Üdvözöllek európa szívében kedves utazó!


 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Share| .

Amanda x Vilo

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down











My heart is european

I am Student

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : Shay Mitchell

Hozzászólások száma : 24

▽ Munkám : egyetemi hallgató, bébiszitter, alkalmi tanár

▽ Szexualitás : leszbikus




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Szomb. Feb. 06, 2016 12:26 am
Téma - Re: Amanda x Vilo



There's nowhere to hide

Alégkör egyszeriben oldottabb közöttünk. Még engem is meglep, milyen jól megtaláljuk egymással a hangot. Talán mégsem vagyok neki olyan ellenszenves, mint korábban hittem? Halovány reményszikra izzik fől bennem, de ugyan mire? Ez nem valami ostoba romantikus amerikai film, amiben valaha viszonzásra találhatnának az érzelmeim. De ha esetleg a barátja lehetnék... vagy legalább egy jó ismerőse... én már azzal is beérném. Azt hiszem. Legalábbis többet aligha remélhetek. Még ha pokolian nehéz is így.
Viszont a varázs egy pillanat alatt megtörik, mikor úgy érzi, érzékeny területre tapintott a családom firtatásával és akárhogy igyekszem, nem tudom megnyugtatni. Arcát enyhe pír futja el, ami csak még vonzóbbá, kívánatosabbá teszi. De nem, nem szabad erre gondolnom! Még a végén észreveszi, ahogy az arcán felejtem a pillantásomat. A társalgás. Arra kell koncentrálnom. Muszáj. Nem viselkedhetek illetlenül, furcsán vagy tolakodón, még a végén elijesztem, éppen akkor, mikor kezdett volna kinyílni. És én tényleg szeretnék jóban lenni vele. Még ha semmi esélyem nála, ami nyilvánvaló, akkor is. Nem bírom ki, hogy másképp legyen.
- Köszönöm. Ez igazán kedves tőled - hálás mosolyom valóban nem megjátszott. Tényleg jól esik, hogy felajánlja ezt. Talán tényleg van remény, hogy csak félreértettem valamit, és nem vagyok teljesen ellenszenves neki. Mármint remény a barátságra. Semmi másra. De talán ez a remény is szertefoszlik a következő meggondolatlan megjegyzésemmel, ami engem és éppúgy zavarba hoz, mint őt. Amit mond válaszképp, óráknak tűnő másodpercek hallgatása után, az viszont meglep.
- Ugyan! Hiszen most is kedves voltál velem... - reflexből kezdek tiltakozni, majd elharapom a mondatot. Nem bírom elviselni, hogy rosszat mondjon bárki róla, még ha az ő maga is. Ha ellenszenvet váltottam eddig ki belőle esetleg, az nem az ő hibája, hanem az enyém. Ebben biztos vagyok. Most is csupa zavaros dolgot beszélek. Minek is szólaltam meg? Most is biztos ezzel a szabadkozással is csak el akart hallgattatni. Értenem kellene a szóból. Meg a jelekből. Jobb, ha most csöndben maradok és próbálok normálisan társalogni.
Szöveg ide ide és minden finomság amit csak szeretnél.
Megjegyzésére ösztönösen csak elhúzom a számat. Eszembe jut az a sok tulok, akik ha elmegyek szórakozóhelyre, állandóan rám repülnek. Akár az Államokban, akár itt. Sosem bírtam a tolakodó fickókat és ezt juttatja most ezzel az eszembe. A férfiak egyébként sem váltottak ki belőlem soha semmilyen érzelmet. Mármint romantikusan vagy szexuálisan. Volt még középiskolában egy barátom, aki hithű keresztény volt a családomhoz hasonlóan. Rendes, kedves, helyes fiú volt, kedveltem, de semmi több.Csóknál tovább sosem jutottunk. De én vele azt sem élveztem soha. Ha lehetett, inkább kerültem. Azt gondoltam, a korom az oka. Csak mikor összegabalyodtam az ex-barátnőmmel, jöttem rá, hogy nem a korom volt a gond. Vilo szavai rántanak vissza a valóságba, amiből észbe kapok, hogy rendesen válaszolni el is felejtettem. De erre mit is mondhatnék? Ki tudja, talán ezért is beszélt ő tovább. Hogy megtörje a csöndet. Megint zavarba jövök a modortalanságom miatt, de igyekszem összeszedni magam.
- Sajnos nem hiszem, hogy könnyű lenne olyan társat találnom, amilyet én igazából szeretnék... - jegyzem meg, arcomra kissé szomorkásra sikerült mosolyt erőltetve. Semmitmondó válasz. De többet, személyesebbet mégsem mondhatok. Nem bírnám elviselni, ha ő is megbélyegezne, mint a szüleim. Fogalmam sincs, mennyire liberális gondolkodású. De még ha elfogadja is, valószínűleg még feszélyezettebbé válna a közelemben. Nem szabad, nem mondhatok többet, bármennyire is szeretném, ha jobban megérthetnénk egymást.
- És te... miért nem akarsz kapcsolatot? Bocsáss meg, ha túl személyes voltam... - próbálom fenntartani semleges vizeken a társalgást és felteszek egy kérdést, amivel akár nagyon bele is tenyerelhetek valamibe. Végtére is alig ismerem, mi közöm hozzá? De a kérdés elhangzott, hiába szabadkozom utána. Most már viselnem kell a következményeket, bármi lesz is.
tag: Vilo ~ Zene: You just can't get over me ~ notes:Bocsi a késésért! ❤
















▽▲▽


I have a heart that gets on everybody’s nerves



Vissza az elejére Go down











My heart is european

I am Student

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : ► Cara Jocelyn AmazingDelevingne

Hozzászólások száma : 24

▽ Munkám : ► Grafikus

▽ Szexualitás : ► Biszexuális -




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Szer. Jan. 20, 2016 8:21 pm
Téma - Re: Amanda x Vilo



