Jellemezd a karakteredet 5 jelzővel, vagy pár mondattal:
Senki sem tud huzamosabb ideig kedves lenni, de egy megtört lelkű ember úgy gondolja, hogy neki egyszerűen muszáj. Én vagyok az a lány a másik osztályból, aki állandóan mosolyog, ha fáj neki valamije a könnyei mögött ott rejlik a mosolya, amely mindenkit jobb kedvre derít. Nem szeret másokkal rosszul viselkedni, mert úgy gondolja, hogy az nekik nem esik jól és Ő sem szeretné, ha vele úgy bánnának. Elutasítja az önző és szeszélyes dolgokat, mindig az egyenes utat választja. Igen ez vagyok én, Miku Dalma.





Jellemezd a szerelmi kapcsolatod, ha van olyan:
Szerelmi kapcsolatnak számít, ha egyszer megcsókoltuk egymást valakivel, akibe igazság szerint már nagyon régen bele vagyok úgva? A szüleink kicsit sem örültek a dolognak, meg is lett a következménye, de arról nem beszélünk, nem szeretjük felháborgatni az ilyen dolgokat. Régebben volt pár barátom, de újabban inkább a lányokra adom a voksom…





Jellemezd a családdal való viszonyod:
Édesanyám rettentően aranyos, kivéve, ha rájön az öt perc. Olyankor mindannyian menekülünk tőle és tényleg jobb, ha nem kerül senki a szeme elé. Szeretnék közelebbi kapcsolatba kerülni vele, de fogalmam sincs, hogy mennyire fog ez sikerülni.
Édesapám olyan, mint én. Mindig vidámnak mutatja magát és csacsog mindenkivel, velem is. Bármit el tudok neki mondani és nagyra értékelem Őt. A példaképemként tartom számon.
Van egy kisöcsém, aki igazából már nem is olyan kicsi. Mindössze egy évvel fiatalabb nálam és nem is igazán emlékszem mi volt azelőtt, hogy megszületett. Mindenki nagyon szereti Őt a családban, hihetetlen jó ember, ám a születése nagy törést okozott számunkra. Az én kis öcsikém, akivel talán a világon a legjobb a kapcsolatom autista.

---

Az userre vonatkozó kérdéseket nem vagy köteles kitölteni!



User neve: B.



User kora: 16 év



Mióta játszol? 3 éve



Multik: talán van, talán nincs



Karaktered keresett canon vagy saját? Keresett.



Mi vonzott a karakteredben, vagy honnan az ötlet? -

- Nácika, segítesz nekem összepakolni? – kérdezem az öcsémet a szobája ajtajának a küszöbén állva. Nem akarok bemenni, mert félek, hogy nem fog jól reagálni. Azt mondja a szobája a maga kis zuga, ahol kiélheti magát és én nem akarok vitába keveredni vele.
- Hová mész? – kérdésre kérdéssel válaszol. Mindig is nagyon kis tudálékos, Ő az, aki mindig mindent tudni akar. Ahogy végignézek Ignácon elég helyes fiú vált belőle, nem is értem miért szólítom a mai napig Nácikának, egyszerűen csak nem tud felnőni a szememben. Mindig is kicsi marad majd nekem. A testbeszéde az évek során semmit sem változott. Még mindig nem néz a szemembe, ha beszélek hozzá. Mikor kiderült, hogy autista azt hittem a család körében egy idő múlva majd feloldódik és velünk más lesz, de ez nem így lett. Még mindig átkozottul távolságtartó, ami tudom, hogy nem az Ő hibája, hanem a betegségéből fakad. Utálja, ha hozzáérünk, ha meg akarjuk ölelni, sőt a közelségünket sem bírja. Még sosem nézett bele a szemembe, pedig szemtől szembe szeretném látni a vonásaim, de nem tudom, hogy ez valaha meg fog- e történni.
- Osztálykirándulás lesz holnap – válaszolom neki mosolyogva. Most is mosolygok, pedig legszívesebben sírni támadna kedvem. Belülről már teljesen összetörtem, nem tudom, hogyan fogom átvészelni az elkövetkezendő éveket.
- Jó szórakozást, de most nem segítek, ha nem probléma – mondja nekem, immáron felém fordulva. Ott ül az íróasztala mögötti széken és hiába néz az irányomba a lábamat fürkészi.
- Rendben – mosolygok rá, de tudom, hogy nem azt figyeli. Hihetetlenül összetörök minden egyes beszélgetésünk alkalmával.