nőre pillantottam, aki még mindig tátva tartotta a száját. Vigyorogva vele is kezet ráztam, majd Hanga felé fordultam.
- A barátnődnek mindig tátva a szája, ha faszit lát? – Á dehogy voltam bunkó, legfeljebb egy kicsit éreztettem azt, hogy ki az úr a háznál. Nem tehettem erről, ilyen volt a stílusom, utcán nőttem fel, s ha akartam, se tudtam volna változni.
- Szóval, mizu csajok? – Fel-le mozgattam szemöldökeimet, miközben ledobtam magam a kanapéra, s tekintetem egyik nőről a másikra kúszott.
Amelia gyorsan összepréselte ajkait, majd bele kapaszkodott barátnője karjába és a jól ismert útvonalon keresztül, kirángatta Hangát a konyhába.
- Bakker Hanga, felszedtél egy ilyen faszit?? Most mi van már, itt marad, menjek, dugtok még? - Perverz vigyorral, csillogó szemekkel fürkészte Hanga tekintetét, s talán már kellemetlen kérdéseket tett fel a nőnek.
- Egyébként meg egy tapló ez a pasi. Hallottad, mit szólt be nekem? Cöhh…mennyire egy bunkó és fuhh, van benne valami állatias. Átengeded? – Szinte könyörgő pillantással ejtette ki a szavakat, s látszott rajta, hogy teljesen felvillanyozódott a hús-vér férfi láttán.















Vissza az elejére Go down











avatar
My heart is european

I am worker, sweetheart

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : miranda kerr

Hozzászólások száma : 11

▽ Munkám : emberjogi ügyvéd

▽ Szexualitás : heteroszexuális




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Szomb. Márc. 28, 2015 1:07 pm
Tárgy - Re: Milan × Hanga



Mr. Harapnivalófenék

Muszáj voltam újra és újra emlékeztetni magam az előttem álló férfi ballépésére, hogy ne omoljak azonnal karjai közé. Menthetetlen volt a helyzetemen.
Két reszkető térd, annál is bizonytalanabbul tartott felsőtest, beharapott ajak, mely sajgott egy újabb, felemésztő csókért, vágytól és forró kívánalmától lüktető öl, szilárd mentsvárat remélő ujjak, melyek fájón martak bele derekam csontos felületébe, sóvárgó nyögések, elcsitított börtön magányába rekesztó szenvedély.
És akkor még hozzám sem ért. Ott terpeszkedett az ajtó tok belsejét bitorolva, a félre csúszott baseball sapkájával, a lángra nem lobbantott cigarettával, laza ruházatban, s a vizuális gyönyör máris hullámokban ringatta csípőmet. Mintha csak érezném, hogy érint, úgy vergődtem magányomban.
Fázón vándorolt fel papír sima tenyerem meztelen karomon, hogy a libabőrtől feszültté vált pihéket álomba simítsa.

Vágytam a mocskos szemétládára. A legrosszabb az volt az egészben, hogy ha bátorsága még egy lépéssel szűkíti a kettőnk távolságát, akkor összeesek az erőszakos kontrolltól, mellyel sértettségem béklyójába kötöttem izmaimat és akaratomat.
Semmi nem tartotta vissza a férfit attól, hogy közeledjen hozzám. Ajzón fölém magasodott, s olyan közelre ért, hogy elbódított fűszeres kölniének illata. Kézfejem mellkasának támasztottam, de ostromló közeledésétől lehanyatlott az utolsó védelmi vonalam is. Ott állt előttem teljes valójában, tudta, hogy mit akar, s azt is megtervezte, hogyan szerezzen meg.
Vajon biztonságban voltam a saját lakásomban?
S ép bőrrel megúszhatok egy újabb aktust? Kizárt. Megöl. Már most is fájdalmasan nyilall belém jelenlétének tudatosulása. Talán éppen az ördög állt előttem vonzó férfi képét öltve. Megkísértett, s a Dylannel művelteket látva szenvedélyesen belém szeretett. Elhatározta hát, hogy ember alakban magába bolondít, majd végez velem, hogy egy életre égjek a pokol felemésztő tüzében, s csak addig szabaduljak a bőrömet kínzó lángcsóváktól, míg az ő állatias vágyainak teszek eleget.
Rettentően beteges a feltevés, s degradáló egy ilyen természetfelettire nézve, hogy pont velem, a világ senkijével kezdene, de… jelen esetben, tényleg úgy éreztem, hogy magával ránt egy nagyobb erő, mely felett nincs hatalmam.
Utolsó erőmmel még kihúztam a férfi szájából a cigarettát, s a földre ejtettem. Az alig néhány grammos test, ahogy találkozott a sötétszín parketta felületével, tompa puffanással rázta meg nyugalmamat. Az idegennek ennyi kellett, hogy elkapja derekamat, s nem törődve kinézetemmel, felfrissítse a reggeli együttlétünk emlékképeit.
Harminchat fokos lázban égtem. Rázott a hideg, s féltem, hogy szilánkosra tör, ha nem vigyáz rám eléggé. Testem helyett azonban a Herendi porcelán bánta. Ó, mamám! Hogy mennyire érdektelenné tett az értékes kerámia sérülése. Kezemmel lesöpörtem az utolsó apróságokat is a polcról, amint kapaszkodni szerettem volna valamibe.
Amint éreztem, hogy megállapodunk, s elérjük a falra szerelt akasztót, melyen használatban lévő kabátok lógtak a legkülönbözőbb időjárási opciókat figyelembe véve, belemarkoltam a ballon kabát hideg szövetébe. Nem voltam hajlandó segíteni a férfinek. Éppen elég gyakorlatot prezentált sietség közbeni minden mozdulata. Élveztem, ahogy elevenen felfal, ahogy élve elpusztít. Hagytam hát, hogy legjobb belátása szerint, akkor végezzen lenge nadrágommal, és a leheletnyi vastagságú toppal, amikor az neki tetszik. Nem elleneztem semmit, odaadóan engedtem követelődzésének. Gyenge akaratúvá lettem karjai között, s csak erőteljesen feltörő sikolyaim jelezték, hogy igen, még életben vagyok.

* * *

Amelia valószínűleg az ajtómig zenét hallgatva tipegett fel, hiszen várakozás nélkül, a legtermészetesebb módon vette be magát a lakásomba. Pedig egy perce még a gyönyörtől sikoltottam.
A nő nem zavartatta magát. Lassan lehúzta az orrán pihenő szemüveget, és tetőtől talpig végigmérte Milan kusza meztelenségét, az itt-ott fenn maradó ruhadarabokat a pokolba kívánva. A rágó kiesett szájából, ahogy figyelte, hogyan présel a vonzó idegen az aláhulló ruhadarabok közé.
Pihegés közben, csak a harmadik rendszertelen légzés tudatosította bennem, hogy már nem vagyunk egyedül. Oldalra billentve fejemet, elrévedve a férfi izmos karja mellett vettem szemügyre a teljes sokkba került barátnőmet.
– A jól életbe, Amelia! Azonnal fordulj el! Hallottad? Csukd be a szádat és fordulj el! – a velem egyidős némber rosszul reagált a váratlan helyzetekben. Szószerint lemerevedett, s csak a felé hajított táskám súlyának kemény becsapódása térítette magához, kajánul vigyorgó lényét.
– Mi az, hogy forduljak el? Szűz Mária! Te hazahoztad? Uram bocsáss, de nem azt mondtad, hogy nem tudod hova tűnt? Mi? És most itt van?! És a segge… jesszusom! – a nő legalább annyi szívességet tett, hogy hátat fordított nekünk, s úgy adta ki magából hitetlenkedő őszinteségét.
Kapkodta a levegőt, s maga mellett csapdosott, miközben valószínűleg vadul gesztikulált. Csak el ne ájuljon.
– Egyébként Amelia vagyok, Hanga barátnője… – emelte fel a kezét, hogy ujjaival a levegőben zongorázva bemutatkozzon a még mindig engem tartó férfinek.
Szó nélkül toltam el magamtól az izmos mellkast, hogy felkapva a földről ruháimat, hogy legalább annak a látszatát keltsem, hogy képes vagyok vendéget fogadni. Áh, dehogy remegett a lábam! Tökéletesen tudtam állni, míg a széles váll tulajdonosába kapaszkodtam.
– Megfoghatom a seggét? – Amelia nem arról volt híres, hogy titokban tartotta vágyait. Így számomra nem volt meglepő a kérdése.
– Dehogy foghatod. Az úr azonnal felöltözik és elhagyja a lakásomat. Mert a nevét még mindig nem mondta meg – s ahogy ezt bevallottam Ameliának, a nő azonnal visszafordult irányunkba.
– Úgy dugtál vele másodszor, hogy nem tudod a nevét?
Tátott szájjal bámulta kettősünket. Még jó, hogy időközben sikerült a férfinek a nadrágját is begombolnom.
– Muszáj ezen lovagolni? Mit fog gondolni rólam… mit gondol rólam?
Áh, dehogy folytattuk úgy a diskurzust, mintha csak ketten lettünk volna.
Kellemetlenül éreztem magam a félmeztelen férfi mellett állva, s ezen Amelia kutakodó szeme sem segített.
– Menj a nappaliba, mindjárt jövök. Most, Amelia!
Ha kedvenc barátnőm magától nem volt hajlandó megindulni, karon ragadtam és magam vonszoltam át az ajtóval elrekeszthető szobába. Persze, még egy viszlát, Mr. Harapnivalófeneket átkiabált, mintegy köszönésképpen, de aztán belátta, hogy időre van szükségem. Szükségünk.
– Oké, el kell menned. Vedd a cipődet… és itt a cigarettád – a földről felnyaláboltam a dohányterméket, hogy visszatűzzem ajkai fogságába. Addig sem gondoltam rá, hogy megcsókolom.
– Nem tudom a nevedet, nem tudom, honnan szerezted meg a címemet és már másodszor szexeltünk… fergetegeset. De ez részletkérdés. Ez nem élhető út, amit csinálunk. Érted? Légy szíves, felejtsd el, hogy itt voltál.
Lehetetlen helyzetemből nem láttam a kiutat. Kapkodtam a segítő szavak és kifejezések után, de megbuktam. Csak álltam a férfi előtt, s vártam, hogy valami olyat mondjon, amitől egy kicsivel jobban érezhetem magam. Mondjuk a nevét. S azt, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, és inkább a hálóban várna meg, minthogy elköszönjön és…
Ó, igen! Mr. Harapnivalófenék, ne menjen még el!
















Vissza az elejére Go down











avatar
My heart is european

I am collapsed.Problem?

SOLDIER OF LOVE


Hozzászólások száma : 10




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Pént. Márc. 27, 2015 9:26 pm
Tárgy - Re: Milan × Hanga