Amanda&Vilo


Nem tudom, hogy mi az oka annak, hogy egyszeriben könnyebben társalgok vele, és kevésbé érzem magam feszültnek, de megtörténik és nem érzem, hogy aggódnom kellene emiatt. Természetesen a jelen helyzet felkavar, hiszen nagyon ritkán kerülök össze, ilyen szép és egyedülállóan csábító tekintettel megáldott személlyel, aki ráadásul még közvetlen is velem. Nehezen tartom meg magam. Végezetül ahogy hallom, hogy a családja miatt menekült el, jobbnak érzem, ha csendben maradok. És az is egészen biztos, hogy elvöröslik az arcom ebben a pillanatban.
- Igen, lehet, de nem akartam tolakodni. Viszont ha kell segítség, hát... tudod, itt vagyok. - az ideges mosolya átragad rám is, és akaratlanul beharapom az ajkaimat. Nehezen vonom el róla a tekintetem és úgy érzem, a tenyérizzadáson túl, komolyan meggyötörnek ezek a percek. Elmondom, hogy jelen pillanatban ő az egyetlen, aki miatt nem unatkozom és úgy érzem, hogy ez jól esik neki. És azt hiszem nekem is, hogy bókolhatok neki. De miért?
Ahogy azt mondja, hogy gyönyörű vagyok, zavartan pislogok és elnyíló ajkaim mögül nem jön válasz, majd ahogy folytatja, úgy érzem felrobban a mellkasom. Elfordítja rólam a tekintetét és azt hiszem, hogy azt hiszi, hogy én félreértem, és ellenzem az ilyesmit, ezért óvatosan körbepillantok, majd fújok egyet, mielőtt megszólalnék.
- Nem minden a külső, nincs egy túlságosan barátságos természetem... - próbálok terelni, majd vállat vonva, hogy elfelejtse ezt az egészet hozzá fűzöm - Viszont az biztos, hogy az itteni srácok megbolondulnak majd érted. - bólogatok lelkesen, hogy a mozdulattal is alátámasszam, az igazamat. Majd rákérdezek, hogy van-e fiúja, amiben lényegében választ is ad.
- Miért gondolod, hogy nincs esélyed egy normális kapcsolatra? Sok a szingli errefelé... - talán, ha a pasikról beszélünk, akkor nem felejtem a tekintetem az ajkain, és nem időzök olyan látványosan a bőrén, a selymesnek tűnő haján, és talán nem fogok arra gondolni, hogy mi lenne ha ő is...
Tudom, hogy ostobaság a részemről, hogy tartok tőle. Elvégre nem lehetek annyira feltűnő így, hogy nem is sejti rólam, hogy vonzódom a lányokhoz. Óvatosan érintem meg, majd indulok az ablakhoz. A válasz hiányában inkább felelek magamnak, csak mikor visszaülök szólal meg. Tartok tőle, hogy az érintésem okozta a lemerevedését, ezért picit arrébb húzódom tőle. Nem akarom elijeszteni. Fogalmam sincs, hogy mikor engednek ki minket innen.
• Amanda • ©















Vissza az elejére Go down











My heart is european

I am Student

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : Shay Mitchell

Hozzászólások száma : 24

▽ Munkám : egyetemi hallgató, bébiszitter, alkalmi tanár

▽ Szexualitás : leszbikus




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Vas. Máj. 03, 2015 3:55 pm
Téma - Re: Amanda x Vilo



There’s nowhere to hide

Úgy tűnik, végre kezd egy kicsit oldódni a hangulat és ennek én határozottan örülök. Bár tény, hogy ez még jobban megnehezíti a dolgomat, hiszen a tekintetembe fúródó kék szempár, az arcán néha-néha átfutó kedves mosoly miatt az eddiginél is jobban oda kell figyelnem magamra, nehogy túlságosan feltűnően vesszek el szépsége csodálatában. Mikor kissé zavartan fordítja el a fejét családi körülményeim firtatása után, már-már mentegetőzve szólalok meg.
- Jaj, semmi gond, hiszen nem tudhattad. Egyébként is, túlvagyok már rajta, meghoztam a döntésemet, ez már szinte csak történelem – ideges mosolyt vetek rá, miközben majdnem hadarva beszélek. Valójában ez nem teljesen igaz, a lelkem mélyén természetesen vágyok rá, hogy a szüleim esetleg keressenek és elfogadjanak, hiszen szerettem, szeretem őket, bár úgy érzem, ez csak hiú ábránd marad. Következő megjegyzése azonban ismét felvidít. Jól esik, amit mond, még ha nem is gondolja teljesen komolyan. Visszamosolygok rá. Megint csak nagyon fegyelmeznem kell magam, hogy ne vesszek el a tekintetében. Válaszából megtudom, lényegében ő is egyedül van itt, a családja nélkül.
- Nem lehet könnyű neked sem, akkor. De meg szoktad azért néha látogatni őket, igaz? Esetleg ők téged? – kérdezem, érdeklődő tekintetem az ő kék íriszeibe fúrva. Ahogy a lakótársáról beszél, kissé elfelhősödik a tekintete, nekem pedig valami megmagyarázhatatlan okból féltékenység szorítja össze a torkomat. Bár azt állítja, nincs kapcsolata, de valami azt súgja, ez a lakótárs azért mégis sokat jelenthet neki. Persze ez normális, mit is várnék? Hiszen úgysincs esélyem nála, jó lenne ezt végre tudomásul vennem.
- Ugyan! Hogy mondhatsz ilyet? Egy ilyen gyönyörű lány… - a megjegyezés szinte önkéntelenül csúszik ki a számon, mielőtt tudatába kerülnék, mit is mondok.
- Mármint… igazán helyes lánynak tűnsz… - teszem hozzá gyorsan zavartan, amint felfogom, hogy hangot is adtam a gondolataimnak. Kicsit elvörösödök, ami reményeim szerint sötétebb tónusú bőröm miatt nem olyan feltűnő és kénytelen vagyok elfordítani a fejem, nem bírom tartani a szemkontaktust. Csak remélni tudom, hogy nem mentem túl messzire.
- Nem, dehogyis, mint mondtam, egyedül jöttem ide nemrégen. Egyébként sincs igazán sok esélyem egy mások által „normálisnak” nevezett párkapcsolatra – válaszolok, miután sikerül úrrá lennem a zavaromon és eljutnak tudatomig a szavai. Még rá is bírok nézni és egy mosolyt is megeresztek felé. Azt nem merem elárulni neki, hogy a lányokat szeretem, azok után, ami az előbb kicsúszott a számon, biztosan végleg ellökne magától, ha megtudná… mint a szüleim… Aztán, alighogy visszanyerem az önuralmam, megint meglep. Valószínűleg teljesen ártatlan a mozdulata, semmi különösebb közeledési szándék nincs benne, mégis áramütésszerűen hat rám, ahogy megérinti finom bőrével a karomat. Kiráz a hideg, de a lehető legjobb értelemben. Valósággal lemerevedek tőle.
- Persze… csak nyugodtan… - bököm ki a szavakat, jópár másodperces késéssel, mire már rég feláll mellőlem, kinyitja az ablakot és vissza is ül közben. Jézusom, mekkora egy idiótának tűnhetek!
tag: Vilo ~ Zene: You just can’t get over me ~ notes: Bocsi a késésért! ❤















