Életem lapjai

~Viviamo il modo in cui - da solo.
~ Úgy élünk, ahogy álmodunk - egyedül.

 Egyik pillanatban még a gyengélkedőn állok. Reszkető ujjaim egy nedves ronggyal itatják fel az izzadtságot Clara sebes homlokáról. A következő percekben pedig hűvös, éjszakai szél sodorja hátra a hajtincseim, és a hideg, sima márványfelület aláveti magát ujjaimnak. Vaksötét. Lélektelen park öleli közre a kórházat, ami mögött állok és ajkaim erőszakosan préselve gátolom a remegést, ami lebirkózni kíván. Sűrű pislogás után szomjaznak kiszáradt szemeim, közben szemöldököm ráncolva nyúlik el vérbe fagyott homlokomon. A mögöttem fekvő falra pillantok, majd lendületesen belecsapom öklöm.  Egyszer. Kétszer. Háromszor. Négyszer. És nem számolom. A leheletem gőzformájában emelkedik felettem én pedig tovább ütöm. A harag fázisában vagyok. A düh felszabadul belőlem, én pedig eleresztve magam átadom állatias ösztöneimnek. Éles csapás szakítja fel a térre ülő némaságot. Az én hangom az. Torokfájdítóan üvöltök. Érzem, ahogy a hangszálaim beleremegnek. Engedek tartásomon és a hűvös falhoz csapódok esés közben átfordulva, hogy hátamba érezhessem az apró erőt, ami a sejtjeimbe telepszik. Elnyíló ajkaim vonzzák magukkal szemem sarkából a türelmetlen, forró könnyeket. Eleresztem magam és végig simulva lehullok a porba. Tehetetlenül bömbölök, mint egy dacos kisfiú, akitől elvették a legkedvesebb játékát. Állam felszegem és halántékomra tapasztom reszkető jobbom, hogy csillapítsam magam. Bekattan valami. Tágra nyílnak szemeim és felegyenesedem. Lélektelenül, megtébolyodottan forgolódom. Rövid vizsgálódás után rájövök, hogy merre találom a visszautat. Sebesen rohanni kezdek. Utat török magamnak, ahol a helyzet úgy kívánja. Nehezen fékezem az utolsó sarok mentén és ahogy beérek a végcélba megtorpanva rázom nemlegesen fejem. Ajkaim féktelen remegésbe kezdnek, légzésem leáll, pánikszerűen nyeldekelni kezdek, aztán fejembe költözik egy hang. Olivia hangja. Ahogy elcsuklik. Ahogy pulzál. Majd tekintete fészkeli magát a fejembe. A gyulladásig sírt arca, a döbbent vonásai, a maró fájdalom, ami kiül gesztusaiba. Méterekre tőlem, a padlóra hullva guggol. Úgy pillant vissza rám. Földbe gyökerezik a lábam és bár minden erőmmel azon vagyok, hogy megtudjam vigasztalni, nem mozdulok csak nézem. Apa mögötte, anya a székre hullva térdeibe temeti arcát, Ő elveszett.  Olvia lassan feltápászkodik, majd kimérten felém indul. Ajkaim vékony vonallá formálom és lesütöm tekintetem. Érzem, ahogy forró csíkok égnek bőrömre. Ilyen érzés a valós fájdalom? Lehunyom a szemem és játszom a benn tartott levegővel. Egészen szédülésig cirógatja a csontjaim, majd félénk ujjak siklanak arcperemre letörölve a dühömet. Azonnal felpillantok, vonzza magára a tekintetem.
- Enzo... - suttogja, de hangja elcsuklik, mire én megmarkolom felkarját és karomba rántom. Közel vonom magamhoz és olyan érzésem támad, mintha Clara-t is ölelhetném. Még egyszer utoljára.
- Enzo.... - bömböli a mellkasomba, de nem ölel vissza. Hajába markolok, másik kezemmel derekánál tartom meg. Érzem, hogy összecsuklana, ha nem fognám. Képtelen vagyok válaszra nyitni szám. Együtt remegünk. Együtt. Mint húsz éve.
- A kishúgunkat meggyilkolták.... Clara-t meggyilkoltál... Enzo... - kifakad belőle, majd erősítek tartásán, mert eszméletét vesztve hullik karjaimba.
Először a tehetetlenség önt el, mert rájövök, Ő csak egy emlék lesz, majd jön a düh, végül pedig szánalom.
Pontosan tudom, hogy Mi teremtjük a saját démonaink.

~Non ci si deve piangere perché era finita. Sorriso, perché si è verificato.
~Ne sírj, mert vége lett! Mosolyogj, mert megtörtént.

A fotózás az életem. Gyermekkoromban minden nyaraláson én voltam a megbízott. Imádtam a fénnyel játszani, a kompozícióval, a térjátékokkal. Ezért is választottam szakmámnak végül, hogy hírneves fotós legyek.

A családom túl lendült a gyászidőszakom és a húgom gyilkosát lecsukták. Clara minden születésnapján bemegyek ahhoz a mocsokhoz és a szemébe nézek kimérten.

Olivia a középső Garcia testvér. Erős a kötelék közöttünk. Ő a legfontosabb, a legféltettebb kincsem.

És a menyasszonyom, Heléna. Négy hónapja élek boldog párkapcsolatban vele és az egész pereputtyos görög családdal, ahol a nevek csupán sötét foltok számomra. Heléna modell, méghozzá nem is akármilyen. Külcsín, belbecs. Káprázatos lány. Ő az életem.  Az életem  közepe. Az összes többi kirakós darabkát hozzá illesztem.
Azonnal tudtam, hogy ő lesz egy napon a feleségem ; ahogy megpillantottam.

Heart of Europe.