Mivel egy pisszenést sem hallottam odabentről – pedig elég jó kagylókkal rendelkeztem – újra határozottan ütöttem öklömmel az ajtó lapjára, s közben bal kezemet farmerom zsebébe csúsztattam. Ha sokat kellett várakoznom, általában nem hagytam lógni a kezem, vagy támaszkodtam, vagy az aprópénzt számoltam meg a zsebemben. Ezúttal azonban szimplán csak arra vártam, hogy végre pofátlanul utat törhessek magamnak a lakásába és folytathassuk a reggeli ismerkedésünket.
A baseball sapkát úgy fordítottam a fejemen, hogy a napellenző kerüljön hátulra, a cigiről továbbra is csak megfeledkeztem, s hagytam hogy ott lógjon kifelé az ajkaim közül. Vártam és vágytam.
Nem érdekelt sem a kinézetem, sem pedig az, hogy az egy korsónyi elfogyasztott sör után esetleg alkoholos volt a leheletem. Semmi sem állíthatott meg abban, hogy Hangát újra magamra kapjam és addig ostromoljam, míg nem könyörög kegyelemért.
Az ajtó végre kinyílt, s ott állt velem szemben a majd egy fejjel alacsonyabb Hanga. Haja kócos volt , amolyan szalmabálára emlékeztettek az ide-oda kúszó hajszálai. Arcát ezúttal nem fedte smink, bőre mégis bársonyosnak tűnt, s még természetes formájában is tetszett. Pillantásom az arcot követően tovább haladt ruházatán, s bár csöppet sem nevezhető szexi ruhadarabnak az a pizsama, amit magán viselt, mégis volt benne valami izgató. Az illat persze magáért beszélt, s elég volt csak a tekintetébe néznem, hogy újra meglássam azokat a pajkos íriszeket, melyekkel reggel a csapdájába csalt. Talán préda voltam a metrón, ezúttal azonban én akartam lenni a vadász.
Az erőtől duzzadó mellkas és test, mely pillanatok alatt rabul ejti és szenvedélyesen leteperi a kiszemelt vadat.
- Tetszik a pizsid. – Szemtelen vigyor ült meg ajkaimon, miközben még pofátlanabb módon egyik lábamat átraktam a küszöbön, másikkal az ajtót támasztottam, s neki feszülve Hanga ha akarta, ha nem, kénytelen volt hátrébb lépni, hogy beengedhessen. Ha nem lépett, ez sem akadályozott abban, hogy bemerészkedjek otthonába, legfeljebb még közelebb kerültem hozzá, s a közöttünk lévő távolság annyi volt, akár egy vékony papírlap.
Kérdései egymást követték, nem mintha logika lett volna bennük. Sokkal inkább némi gúny, ami érthető, ha figyelembe vesszük reggeli taplóságomat. Ó igen, hogy is volt? Elfelejtettem neki bemutatkozni és köszönés nélkül léptem le. Ez nálam teljesen természetes folyamat volt, a legtöbb esetben így kerültem el a zűrös helyzeteket. S tekintve, hogy egy vőlegény vagy legalábbis papucsként tartott pasas állt az oldalán, jobbnak láttam nem belefolyni a délelőtti csetepatéjukba. Ki a fenének hiányzott egy féltékenységi jelenet egy oltári szex után? Nekem aztán nem, s azt hiszem, jobb is, hogy nem hallgattam végig az öltönyös jogi asszisztenst.
- Héhéhé, mond, te mindig ennyit csicseregsz? – Kérdően vontam fel szemöldököm, pimasz megjegyzés volt ez részemről, de az sem érdekelt, ha besértődik rám, amiért kicsit nyers a stílusom. Nem azért érkeztem, hogy pátyolgassam a lelkét, rózsával hintsem a bőrét és meghallgassunk közösen egy áriát. Arra ott lesz majd a Pápaszemes Mitugrász.
- Ó igen, persze, kettőt is lerendeztem a kapuban. Bahh, szerinted mégis mi a francért csörtettem fel hozzád hajnali mennyi is? Áh, mit számit, fogd be. – Intettem csöndre, s hirtelen elkapva a derekát, szenvedélyesen húztam magamhoz, miközben nyelvem utat tört ajkai között, s vadul rántotta táncra az övét.
Ha kezével az ajtófélfán kapaszkodott, akkor ujjait lefejtettem onnan, s tenyerembe szorítottam kézfejét, majd befelé irányítottam, s miközben haladtunk, talpammal berúgtam lakásának ajtaját. A mellette lógó kép is megmoccant, bár nem esett le, szerencsére.
A cipős szekrény szélén ácsorgó, virágmintákkal díszített porcelán váza már nem volt oly szerencsés, hisz olyan hévvel tolattam befelé, hogy a szekrényről minden mozdíthatót levertünk.
- Remélem, megmondtad a szemüveges faszidnak, hogy ma este még az enyém vagy. – Csak egyetlen mondat erejéig szakítottam félbe csókunkat, miközben a nő állát tenyerembe vettem, s lágyan rászorítottam. Majd újra csókoltam, szenvedélyesen faltam ajkait, miközben egyik tenyerem a fenekére csúszott, másikkal pedig már a combja alá nyúltam, hogy derekam körű fűzve lábát, ágyékomat öléhez préselve, érezhesse vágyamat.
Vágyamat, melynek már nem bírtam parancsolni, s amilyen heves voltam, olyan gyorsan estem neki Hangának. Mozdulatok százai követték egymást, s ahogyan reggel, úgy ezen az estén is szenvedéllyel vettem birtokba testét, ott a cipők, s kabátok tárolására alkalmas előtérben…















Vissza az elejére Go down











avatar
My heart is european

I am worker, sweetheart

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : miranda kerr

Hozzászólások száma : 11

▽ Munkám : emberjogi ügyvéd

▽ Szexualitás : heteroszexuális




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Csüt. Márc. 26, 2015 3:36 pm
Tárgy - Re: Milan × Hanga



Mr. Harapnivalófenék

Nem voltam a külsőségek rabja. Képes voltam különválasztani az embert és az ócska göncöket. Ha az utóbbiak alapján kívántam definiálni a férfit, a nyers és egyszerű szavakat használtam volna. Hiszen az egyszerű atléta, a derék tájon öv híján megcsúszott szakadt farmernadrág, a bőrkabát, mely egy ideje csupán hetykén lógott alá széles válláról, s a márkátlan sportcipő, amin itt-ott látszottak a reggeli sietség sötétszínből festett sebhelyei, nem ígértek úriembert. Ettől függetlenül persze a mosópor frissítő illata áradt ruháiból, s a kellemes küllemű testet sem a parfüm fürdette az utóbbi három hétben, fürdőszoba hiányában.
Miért volt hát olyan hihetetlen, hogy vonzónak találtam a zabolázatlan ősi erőtől duzzadó valóságot?
Saját ruházatom unalmas külcsínét igyekezvén visszacsalni, szorgosan, látatlanban dolgozó kezeimet érdemlő figyelmemet – melynek az eredményt kellett volna nyugtáznia – a hátam mögött néhány centiméternyi távolságban ruházatát öltőnek szenteltem.
Alsó ajkamon kétkedve nyaltam végig. Bárhogy lüktetett ölem a heves szeretkezés nyomán, a hitem megingott. Az egykori református pap lányának hite megingott! Haha! Az előző huszonhat perc alatt történő állatias ösztönök kinyilatkoztatása, mély benyomást tett rám. Kételkedtem benne, hogy az idegennel töltött aktus előtt, valaha is részem lett volna orgazmusban. A gyönyörtől lüktető izmok minden erőmet felhasználva feszítették meg testemet, így nem csoda, hogy most elgyengülve támaszkodtam a márványból faragott pultszélen.
Napcsókolta vállamra még egy utolsó kísérlet keretében visszaigazítottam a blézert, elfedve ezzel a kirojtozódott blúzt, és a merevített fehérnemű vékony pántját.
– Veled is megelégednék… és Ameliát had egye csak az irigység. Neki mostanában bőven kijárt a férfitársaságból. Jó néhányhoz volt szerencsém asszisztálni. Te nekem lettél kitalálva, ma reggelre. Az kéne még csak, hogy minden jót ő kapjon! – megjátszott, hisztérikus hangnemben történő kifakadás volt ez a részemről.
Természetesen a férfi jónak számított. Nagyon jónak. Kiemelkedőn jónak. Elviselhető helyett függőséget okozónak.
Borzongás nyalta végig gerincem kecses vonalát a szoknya pereméig, ha rápillantottam. A mozgása, a léptei, s ahogy mögém került, bőrömet égető közelsége kisugárzásának élve felfalt a gondolat, hogy az övé lettem.
Csípőmre futó kezei fogásában úgy fordultam száznyolcvan fokot, hogy újra érezzem a tengerkék íriszek mélységének kívánalmát. Akaratlanul is ráfogtam ujjaira, hogy kövessem testemen ingázó vonalát széles tenyerének. Annyit akartam belőle kapni, amennyi csak lehetséges volt.
A folytatás opcionális lehetősége megfertőzte fantáziámat. Megesve tapasztaltam, hogy olvadok a közelében. Kézfogásából nem kívántam szabadulni. Ha viszonozta volna az illem szerint illőt, s közli velem a nevét, talán akkor sem szenteltem volna egy jelentéktelen tulajdonnévnek megérdemlő figyelmet.
A férfi érezte gyengeségemet, s pontosan ezt kihasználva nem tudtam közölni vele, hogy semmi közöm az angolokhoz, csupán az életvitelszerűen eltöltött évek kötnek ide a tanulmányaimon és a meglévő gyakorlathelyemen kívül, ahogy azt sem tudtam panaszként számra venni, hogy még azelőtt ostobán elviharzott, hogy megosztotta volna velem nevét, de főleg a lakcímét. Kit érdekelt a neve? Legalább nem felejtem el és nem sikítok rosszat szex közben. Megbotránkoztatott a tény, hogy ez a férfi a legnagyobb elégedettséggel iszkolt ki, két farpofáját egymásnak szorított, nehéz léptekkel a mosdóból. Mosdó! Az első együttlét szerelmetes fészke volt ez.
– Te láttad ezt? – mutattam felfelé fordított tenyeremmel a férfi után. Dylan a lehető legrosszabbkor tűnt fel, s nem is igazán érdekelték hitetlenkedő szavaim. A sajátját hajtotta, s azonnal a tegnap estének a folytatását illetőleg tudálékoskodott.
– Te tényleg ennyire hülye vagy, vagy netán színleled? Az utóbbinak jobban örülnék, mert akkor nem úgy könyvelem el a tegnapi estét, hogy összefeküdtem egy értelmi fogyatékossal.
Szegény Dylan, nem is ráharagudtam. Az a tahó szexisten volt az oka, hogy teljesen magamon kívülre kerültem, s képtelen voltam emberi hangot megütni valaki olyannal, aki nem érthette meg hullámzó mellkasom reszkető szívét.
– Mennem kell, Dylan. Fel kell hívnom az apámat.

* * *

Amelia, ez a pasi egy vadállat. Az, hogy erőszakos, gyenge kifejezés. Úgy szeretett, hogy… nem is tudom. Nem találok egy épkézláb hasonlatot, te meg egy tárgyaláson ülsz. Nem bocsátkozhatok részletekbe, mert ha elvörösödsz, kihajítanak. De ezt… este át kell jönnöd, mert beszélni fogunk. Komoly dolgokról. Mondjuk, hogy nem csinálok többet hasonlót, mert összetörik a kis szőrös szívemet. Átjössz, és jócskán lehordasz. Nem megdicsérsz! Kizárt! Nem örülünk együtt ennek a… a természetfeletti orgazmusnak, amit a szexuális ceremónián prédikáló pap tartott. Látod? Teljesen ki vagyok. Amelia, még a nevét sem tudom! Ott hagyott. Csak úgy. Bemutatkoztam és ez a köcsög… hát ott hagyott – A telefonbeszélgetés igen hosszúra sikeredett. Ezen néhány mondat csupán szűkös részlete annak a panaszáradatnak, amit lelkileg instabil állapotban legjobb barátnőm nyakába zúdítottam.
Az ő belátása szerint is súlyos problémákkal küzdöttem, s ez hirtelenjében gyógyíthatatlanabbnak tűnt, bármelyik halálos lefolyású betegségnél. Így az esti órákra kitűzött randevúnkra való sóvárgással töltöttem a nap hátralévő részét.
Igyekeztem épkézlábnak tűnő mondatokba rendezni a szerencsétlen esetet, kimondhatatlan érzésekre meghatározást találni, s ami a legfontosabbnak tetszett, hogy az ismeretlen férfit tömören, mégis velősen és kifejezősen adjam vissza felderengő képként Ameliának.
Borzalmas volt. Elmondhatatlan.
Mármint nem az ismeretlen vissza-vissza járó fantazma-érintése, fantazma-csókja, fantazma-forrósága, hanem a tehetetlenség, mely egész délutánra magatehetetlenné tett. Ujjaim különféle akrobatikus mutatványokat vetettek a távvezérlő, puha műanyagból vájt gombjain. A téma nem számított, koncentrálni képtelen voltam, ami pedig némi megnyugvással töltött volna el a képernyőn – a gyermekek rendellenes fejlődése végett, csupán éjjeli tizenegy órától megtekinthető csatornák –, populáris zenék egész sorát vetítették, hol elfogadható minőségben, hol elfogadhatatlan vagy éppenséggel hallgathatatlan művészek szerepeltek – le.
Az uborkapucolás, a paprikaszeletelés, de még a forrásban lévő teavíz bőrre locsolása sem rántott ki a melankolikus állapotból. A változást az ajtócsengő megszólalása hozta el. Amelia ugyan korábban érkezett a vártnál, megcáfolva pontatlan szokását, de ezt a kíváncsiságának tudtam be. Nem haboztam kiszállni az ölelő fotel fogságából, a legkényelmesebb pizsamámban, magamon hagyva a takaró-melegítő köpenyként használt plédet. Már délután óta nem fésülködtem, s a semmit tevéstől, az állandó hajtekergetéstől nem csak kócosnak, de ápolatlannak festettem. Amelia látott már szarabb állapotban is – legyintettem elhanyagolt kinézetem kritikájára, miközben kitártam az ajtót.
A másodperc töredék része alatt ismertem fel a fölém magasodó férfit.
Az erős borosta, a napszítta karmazsinvörös ajkak, melyek között most meggyújtatlan cigaretta fityegett, a két izmos kar, melyet délután még csípőm körbe fonására használt, a csípő, mely… ne menjünk bele. A fejemben lüktető ér éppen elég kemény tempót diktál, hogy könnyedén agyvérzést kapjak.
Míg fél kezemmel az ajtót támasztottam, másikkal igyekeztem elállítani hangosan nyöszörgő légzésemet, árulkodó ajkaim küszöbén.
Mit keres itt? Hogy képzeli? Honnan van bátorsága? És a legfontosabb: honnan tudja a címemet. Ha nem követett hazafelé, s nem verte félholtra Dylant a bíróságon távozásomat követően, akkor feltehetőleg… nos, lehet, hogy nem kellene a legrosszabb eshetőséget alapul vennem, s még véletlen sem feltételezni a férfiről, hogy piszkos vödrökbe lóg éjszakánként a keze. Valahol biztosan számon tartanak még engem is. Ha más nem… talán Amelia. Igen! Mi van, ha ezek ketten összefutottak a lépcsőházban, ahol Amelia útba igazította a szexistent – nem volt nehéz dolga, mert ha mögötte sétált a felfelé vezető csigalépcsőn, akkor ájulás közeli állapotában, biztosan leszólította a férfit.
Ez az opció tetszett. Elengedtem az ambivalencia mancsát, s úgy vettem szemügyre az idegent. Hiába járt be… szóval volt közünk egymáshoz, lépés előnyben volt azzal, hogy tudatában volt a nevemnek. Gyenge voltam a bíróság mosdójában. De a feddés annyira veszett ügy volt, mint amennyi esélye van egy kecskének a kannibalizmusra. Hiszen most is oda ájulnék vékony szálú, pihés szőrrel tarkított, tetovált izmai közé.
Dühöngtem volna? Mosolyogtam volna?
Kegyetlenül nem tudtam kontrollálni a tetteimet. A meglepettség, hogy a lepel lehullott vállaimról, ez is csak percekkel később nyert magának értelmet. Nem tudtam megunni a bámulását.
– Mit keresel itt? – tudtam én, hogy az első, ösztönösen előtörő kérdés fog győzni. – Hiányoztam?
Nem érdekelt a válasz. Ó, de még mennyire, hogy éheztem egy igenlő vigyorra vagy bólintásra! Hiszen élveztük. Annyira élveztük az együtt töltött időt, hogy felkeresett. Vagy nála maradt a bugyim – hm, legalább érthető lenne itt léte, kár, hogy nem vettem le magamról sietség közben.
–Ameliát várom. Tudod, el kell mesélnem neki, hogy ma egy vadállat megdöngetett a bíróságon, majd mikor egy harmadik fél került a képbe, félős gyerek módjára eliszkolt. Bemutatkozás nélkül. És nem! Nem vagyok sértett. Persze ez a vallomás Ameliára tartozik. Menj el, mielőtt kétségbeesnék, és elfelejteném, hogy mennyi rosszról kell beszámolnom a legjobb barátnőmnek – a végszót követően lassan kezdtem behajtani az ajtólapot. – Most is úgy zihálsz, mintha egy gyors kufircot lerendeztél volna a lépcsőház aljában.
Megvetés helyett némi irigység tükröződött tekintetemben.
Miért nem bírta ki ezt a három emeletet? Akkor megismételhettük volna a délelőttit és… dehogyis! Ez a tapló kétségek között hagyott a bíróságon.  
