Vissza az elejére Go down











My heart is european

I am Student

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : ► Cara Jocelyn AmazingDelevingne

Hozzászólások száma : 24

▽ Munkám : ► Grafikus

▽ Szexualitás : ► Biszexuális -




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Vas. Ápr. 12, 2015 8:57 pm
Téma - Re: Amanda x Vilo



Amanda&Vilo

Rettegek tőle, hogy kibukik belőlem, mennyire vonzódom hozzá. Konkrétan reszketek, mikor tekintetünk összeforr. Szerencsés helyzetben vagyunk, bármilyen komikus is a bezártság érzet. Ha alkohol, vagy egyéb tudatmódosító szer alatt állnánk, nem tartom valószínűnek, hogy ilyen jól kezelném a dolgot.
Elgondolkodva figyelem őt, immár szembe fordulva, törökülésben vele, ahogy arról szaval, hogy a családjától menekült el. Próbálok a szavai mögé, a szavai után vonni dolgokat, ám nem igazán sikerül.
- Sajnálom. - lesütöm a tekintetem, miközben ujjaimmal babrálok magam előtt. Bánom, hogy feltettem ezt a kérdést, de nem tudhattam. Ezért jobb - ha én lapítok és nem kezdek bájcsevegni. Valahogy zsigerből találok bele olyan témákba, amikhez egyrészt semmi közöm, másrészt pedig sérült terület az interjúvolt életében. Felkapom a tekintetem, ahogy elnézést kér, majd védekezően emelem magam elé jobbom.
- Nem untatsz,dehogyis.. - barátságosan mosolygok rá, miközben oldalra húzom ajkaim - Jelen pillanatban te vagy az egyetlen, aki miatt nem unatkozom. - vonok vállat beletörődve az őszinteségembe, majd azzal nyugtázom magam, hogy igazán heteronak tűnik, így fel sem fogja majd, hogy ha én másképp szólok, vagy másképp beszélek hozzá. Kérdésére felnevetek. Ironikus, hogy valamiért mindenki azt képzeli, boldog párkapcsolatom van, olyan - amit névről sem ismerek.
- Nem, nem. - nevetve rázom a fejem - A családom nem hajlandó elköltözni francia országból, így ők ott maradtak. - a gazdag, begyepesedtek - Én meg egymagam vagyok. - elpillantok az ablakok felé - Vagyis, igazából van egy lakótársam... - halvány mosoly kúszik arcomra, ahogy eszembe jut Lili, majd megköszörülöm a torkom és visszapillantok a lányra előttem - De szingli vagyok. - megdörzsölöm a tarkómat, majd hajammal kezdek babrálni - És nagy valószínűséggel még jó pár évig az is maradok. - vigyorgok a lányra, valamiért úgy érzem nem baj, ha oldódik a hangulat közöttünk.
Lepillantok ismét az ujjaimra, majd kissé kiegyenesedve nézek a szépség íriszeibe.
- És neked... - nyelek egy nagyot - Van fiúd, vagy ilyesmi? - ajkaim összepréselem és arcomra engedem az őszinte kíváncsiságot, miközben lehámozom magamról a dzsekimet. Irtó meleg van ránk és kényelmetlenül érzem magam emiatt. De engedem feltárulkozni a kíváncsiságom, elvégre kitudja mikor kecmergünk ki ebből a csapdából, s ha már beleestünk, ... élvezzük ki.
- Neked nincs meleged? - kérdezem végig pillantva rajta, majd jobbom ujjbegyeivel végig szántom felkarját - Nyithatok egy ablakot? Nem fogsz fázni? - reszkető ujjaim hamar elkapom, majd leugrok az asztalról - Ha fázol, majd behúzom. - széles vigyorral arcomon fordulok el tőle és valami oknál fogna, nem liftezik a gyomrom - pedig megérintettem. Egyszerűen boldogan lépek az ablakhoz, s nyitom résnyire azt. Vissza billegek a lány mellé, majd felugrok mellé vissza helyezkedve törökülésembe.
• Amanda • ©















Vissza az elejére Go down











My heart is european

I am Student

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : Shay Mitchell

Hozzászólások száma : 24

▽ Munkám : egyetemi hallgató, bébiszitter, alkalmi tanár

▽ Szexualitás : leszbikus




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Szomb. Ápr. 11, 2015 5:03 pm
Téma - Re: Amanda x Vilo



