Jellemezd a karakteredet 5 jelzővel, vagy pár mondattal:
- Irányító, türelmetlen, törekvő, hangulatember.
 Gerinces, szavahihető, fair, incselkedő, odaadó.
 
Nehezen nyíló, látszat ember vagyok.
 




   Jellemezd a szerelmi kapcsolatod, ha van olyan:
- Abban a percben, hogy megtörtént bennem a felismerés, rádöbbentem, hogy akarom Őt, hogy jobban kívánom, mint eddig bárkit. Az eddig gyűlöletből táplált érzéseim változót hoztak magukkal és átformálták azokat. Hiába próbáltam túllendülni a kéjsóvárgáson, a barna íriszeivel, a napbarnított bőrével elvarázsolt. S mikor abban a buliban közel simultam hozzá, láthatatlan lánccal bilincselt magához. Vágyom utána. De ő egyelőre csak annyiban tapasztalja, hogy csipkelődöm vele. Nem sietem el. Játszom az idegeivel és lecsapok rá, amint eluralkodnak rajtam felkorbácsolt vágyaim. Csak meg kell ragadnom a ragadozó énem az érzelmeimen keresztül, lelassítanom, biztossá tennem a szívverésem, ezzel egy időben tudtára adni, hogy mit érzek és hagyni, hogy lassan a tulajdonommá váljon.
 




   Jellemezd a családdal való viszonyod:
- Tökéletes. Anyám&apám elfogadta, hogy meleg vagyok és ennek köszönhetően nagyobb a harmónia, mint a filmekben. Egykén nem volt nehéz különlegessé nőni magam a szemükbe. Ideális, tökéletes a viszony közöttünk. Nincs panaszom. Szeretem őket és nagy reményeket táplálok a viszonzott szeretett iránt.

   

---

   Az userre vonatkozó kérdéseket nem vagy köteles kitölteni!
   


   Multik:
- Vele együtt 4.
   


   Karaktered keresett canon vagy saját?
- Saját.
   






   

6 éves koromban kezdődött.
Elnyomok egy ásítást és az ökleimmel megdörzsölöm fáradt szemeim, majd megengedem magamnak egy pillanatra azt a luxust, hogy hátradőljek a nem túl kényelmes, de igencsak drága kanapén, hagyva a végtagjaim ernyedten lógni vékony testem mellett. Iszonyatosan szükségem van egy kis pihenésre. Nem a testemnek, az elmémnek kellett. Késő este van és tompa vagyok. Az x-box totál lemerített, kiszipolyozva érzem magam. Apáék meg bájolognak az új szomszéddal. Mintha jelentene bármit is, hogy ki lakik a szomszéd házban. Lassan végigfésülöm ujjaimmal a hajam és mindenféle ok nélkül dörzsölgetem a tarkóm, miközben a szemeim hosszan időznek az ablaknak nyomott ismeretlen arcon. Leköt a nyugtalansága vagy a csendessége, esetleg mindkettő. A látvány valahogy szokatlan, bár csak most jut az eszembe, hogy valószínűleg az új család kölyke. És meghökkentséget, nem is, inkább megigézettséget érzek az igencsak furcsa látványnak köszönhetően magam előtt. Felegyenesedve, apránként indulok az ablak felé. És megállok előtte. Farkasszemet nézünk egymással. Fogalmam sincs, hogy szökött át a magas kerítésen és hogy került a kertünkbe és miért bámul befele. Felvonom szemöldököm és döbbenten figyelem, ahogy elvigyorodik és függőleges irányba mozgatja a képét. Úgy néz ki, mint egy malac. Szélesre húzódik ajkaim vonala, szinte már hallhatóan nevetek a grimaszon, amit ejt. Lemásolja azt és úgy állunk, mint két óvodás. Jézusom, milyen ciki ez? Fogom magam és beszaladok a szobámba.

Később.
Ugyanabba az iskolába került, mint én. Csupán karnyújtásnyira ült, együtt velem, ugyanazon a helyen és időben, ami néhány hónappal ezelőtt még lehetetlennek tűnt. Valahogy folyton versenyhelyzetbe kerültünk és egymást nem kímélve igyekeztünk eltiporni a másikat. Egymás arcába vágtuk, mennyivel jobbak vagyunk. Próbáltam elképzelni egy olyan világot, ahol együtt élünk. Nem volt könnyű, ezt be kell vallanom. Együtt felnőni úgy, hogy torkon akartam ragadni minden alkalommal és földre akartam kényszeríteni, hasonló pontossággal, mint ő a tesi órákon engem. Ahogy nőttünk, úgy kezdtünk el élesebb szituációkba összekapni. Verekedtünk heti rendszerességgel, utcai balesetbe keveredtünk és gyakran kórházban ültünk egymás mellett. Magát a gyűlölet okát pedig sosem tudtam volna megmondani. A vénáimba nőtt, hogy az a kis szaros nem a barátom. Hiába éltük le gyakorlatilag egymás mellett az életünk jelentős részét.