Vissza az elejére Go down











avatar
My heart is european

I am collapsed.Problem?

SOLDIER OF LOVE


Hozzászólások száma : 10




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Szer. Márc. 25, 2015 9:06 pm
Tárgy - Re: Milan × Hanga



Biztos voltam magamban, nem csak az energia, de az önbizalom is tombolt bennem, s korábbi visszajelzésekből adódóan is úgy gondoltam, hogy nem rossz a teljesítményem. Ennek ellenére, mégis jól esett ezt a nő szájából hallani, hisz ki ne örülne egy pozitív bóknak vagy megjegyzésnek?
A játékos mosoly még mindig ott húzódott meg ajkam szegletében, ahogy lassan elhúzódtam tőle, s pillantásommal szemügyre vettem kipirult arcát. Hiába próbálta felölteni korábbi, tökéletes küllemét, a blúzának szabálytalan esése jól látszott. Tönkre tettem a drága, márkás holmit, de ez sem érdekelt, inkább csak nevettem a nő megjegyzésén.
- Hátha még egyszer elkap így egy idegen? – Perverz mosolyom nem sok jót tartogatott, ha a nő a tekintetembe nézett, érezhette, hogy máris újra levetkőztetem, s képzeletben már egy vonatszerelvényen döntöm az ablaküvegnek, hogy leheletünkkel bepárásítsuk annak felszínét.
Elég volt már a gondolat, s újra végig pillantanom a testén, hogy kívánjam, s meg akarjam ismételni az előzőeket. S ha nem sürgetett volna annyira az idő, s Marcoék nem várnának rám, egész biztos nem elégedtem volna meg ennyivel. A csaj még mindig sikítana, s a karjaimba omolna, várva az ostromot.
De nem, nem veszíthettem el a fejemet.
Már így is késésben voltam, a tárgyalásról is lemaradtam, s egész biztos, hogy nem fogom ezt épp bőrrel megúszni. A gondolataim már kattogtak, s míg félig még a nővel voltam, már arra is kellett koncentrálnom, hogyan éljem túl a mai napot. Sietnem kellett, mégis..nehezen szabadultam a nő társaságából, aki hosszú idő óta először számított jó fogásnak. Nem csak, hogy külsőleg tökéletes volt, és korban is hozzám illő, de a társasága is elviselhető volt. Mi több, olyan hevesen szeretett, ahogy én. Kell ennél több? Nyerő befektetés lenne, ha összekötném a kellemeset a hasznossal…
- Mond csak ki, rég volt részed ilyen menetben. –Rákacsintottam, talán miattam vöröslött az arca, talán csak a kimerültségtől borította pír a bőrét. Mindenesetre élveztem azt, hogy ilyen hatással voltam rá. Közelebb lépve , még a szoknyáját is visszaigazítottam a csípőjére, csak hogy újra érinthessem bársonyos bőrét, s kiváltsam belőle ismét a vágyakozás tüzét. Ha be akarok nála vágódni, el kell érnem azt, hogy minden gondolatában ott lebegjek. Ezért mindent meg is tettem.
- Szegény.. képes lennéd ezzel traktálni őt, hogy epekedve gondoljon arra, mi lett volna, ha vele futok össze a metrón? – Nevetve ráztam meg a fejem, mikor rájöttem arra, hogy a nők épp olyanok, mint a férfiak, s szívesen beszélik ki egy éjszakás kalandjaikat, számolnak be élményeikről egymásnak.
- Egyszer ezt is ki kellett próbálnod, nem igaz? Megjegyzem, nálam sem gyakori ez a reggeli metrón leszólítgatás. Nekem is tetszett. – Őszintén mosolyogtam rá, miközben tekintetébe fúrtam íriszeimet egyetlen pillanatra. Nem akartam eltitkolni előle, hogy nekem is jól esett, s én is jól éreztem magam a társaságában. Ha arra gondoltam, hogy az elmúlt hónapokban miféle nőkkel sodort össze az élet, akkor egyértelműen ez a nő kapta a legmagasabb pontozást. S furcsa mód, ez volt jó ideje az első olyan eset, hogy nem a menekülési terveket gyártottam elmémben, sokkal inkább az újra találkozás motoszkált fejemben.
- Keglevich Hanga? Hm, érdekes név egy csinos angol nőnek, olyan..előkelően hangzik. Mellesleg..ki nem állhatom az ügyvédeket, de ez az egy..tetszik. – Mosolyt villantva csúsztattam tenyerem a kezébe, hogy kézfogással pecsételjük meg a bemutatkozást és az előtte történteket.
- Én pedig..- Nos, nem éppen voltam a tisztelettudó fajta, aki rögvest viszonozta a kézfogással járó formaságokat. Ezekben az esetekben általában rávágtam egy kitalált nevet, mindegy mit, csak passzoljon a fizimiskámhoz. Egyrészt azért, hogy soha ne keressenek, másrészt pedig, hogy ne keressenek. Ebben a pillanatban mégis elgondolkodtam azon, hogy kiejtsem nevemet, vagy legalább az első tagjával dicsekedhessek.
S már ajkamon ült a szó, hogy útjára bocsássam, mikor nyílt az ajtó, s a minket már korábban is sas szemmel pásztázó öltönyös, jól szituált fickó szakította félbe bemutatkozásomat.
- Hanga, mi folyik itt? – Hoppá, lehet hogy egy szerelmi drámába csöppentem? Látszólag a férfi féltékenységét visszafojtva, összeszűkített szemekkel, s ajkakkal várta a nő magyarázatát, hogy mégis, mit keres egy hozzám hasonló fazonnal a női mosdóban. Kezem ekkor csúszott ki Hanga bársonyos ujjai közül, s hogy véletlenül se zavarjak, mosolyra húztam ajkaimat.
- Nem is zavarnék tovább, további szépet Hanga, viszlát! – Intettem egyet önelégült vigyorral, majd sarkon fordulva, gyors léptekkel hagytam el az épületet.
- Ki..ki volt ez a férfi és..és miért gyűrött a ruhád? A hajad? Mi..miért nem hívtál vissza tegnap? – A férfi dadogva követelte a válaszokat , s tudni akarta, hogy mégis mi folyik a háttérben.
* * *
A hosszú nap után, mikor kivételesen nem kellett éjszakába nyúló melókat ellátnom, lehuppantam a bárpult mellett ácsorgó bárszékre, s rendeltem egy sört Nellytől. Az alul öltözött lány már jó pár hónapja dolgozott a night clubban Marconak, egyszer együtt is töltöttünk egy éjszakát.
- Fáradt vagy, Milan? Kérsz még egy sört, vagy esetleg..hátra jössz a raktárba velem? – Kacéran próbálta figyelmem dekoltázsára terelni, de engem sokkal inkább az kötött le, hogy a térképen pontosítsam Keglevich Hanga lakhelyét.
A címe már a zsebemben volt, s már csak azt kellett tudnom, hogyan érek oda rövidebb idő alatt. Sem a bárban tekergő nők, sem pedig Nelly nem kötötte le úgy a figyelmem, mint az a reggeli kis affér a bíróság épületében.
Vágy, izgalom, kaland.
Efféle gondolatok kavarogtak bennem, a vadászösztönöm még mindig hajtott, s a fenébe is, újra látni akartam Hangát. Hallani a kacagását, érezni a bőrét, az illatát. Meg akartam döngetni Hangát.
A sör sem kellett, ott hagyva a pulton felpattantam, taxiba ültem és megadtam Hanga címét...
S mikor odaértem, kettesével szedtem a lépcsőfokokat, úgy rohantam felfelé. Bíztam abban, hogy otthon van és újra láthatom. Az ajtaja előtt háromszor kopogtattam, három, határozott kopogással jeleztem érkezésemet. Nem izgultam, nem igazgattam a ruháimat sem. Még csak ki sem öltöztem. Kockás ing, farmer és baseball sapka. Na meg, a számból kilógó, meggyújtatlan cigaretta. Úgy siettem,hogy még azt is ott felejtettem…















Vissza az elejére Go down











avatar
My heart is european

I am worker, sweetheart

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : miranda kerr

Hozzászólások száma : 11

▽ Munkám : emberjogi ügyvéd

▽ Szexualitás : heteroszexuális




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Kedd Márc. 24, 2015 7:45 pm
Tárgy - Re: Milan × Hanga