There’s nowhere to hide

Miután leülök mellé a padra, először úgy húzódik el tőlem, mintha legalábbis valami fertőző betegséget terjesztene a legkisebb érintésem is, ami elszomorít. Tényleg ennyire ellenszenves lennék? Utána viszont pár másodpercig elég áthatóan tanulmányozzuk egymás tekintetét. Elveszek szemeiben és ott mintha nem látnék taszítást, sőt. De biztosan csak én képzelem bele, amit látni szeretnék. Hiszen tartózkodó viselkedése a legkisebb vonzalom jelét sem rejti. Meg kell próbálnom uralkodni magamon. Muszáj, ha szeretnék legalább felszínesen jó viszonyt kialakítani vele, bármilyen nehéz is türtőztetnem magam. Következő megszólalása azonban élesen elüt az eddigiektől. A tekintete is, mintha lényegesen közvetlenebb lenne, mint eddig. Örülök neki, de még óvatos vagyok, nem szeretném elijeszteni esetleg valamivel. Tragikus lenne, ha ezek után valami rossz megszólalásom miatt megint visszavonulna a csigaházába. Kedvesen rámosolygok és tágra nyitott, érdeklődő szemeket függesztve rá, hallgatom, amit mond. Bólintok válaszára. Hallottam, hogy a francia lányok szépek, hát most itt rá az élő példa. Ezt persze nem teszem szóvá még véletlenül se, nehogy félreértse és megriasszam. Azaz, hogy nagyon is jól értse inkább…
- Nem, egyedül. Igazság szerint lényegében a családom miatt költöztem ilyen messzire. Nem tudták elfogadni, hogy az vagyok, aki… - hirtelen elhallgatok. Nem is értem, miért is tárom ezt fel egy teljesen idegennek, aki eddig nem is sok jelét adta annak, hogy kedvelne, éppen ellenkezőleg. Egyszerűen csakúgy kibuktak belőlem a szavak. Alapvetően nem szeretek titkolózni és az a világoskék szempár, biztosan az vette el az eszem.
- Ne haragudj, nem akarlak untatni – zavar mosollyal mentegetem magam és gyorsan visszavonulót fújok. Ha többet mondanék, biztosan végleg elijeszteném, azt meg tényleg nem akarom. Remélem, nem volt már ez is túl sok…
- És te? A családoddal élsz itt? Esetleg a… pároddal? – igyekszem gyorsan visszafordítani a kérdést. Na meg, így esetleg választ kaphatok egy engem igenis foglalkoztató kérdésre. Nem mintha reménykednék bármiben is, tudom, semmi esélyem. De talán ha meghallom, hogy párkapcsolatban él, az végképp megérteti az ostoba, össze-visszaverő szívemmel is, hogy el kell felejtenem minden hiú ábrándomat vele kapcsolatban.
tag: Vilo ~ Zene: You just can’t get over me ~ notes: Bocsi a késésért! ❤















Vissza az elejére Go down











My heart is european

I am Student

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : ► Cara Jocelyn AmazingDelevingne

Hozzászólások száma : 24

▽ Munkám : ► Grafikus

▽ Szexualitás : ► Biszexuális -




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Hétf. Ápr. 06, 2015 5:07 pm
Téma - Re: Amanda x Vilo



Amanda&Vilo

Fojtogató érzés uralkodik fölém, mintha minden perccel fogyna a levegő körülöttem. Ilyen szerencsétlen szituációba is csak én kerülhetek -vonzásom tárgyával. Nagy eséllyel nem történik ilyen az év többi napján sehol, csak pont akkor-és ott, ahol én vagyok. Az átok kezd bizonyossá válni a fejemben, de még annak az elnyomóan rémisztő tudata sem képes befolyásolni azt, amit érzek. Rettentően tetszik nekem ez a lány. A szépsége, a szemei, a bőre. Kívánom érezni közelebbről, de ezt nem hogy nem fejezem ki, még leplezem is nemtörődömségemmel. Hiába a hűvös viselkedésem, a szívem hevesen zakatol és olyan erővel veri a bordáim, hogy a másodperc töredékére megesküdnék rá, hogy hallom, ahogy reccsen. Bájosan felém lép, hogy bemutatkozhassunk. Ujjaink találkoznak és ennek a gondolatától kiver a víz. Mióta megpillantottam azóta menekülök előle. Féltem őt. Magamtól. Sietve szakítom meg a kontaktust közöttünk és bár borzasztóan kellemetlen számomra szóra nyitni ajkaim, megteszem. Mert rohadtul gyötör a bűntudat, amiért így viselkedem vele. Hisz nem tehet arról, hogy ilyen aura lengi körül. Boldog tudatlanság. Mellém heveredik, amitől a feszültség pattogni kezd bőrömön. Érzem, hogy alig észrevehetően beleborzongok a közelségébe. Vajon mindenkivel ennyire közvetlen? Valami oknál fogva nem fordul el, ezért én sem teszem. Különös szituáció, hogy itt ülünk egymás mellett. Olyan közel van hozzám, mégsem érinthetem meg. Pedig karnyújtásnyira van tőlem és ha akarnám, már az enyém lehetne...
Felajánlom, hogy segítségére leszek, de ez álszent, hisz egyszer már faképnél hagytam ez ügyben. Ég is tőle az arcom rendesen. Ajkaim összepréselve próbálok jó képet vágni a helyzethez. De mégis hogy tehetném? A közelsége gyilkos rám nézve. A tekintetünk találkozik, én pedig most az egyszer hagyom, hogy magáévá tehesse szemeim, teljesen ártalmatlanul. Pontosan úgy teheti, ahogy én úszkálok íriszeiben. Wáoh. Sokkal szebb így közelről. Elképesztő ez a lány...
- Azta. - az elismerés és a döbbenet egyszerre ül arcomra, miközben rápillantok. Tényleg messziről került ide. - Nem nehéz megszokni Londont. - vonok vállat biztatóan és saját meglepettségemre még mindig őt nézem. Kérdésére felvonom a szemöldököm és utat engedek a széles vigyornak, ami lassan arcomra kúszik.
- Jó füled van. - kacsintok, majd felhúzom a lábaim és szembe fordulok vele törökülésbe - Francia vagyok. - grimaszolok, mintha bánnám a dolgot, de lerí hangomból, hogy nem így van - Ezért a furcsaság. - barátságosan próbálok vele lenni. Tudom, hogy ártatlan a vonzásban, amit érzek. És ha ennek megfelelően normálisan, határokat kerülve tudok mellette lenni, akár még lehetnénk barátok is, vagy túl nagy álom ahhoz, hogy valósággá formáljam?
- A családoddal költöztél ide? - ujjaimmal babrálok, közben oldalra biccentve a fejem. Ha sok leszek számára, úgyis szól, hogy fogjam be. Ha nem csevegünk, akkor meg beleőrülök a kínos csendbe. Másrészről pedig, jó volna többet tudni róla. Azon felül, hogy titokzatos és gyönyörű...
• Amanda • ©















Vissza az elejére Go down











My heart is european

I am Student

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : Shay Mitchell

Hozzászólások száma : 24

▽ Munkám : egyetemi hallgató, bébiszitter, alkalmi tanár

▽ Szexualitás : leszbikus




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Hétf. Ápr. 06, 2015 1:53 am
Téma - Re: Amanda x Vilo



