Üdvözöllek európa szívében kedves utazó!


 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Share| .

Adélaide & Olivier || Sainte-Marguerite Hospital

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down











avatar
My heart is european

I am Student

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : ☼ shailene woodley

Hozzászólások száma : 17

▽ Munkám : ☼ versenyfutás az idővel

▽ Szexualitás : ☼ hetero




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Csüt. Ápr. 02, 2015 12:05 pm
Tárgy - Re: Adélaide & Olivier || Sainte-Marguerite Hospital



Olivier & Adél


Igazán szeretem Marseilles-t. Gyönyörű város és napsütéses. Az emberek is kedvesebbek,mint az otthonoban, Párizsban és nem annyiragyorsak, nem rohannak, nem dudálnak annyit és kiabálnak egy ismeretlennek az útközepén, aki forgalommal szemben hajt. Persze Marseilles annyira nem kis város, hogy teljes béke és nyugalom legyen, de a francia fővároshoz képest, amiben az elmúlt tizennyolc évemet töltöttem, ez az elmúlt pár hónap igazi felüdülés. Szeretem Párizst is,mindig is az lesz az otthonom és nem tudom elképzelni máshol az életem, de egy kis üdülés, kikapcsolódás mindenkinek jár a mindennapi lakóhelyétől távol.
Az én üdülésem egy kicst elhúzódott. Londonban két hónapot töltöttem és utána egy éjszakét töltöttem a saját ágyamban,másnap hajnalban már indultunk is a délre. Párizsban az orvosok kedvesek, de Londonban mindenki hatékonyabb kezeléseket ígért, noha az orvosok hihetetlenül arrogánsak és seggfejek voltak. Persze lehet, hogy csak az én szememben tűntek annak,mert a párizsi orvosokat már szinte a családtagjaimnak tekintettem, annyira sokat találkoztam velük. Egy ápolónő konzekvensen gyermekemnek szólított és el is várta, hogy én maminak nevezzem. Elbüvölő teremtés. Határozottan örültem, hogy két hosszú hónap után végre elhagyhatom a Brit-szigeteket,de nem maradhattam sokáig otthon. Amint apu megkapta a következő havi fizetését és így már elegendő pénzt gyűjtött össze a marseillesi kezelésere, már rakott is fel az első repülőre, majd elrendezte, hogy egy egészségügyi dolgozó lekapjon róla a Dél-franciaországi nagyvárosban. Jobban örültem volna, ha apu vagy valaki velem jön, akit ismerek, de csupán az én utaztatásomra és kezelésemre volt pénzünk. Ezzel együtt apu és a kórházban dolgozó ’mami’ is megígérte, hogy napjában többször is felhívnak majd.
Ezek a telefonhívások éltettek, dobák fel,silány,kezeléseltől és vizsgákatoktól zsúfolt napomat. Szabad perceimben a telefon felé görnyedvevártam, hogy megszólaljon. De legalább Franciaországban vagyok,nyugtattam magam. Itt nem kerül olyan sokba a telefonálás,mint az angoloknál.
- Szia, Olivier. – üdvözöltem halkan. – Örülök, hogy megismerhetlek. – mosolygok rá.
Én nem akartam ismerkedni, de a marseillesi kedves orvosokkal az a baj, hogy nem csak a kezelésekre és betegek testi épségére vigyáznak, hanem rögeszmésen óvják a páciensek lelkét is. Egy doktor szerint kezdek belesüppedni a depresszióba, amit valami kacifántos nevű szindrómával magyarázott és ahelyett,hogy felírt volna még egy bogyót, azt tanácsolta,hogy napjában legalább kétszer üljek ki a betegeknek fenntartott társalgó egyik kényelmes fotelébe és barátkozzak össze valakivel. Ellenkezhettem volna, de minek?
Ijedten néztem Olivierre, amikor elkezdett köhögni, majd azzal nyugtattam magam, hogy ez minden bizonnyal mindennapi dolog, mint nálam fulladozás, így igyekeztemnyugamat varázsolni arcvnásaimra.
- A nevem Adélaide. Pajzsmirigyrákos voltam, de időközben létrejött egy áttét a tüdőmben, úgyhogy kaptam utánfutót. – motyogtam halkan és gyengén megütögettem az aprócska bőröndben álcázott oxigéntasakom. – És..hogy érzed magad? Használnak a kezelések? – Egyszerűen nem tudtam,mit kérdezzek, így feltettem azokat a kérdéseket, amiket én szoktam hallani másoktól. Először néztem fel rá,mióta belépte a szobába és úgy éreztem, azonnal el is vesztem mély, barna szemeiben.