Mr. Harapnivalófenék
Erotikus tartalom

Minden egyes lökését követően, egyre közelebb kerültem a teljes megsemmisüléshez. Testem egy marionett-bábu élettelenségével vetekedett. Erőtlenül martam bele a férfi vállába, miközben levegőt szipolyoztam ki dús ajkai közül. Sikolyaim tompításaként vállába haraptam, s helyzetünk megkönnyítésére, még mélyebbre engedtem magamban.
Azóta reszkettem, hogy rám nézett. Képtelen voltam kontroll alatt tartani az érzéseimet, vagy pontot tenni az aktus végére. Kicsúszott lábam alól a talaj, s az egyetlen biztos pont a közelemben Ő volt. Hiába falta érintésem a testét, hiába csókoltam vágyakozón a szeretkezés tüzében forrongó férfi kitetovált porcikáinak minden egyes négyzetcentiméterét, kevés volt. Mintha képtelen lennék eleget kapni belőle. Elégedetlen dühvel szántottam végig manikűrözött körmeimmel meztelen hátán.
Csípőjének vonalában megtorpantam. Lezsibbadtak a gondolataim, ahogy átadtam magam a perzselő érzésnek, s képtelen voltam parancsolni kedvére hullámzó csípőmnek.
A kettőnkben tomboló kéjes vágy fájdalmasan lüktetett combjaim tövének örömvölgyén. A szenvedély birtoklón terpeszkedett el felettünk, ahogy újra és újra többet akarva fájdalmat okoztunk a másiknak.
Nem elég. Még mindig nem elég.
Reszketek. S kapaszkodnék, ha lenne mibe, mielőtt felrobbanok az érzéstől. Majd szétvet, ahogy újrakezdi. Akaratlanul is sikítanom kell, ha forró lehelete bőrömhöz ér, már nem bírom sokáig, s mintha érezné gyarló testem önző kívánságát, kezeimet hátra feszíti, hogy aztán úgy használjon, mintha saras cipőjének talpát dörzsölné a durva szőnyeg szálaihoz.
Sós verejtéke enyémmel keveredik, amint átfonom karjaimmal nyakát, homlokomnak biztos pontot találok övének támasztva, s combjaimmal kelepcébe fogom őrült tempót diktáló csípőjét.
Ha nem tart, lezuhanok. Ha átfog, együtt zuhanunk, amint izmaim görcsösen összerándulnak, s szétárad testemben a gyönyör. Hangosan sikoltok. Nem a külvilágnak szól, s nem is az idegen férfi önbizalmának kívánok adrenalin löketet adni. Lehetetlenségnek tűnik, hogy ne adjam ki magamból a felemelő mámort, melytől dagad a tüdőm.
– Kurva jó volt. Jézusom… te egy állat vagy. Egy vadállat – suttogom fülébe kimerülten, de annyira nem fáradtan, hogy ne tudnám az egész játékot újrakezdeni. Míg magához ölel, magamba iszom fűszeres kölniének illatát, s kiélvezem az ölemet feszítő férfiasságát.
Ahogy megpaskolja frissen borotvált combomat, izmaim elernyednek. A tükör hideg faláig húzódok, s aprót szisszenek, amint egyedül hagy. Az üresség megőrjít.
Ha valaki egyszer már szakított az Éden-kert legízletesebb gyümölcséből, hamar rákap ízére. Így voltam ezzel én is. Az angolok átlagos méretéhez viszonyítva, biztos voltam benne, hogy az illuminált tekintetem nem téved, s egy külföldivel van dolgom. A látvány újra görcsösen rántott testemen. Megint akartam. Persze ennek már nem adtam hangot, látva a hevesen öltözködő férfi, kíméletlenül belemártottam hófehér tépőfogaim kettőség alsó ajkamba, s mint egy gép, csalódottan válaszoltam csupán kérdéseire.

– Én meg több férfihátsót fényképezek le, hogy aztán a figyelmükbe ajánljam önön hátsófelüket, hátha még egyszer így végzem.
Úgy viselkedtem, mint egy gyerek, akitől tíz perc után megvonták az új játékot, mert túl jól érezte magát vele és a felettesekben félelem lobbant, hogy majd függő lesz. Ó igen! Képes lennék hosszú, hétvégi dugatonokat rendezni, s abból meríteni erőt a hétköznapokra.
De nem, nem vele.
Ez a pasi már most majdnem megölt a vágyával. Nincs ismétlés. Ilyen fantazmagória csak egyszer válik valóssá, hogy az unalmas házasságban legyen mire áhítozni. Ó, igen. Ezt a farkat még hetven évesen is emlegetni fogom Amelianak.
Betegesen lesápadtam a gondolattól, hogy nem látom már többet a férfit. Takargatva az arcomra telepedett egyhangúságot, magam is a szétszórt ruháimért kaptam, s ami még menthető volt, azt visszaigazítottam. Nyoma sem volt az otthoni tükörben látott tökéletes megjelenésnek. Zihált voltam, megviselt, és az alapozón át is úgy vöröslöttem a kimerültségtől, mintha piros paradicsomra húztak volna testszín harisnyát. Na, pontosan úgy festettem!
– Ó egy nagyon hosszú telefonbeszélgetés vár rám Ameliaval. Azt hiszem, az apámmal való szóváltást későbbre hagyom. Még túl élénken él bennem az érzés az előbbi… hogy is nevezzem, támadásodról.
Képtelen voltam azért haragudni, mert véget ért. Ajkaim rózsaszín szirma vigyorba húzódott.
– Gyakran? Nem. A spontán szex nem reggelre való. Így te vagy az első áldozatom a metróról, és a tárgyalóteremből. Az este az más lehetne. De még akkor sem. Tartogatom magam az ilyen eshetőségekre.
És egy következő alkalomra. Tettem hozzá magamban azonnal, hiszen számítottam a folytatásra. Sőt, egyenesen kívántam a férfit, akár negyed óra múlva újra, a lakásomon.
– Hanga vagyok. Hanga Keglevich. Mellékesen pedig emberjogi ügyvéd. Csak hogy ne könyvelj el minden jogászt unalmasnak. Legyen egy aranykivétel.
Miután a sminkem is elfogadható volt, s a blézerem is takarta a megszaladt anyagot, a férfihez fordultam. Hiába zümmögött türelmetlenül a telefonom. Sokkal fontosabb volt, hogy kiélvezzem látványát. Majd elfolytam két szemének kereszttüzében. Pedig csak húsz perce volt. Mit tett velem?
– Te pedig?
















Vissza az elejére Go down











avatar
My heart is european

I am collapsed.Problem?

SOLDIER OF LOVE


Hozzászólások száma : 10




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Kedd Márc. 24, 2015 6:19 pm
Tárgy - Re: Milan × Hanga



- Inkább te fogd be, különben.. – Füléhez hajolva perverz szavakat suttogtam fülébe, de már fel is kaptam, hogy elhelyezzem a mosdókagyló szélén. Mohó voltam és vad, szenvedélyesen estem neki a fiatal nőnek, akinek még mindig nem tudtam a nevét. Fogalmam sem volt, hogyan szólíthatnám, csupán néhány dolgot jegyeztem meg róla. Jó a segge, kellemes az illata és tíz pont tízes. Hülye lettem volna, ha nem használom ki a kínálkozó alkalmat, ha már egy efféle nőről volt szó.
- Újat kell venned..- Nem izgatott az, hogy méregdrága blúz takarta formás kebleit és az sem, hány idős asszony ült a rokkánál, miközben összefércelte a selyemdarabot. Ahhoz túlságosan is kívántam, hogy megvárjam, míg illedelmesen megválik a csomagolástól. Már nem csak a gomb pattant, a szövet is sérült, ahogy széttéptem blúzát, s lepattintottam róla a melltartót.
Ágyékom lüktetett, férfiasságom keményen duzzadt, s kívánkozott előtörni a felszínre, hogy finom ujjak vegyék kényeztetésükbe. A döngetni való szépségnek csodálatos bőre volt, pillantásommal faltam fel testét, s azután már ajkaimmal is megízleltem a hamvas bőrt.
- Mit akarsz te most fotózni? – Nyögtem fel, ahogy megéreztem ujjait férfiasságomon. Micsoda érintés, micsoda csók..
Testem égett minden érintésétől, s elmondhatatlanul kívántam az előttem ülő nőt. Sarkammal még távolabb rúgtam a táskáját, s mikor megláttam, hogy telefonkészüléke a mosdópulton hever, bal kezemmel löktem arrébb, hogy minél távolabb kerüljön a nőtől.
- Most inkább máson járasd az ujjaid – Nyögtem elválva ajkaitól, majd csókjaimmal egyre lejjebb merészkedtem a testén, s kezeimmel testének legérzékenyebb völgyeit kényeztettem. Hallani akartam sóhajait, érezni rajta a vágyakozást, s tudni, hogy valóban akar, ott , abban a pillanatban.
- Mi? – Annyira elkábított a nő, hogy nem igazán akartam mással foglalkozni, mint testének kényeztetésével. Talán ezért sem érdekelt annyira az, hogy miféle tapasztalatokat birtokolt az öltönyösök terén.
- Tudod, mit kap, aki illegálisan fotóz le engem a metrón? – Ujjaim nyakára siklottak, de éppen csak rászorítottam puha bőrére, hogy fejét a tükörhöz préseljem. Szenvedélyesen csaptam le újra ajkaira, s egy hirtelen mozdulattal, csípőjénél fogva húztam magamhoz közelebb. Őrülten kívántam, s mikor szoknyáját felgyűrtem, nem is vártam tovább. Udvaroljanak az öltönyösök, az ördögbe is!
Vad és szenvedélyes férfi lévén azonnal akartam a nőt, s ez minden mozdulatomban meg is mutatkozott. Nem finomkodtam, egy határozott csípőmozdulattal tettem magamévá, s szenvedélyes ritmussal bitoroltam vágytól izzó ölét.
Nem érdekelt a tárgyalás, sem Nikolai ügye. Mindvégig a kék íriszek ejtették rabul pillantásom, s az ahhoz tartozó test. Nyögései még jobban feltüzeltek, újra lecsaptam ajkaira, s olyan vadul szerettem, ahogyan azt engedte. Talán egy picit jobban.
Még a falra erősített tükröt sem fogták eléggé a rögzítő tappancsok, hisz minden egyes mozzanatunkkal együtt mozdultak. Akármerre néztünk, mindenütt tükrök vettek minket körbe, velem szemben, nekem háttal is nagy táblák futottak körbe a falon.
S ahogy én láthattam a tükörben felvillanó kecses női hátat, úgy az ágyékomat fogva tartó szépség is felmérhette a kora reggeli kép részleteit.
Vágyainknak semmi sem szabott határt, még a pulton rezgő , női mobilkészülék sem, mely jellegzetes csengőhangjával szolgáltatta a háttérzenét. Nem izgatott, éppen csak egy pillanatra fordítottam oda tekintetem, hogy lássam, melyik farok keresi a csajt.
- Amelia..fel ne vedd neki, majd…később beszámolsz róla..- Ha el is akarta érni a készüléket, tenyerét a pulthoz szegeztem tenyeremmel, s még követelőzőbben vettem birtokba testét.
Homlokomon már apró cseppek gyöngyöztek, tetoválásaim fénylettek a mosdó apró körlámpáitól, s éreztem, hogy közeleg a vég. Visszafojtott sikolyai elvették az eszemet, testem ívben megfeszült, s halk nyögéseimet követően mélyről tört fel bennem az oroszlán, elért vágyaim kinyilatkoztatását követelve.
- Nem is tudtam, hogy ennyire élvezetes egy..bírósági tárgyalás.. – Az aktus után fejem fáradtan borult vállára, miközben még mellkasom hevesen fel-le dolgozott. Szorításom meggyengült testén, s jobbommal vontam magamhoz a törékeny női testet néhány pillanat erejéig.
- Erre számítottál? – Játékos mosolyra húzódtak ajkaim, miközben hátrébb húzódtam, s tenyereimet combjaira futtattam.
- Ezután többször fogok metrón utazni - Jegyeztem meg egy vigyorral, miközben megpaskoltam a combjait, majd visszahúztam a bokszerrel együtt lecsúsztatott farmeromat és elvettem a pultról telefonját.
„ Vedd fel, keresett az apád. Amúgy mi a helyzet Mr. Harapnivalóval? Elkérted a számát?”
Pofátlan módon olvastam el az üzenetet, majd fél vigyorral pillantottam fel a nőre.
- Ti aztán nagyon rossz lányok vagytok. Gyakran csinálsz ilyet? – Volt bennem némi kíváncsiság, hisz kiben nem lett volna. Remek kis reggel volt, tetszett is a csaj és ha már így alakult, érdekelt az, hogy ez csak egy hóbort és mindenkivel ezt csinálja, vagy akár másra is kapható. Nem mintha másra lett volna szükségem, azt hiszem..















