Jellemezd a karakteredet 5 jelzővel, vagy pár mondattal: szeleburdi, szétesett, makacs, becsületes, önbizalomhiányos, akaratos, hűséges, jó színésznő.





Jellemezd a szerelmi kapcsolatod, ha van olyan: plátói szerelem, ez a lejobb megfogalmazás, mert a szomszédunkban lakó lányka ragadta mrg a tekintetem, de már akkor, mikor odaköltöztem. Van valami igazán elragadó benne, amit nem tudok hova tenni, de ezt eszemben sincsen hangosan kimondani.
A másik nagy szerelmem a kiskutyám. Egy igazi magyar vizsla, akinek imádnivalóan édes pofija van, hatalmas barna szemei, és ez a nagy szerelem a részéről is viszonzott, mert minden reggel azzal ébreszt, hogy össze-vissza nyalogatja a fejemet. Bár terhes a kicsike, szóval megcsalt, amit még meg fogok bosszulni egyszer.





Jellemezd a családdal való viszonyod: ez poén, mert nincs olyanom. Jó ez persze nem igaz, mert vannak szüleim, meg egy kisöcsém is, szóval nem vagyok árva, vagy ilyenek, arról szó sincs, csak az én szememben nincs családom. Az öcsémmel elvagyok, vele nincs nagy gond azon kívül, hogy egészen erőszakos, akaratos, és szörnyen önző, de még csak 11 éves, ezt betudom anak, ahogy azt is, hogy hülye egy kicsit. Az apámmal nagyon sok bajom nincsen, csak az, hogy egy papucs, de úgy igazán. Ha anyám azt mondaná, hogy ugorjon le a hídról megtenné, szóval nagyon durva a helyzet ilyen téren. Anyámról ki is derült így, hogy szereti irányítani, és nem csak szavakkal bánt engem. Igen... csak engem vert meg minden nap, ha elutaztam mindig mosolyogva fogadott mikor visszatértem, majd közölte, hogy hiányoztam, nem volt kit megverjen. Furcsa, mi? Legtöbbször az apák szoktak ilyenek lenni, de nem... nálunk az anyám ilyen, mert ő is ilyen neveltetést kapott, ezért szerinte okés, ha ő is így tesz. Ez az oka annak, hogy nem tekintem a családomnak ezeket az embereket, inkább csak valakiknek akikkel együtt kell élnem, különben az öcsémnek lesz rossz.

---

Az userre vonatkozó kérdéseket nem vagy köteles kitölteni!



User neve: blondie



User kora: 18



Mióta játszol? Olyan 6 éve



Multik: kukacos néni tudja



saját



Mi vonzott a karakteredben, vagy honnan az ötlet?
Az első dolog a pb volt, mert imádom ezt a lányt. Hozzá nagyon könnyű volt az átlagos aranyos kislány kerettörténetet kitalálni. Az ötlet meg onnan jött, hogy utazás közben nagyon unatkoztam, és csak úgy kipattant.

Hogy ki vagyok én? Egy átlagos lány, egy átlagos családdal, és egy teljesen átlagos élettel. Akkor miért is vagyok ahhoz elég érdekes, hogy megismerkedjenek velem az emberek? Nem tudom, de bevallom, nem is foglalkoztatnak az emberek, de akkor gyere lépj be, lásd az életem az én szememmel. Mint egy film eleje igaz? Csak ez a film soha az életben nem fog happy end-el végződni, itt nem lesz, boldogan élnek, míg meg nem halnak, de nem ám. Ez a valóság édes, fogadd csak el, hogy így van, és nem lehet rajta változtatni. De akkor építsük fel, mintha egy kis filmet néznél, egy drámát. Egy komikus drámát inkább, mert az én életem egyszerre poén, és szánalmas szenvedés is. 1997 telén láttam meg a napvilágot. Anyám fiút akart, és ezt azóta is mindig az orrom alá dörgöli, de valahogy leszarom. Az apám... hát ő megmondta anyámnak hogy nem kellek neki, találjon mást magának, aki majd neveli helyette a büdös kölkét. Szóval Olaszországban maradt az apám, Rómában, anyám meg körbejárta egész Olaszt, hátha talál egy balekot, de senkinek sem volt rá vevő, egészen addig míg egy éves koromban szerelembe nem esett egy kedves kis turistába. Nem tartott sokáig, hogy a nagy levelezések közben rávegye anyámat, hogy odaköltözzön hozzá, és együtt éljenek. Mivel kislány voltam még akkor, nem mondták el, hogy nem az, az apám, akihez odaköltöztünk, mert én nem emlékeztem, hogy éltem valaha is apa nélkül. Szóval csak 11 éves koromban mondták el nekem, de akkor már volt egy öcsém a mostani apámtól. Valahogy sosem tudtam a nevén szólítani, vagy azt mondani neki, hogy mostoha apa, valahogy mindig apa volt simán és az is marad.
Ez volt a gyermekkorom nagy része, viszont ez nem minden. Miután anyám összejött vele, el kellett költöznünk, ahhoz a férfihoz, és egész messze kerültünk Olaszországtól, mert hirtelen Magyarországon találtam magamat, egy kertes házban, és annyira egyedül éreztem magam, még akkor is, mikor már lett egy kisöcsém, hogy sokat beszéltem magamban az udvaron, de akkor tűnt fel, hogy a szomszédban is egy velem egykorú lány lakik, ahogy cseperedtem úgy lett egyre kedvesebb, és jobb barátnőm, nagyon sokat beszélgettünk, játszottunk, meg babáztunk. Hogy mi lett ezzel a barátsággal? Sokkal szorosabb lett, egy iskolába járunk első óta, minden nap látom, mert az osztálytársam is, csak fájó dolog ez, mert azt hiszem szerelmes lettem... ő az egyetlen lány, aki mindenről tud, ami otthon történik, tudja mikor emel rám anya kezet, mikor menekül el otthonról az apám, és azt is tudja, hogy mikor van meg nekem, mert olyankor idegesebb vagyok. Egyszer történt köztünk egy kisebb csók, amit a szüleim nem néztek jó szemmel, vagyis inkább az anyám, de rá, már évek óta teszek magasról. Sokszor aludtam nála, mikor elegem lett, de annyi merszem még sosem volt, hogy reggel ne legyek otthon, mire anya kel. Gyáva vagyok, mert azt sem mondom el a legjobbarátnőmnek hogy fülig szerelmes vagyok belé, anyámnak sem állok ellen, és hagyom, hogy bántson. Pszichológusokhoz járok, meg hülye terapeutákhoz, mert ön és közveszélyes vagyok néha. Mondtam, hogy nincs happy end, és soha nem is lesz az. Ez az életem, amit nem tudok megváltoztatni, de már nem is akarom, csak sodródom az árral.