There’s nowhere to hide

Akínos, feszült csönd érezhető. Valahogy nem a legkellemesebb a légkör. Persze, nyilván ha két lényegében idegent jelen esetben szó szerint összezárnak, talán ez normális. Mégis, valahogy kellemetlenül érint. Nem tudom, mit kezdjek a helyzettel, olyan hülyén érzem magam, ahogy felszínesen próbálunk csevegni, miközben azt érzem, hogy a felszín alatt sokkal mélyebb érzelmek vannak. Vágyak? Indulatok? Magam sem tudom. De hogy valami munkál itt, ami nem megszokott, az biztos. Valami, ami előbb-utóbb biztosan ki fog törni. És nem vagyok benne biztos, hogy én ezt akarom. Elbizonytalanít. Nem tudom, mit várhatok ettől a lánytól, ettől a helyzettől. Csak azt tudom, hogy hihetetlenül vonzó, még akkor is, ha ő nem érez így. Most is úgy kapja ki a kezemet a kezemből, mintha égetné. Nem értem. De azért nem adom fel. Leülök mellé, bár látom rajta, hogy húzódozik. Pedig esküszöm, nem vagyok fertőző semmilyen szinten és meg mernék rá esküdni, hogy büdös sem. De úgy teszek, mintha nem venném észre. Meg mit is mondhatnék? Joga van ahhoz, hogy taszítónak tartson, bármi is az oka. Nekem ezt el kell fogadni, bármilyen nehéz is. De ha már így össze vagyunk zárva, azért próbálkozok. Meg egyébként is, valami miatt képtelen vagyok csakúgy hagyni őt a fenébe, még ha ez is lenne a racionális döntés. Egyszerűen nem megy. Annyira szeretném, ha kedvelne! Legalább úgy csoporttársi szinten, ha más nem is lehet… Készségesen válaszolok inkább csak kényszerűségből feltett kérdésére. Örülök, hogy egyáltalán megpróbált társalgást kezdeményezni, még ha nem is a személyem, hanem csak a helyzet miatt is tette. Udvarias mosollyal reagálok csak felajánlására, hogy segít, ha szükséges. Hiszen egyszer már elküldött a fenébe lényegében. Alighanem most is csak azért mondja ezt, mert tudja, mi az illem. Nem hibáztatom ezért. Tényleg nem kényszeríthetem arra, hogy kedveljen… Miután én is felteszek egy kérdést, rám néz és tekintetünk néhány pillanatra egymásba fonódik. Nem látok benne ellenszenvet, de valami mégis ott cikázik benne, bár már tényleg nem tudom, mit gondoljak. Talán csak többet szeretnék beleképzelni a helyzetbe, mint ami van. Csak a vágyaimat vetítem ki és azt látom, amit látni szeretnék. Bizonyosan így van. Mindenesetre szívesen elvesznék azokban a világoskék szemekben, de sajnos hamar elkapja a tekintetét megint és beszélni kezd. A hangja is tetszik egyébként. Nem nyafogós, affektáló, hanem nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, bár sok érzelmet nem árul el.
- Texasból, az Államokból költöztem ide. Az azt hiszem, elég messze van, mondhatni – megint csak a lehető legkedvesebb mosolyommal nézek rá, bármennyire is zavarban vagyok ebben a fura helyzetben.
- Nem ismerem még annyira az európai akcentusokat, de ha jól hallom, te sem született brit vagy, igaz? – kérdezem óvatosan. Nem akarom megbántani. Bár nem tudom, van-e ebben bármi sértő is, de most már őszintén félek, hogy tovább rombolom a benne rólam kialakult képet. Viszont annyira szeretném megismerni! Sajnálom, hogy csak ilyen kínos, felszínes beszélgetésre futja. Bárcsak megtörhetném valahogy a jeget!
tag: Vilo ~ Zene: You just can’t get over me ~ notes: Remélem tetszik! ❤















Vissza az elejére Go down











My heart is european

I am Student

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : ► Cara Jocelyn AmazingDelevingne

Hozzászólások száma : 24

▽ Munkám : ► Grafikus

▽ Szexualitás : ► Biszexuális -




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Szomb. Ápr. 04, 2015 10:34 am
Téma - Re: Amanda x Vilo



Amanda&Vilo

Kínosan érzem magam. Nem azért, mert klausztrofóbiás lennék, vagy ilyesmi- egyszerűen őt nem bírom a közelemben tudni. Nem zavar, ha estig benn rekedünk, az egyáltalán nem probléma. De az, hogy egy ennyire vonzó lánnyal maradjak kettesben, na az már probléma. Tekintve, hogy a folyosón már találkoztunk korábban, én pedig elhárítottam magamtól, mert féltem tőle, hogy jobban megtetszik a kelleténél. Nem engedhetek meg magamnak ilyen játékot. Egyszer már megtettem. A legjobb barátnőmmel, Lexivel. Kaptam az alkalmon, s mikor alkohol adta lehetőségem volt lefeküdtem vele. Másnap pedig undorral, rémült tekintettel rohant el tőlem. Rohant? Száguldott, mint a villám. Hoppon maradtam. A barátnőm, akivel együtt voltam egy évig, balesetben meghalt. Mintha a sejtjeimbe kódolva taszítanám a lányokat. A srácokkal azonban valamiért nem értetem meg magam. Beköltözött hozzám Lili, egy apró szőkeség. Ő hasonló vágyakat kelt bennem, mint ez a szépség. Nem bírok ránézni. Félek, hogy a csábítás, a vonzalom maga alá kényszerítene és olyasmit tennék, amit megbánnék. Körüllengi a báj, nem hinném, hogy az minden vágya, hogy rávessem magam. Ahogy ujjai tenyerembe siklanak, különös meleg árad szét mellkasomban. Rég nem érintettem ilyen finomat, de elkapom kezem.
- Úgyszintén. - bólintok, majd elpillantok az ajtó felé. A csend fölénk ágaskodik, de tudom, hogy nem barátságos. Ezért elnyílnak ajkaim és a legelső kérdéssel, ami eszembe villan, letámadom, hogy megtudhassam, hogy érzi itt magát. Szinte azonnal megbánom, mert válaszában ott cseng, hogy 'új vagyok, hogy tetszene?'. Fészkelődni kezdek, már bánom, hogy megkérdeztem, majd szóra nyitnám ajkaim, de mellém heveredik és ettől belém fagynak a szavak. Nagyot nyelek, majd ajkaim összepréselem, hogy bátorságot merítsek és megpróbáljak, ne a finom illatra koncentrálni.
- Igen, könnyű eltévedni. Meg elég sok barom van. - lepillantok a combjaimra, amik erőszakosan húzódnak össze, elkerülve a véletlen érintkezést - Ha valamiben kell segítség... - nem fojtatom, rá sem pillantok, úgyis tudja, hogy mi következne. Meg aztán elég kínos, hogy az első alkalommal elküldtem, most meg felajánlom. Nem lepődnék meg, ha skizofrénnek gondolna. Kérdésére felkapom a fejem és tekintetem elválaszthatatlanul találkozik az övével. Most először ennyire közelről. Még szebb, mint gondoltam.
- Két éve. - félrehúzom ajkaim - De nem igazán nekem való hely, viszont a képzésük tökéletes. Így a többi elviselhető. -  vonok vállat közben bólintok barátságosan, majd ajkaimmal grimaszolok - Messziről érkeztél? - kérdőn pillantok rá. Próbálkozom én közvetlenül távolságot tartani, de nem könnyíti meg a dolgom, hogy ilyen közel ül hozzám, az meg pláne nem, hogy ennyire vonzó...
• Amanda • ©