Vissza az elejére Go down











avatar
My heart is european

I am worker, sweetheart

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : miranda kerr

Hozzászólások száma : 11

▽ Munkám : emberjogi ügyvéd

▽ Szexualitás : heteroszexuális




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Vas. Márc. 22, 2015 10:48 am
Tárgy - Re: Milan × Hanga



Mr. Harapnivalófenék
Erotikus tartalom

A nőknek mániájuk volt keretet szabni az első randevúnak, a második találkozásnak. Szokásokhoz ragaszkodtak. A társadalom által jóváhagyott normákhoz igazodtak, s még véletlenül sem tettek megbotránkoztató dolgokat, nehogy valaki elővegye az ánusz az ujját, és rájuk bökjön, mint az emberiség szégyenére.
Attól függetlenül, hogy a törvényt vagyok hivatott szolgálni, s magam is gyakran húzok tömegbe vesző árnyalattal bíró, a test legtöbb részét elfedő ruhadarabokat, a saját életemmel nem voltam hajlandó túl szigorúan elbánni. Nem tituláltam magam könnyűvérűnek, csak mert az utcán járva, egy külföldi iránt fellobbant bennem az a bizonyos tűz, mely vibrálást eredményez, mely a két ember között működő kémiából eredeztethető.
Inkább úgy jellemezném kiszolgáltatott helyzetemet, mint a remete, akinek bőréhez végre napfény ért, s mivel elkapta a hév, s telhetetlenné vált az újdonsággal szemben, meztelenre vetkőzött. Ez a hasonlat egyszerűen tökéletes volt. Mr. Harapnivalófenék volt a forrongó égitest, én pedig a remete, aki már meg is bontotta takaró ruházatának néhány gombját. Tényleg nem bírtam magammal. Felnőtt nő létemre, reszketeg érzés dorombolt a gyomromban.
Egyre csak a miért várunk még? – kérdéskör lüktetett agyamban. Úgy dübörgött végig ereimben a vér, mintha új utakat keresne, hová a többletet eloszlathatja. A testem kevésnek bizonyult, hogy megfékezze a hormonjaimat, melyek átszűrődve bőrömön egyre az ismeretlent követelték.
Ugyan már! Hiszen szinte minden nő, legalább az életében egyszer dug egy olyan csávóval, akinek elfelejti a nevét. Vagy meg se kérdezi. Vagy megkérdezi, de elfelejti. Magamat és a névmemóriámat ismerve, időpocsékolás lenne bajlódnom Mr. Harapnivalófenék nevével.

A bíróság épületének folyosóján úgy vonultam végig, mintha lábam alatt vörös szőnyeg futna, s oldalról száz meg száz kamera lenne kíváncsi a hosszú lábakon, kecsesen táncoló, finom izmokra. Hátamat kihúztam, s különös, felsőbb erő öntött el. A hazatérés érzete önbizalommal töltötte el mellkasomat. Hogy már itt kellett volna lennem? Nem maradtam le semmiről. Köztudott, hogy a bírónő, akivel egy hete együtt kávéztam, mindig tizenöt perc késéssel érkezik, mert a szőnyegcirkálója nem hajlandó zokszó nélkül tűrni, hogy a gazdi leadja őt a dadus néniknek az állatóvodában.
Megtorpanva az ajtóban, tekintetemet végigvezettem a vetkőző férfin.
– Ha nem lennének kötelességeink… ki se nyitnám ezt az ajtót. Azonnal vedd vissza, nem tudok koncentrálni! – szórakozottan löktem egy aprót a férfi mellkasán. Túlságosan is imponáló volt a látvány, hogy egy pillanat erejéig is koncentrálni tudjak a terem elejében ülésező bizottságra. Szívesen tovább fogdostam volna az izmoktól duzzadó mellkast, de mielőtt felrobbanna valami a két lábam találkozásának vonalában, megembereltem magam, s legyűrtem a kéjes vigyort, mely azóta ücsörgött ráérősen arcomon, hogy feltűnt ez az Állat.
Az „állatot” kivételesen abszolút pozitív jelzőként kell értelmezni. Ugyanis ez a férfi! Ez egy dög volt. Egy szemét dög, aki már a jelenlétével megerőszakolt.
Kezdtem nem bírni magammal, s éreztem, ahogy akaratlanul is összeszorulnak combjaim a szűkös ceruzaszoknya alatt.
– Te lesz az egyetlen, akire a szerencsétlen vádlott ránéz és erőt merít. A zakó, a blézer, ez a szoros konty, a hátranyalt haj, a megkötött nyakkendő, és az itt dolgozó ügyészekből áradó tökéletesség csak még mélyebbre juttatja a szerencsétleneket. Noha néha megérdemelnék, hogy a tollammal üssek léket a koponyájukon. De a lényeg… túl jó vagy így. Na, gyerünk.
Még egy utolsó kontaktra engedélyt adtam magamnak, s megigazítottam a bőrkabát alól megmaradt felsőruházat anyagát a férfi csípőjének környékén.
Ó, tökéletesen tudtam, hogy ezzel még mélyebbre döntöm vágyának nyomorában.
Legyen csak olyan piszok rosszul, mint én. Émelyegtem, amiért nem kaptam meg rögvest, amit kívántam.

A terembe érve, persze neveletlen diákokhoz híven tettünk-vettünk körül. Túl friss volt az ismeretségünk, hogy képesek legyünk várni. Nem csak én voltam tízből tízes a hódítás nevű játékban, a még mindig ismeretlen nevű idegen is bájitallal átitatott nyilakkal döfködte szívemet.
Basszus.
Combjaim görcsösen összeszorultak a perverz asszociációktól.
– Azt nem lehet elmondani… ha unatkoznál, majd prezentálom.
Épp időben fojtottam el egy apró sikkantást, hogy ne az én hangom töltse meg a termet, míg a férfi a székemmel együtt közelebb vont magához. Közveszélyesek voltunk mind a ketten. Legalábbis egymás életére nézve, fenyegető volt a közelségünk.
Automatikus mozdulatként markoltam meg combjának felső harmadát ujjaimmal, hogy megőrizzem a széken az egyensúlyomat. Még így sem sikerült töretlennek maradnom. Amint egyenesben éreztem a széket, a férfi mellkasának dőltem. A szándékosságnak kivételesen nyoma sem volt tettemben, mikor mellkasának dőltem. Csupán túl kényelmetlen pozitúrát találtam. Mégis, ez a momentum hozta meg a sikert. Sikerként könyveltem el, hogy a férfi besózva rángatott ki a teremből. Szavak nélkül, teljesen felajzva figyeltem, ahogy keresi a mosdót. Nem segítettem neki, túlságosan elfoglalt voltam azzal, hogy ne sikítozzak az örömtől.
Hirtelen csókja az ajtócsukódás után nem ért meglepetten. Számítottam rá, így várakozás nélkül viszonoztam szenvedélyes közeledését. Táskámat a földre ejtettem, s lábammal rúgtam rajta egyet, hogy aztán ne legyen útba.
– Ha még egy szót szólsz, ahelyett, hogy azt tennéd, amit már negyedórája kellene, akkor megfojtalak. Csönd legyen… – azonnal letromfoltam a férfit, s míg ő a felsőmmel bajlódott, én azonnal a lényegre térve, széthúztam farmernadrágját, s minden szemérmesség nélkül, az alsó nadrággal együtt lekényszerítettem róla.
Míg könnyedén a mosdó tetejébe emelt, volt időm szemügyre venni lemeztelenített testét, s kézzel is felfedezni azon adottságokat, melyek a nadrágban nem voltak szembetűnőek.
– Basszus, ezt is le kéne fényképeznem – nevettem bele őszinte megdöbbenéssel csókjának követelőzésébe, miközben ujjaimat férfiasságán tartottam. Az, hogy mostanában kiéhezett voltam, nem jelentette, hogy tapasztalatlan is. Sőt… ó, Jesszus Mária! Végre egy igazi férfi.
– Ha elélvezel, ugye nem kérsz bocsánatot? A bent ülő öltönyösöknek mániája. Akarlak.
Míg a férfibe mániákusan belefojtottam a szót, feltételezve, hogy nehézkesen koncentrál egyszerre több dologra – s nehogy már kevesebbet kapjak belőle –, ezzel ellentétben az én kényeztető kezeim felfedező útja közben is biztosan taglaltam a szavakat.
A ruhák csak útban voltak, de mikor éreztem, hogy az ingem pántja megadja magát, s az anyag helyét az idegen forró csókjai veszik, elégedett sóhajt hallattam. Nyöszörögve vettem tudomásul a férfi hevességét. Nem akartam úgy rákapni a vele való szexre, mint más a drogra. Pedig egy ilyen hevesnek ígérkező szeretkezés, túl hosszas folytatást követel magának. Egyszer nem is lesz elég… ó, nem! Ez a férfi nekem örökké kell.
S ennek nyomatékosításául hangosan kiáltottam fel, mikor csípőmet megemelve magamba fogadtam. Olyan erősen markoltam bele izmos fenekébe, mintha elvesznék kapaszkodás nélkül.
Jesszusom, megöl!

















Vissza az elejére Go down











avatar
My heart is european

I am collapsed.Problem?

SOLDIER OF LOVE


Hozzászólások száma : 10




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Vas. Márc. 22, 2015 9:43 am
Tárgy - Re: Milan × Hanga