18 éves koromban azonban minden megváltozott.
Túl voltam az első pár baszáson, lányokkal. De hiába volt egyik szebb a másiknál, nem éreztem semmit. Hiába kerestem rá a neten, vagy kérdeztem apát, nem mondott senki semmi kézzel foghatót.
És aztán olyasmi történt, amire a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna.

- Lépek. – mondom és próbálom túlkiabálni a hangos zeneszót, ami a  fejemben visszahangzik.
A sok picsa vonaglás, a dübörgő ricsaj, valahogy nem kényszerít maradásra. Szédülök és nevetnem kell. Hiába kap alám pár ismerős arc, valahogy elveszek a tömegtengerbe. Hébe-hóba összeakadnak ajkaim ezzel-azzal, de a villanó fények, mintha fantomokkal sodornának össze. Hamar vége minden kontaktusnak. A tekintetem azonban megakad Rajta, teszek egy lépést hátra, és biztosan hátraestem volna, amennyiben az emberfal nem áll mögöttem. Jól láthatóan rázom a fejem, mintha kiverhetném belőle a tudatmódosító szert, de nem sikerül. Tekintetünk találkozik, de keresztül nézve rajtam széles vigyorra görbülnek ajkai, mire én elképedve forgok a tengelyem körül, hogy meglessem, ki van ennyire kedvére, hogy ilyen boldogan pillantson át rajtam? De senki nem viszonozza a szemkontaktust. Senki, kivéve én. Elnyíló ajkakkal fürkészem arcát, ez növeli az élvezetet, amit az nyújthat nekem. Elfordul és úgy vonaglik, mint egy fiatal picsa. Hallom a hangom, ahogy kétségbeesetten nevet, de nem érzem, hogy valóban kiadnám azokat. Forog a terem és a fények vízszintes csíkokban lengik körbe. Ebben a pillanatban a fájdalom túl kívánatos. Mögé lépek és egy darabig pásztázom, ahogy andalog előttem. Hiába pillantok körülötte körbe, nem lelek semmilyen kontaktusra közte meg a körülötte táncoló tömeg között.
Derekára csúsztatom ujjaim és neki simulok. Fenekéhez nyomva ágyékom, közben nyakába lihegek. Hogy mit csinálok? Kérdőn pillantok valahova magunk elé és finoman el akarom tolni, de forró ujjai kézfejemre siklanak én pedig hangos nyögésbe hasítok bele a dübörgő zenébe. Szorosan vonom magamhoz gyűlöletem megtestesítőjét, miközben nyakába csókolok és magamba szívom illatát.

Ezután döbbentem rá, hogy meleg vagyok.
Az irónia mondja, hogy pont mellette kellett rájönnöm? Fogalmam sincs. Aznap este nem történt több, mert elmenekültem. Szerintem ő nem is értesült az incidensről.

Napjainkban
több faszt fogtam, mint kilincset. Ő pedig jól tudja, hogy meleg vagyok. A suliból nehezen futhatna el. A szülei ráhagyták a kecót, az enyémek meg elköltöztek. Így folyton bámulhatom az ablakból, a szünetekben is. Zavarba-ejtően közeledek hozzá minden alkalommal, amikor tehetem. A gyűlöletem, amit korábban a dac korszakomban éltem, mára már átalakult vonzalommá. És nem lankasztja, hogy Ő retteg tőlem. Felkorbácsol, mikor ellenkezik. Beindul a vadászösztön. Ha elvenné a gyűlöletet és a maradékot megszorozná úgy háromszorosával, elviselhetővé tehetném számára. Keresem, hogy hol csipkelődhetek vele, mert ez nyújtja számomra az élvezetet.
Sport-szakon tanulok, a foci az életem. És jó is vagyok benne. A barátaim elfogadták a langyult oldalam és ennek köszönhetően könnyek alkalmazkodom. Egy valaki dacol velem, de idő kérdése csupán és behódol nekem. Mert én addig nem nyugszom, míg meg nem szerzem Őt.