Életem lapjai

- Edward a lányod komolyan mondom, kikészít! – sipító hang töri meg a házunk csendjét. Utálom ezt a hangot hallani, borsódzik tőle a hátam, de nem tehetek ellene semmit. A családom.
Az én kedves, aranyos, bájos és imádnivaló családom, akik mindenben csak a rossz dolgot látják meg. Semminek nem tudnak örülni, és ez a nő, aki azt hiszi helyettesíteni tudja az anyámat egyenesen a pokol legmélyebb bugyraiból mászott elő. Az ördög Pradát visel, hogy pontosabban fogalmazzak.
Hogy miért is utálom ennyire? A tökéletesség, a nagyképűség és a magamutogatás szent szobrát? Egy igazi hárpia, akinek a legnagyobb gondja az, hogy milyen színűre fesse be a körmét. Hányok az ilyenektől, mégis hálás vagyok neki.
- Már megint mit csináltál? – apám egy hevesebb mozdulattal rángatja ki az ajtót a helyéről, homlokán egy hatalmas ér látszik kidudorodni és legszívesebben elnevetném magam a látvány miatt, de nem tehetem. Tisztelnem kell az idősebbeket.
- Én? Még ugyan semmit, mindenről ez a szuk… nőszemély tehet! – csattanok fel egyből, két lépéssel hátrébb menve a szobámba. Elegem van belőlük, nem vagyok és nem is leszek senkinek a babája. A rosszabbik meg főleg nem.
- Taknyos kölyök! Hát ezért intéztem el neked a helyed?! – feszültségnövelésre találták ki a kopogó cipőt, erre már rájöttem. A padlóm nyikorog, ahogy a kis 50 kilójával rálép, engem mégis egy mamutra emlékeztet magas sarkúban. – Elfogadta az ajánlatot. – ohóóó, szóval már megint ezért áll a bál.
Nem értem miért nem tudja felfogni, hogy nekem teljes mértékben elegem van Wolverhamptonból és az Ő kicsi kis modell cégjéből. Meg amúgy is, ha kecsegtetőbb állást ajánlanak fel nekem miért ne fogadnám el?
- És ebben mi a rossz? – kérdezi édesapám értetlenül. Sakk-matt Szörnyella de Frász. Diadalittas mosoly ül ki az arcomra mikor tudatosul a mogyorónyi agyában az, hogy mit is mondott a férje.
- Londonba utazok, munkát és anyagi biztonságot is nyújtanak, miért ne fogadnám el? – csak, hogy fokozzuk még a kedélyeket.
Az ájulás határán áll ez a nő, én pedig kimondhatatlanul élvezem. Jó végre visszafizetni azt a sok ’jót’, amit Ő adott az évek során.


És íme, alig másfél hónappal a szerződés megkötése után már itt is állok. London, új hely, új élmények és megannyi lehetőségek. Egyszerűen már most imádom ezt a helyet! Csak egy valamit nem értek… a lakótársam.
Azt hittem megnyertem a sors ellen a háborút azzal, hogy a mostohaanyámat sikerült kijátszanom, de nem. Újabb támadást lendített és meg kell hagynom, egy igen szemet gyönyörködtető lánnyal kerültem szembe a csatatéren. Violet. Még a neve is csodálatosan hangzik, az egész lénye egyszerűen… Nem, nem gondolhatok rá így, utál, én pedig utálom Őt, amiért utál engem.
Helyes lenne részemről? Vagy csak mindenkiben a rosszat látom mióta az életembe került a gonosz mostoha a Hamupipőkéből? Nem, Ő más, ez a lány… muszáj, megtudnom miért nem kedvel, hiszen én kedvelem, távolról, közelről, a lakás bármelyik feléről nézve, de kedvelem. Tetszik nekem.

.

Heart of Europe.