+18-as tartalom

Kivételesen nem voltam ideges Borgej hívása miatt, pedig arról a fazonról tudni kell, hogy még a sajátját is üti-vágja, ha úgy adódik. Efféle pszichopatának nem sok keresni valója volt a szervezetben, s nem igazán értettem, hogy Marco miért bízik meg benne. A beszélgetést gyorsan le is zártam, s elnézést kérő mosollyal fordultam vissza a mosolygós nő felé, akiről bár semmit sem tudtam, mégis szívesen lógtam vele.
Ismét végig futtattam rajta pillantásom, amikor a szoknyáját meglibbentette a szél, vigyorom még inkább kiszélesedett. Nem finomkodtam úgy, mint egy úriember, hisz azért van a szemem, hogy nézzek vele, s egy ilyen dekoratív, csinos Babával nem minden nap látott el a sors. Össze sem lehetett hasonlítani a füstös bűnbarlangok olcsó cafkáival.
A stílusa, az illata és az a kisugárzás egészen magával ragadott. Meg akartam kapni, de erősen kellett arra koncentrálnom, hogy ne állandóan a szexre gondoljak mellette és ne duzzadó nadrággal kövessem a kulturált vesztőhelyre, ahol mások élete felett ítél egy bíróság.
- Csak utánad. – Vigyorogva engedtem, hogy kövesse a tömeget, mert így hátulról pofátlan vigyorral tanulmányozhattam a szoknyája alatt megbúvó idomokat. Pechemre nem volt annyi lépcsőfok, hogy hosszú percekig gyönyörködhessek, az út hamar véget ért, s nem sokkal később már a felszínen ácsoroghattunk, totyogó galambok, őrült dudálás,s nagy forgalom közepette.
- Micsoda véletlen, hogy mindkettőnknek ugyanarra a helyre kell menni. Sajnos, így nem tudlak majd elkerülni a nap további részében. – Színlelt sóhajjal, s piszkos mosollyal jegyeztem meg a szavakat, ezzel is jelezve felé, hogy mennyire élvezem a társaságát. Ezután fordultam az említett épület felé, s szemügyre is vettem a hatalmas, korabeli stílusú épületet. Hiába volt szép, a magunk fajtának rettegés volt ez a színhely. De nem is a falakat akartam bámulni, inkább a mellettem ácsorgó csajt vettem újra szemügyre.
- Hm? Milyen jól informált bige vagy, neked is közöd van Nikolaihoz? – Egy pillanatra talán elkomolyodtam, hisz a nő meglepően sokat tudott. Túl sokat ahhoz, hogy egy szimpla látogató legyen. Pillanatok alatt különféle opciókat gyártottam elmémben, s annak megfelelően méricskéltem a nőt.
Vagy ott dolgozik, vagy Nikolai nője lehet. Nem, utóbbi kizárva..
Valamiért nem tudtam elképzelni azt, hogy Nikolai ilyen bigét akasztott volna a tudtunk nélkül már hetek óta. Nem, ez nem lehet, így ezt az opciót gyorsan ki is zártam, s így maradt a második verzió, hogy talán a nőci ott dolgozik.
- Olyasmi. De honnan tudsz ennyi mindent? Csak nem Te vagy a bírónő, hm? – Máris felcsillantak a szemeim, s egyik szemöldököm kíváncsian húztam feljebb. Elképzeltem, ahogy megdöngetem a bírónőt, aki végül nem tehet mást, mint felmenti a haveromat. Két legyet egy csapásra. Ez remekül hangzott a gondolataimban, s bár csak azért érkeztem, hogy Nikolai lássa, ott vagyunk és ne mondjon meggondolatlanságokat, ezzel akár teljes egészében is megoldhatnám az ügyet.
- Áh, szóval nem te vagy a bírónő. Már ezt gondoltam. – Mosolyogva loptam egy pillantást, majd követtem őt a hatalmas bejárati ajtón, s körbepillantottam hogy szemügyre vegyem az épület belsejét.
- Ez igen...- Nem csak, hogy Szerbiában nem láttam ehhez hasonlót, de Londonban sem jártam még efféle gyönyörű helyen. Belülről minden olyan szép volt, hófehér falak, csodaszép díszítés és hatalmas ablakok. Rengeteg növény, márványparketta…Több millió font lehetett az épületben.
- Ha mellém ülsz, biztosan nem fogsz unatkozni. – Önelégült mosoly játszott ajkaimon, miközben haladtunk a tárgyalóterem felé, ami előtt már öltönyös muksók rohangáltak aktatáskákkal, s mobilkészülékekkel felszerelkezve.
- Szóval ide ilyen karót nyelten kell érkezni, öltönyben, nyakkendővel? – A beszédstílusomon volt még csiszolni való, törtem az angolt és nem éppen voltam tárgyaló terembe alkalmas fószer. Az arcomat szakáll borította, a karjaimon tetoválás díszelgett, amiket akkor vehetett szemügyre a csaj, mikor megváltam a bőrdzsekimtől.
- Ezért vagy te is ilyen csinin kirittyentve, mi? Hm, gáz hogy így ülök be? – Egy pillanatra megálltam a nő előtt, s megvártam, míg kibújik mobiltelefonja képernyőjéből. Ha már reggel volt ideje a hátsómat fotózni, úgy gondoltam, meg tudja ítélni, hogyan festek.
- Remekül múlatjátok az időt a barátnőddel. – Vigyort villantottam, megvártam a véleményét – nem, mintha negatív jelzők esetén sarkon fordultam volna – s követve a nőt a terembe, ledobtam magam a mellette lévő székre.
Odabent már tömve voltak a sorok, láthatóan rossz szemmel nézték végig érkezésünket, de ez nem foglalkoztatott. Ahogy letelepedtem, az első dolgom az volt, hogy körbe vezessem pillantásomat az arcokon, s szemügyre vegyem az esküdtek pofázmányát, a bíróét, na meg a cimborámét, akit egyelőre még sehol sem láttam.
- Miért, ha unatkoznék, mivel kötnéd le a figyelmemet? – Kíváncsi vigyorral méricskéltem a nőt, miközben meglebegtettem kicsit a pólómat.
- Túl messze ülsz. – Jegyeztem meg, s szó nélkül elkaptam székének a lábát, s annál fogva húztam magamhoz közel. Ez persze némi zajjal járt, mire a bíró azonnal ütni kezdte kalapácsával az asztalt.
- Csöndet kérek, ott hátul főként! Ez egy tárgyalás, ha még egy pisszenést hallok, kivezettetem Önöket! – Máris lejjebb csúsztam a székemen, hogy kerüljem a szemkontaktust, majd cinkos mosollyal pillantottam a mellettem ülő nőre, kinek combjai még jobban kivillantak a szoknya alól, s a látvány minden porcikámban megmocorogtatott.
- Klassz ez a harisnya – Suttogtam halkan, miközben ujjaimmal cirógattam a combját, s úgy viselkedtem, mintha a pasija lennék. Megtehettem, hisz a csaj egyértelműen rám volt kattanva, zöld utat adott, így már csak a helyszíntől, s az időponttól függött, hogy mikor lesz az enyém.
Már sem a blézer, sem a sál nem takarta a dekoltázsát, amit közelebb húzódva alaposan szemügyre vehettem. Combomhoz érő combja felperzselt, nem tudtam koncentrálni a bíróságon hallottakra, csak az járt a fejemben, hogyan döngessem meg a mellettem ülő barnát. Nadrágom lakója duzzadt az önbizalomtól, s nem akartam megvárni, míg elveszítem az önkontrollt és ott helyben mászok rá.
- Dög unalmas ez a tárgyalás..van egy jobb ötletem. Gyere.. – Közelebb hajolva, a fülébe súgtam a szavakat, majd felegyenesedve beálltam vele szemben, s mielőtt még perverz gondolatai támadnának, kézen fogtam, s magam után húztam őt, ki a teremből.
Néhány pillantás biztosan megakadt rajtunk, az egyik pápaszemes, öltönyös fószer tátott szájjal pislogott a nő után, talán ismerték egymást.
- Mondtam már, hogy nem jártam még ilyen helyen, szóval körbe is vezethetnél. Kezdhetnénk mondjuk a mosdóval, melyik az, ez? – A toalettként megjelölt helyiség előtt egy pillanatra megálltam, de igazából tök mindegy volt, mit felel a csaj. Már vontam is be magam után a mellékhelyiségbe, s amint becsukódott mögöttünk az ajtó, hirtelen magamhoz rántottam Őt, egyik tenyerem a nyakára futattam, s úgy húzva közelebb ajkaimhoz, szenvedélyesen, s mohón csókoltam kívánatos ajkait. Olyan hévvel vettem birtokba, hogy előre léptekkel vezettem a mosdó ajtajának, majd szabad kezemmel combja alá nyúlva felemeltem, s úgy préseltem tovább a műanyagból készült lapnak.
- Untam marhára..a tárgyalást..- Suttogtam két csók közt, majd egy lendülettel a csap felé emeltem, hogy annak szélére ültessem, miközben kihámozom a felsőjéből.
- Mi a tököm ez, védőpánt? – Fura egy márkás cucc volt rajta, de nem izgatott, egyetlen mozdulattal lepattintottam a ruha gombját, hogy könnyedén csússzon le vállairól a selyem blúz, s mohón ízlelhessem testének kiemelt domborulatait.
Meg voltam veszve, s mint egy agresszív oroszlán, keményen duzzadó vágyakkal csaptam le áldozatomra.















Vissza az elejére Go down











avatar
My heart is european

I am worker, sweetheart

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : miranda kerr

Hozzászólások száma : 11

▽ Munkám : emberjogi ügyvéd

▽ Szexualitás : heteroszexuális




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Vas. Márc. 22, 2015 8:08 am
Tárgy - Re: Milan × Hanga



Mr. Harapnivalófenék

Az utcáról érkező friss levegő végigsöpört a kivilágított alagútban, s ahogy átléptem a metró nyíló ajtajának küszöbét, máris borzongás kapott el. A hirtelen jövő hőmérsékletváltozásnál csak egy valami volt kétségbe ejtőbb, hogy most hónapokig váratni fog magára a pillanat, mikor újabb belevaló csávó kerül a kezeim közé.
Az angol urak seggébe dugott karó valószínűleg olyan mélyre hatolt, hogy az agyban kipukkasztotta a csomagot, mely a mosolygásért és kalandvágyért felelt. A helyiek számára éppen elég perverz volt, ha a bíróságról hazafelé, a fülledt levegő miatt megváltam a blézeremtől, s megbontottam az ingem felső két gombját. Ennél keményebb felnőttfilmet valószínűleg nem is forgalmaznak az országban, mert a hallgatag és zárkózott bárányok, mind stroke-ot kapnának a látottaktól.
Hálát kellett adnom a sorsnak, hogy az utamba állította ezt a külföldi félistent, akiben a gentlemanek egyetlen apró vonása sem veszett el. Ez a pasi tudta mit akar, mikor és hogyan. Valószínűleg szavai miatt reszketett még hosszan a lábam a peronon is, a két oldalam mellett elszáguldó embertömeg között.
Ott volt, elérhető volt, s mint egy ragadozó, aki már megsebezte áldozatát, követi a szétspriccelt vért, hogy a haldokló felett átvegye teljének erejével az uralmat, majd egészben felfalja. Ki voltam én? A vadász vagy az áldozat? A kettőnk hevessége, nem hagyott könnyű kiutat hangosan ki nem mondott kérdésemre.
Ha egy éjszakai bárban kezdtünk volna románcot, az ő felsőteste tele lenne karmolásokkal, az én nejlonharisnyám pedig már régen lefoszlott volna combjaimról. De itt? Még egy mellékhelyiség sem volt, ahol szabadon kezelésbe vehetett volna. Megfogtam az Isten lábát a metróban, hát most nem ereszthettem.
Mikor a férfi mellém lépett, elveszett vigyorral kémleltem a testét. Nem voltam józan, s minden elméletem, mely a szürke hétköznapokat foglalta össze, elveszett. Csak arra tudtam gondolni, hogy a túlcsorduló önbizalma vajon csupán nagyzolás, vagy tényleg emlékezetes pillanatokat tudna nekem nyújtani. Hajtott a kíváncsiság.
A tömeg vitt magával, így sietve értünk fel az alagútból, ahonnan már láthatóvá vált a tér legnagyobb és leglátványosabb, reneszánsz stílusban felhúzott épülete, melybe már ötven éve ülésezik a bíróság.
A terveim messze jártak az odabent tartott üléstől. Leginkább a márványlapos mellékhelyiség vonzott, ahol már közszeméremsértés terhe nélkül mászhatok bele a férfi nadrágjába. Míg én előrehaladott gondolataimat ápolgattam, Mr. Harapnivalófenék telefonálni kezdett. Akaratlanul is meghallottam az idegen nyelvű diskurzust, csupán a lényeget nem értettem. De ez nem is tartozott rám, ugyebár?
Kivártam a pillanatot, hogy visszanyerjem a férfi figyelmét.
– Azt hittem majd győzködnöm kell téged arról, hogy időzz el a bíróságon. Pont oda megyek… de igazából már itt vagyunk – mutattam fel a magas épületre, melynek árnyéka ránk vetült. – Nikolai meghallgatása az egyetlen ügy, amiért ma összehívták a bíróságot. Nikolai a haverod? – a férfi vezetékneve volt az egyetlen információ, aminek birtokában voltam, így mindenféle előítélet és vádaskodás nélkül pillantottam újdonsült ismerősöm szemeibe.
A bíróság épületének magas ajtaja önműködően feltárult előttünk, hogy tekintetünk elidőzhessen a túlcicomázott belsőn. Számomra le semmi látványos nem volt, vagy az újdonságerejével ható berendezés, hiszen nap, mint nap élveztem az épület vendégszeretetét.
– Remélem komoly témában lesz az értekezés, és valami frappánsan fogalmazó ügyvéd játssza a védő szerepét. Nem akarok unatkozni. Vagy te amúgy sem engednéd? – vigyorom eltalálta a férfit. Tekintetem sóvárgott a metróban történtek folytatásáért. De ennek nem volt itt az ideje. Muszáj voltam lepillantani a telefonomra.
– Ó igen… a legnagyobb elismerésre számíts. Szerintem háromsornyi sikítást írt vissza. Vagy többet – s a folytatás előtt megnyitottam a beszélgető ablakot. – Igazam lett. A jó tanácsa, hogy erre markoljak rá és ne engedjem. Ha tudná, hogy már megtettem. Majd az ülés után megtudja… most egy kis komolyságot.
S ugyan szánt szándékomban állt felnőttként viselkedni a tárgyalóteremben, aki komoly értékrenddel bír és őszinte lelkesedést tanúsít a munkája iránt, mégsem engedhettem, hogy kísérőm teljesen elveszítse az érdeklődését.
Halkan nyitottam ki az ajtót, hogy a keletkezett résen át becsusszanjunk a terembe, s az utolsó üres sorban helyet is foglaljunk.
– Ha kezdenél unatkozni, csak szólj… nem akarom, hogy másfél óra múlva kevésbé legyek érdekes jelenség a számodra, mint most – kéjes vigyoromat alsó ajkamba harapva igyekeztem tompítani. Nem tudtam elkerülni, hogy szemrevételezzem lágyéka környékén a nadrág anyagát na meg a mögöttes tartalmat.
Míg az ügyvéd megnyitotta a tárgyalást, s szólt az esküdtszékhez, én magammal voltam elfoglalva. Vagy inkább Mr. Harapnivalófenékkel, akinek a kedvére akartam tenni azzal, hogy letekertem gyenge anyagú sálamat, s lengére hagytam a karcsúsított blézer két szárnyát.
Én máris unatkoztam, hiszen sokkal jobban is tölthettük volna ezt a másfél órát, minthogy csendben üldögélünk egymás mellett. Talán csendben kellett lennem, de azt még a biztonsági őr sem tilthatta meg, hogy combomat ne dönthessem a férfiénak, akinek a nevét még mindig nem tudtam, de jobban elvette az eszemet, mint bárki más.

















Vissza az elejére Go down











avatar
My heart is european

I am collapsed.Problem?