...

















Vissza az elejére Go down











avatar
My heart is european

I am Student

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : ξ ansel elgort

Hozzászólások száma : 3

▽ Szexualitás : ξ full heteró




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Szomb. Márc. 28, 2015 6:20 pm
Tárgy - Adélaide & Olivier || Sainte-Marguerite Hospital




Újabb kórházi nap, újabb rosszullétek és újabb 24 óra anyámmal, aki lassan öregebbnek néz ki, mint a nagyanyám. Aggódom érte, jobban, mint saját magamért. Az én fájdalmamra orvosságot adnak, injekciós tűt nyomnak belém, anya fájdalmára viszont nincs gyógymód. Felemészti az aggodalom hogylétem miatt és nehezen viselem, hogy így látom. Próbálok a kedvére tenni, megeszek mindent, amit elém rak – noha hányok lassan a főtt brokkolitól -, elmegyek délutánonként a nagyanyámhoz, aki még mindig azt hiszi, apámmal társalog. Sosem tudhatod kisfiam, mikor találkozol vele utoljára… a fülemben csengnek szavai, amikor átlépem a 323-as kórterem küszöbét és megpillantom Ms Winterburry-t, az ápolónőt. Kedvesen mosolyog ránk, ismerősként üdvözöl minket és lenyom egy kényelmes fotelbe. Anélkül, hogy bármit is szólna, benyúl az ingem alá, ujjai közé csippenti a három cső egyikét és hozzácsatlakoztatja egy másik, átlátszó kábelszerű nyúlványhoz. Megnyom egy gombot, berregve beindítva egy gépezetet, ami talán még az őskorban keletkezett, legalábbis a múlt században.
Aztán megérzem a gyógyszer jellegzetes, félreismerhetetlen érzését. Belebizsereg a testem, ahogy a véremben zakatol. Kába leszek tőle, az ébrenlét és az álomvilág mezsgyéjén sétálok. Anya mellettem ül, a kezemet szorítja és beszél hozzám. Messziről hallom lágy, megnyugtató hangját. Aztán elmúlik a kábulat és visszatérek a valóságba. Fáj a lábam és a karom, a rák a csontjaimban tanyázik. Alig bírok menni, mégis felállok és elsántikálok az ablakig. Árgus tekintet, óvó pillantások követik minden léptem. A párkányra könyökölök, nézem a francia város forgatagát, az emberek apró hangyáknak tűnnek a kórház 22. emeletéről letekintve.
Nyílik az ajtó, ismerős hang csapja meg a fülem. Amelia lép be az ajtón, az ápolónő, aki végig mellettem volt, amikor félholtan behoztak a kórházba néhány héttel ezelőtt. Bájosan mosolyog rám, hátat fordít nekem és egy lányt terelget maga előtt.
Nézem, ahogy a mellettem lévő fotelhez vezeti. Anyámra pillantok. A fejemmel intek az ajtó felé, a szememmel pedig szinte könyörgök, hogy távozzon. Igyon egy kávét, egyen egy szendvicset a büfében, csak hagyjon magamra egy kicsit. Szerencsére veszi a lapot, belepirul kérésembe és mosolyogva távozik, miközben szemét végig a lányon tartja.
Visszabotorkálok a saját fotelemhez, mögöttem nyikorogva gurul az infúziós állvány. Leülök a helyemre és a lányt bámulom. Rövid, gesztenye barna haj keretezi kissé telt arcát. Gyönyörű még úgy is, hogy halálos beteg.
-Olivier vagyok, oszteoszarkómás. – Vigyorgok rá, majd Amelia-ra is. Kihúzom magam, igyekszem az életerős férfi látszatát kelteni, de köhögnöm kell, ahogy a folyékony gyógyszer eléri a tüdőmet. Borzalmas fémes íz keveredik a számba, amitől felfordul a gyomrom. Már el is felejtettem, mennyire rossz a kemoterápia. A szüleim erősködtek, szinte könyörögtek, hogy vessem alá magam ennek a gyógymódnak. Sosem akartam ezt… de túlságosan szeretem őket, mintsem hogy ellenkezzek akaratuk ellen.

















Vissza az elejére Go down

Adélaide & Olivier || Sainte-Marguerite Hospital

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Wyatt & Adélaide
» Hospital- Elee&Nick

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
♡ Heart of Europe ::  :: Franciaország :: Marseille-