Vissza az elejére Go down











My heart is european

I am Student

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : Shay Mitchell

Hozzászólások száma : 24

▽ Munkám : egyetemi hallgató, bébiszitter, alkalmi tanár

▽ Szexualitás : leszbikus




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Csüt. Ápr. 02, 2015 10:24 pm
Téma - Re: Amanda x Vilo



There’s nowhere to hide

Kicsit kellemetlen a szituáció, hogy így összezártak minket, ki tudja, mennyi időre. Valójában én is csak reménykedem, hogy jár még ma erre valaki és nem kell az éjszakát is itt töltenünk. Vajon este vagy reggel takarítanak? Lesz még ma itt óra? Egyelőre azonban nem látom értelmét ezen aggódni. Majdcsak kijutunk valahogy előbb-utóbb. Most jobban érdekel, hogy megpróbáljam kicsit jobban megismerni ezt a szépséget és megérteni tartózkodó viselkedését velem szemben. Vagy egyszerűen csak ilyen lenne a természete és én képzelek be dolgokat? Valamiért mégis úgy tetszik, mintha kerülne. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, úgy döntök, teszek még egy próbát, hátha sikerül jobban megismernem. Noha magam sem tudom, mit remélek. Odamegyek és bemutatkozok neki, ha már ez a múltkor elmaradt. Először mintha zavarba jönne, aztán sietve válaszol kérdésemre. Talán kicsit túlságosan kapkodva is. Mitől lett hirtelen ilyen ideges? Nem értem. A keze érintése finom szívesen tartanám még, de gyorsan elkapja azt a szorításomból.
- Örvendek, Vilo – mosolygok rá, tekintetemmel az ő gyönyörű, lebilincselően kék íriszeit keresve. Utána pár másodpercig kissé kínos csöndben állunk ott, illetve ő ül, én állok. Aztán nehézkesen megszólal. Mintha kissé keresné a szavakat. Valószínűleg nem az a fecsegő típus, de jól is áll ez így neki. Ismét elmosolyodok.
- Nos, még nem voltam túl sok órán, eddig jobbára adminisztratív ügyek intézése kötött le, szóval korai lenne bármit is mondanom, azt hiszem. De kellemes helynek tűnik, meg a híre is jó. Csak egy kicsit elveszettnek érzem még magam.  Tudod  nem ismerek senkit, néha nem találom a termet, ahol lennem kéne és hasonlók. De majdcsak megszokom. – Tekintetem a padra siklik, majd mivel úgy ítélem meg, van ott elég hely kettőnknek is, leülök mellé. Remélem, nem bánja, noha így elég közel leszünk, az biztos, még ha arrébb húzódik, se lesz nagy a távolság közöttünk, éppen csak nem érünk egymáshoz.
- És te régóta jársz ide? – teszem föl az első kérdést, ami eszembe jut és nem túl személyes. Mosolyogva nézek rá, a tekintetét keresve. Valójában annyi mindent szeretnék tudni róla, de nem merek ennél közvetlenebb kérdést feltenni. Így is elég zárkózott, nem szeretném, ha esetleg tolakodónak venne és még jobban kerülne emiatt. Úgy érzem magam egy kicsit, mintha egy ritka, szép madarat szeretnék megérinteni, amit ha hirtelen mozdulatot teszek, örökre elijeszthetek magamtól és elrepül, hogy sose lássam többet. Ez pedig talán még az átlagosnál is óvatosabbá tesz. Annyira szeretném jobban megismerni ezt a lányt!
tag: Vilo ~ Zene: You just can’t get over me ~ notes: Remélem tetszik! ❤















Vissza az elejére Go down











My heart is european

I am Student

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : ► Cara Jocelyn AmazingDelevingne

Hozzászólások száma : 24

▽ Munkám : ► Grafikus

▽ Szexualitás : ► Biszexuális -




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Szer. Ápr. 01, 2015 1:47 pm
Téma - Re: Amanda x Vilo