SOLDIER OF LOVE


Hozzászólások száma : 10




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Szomb. Márc. 21, 2015 10:41 pm
Tárgy - Re: Milan × Hanga



- Na, örülök hogy tetszik. Igazán? Heh, nem gondoltam volna, hogy a nők is szórakoznak ilyennel. – Na bumm, ezzel máris lebuktattam férfitársaimat, nem mintha nem lenne köztudott, hogy a mi mobilkészülékeink is készenlétben állnak arra az esetre, ha női idomokat kellene megörökítenünk.
Mosolyogva néztem farkasszemet a nővel, valóban feldobta a reggelemet ez a kis incidens, s ami azt illeti, a csaj is kilenc pontos volt. Kizárólag azért nem kapott tízet, nehogy olvasson a gondolataimban és elbízza magát. Pillantásom gyorsan végig szánkázott testén, tetőtől talpig végig mértem Őt, s elismerő mosollyal nyugtáztam felé, hogy tetszik, amit látok.
- Szóra sem érdemes, ha ezzel nőknek okozhatok örömet, csak tessék. – Nem mérgesített fel, s eszem ágában sem volt arra kérni, hogy törölje a képet. Egyáltalán nem fordult meg a fejemben olyan dolog, hogy ez a nő nyomozó lenne, vagy bármi egyéb, aki a szervezetünknek ártani akarna. Egyértelmű volt az, hogy mindez egy kis játékos szórakozás, amit kénytelen volt felfedni előttem.
Érezve a zöld jelzést, össze akartam kötni a kellemeset a hasznossal, s ha már úgyis együtt kellett utaznunk, úgy döntöttem, hogy kihasználom az alkalmat és próbálom szóra bírni. Az elmúlt időszakban ritkán adódott alkalmam ismerkedni, ha össze is szedtem néhány csajt, azok főként éjszakai bárokban röppentek rám és egyikük sem volt olyan nő, mint ez az illatos hajas baba előttem.
Közelebb hajolva hozzá – tekintve , hogy nem volt más lehetőségem, hozzápréselődtem – beleszippantottam a levegőbe – finoman és diszkréten – hogy érezzem az illatát. Kellemes, kicsit édeskés varázs kúszott az orromba. S persze, hogy volt lehetőségem végig nézni azt is, mit művel a rólam készült fotóval.
- Hm, a heti Harapnivaló? – Még szélesebb lett a mosolyom, vágytam a pillantását, s éreztem, hogy ez a nő megmozgat bennem valamit. Na igen, nem is kérdés, hogy ez a közelség, az illat, s már maga a kacérkodás növelte alsónadrágom tartalmát.
- Tehát úgy véled, hogy a hét további napjain sem találnál az enyémnél jobb hátsót? – Izgalmas beszédtéma, vagy szimplán csak bolondozás két fiatal között? Bár nem voltam már kölyök, mégis élveztem a társalgást, s végre egy kicsit kiszakított a hétköznapi feszült pillanatokból. Ezúttal nem kellett attól rettegnem, hogy mikor ütnek tarkón, vagy ki ugat be, hogy ráreppentem a csajára. Ez a nő tálcán kínálta fel magát, s nem is tagadta előttem, hogy a bugyijának megtetszett a nadrágom.
Veszedelmes és szenvedélyes tyúk lakozhatott benne, ez egész biztos. Már épp el akartam kérni a számát, amikor ismét fékezett egyet a metró, s a lökésnek köszönhetően – egy kis trükknek köszönhetően – szabadon garázdálkodhattak ujjaim a nő csípőjén, mintha csak véletlenül, segítő szándékkal kaptam volna el.
- Veszélyes ez a reggeli járat, nem? – Sejtelmes mosoly ült meg ajkaimon, miközben tenyerem csípőjéről a fenekére csusszant. Nem volt ez feltűnő, olyan sokan voltunk a szerelvényen, hogy mindezt a pápaszemet viselő , öreg hölgy sem vette észre.
- Áh, szóval a barátnője értékeli ki a fotókat. Vagy nem szállsz le és kezelésbe veszlek úgy, hogy jó ideig lesz miről témázgatnod Amirával…– Súgtam perverz gondolataimat a fülébe, pechemre azonban megállt a metró.
- Kinyomozom, hol laksz, felmegyek hozzád és .. – És ekkor elragadta tőlem a tömeg, ráadásul a csaj is lelépett. Nem várt rám, nem kérte el a számom, a nevem sem kérdezte meg. A pillantásából azonban mindent kiolvastam. Most, vagy soha. Ha a csaj után megyek, beakaszthatok neki, ha nem, akkor maradnak a másodosztályú luvnyák a mocskos bárokból.
Mindvégig a nőt figyeltem, hogyan választja el tőlem a leszálló tömeg, s talán néhány pillanatra el is vette az eszem, mire észbe kaptam, hogy nekem is ennél a megállónál kell leszállnom.
- Félre öcsi – Az egyik nyurga, baseball sapkás, gördeszkát hóna alá csapó kölyköt félre állítottam az útból, hogy le tudjak ugrani a szerelvényről, mielőtt az még tovább indul. Az emberek szétszéledtek előlem, s ahogy körbenéztem, észrevettem a Babát, akivel egészen idáig utaztam.
- Csak nem ilyen kellemes hatást gyakorolt rád a fotóm, ezért ez a nagy vigyor? – Léptem mellé, magam is mosolyogva, mikor pittyegett a mobilom. S bármennyire is vette át felettem az irányítást a vadászösztön, minden esetben figyelnem kellett a hívásokra.
- Bocsi, egy pillanat..- Elnézést kérve felkaptam a telefont, s picit elfordulva szóltam a telefonba anyanyelvemen.
- Ott vagy már, elkezdődött? – Borgej türelmetlen hangon vont kérdőre, s valószínűleg ez azért volt, mert a srácok beköpték neki azt, hogy késve indultam.
- Nem még, szarakodott a metro, két perc és ott vagyok. – Válaszoltam röviden, majd ki is nyomtam a telefont, hogy ne kelljen tovább trécselnem azzal a seggfejjel. Pillantásom újra az ismeretlen csajra fókuszált, s nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak rá.
- Bocs, de nem tudnád megmutatni, merre a bíróság? Havernek tárgyalása lesz, ott kell lennem. – Ezzel még csak nem is hazudtam a nőnek, bár a teljes igazságot sem fedtem fel előtte. S bár szívesen húztam volna félre, előrébb volt a meló, ha nem akartam azt, hogy a tökömnél fogva akasszanak fel.
S míg vártam, hogy elinduljunk, a csaj mobilja is pittyegni kezdett.
- Most érkezett meg rólam az elemzés? Mit szólt a barátnőd, hm?















Vissza az elejére Go down











avatar
My heart is european

I am worker, sweetheart

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : miranda kerr

Hozzászólások száma : 11

▽ Munkám : emberjogi ügyvéd

▽ Szexualitás : heteroszexuális




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Szomb. Márc. 21, 2015 9:16 pm
Tárgy - Re: Milan × Hanga



Mr. Harapnivalófenék

Huszonhat éves létemre, belül még mindig egy éretlen fruska voltam, akinek a fiatalkora ott maradt az egyetemen, a jogi tanszéken. A rengeteg tanulás, a hajtás, a stressz sokszor ágynak döntött, s nem maradt időm arra a bizonyos egyetemi életre, amit az amerikai kontinensen űznek a sorstársak.
Így Ameliaval a hivatalba lépéstől számítva, új korszakot nyitottunk. Benne voltunk minden őrültségben, ami a felnőtteknek talán hajmeresztően idegesítő, nekünk viszont létfontosságú, hogy visszahozzuk a diákéveinket, s méltón megünnepeljük őket.
Az, hogy idegen férfiak hátsóját fényképezem, már önmagában nem hétköznapi. De az, hogy férfira éhes tyúkként elküldöm a szingli barátnőmnek, hogy aztán este egy whiskey mellett röhögjünk rajta. Mint mondtam… pont úgy, mint azok az éretlen tinik.

A gyermeteg terpeszben támaszkodó férfinek persze semmit nem kellett volna megtudnia gyerekes szokásainkról, az érettnek tettetett, mégis éretlen gondolatainkról. De már késő volt. Ahogy leszerelt a testéről, s segített, hogy biztosan álljak a két lábamon magamtól, megszabadulva a farzsebétől, úriember módjára előzékenyen emelte fel a telefonomat. Már nem kapkodtam, hagytam, hogy gyönyörködjön önmagában.
Hiszen, csak büszkeséggel fogja eltölteni, ha nők állítják etalonnak a hátsóját. Nem? Innen már csak egy lépés, hogy alkohol mámoros Amelia-estém egyikén kitüntetést alkossunk, majd azzal jutalmazzuk az ehhez mérhető testrészeket.
Míg a férfi a megörökített képet csodálta, óvatos pillantást vetettem irányába, hogy megbizonyosodjak róla, a kép nem lett szemcsés, nem mosódott el, s legalább a látványban osztozhatok Ameliával, ha már az irigységét kivívom magam ellen a ténnyel, hogy én érinthettem is az izmos farmertölteléket.
– Szerintem is jó kép lett. Ezzel a képpel hozzájárulsz két bohókás nőszemély szórakozásához. Szóval… nagyon köszönjük ezt az önzetlen felajánlást – vigyorogtam fel a férfire, miközben elvettem kezéből a mobilkészüléket, s fixáltam a fotográfiát.
Nem bírtam elvonatkoztatni a pillanattól, hogy ez az eszméletlen hátsójú férfi, akinek a két szeméért levetkőztem volna, még mindig itt áll mellettem, s szinte felfalt azzal a pimasz vigyorral. Olyan régen éreztem, ahogy a két napos borosta libabőrössé teszi testemet. Ahogy a forró csókot követően nyakhajlatomon jár fel-alá, s megőrjít, ahogy felsérti az érzékeny felületet.
Az asszociációm egész rossz irányba haladt. De mégis hogyan juthatna eszembe bármi ártatlan, mikor egy húsvér férfi izmos combja és kemény hasfala préselődik a hátamnak. Figyelmeztetés nélkül préselődtem neki az idegennek, köszönhetően a metró húzóerejének.
Ha egy beteg állattal is van dolgom, aki módfelett perverz és kérdés nélkül stíröl, majd jut el kezeivel tettlegességig az idegen női testen,  mentségére kell hogy szóljon a külleme. Borzalmasan kívánatos volt a férfi. Ami felett jobb esetben átsiklok, s reszkető ölemet a tárgyaló teremben ülő öltönyösök látványával csitítom.
De most nem tehettem.
Hozzám ért.
– Hogy mit kezdek? Ó, jó is, hogy emlékeztet… – s mielőtt még további élménybeszámolóba bocsátkoztam volna a terveimet illetően, kellemes magasságba emeltem a kezemben tartott telefont, s Amelia chat-ablakába illesztettem a képet, mely alá megjegyzést is fűztem. „A heti Harapnivaló fenék cím győztese”.
– Még csak hétfő van… – ejtettem ki keményen és erős jelentéssel felruházva a szavakat, miközben vállam felett cinkos pillantást vetettem a férfire. Nem volt az asztalom, hogy letörjek férfi zászlókat. Had dagadjon csak a májuk a közelemben. A hiúságuk a valódi drog, melynek erősebb a presztízs értéke, mint a szívhez vezető másik útnak, a gyomron át.
– Amelia a barátnőm. Akinek ha leszálltunk a szerelvényről, valószínűleg részletesen elmesélem, hogy izzadtságszagú nyugdíjasok helyett egy kisportolt testű félisten fogdosta a seggemet – nem fordultam felé, magam elé beszéltem, miközben ide-oda nyomkodtam a telefonomat, mint mellékes elfoglaltság. Nehogy hátranyúljak és letapizzam, ugye?
Nem, ennyire még én sem vagyok kiéhezve.
– Maga mit szándékozik csinálni úgy egy és fél perc múlva, mikor elérünk a végállomásra? Elengedi a csípőmet, magával viszi a parfümöm illatát az orrában és tovább áll? Ez olyan hétköznapi. Aztán otthon epekedhet… abszolút reális. Én ezt teszem. Tetszett a kölnije… és a hátsója.
A testi kontaktot megszakítva, elváltam tőle, s a jobb oldalon nyíló ajtón, elsőként léptem ki. Nem érdekelt a késésem, úgyis csak asszisztálni megyek a tárgyalásra, tapasztalat szerzés céljából. Miért is ne várhattam volna néhány percet vigyorogva a friss levegőn? Hátha jobb ötlete van, mint a melankolikus irodalmárok módszere, a csendes elepedés.
















Vissza az elejére Go down











avatar
My heart is european

I am collapsed.Problem?

SOLDIER OF LOVE


Hozzászólások száma : 10




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Szomb. Márc. 21, 2015 6:59 pm
Tárgy - Re: Milan × Hanga



- Bemész a bíróságra, végig hallgatod hogy miket pofáznak az esküdtek és végig szemmel tartod Ivant. Remélhetőleg semmit nem mond, ha mégis..szólsz, és intézzük. Minden rendben lesz? – Marco mélyen fúrta pillantását a tekintetembe, miközben egyik szemöldöke megemelkedett, s tenyerét a vállamra helyezte. Megbízott bennem, amit nem mindenki tudott kiérdemelni a kis szervezetben. Nehéz volt lojális embereket találnia, kiszűrnie a kis stiklijeiket, de én mindig is tiszta voltam a szemében. Talán még Borgejben sem bízott annyira, hogy őt küldje a tárgyalásra, s éppen ezért választott engem.
- Meg lesz, vigyázok Ivanra, ne aggódj. – Elmosolyodtam, amint vállon paskolt Marco, majd ezután hagytam, hogy elintézze a fontosabb telefonhívásokat. Addig rágyújtottam egy cigire, s a pult mellé telepedve, az ott tanyázó srácok felé fordultam.
- Marat láttátok? Fuh, milyen bögyös az a csaj, jól fel fogja dobni ezt a helyet, az már tuti. Párszor végig tekereg itt a színpadon, a lé meg dőlni fog a főnök zsebébe. – Röhögve ütötték össze öklüket, mire halvány mosoly futott ajkaimra. A srácok tudtak élni és gyakran vissza is éltek azzal, hogy Marco éjszakai bárban futtatott csajokat. Kedvükre válogathattak a lányok közül, akik vidáman dőltek nekik hanyatt, még több suska és befolyás reményében. Kemény világ volt ez, mindenki küzdött az életéért.
Míg a cigit lassan elszívtam, s a kávémnak is a végére értem, megakadt tekintetem a faliórán. Már elmúlt nyolc? Bakker…- Az órámon heverő karóra mutatója nem mozdult, ugyanabban az állapotban állt, mint fél órával korábban. Gyorsan pattantam le a bárszékről, és rohanó léptekkel indultam meg a közeli metróaluljáróig. S bár kifejezetten utáltam metrózni, néhány alkalommal hasznosnak bizonyult. Például, ha menekülni kellett, olykor jól jött elvegyülni egy zsúfolt kocsiban. Vagy ha nem akartunk lebukni a járműveinkkel, olyankor is hasznos volt a tömegközlekedési eszközök használata. S mivel ez az eset nem igényelt nagyobb előkészületeket, elegendő volt jó polgár módjára felülnöm az érkező szerelvényre, s elutazni a bíróság épületéig.
Pechemre az első szerelvényről lecsúsztam, de mivel két-három percenként jártak a földalatti vonatok, már nem izgattam magam azon a néhány perces késésen. A telefonom csipogva jelezte, hogy sms érkezett, s rá sem kellett pillantanom a képernyőre, hogy tudjam, Yvonne várja az érkezésem.
Nem jöttél át sem reggel, sem múlt éjjel és három napja fel sem hívtál…Hívj.
Csók, Yvonne.
Aggódó sorok fogadtak, mire halk sóhaj bukott ki belőlem, s megcsóváltam a fejemet. Nem számoltam azzal, hogy egy idősebb nővel ennyire meggyűlhet a bajom. Nem is tetszett igazán, de még azt is bevállaltam volna az állampolgárság érdekében. A nő azonban egy szipirtyó volt, egy idegesítő, elvált tyúk. Hiányzott a fenének egy ilyen, úgy döntöttem, ki is törlöm a számát és többé fel sem keresem.
- Szerelvény érkezik a második vágányra. Kérem, vigyázzanak! – A szokásos dallamos előrejelzés után egy mély bariton figyelmeztette az utasokat, mire hosszas fékezéssel be is futott a vonat. Telefonomat becsúsztattam bőrkabátom belső zsebébe, majd az idős hölgyek után felszálltam a szerelvényre, s mivel ülőhelyre már nem futotta, a túloldali ajtóval szemben álltam meg. Ott legalább nem lihegtek a nyakamba, kényelmesen megkapaszkodhattam, és kisterpeszben állva figyelhettem az ablakon át elsuhanó reklámplakátok tömkelegét. A szerelvény hirtelen gyorsult fel, s ugyanolyan hirtelenséggel fékezett le, nem várt időben. Minden olyan gyorsan történt, hogy aki nem kapaszkodott valamelyik kiálló kallantyúba vagy kapaszkodóba, az bizony minimum lefejelte a mellette állót. Nekem is a terpesz és erős karjaim segítettek abban, hogy kisebb megingással úsztam meg a fékezést.
Annak már kevésbé volt szerencséje, aki szó szerint engem használt kapaszkodónak. Hirtelen egy tenyeret éreztem farzsebemen és egy másikat a mellkasomba marni. Oly hevesen markolt rá a pólóm anyagára, hogy szorítását még a bőrömön is éreztem. A sikoltásáról már nem is beszélve.
Az életvitelemnek köszönhetően, szinte azonnal elkaptam jobb csuklóját, védekezésszerűen, hisz a mi köreinkben bármikor érhetett támadás. Aztán persze, a másodpercek töredékében rájöttem, hogy nem egy veszedelmes merénylő próbálja elhalászni a mobilkészülékemet, csupán egy szerencsétlen nőnek sikerült belemarkolnia a hátsómba. Meglátva arcát, először halvány mosoly futott ajkaimra és enyhítettem csuklója szorításán is. Azután vettem észre a földön heverő készüléket, s ahogy lehajoltam, hogy felvegyem, nem kerülte el a figyelmemet az sem, ami a kezdőoldalán virított. Egy fotó, az én hátsómról.
Alapvetően gyűlöltem, ha engem fényképeznek, s ha egy fickó ejtette volna el a készülékét, az a minimum, hogy kitöröm az ujjait. Ebben az esetben azonban még sem alkalmazhattam ezt a módszert, ráadásul, alaposabban szemügyre véve a csajt , elismerően kellett hümmentenem.
Ám hümmentés helyett csak a mosolyom szélesedett vigyorrá, miközben visszanyújtottam a telefonját, s tekintetem az íriszeibe fúrtam.
- Látom, szeret fotózni. – Sejtelmes mosolyomból egyértelművé tettem számára, hogy lebukott előttem, s ebből a helyzetből nem fog kijönni egyszerűen.
- Jobban tenné, ha kapaszkodnia. – Jegyeztem meg, miközben nyíltak az ajtók, s hirtelen egy csorda focidrukker caplatott fel a szerelvényre. Magam is meglepődtem ennyi ember láttán, elárasztották az egész teret, s nem volt más választásom, mint hogy közelebb álljak a nőhöz. Ha elfordult, akkor beálltam mögé, s oldala mellett átnyúlva, ugyanott kapaszkodtam a csőbe, ahol Ő is.
-Khm, ha már lefotózott, érdekelne, hogy mit kezd a hátsómmal? – Perverz mosoly szökött ajkaimra, miközben füléhez hajoltam, s ágyékom teljesen hozzápréselődött a fenekéhez. Dekoratív nő volt, már első ránézésre is.















Vissza az elejére Go down











avatar
My heart is european

I am worker, sweetheart

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : miranda kerr

Hozzászólások száma : 11

▽ Munkám : emberjogi ügyvéd

▽ Szexualitás : heteroszexuális




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Szomb. Márc. 21, 2015 5:24 pm
Tárgy - Milan × Hanga



Mr. Harapnivalófenék

A hajléktalanok és az őket anyatigrisként védelmező aktivisták a mai napot választották, hogy demonstrációt szervezzenek a városban. Egyáltalán nem zavart volna, s mint már megszokásból teszem három éve, két szendviccsel elindulva otthonról, az egyiket az elsőként szembe jövő, markából üres, mosatlan tányért képző nincstelen kezébe adom.
A saját tonhalas szendvicsemnek már az utolsó falatját gyűrtem le kiszáradt torkomon, mikor a metrólejáróban testüket transzparensnek használó koldusok végett csodálkozás kapott el. A táskában nyugvó kezem ujjai rámarkoltak a celofánba csomagolt, friss magvas kiflis szendvicsre, mikor rájöttem, hogy ennyi embernek képtelen lennék szétosztani azt az aprócska reggelit.
Melyik az igazságosabb? Kerüljön tizenötnek, húsznak gyomrába egy aprócska falat, melynek íze álmatlanul forgolódva is kísérteni fogja, vagy kapja meg egy, s lakjon jól vele? Az igazi megpróbáltatást a döntés jelentette.
A hangos tömeg egyre közelebb ért, lehetetlennek tűnt elkerülni, hogy tiszta ruhába bújtatott testemet ne súrolja áthaladáskor a tisztátlan, mocskos szagtól rothadó emberi test és foszló ruhaanyag.
Mély levegőt vettem, hogy előre nyújtsam a gondosan elkészített szendvicset, mikor az oldalamnak ütköző embertársam tűnt fel a semmiből. Az utolsó pillanatban érkezett a segítség. A férfi tudta nélkül cselekedett jót azon a hétfői reggelen.
Megfeledkezve a jótékony szándékomról, hanyatt-homlok rohanva iramodtam nyomába, hogy utat törő széles válla takarásában én is érintetlenül átjussak honfitársaim csődületén. Az alagútba érve hálás sóhaj tört ki belőlem, de ennek nem adtam hangot, figyeltem, ahogy a magas alak tovább halad, mintha benne nem gyújtott volna fel néhány gondolatot az utcára tóduló tömeg.
Tényleg ennyire érzéketlen lett volna?
Vagy csak nagyobb harcot vívott magában, mint amekkorát a külvilág teremtett hétköznapjai köré?
Nem volt időm tovább töprengeni, magam is megszaporáztam lépteimet, hogy elérjem a város északi feléből érkező szerelvényt, mellyel el kellett jutnom a város másik végébe, a bíróság épületéhez.

A kifogyott papírpoharas kávém néhány cseppjét a szemetes kukába száműztem, hogy míg utazok, előhalásszam telefonomat. Naiv, aki azt képzeli, hogy kapaszkodásra kívántam használni felszabadult kezemet.
A földalattin utazók sokasága mindig megfogott. Ha nem egy szőrös hónalj csiklandozta a homlokomat, akkor az apuka kezében kakaót szürcsölő gyerek öntötte a dekoltázsomba a reggeli italt. De ha még ez sem, akkor egy turistacsoport közé keveredtem, így a túrázó zsákok négy oldalról szorítottak zsákutcába.
Ma reggel épp, hogy néhányan választották az alsó várost úti céljuknak. Mégsem láttam túl a telefonom képernyőjén, hogy felmérjem borongós kilátású lehetőségeimet fékezés esetén. Amelia túl vicces sztorival szórakoztatott SMS-ben, hogy figyelmem a körülöttem lévő élőnek és élettelennek szenteljem.
Vagy mégsem?
A pillantásom megragadt a szemközti ajtóval szemező fiatalember hátsó fertályán, mely igazán harapnivalónak tűnt abban a laza farmernadrágban. Alsó ajkamat alig láthatóan elnyitottam, s a koncentráció meggyengülésekor a széles képernyős készüléket mellkasomig eresztettem, hogy tökéletes rálátásom nyíljon az utastársam édes fenekére.
Imádtam.
És egész biztos voltam benne, hogy Amelia is imádná.
Egy kattintás erejéig befókuszáltam a képernyőn át Mr. Harapnivalófenék famernadrágjának hátoldalát. Épp, hogy elsütöttem a képet, mikor a szerelvény a megálló előtt pár kilométerrel hirtelen lefékezett.
Sikoltásom megtöltötte az imbolygó szerelvény belsejét, miközben kapaszkodó híján, telefonomat a földre esve, előre zuhantam.
Nem nyaltam fel a londoni lakosság cipője által összemocskolt padlót. Ó, nem! Egyik kezem kitűnő célzásról árulkodva betalálta Mr. Harapnivalófenék farzsebét, míg a másik felsőruházatát használta kapaszkodónak. Ez még nem is lett volna olyan szörnyű. Hiszen a sors imád Amor nyilával lövöldözni, na meg engem kellemetlen helyzetbe hozni. Talán nem is csoda, hogy azt kívántam, bárcsak arccal elvágódtam volna a padlón, mikor Mr. Harapnivalófenék két lába közé csúszott telefonom képernyőjén ott virított a férfi saját, tulajdon segge.
Ugyan, Hanga! Voltál te már kínosabb helyzetben is…















Vissza az elejére Go down











Sponsored content
My heart is european


SOLDIER OF LOVE





Témanyitás





Tárgy - Re: Milan × Hanga


















Vissza az elejére Go down

Milan × Hanga

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
♡ Heart of Europe ::  :: N.-Britannia :: London-