Amanda&Vilo

Igazán semmihez nincs kedvem. Úgy vonulok végig a zsúfolt folyosón, mint egy remegő őzgida. Félénken és sebesen. A szocializáció nem nekem való. Allergiás vagyok az emberekre. Számtalan tünetem van; nem vagyok képes hosszú távon megtartani egyet sem, a nyálas szövegektől borsózik a hátam és még egy átlagos beszélgetésre is csak azon kevés emberekkel vagyok képes, akik a környezetembe nőttek bele, vagy megszokták már az elzárkózó stílust, amit képviselek. Nem tudnék dűlőre jutni a dologgal kapcsolatban.
Leereszkedem a szemeimmel kijelölt helyre és igyekszem észrevétlen maradni. Nem figyelek sehova, magam elé meredek. Képtelen vagyok kiverni a fejemből, hogy az a lány, akitől borzongok belépni az intézmény területére, most-pont most- ezen az órán is a közelembe lehet. Megpróbálkozom egy gyanútlan feltérképező pillantással és lám- belefutok. Ajkaim vékony vonallá formálva próbálom túl tenni magam az előbbi kényelmetlenségen és nem törődöm stílussal ücsörögni tovább. Szúrást érzek a tarkómon, mintha folyamatosan figyelne valaki. Bizsergeti a halántékom, de tudomásom van róla, hogy senkinek sem olyan érdekes a zuhatagom, hogy közel egy órán keresztül azt bámulja. Nem hallom a tanár hangját, tompa némaság búg a füleimben és csak az Ő arca lebeg a szemem előtt. Annyira gyönyörű. Hozzá hasonlót sem láttam még, soha. A szemeim elárulnak, nem tudom leplezni, hogy mit érzek vele kapcsolatban, ha rá pillantok. Ezért és mert meghalok, ha őt kell bámulnom anélkül, hogy nem érhetek hozzá, inkább a padra szögezem tekintetem. Az első találkozásunk során sikerült erőt vennem magamon és elhárítanom, de kétszer nem volnék olyan erős, ha lenne annyira naiv, hogy megpróbálja...
Úgy pereg az óra, mintha ott sem lennék. Vége. Én pedig igyekszem minél távolabb kerülni tőle, a gond ezzel csak a bezártság. Valami különös oknál fogva nem nyílik az ajtó, hiába ráncigálom. Kiver a víz és már liftezik a gyomrom. Nem akarom ezt. Felé pillantok óvatosan, hogy próbálja meg kinyitni. Azt remélem a kényelmetlen érzetem miatt nincs erőm feltépni az ajtót, de tévedek, mert neki sem sikerül. Ellépek helyzetemből, majd az egyik asztalra húzódok. Hangja csattanásszerűen ér véget tudatomban, visszaverődve a néma falakról. Elnyíló ajkakkal pillantok rá, majd bólintok. A takarító? A takarító, aki órák múlva jut ide?
- Jogos. - próbálok barátságosan mosolyogni rá, tényleg próbálok. De nem szoktam arcizmaim így erőltetni, szóval nem látom kívülről ez hogyan hathat. Bár jobb, ha megriad tőlem. Körbe pillantok a termen, mire ismét szóra nyitja vonzó ajkait, tekintetem azonnal magárra vonzva. Nagyot kell nyelnem, mikor közelebb lép és felém nyújtja kezét. Arról esik szó, hogy nem volt alkalma bemutatkozni. Hogy is lett volna? Faképnél hagytam és kerülget a bűntudat. Belecsúsztatom ujjaim az ő puha, meleg tenyerébe, finoman megrázva azt. Ha már itt ragadtunk, nem játszhatom végig a jéghercegnőt.
- Pocsék természetem van. - szinte belevágok a szavába - Violet Olsen. - végre őszinte mosoly kúszik arcomba és talán sikerül is hatnia - Inkább csak Vilo. - helyesbítek, majd fájdalmasan eleresztem. Különleges melegség jár be, ahogy előttem áll. Terpeszben lógatom le a padról a lábam, majd felhúzva ajkam jelölöm, hogy kínos a csend.
- Hogy tetszik a suli? - ennél gázosabb kérdés nem is igazán juthatott volna eszembe, de amíg tudatlanul áll előttem, addig nincs baj. Nem kell tudnia, mennyire elvarázsolnak íriszei.

• Amanda • ©















Vissza az elejére Go down











My heart is european

I am Student

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : Shay Mitchell

Hozzászólások száma : 24

▽ Munkám : egyetemi hallgató, bébiszitter, alkalmi tanár

▽ Szexualitás : leszbikus




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Kedd. Márc. 31, 2015 12:39 am
Téma - Re: Amanda x Vilo



There’s nowhere to hide

Még mindig nem egészen szoktam meg az új sulit, emiatt kicsit bolyongok, többször útbaigazítást kell kérjek, mire betalálok az órámra. Szerencsére még bőven idejében érkezem. Ez az előnye annak, ha az ember nem az utolsó pillanatra halasztja a dolgokat. Én nem szeretek késni, ezért inkább jóval előbb elindulok mindenhová, főleg, ha tudom, hogy még az eltévedés esélyei is igen nagyok. Remélem, azért hamarosan sikerül megszoknom ezt a számomra új egyetemet. Leülök valahol a terem közepén, inkább a hátsó részen. Nem szeretem feltétlenül felhívni magamra a figyelmet, jobb nekem itt. Épp a jegyzeteimet pakolom ki a padra, mikor belép ő. Ösztönösen is odanézek és képtelen vagyok nem őt követni a tekintetemmel, ahogy fülessel a fülében leül, majd valamilyen okból a pad alatt kezd kutakodni, aztán felnéz, körbepillant és a tekintete találkozik az enyémmel, de épp csak egy pillanatra, mert utána rögtön el is fordul, mintha ki akarna zárni a látóteréből teljesen. Nem egészen értem. Tulajdonképpen még a nevét sem tudom ennek a szőke, világítóan kék szemű szépségnek, de igen sokszor eszembe jut, mióta csak összefutottunk a folyosón. Azt a tekintetet nem lehet nem elfelejteni. Olyasmit éreztem, amit eddigi életem során csak egyetlen egyszer korábban és nem hittem, hogy ilyen hamar ismét fogom. Ahogy összevillant akkor a szemünk, talán csak az én optimista képzelgésem volt ugyan, de mintha éreztem volna közöttünk azt a bizonyos vibrálást… Ám csak néhány másodpercig tartott. Utána hiába mosolyogtam rá, hiába igyekeztem társalgást kezdeményezni, egyszerűen lepattintott. Azóta is, úgy éreztem, mintha direkt kerülne. Mintha még a folyosón se akarna szembetalálkozni velem. Nem értem. Mit tehettem, ami miatt ennyire ellenszenves vagyok neki? Vagy kezdettől fogva az voltam, csak félreértettem volna azt a tekintetvillanást? Végtére is, nem vagyok túl tapasztalt az ilyen dolgokban…
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarognak a fejemben az egész óra folyamán, a tanárra figyelni is alig tudok, a tekintetem folyamatosan, szinte önkéntelenül visszasiklik a szőke lány hátára, aki azonban még véletlenül sem néz az irányomba sem egész óra alatt. Pedig mennyire szeretném látni azokat a szemeket! Az óra mindenesetre eltelik, én viszont annyira belefeledkezem a látványba, hogy észre sem veszem, ahogy a terem kiürül és már csak mi ketten maradunk ott. Ő is mintha egy kissé elrévedne, majd hirtelen kapkodva felugrik és minden cucca a földön landol. Zavartan pakolászni kezd, miközben végre megint rám néz, ezúttal legalább egy ideges mosolyt megereszt, majd felnyalábolja a cuccait, az ajtóhoz lép és lenyomja a kilincset. Azonban semmi nem történik, az nem nyílik. Felkiált és belecsap az ajtóba. Közben, míg figyeltem, mintegy automatikusan én is összepakoltam a cuccaimat és most a táskámat a vállamra véve, közelebb megyek hozzá. Végre hozzám szól, de már megint alig néz rám. Odalépek, ha már utat engedett és én is lenyomom a kilincset, ami valóban nem enged. Egészen nyugodtan konstatálom a helyzetet.
- Valaki biztosan hamarosan jön és kienged minket, ha más nem a takarító – mondom és bátorítóan rámosolygok. Bár ahogy leült az egyik padra, nem úgy néz ki, mint aki különösebben beszélgetni akarna, de nem tudom megállni, hogy ne tegyek egy próbát. Ha nekem ennyire… hogy is mondjam… szimpatikus, talán el tudom érni, hogy ő se viselkedjen velem ennyire elutasítóan. Talán még van rá mód, hogy megváltoztassam ezt az ellenszenvet, vagy legalább megértsem, mi az oka a viselkedésének.
- Egyébként… ha már így itt ragadtunk egy időre… a múltkor nem volt alkalmam bemutatkozni… Amanda vagyok… - kissé bizonytalanul szólalok meg, de a hangom jól érthető és egy bizonytalan mosollyal arcomon megindulok felé, majd megállok mellette a padnál és felé nyújtom a kezemet a bemutatkozás mellé.
tag: Vilo ~ Zene: You just can’t get over me ~ notes: Bocsi a késésért! ❤

















A hozzászólást Amanda Jack összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Ápr. 02, 2015 10:24 pm-kor.
Vissza az elejére Go down











My heart is european

I am Student

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : ► Cara Jocelyn AmazingDelevingne

Hozzászólások száma : 24

▽ Munkám : ► Grafikus

▽ Szexualitás : ► Biszexuális -




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Csüt. Márc. 26, 2015 9:14 pm
Téma - Amanda x Vilo



Amanda&Vilo

A telefonom még egy utolsó kétségbeesett csörrenéssel tölti be a helyiséget, aztán elhallgat. Hosszú percekig babrálom a lakatot a szekrényem zárján, már hatodik alkalommal. Kész logikai fejlesztő, mire megfejtem a kódom. És elég valószínűnek tartom, hogy én vagyok az első és egyetlen, akinek ekkora káosz uralkodik a rövidtávú memóriájában. Ez a nap valahogy egyáltalán nem úgy alakul, ahogyan terveztem. Eldöntöttem, hogy leadom az utolsó órám, mert az az egyetlen olyan alkalom, mikor találkoznom kell az új lánnyal. Futó bizsergés szalad át mellkasomon, ahogy belegondolok, hogy ismét a közelemben kell tudnom. Határozott mozdulattal tépem fel a fémajtót, majd becuccolok. Egy fekete noteszért nyúlok be, majd magamhoz ölelve vontatottan betolom a vékony gerincet és ellépek tőle. Apró léptekben haladok, abban reménykedve, hogy a lassú tempó kapcsolatban van az idővel. A várakozás azt jelenti, hogy valami nem történik meg időben – és ha valami nem történik időben, az azt jelenti, hogy minden tolódik. Azt kívántam, azt reméltem, hogy nem jelenik meg, hogy nem vonja el a figyelmem Mr. Senkiházi órájáról.
Beszökkenek a terembe, átlépve a küszöböt, majd elhelyezkedem az ablak melletti padsor közepén. A füles a fülembe, nem vagyok hajlandó szólni senkihez. Kifele bámulok. A telefonom megint életre kel a zsebemben. Lehunyom a szemem és neki döntöm a homlokom a hűvös padnak, bal kezem a készüléket kutatja, a jobb a naplót szorongatja. Zavartan emelem fel tekintetem, hogy észrevétlenül körbe pillanthassak, mire megakadnak szemeim a szabad gondolataim záradékán. Annak ellenére, hogy valahol mélyen tisztában vagyok vele, mennyire nem kívánom ezt a lányt a közelembe, annak ellenére, mégis minden zsigerem a közelébe vágyott. Minden porcikám beleremegett a finom, karcsú alkatába. Visszafojtom a lélegzetvételem, majd elkapom róla a tekintetem. A naplót felnyitom valahol, majd előkapom tatyómból a fekete tollam és firkálgatni kezdek. Nonfiguratív formákkal kezdem, majd mindenféle dalszöveg és apró figura tölti be a lapokat. Lassan megérkezik a tanár és szinte másodpercek alatt megtörténik az óra. Észre sem veszem, de már kicsengetnek és a legtöbben már összepakolva rohannak el a teremből. Figyelmetlenül hadonászok, és a gravitáció ismét fölém ágaskodik. Minden létező cuccom sikerül a földre hullajtanom. Szorgosan kapkodok kezdek, majd körbe pillantok, látta-e valaki? Természetesen egyetlen személy marad velem egy légtérbe, pontosan az, akit a legkevésbé sem szeretnék látni. A vágyam tárgyát megszemélyesítő lány. Ajkaim vékony vonallá préselve egyenesedem fel, majd magamra erőltetek egy bárgyú mosolyt és az ajtó felé igyekszem sebes léptekkel, s megragadom a kilincset, de a zár nem hajlandó még csak kattanni se. Értetlenül pislogok, miközben lerakom a dolgaim a legközelebb eső asztalra és rángatni kezdem, de nem nyílik. -Héj! - szólok kifele és jobbommal megcsapkodom az ajtót, majd visszafojtva a dühöm elhátrálok és a lányra pillantok -Azt hiszem bezártak minket. - elpillantok róla, majd ellépkedek, hogy ha akarja, próbálja meg kinyitni. Addig én lazán elhelyezkedem az ablak melletti padok egyikére, ölembe a tatyómmal. Nagyszerű. Itt ragadtam, bezárva pont vele. Vele.

• Amanda • ©

















A hozzászólást Violet Olsen összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Ápr. 01, 2015 1:23 pm-kor.
Vissza az elejére Go down











Sponsored content
My heart is european


SOLDIER OF LOVE





Témanyitás





Today at 11:43 am
Téma - Re: Amanda x Vilo


















Vissza az elejére Go down

Amanda x Vilo

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Amanda & Alekszej

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
♡ Heart of Europe ::  :: N.-Britannia :: London-