Tárgy - Re: Katherine && Benjamin

Érdekes, hogy annyira egy hullámhosszon voltunk, amikor megismerkedtünk, hogy még arra is képesek voltunk, hogy pikk-pakk összeházasodjunk, de a gyerekkorunkról és sok minden másról még nem is beszéltünk. Jó mondjuk az én múltamról nem sok mindent lehet elmesélni. Én maga voltam a stréberség mintapéldánya. Főleg akkor, ha a tudományról volt szó. Emiatt is volt olyan nagy dolog, a számomra, hogy megnyertem azt az ösztöndíjat, aminek a mostani munkámat és végső soron a férjemet is köszönhetem.
Azt viszont nehezen tudom elhinni, hogy ő egy átlagos srác lett volna. Ha már csak a külsejét megnézzük, már akkor rájövünk, hogy sok nő epekedhetett utána az évek során. De ami jó érzéssel tölt el ezzel kapcsolatban, hogy Ben az enyém. Nem úgy, mint valami kisajátított tárgy vagy tulajdon, hanem úgy mint egy szeretett férfi.
- De biztos akadtak olyanok is, akiknek sokat jelentettél már akkor is. – mosolyogtam rá miközben őt figyeltem, hogyan fog reagálni.
Elgondolkodtatott az amit az íjászról mondott. Gondosan megrágtam és arra jutottam, hogy igaza lehet. Viszont azt nem mondanám, hogy a törvény fölött állna. Igazából nagyon is vegyes érzelmeim vannak vele és az íjásszal is. Ami kissé aggasztó, hiszen akadnak olyanok, akiknek még egy pasi is sok, de nekem egyenesen kettővel vannak problémáim. Talán ez egy kicsit sok a jóból nem?
- Azt azért nem mondanám, hogy a törvény felett állna. Inkább nevezném önbíráskodónak. – motyogtam
Régen beszélgettünk már ilyen sokat, és azt se gondoltam volna, hogy az íjász lesz az a téma, ami kimozdít minket a némaságból.
- Nem is tudom. – fújtam ki a egy nagy levegővel a bennem felgyülemlő tanácstalanságot.
Azt hiszem azt a törékeny és hajszálvékony kis hidat ami a mai este folyamán újra felépült kettőnk között nem szeretném felégetni azzal, hogy türelmetlen vagyok. Ha ennyi időt kibírtam akkor a maradékot már simán kibírom. Viszont nem fogom feladni. kiállok kettőnkért és harcolni fogok ameddig csak az erőmből kitelik.
- Jaj képzeld. Amynek és Jacksonnak kisbabája lesz. Egész nap olyanok voltak, mint akik a fellegekben járnak. – mosolyogtam jókedvűen.
Örülök a barátaim boldogságának. Rájuk fér egy kis különleges dolog. Egy apróság ami mindnet megváltoztat az addigi életükben. Talán majd egyszer én is szeretnék egy kis csöppséget aki mindent megváltoztat és aki egyaránt boldoggá tesz majd engem és az általam mérhetetlenül szeretett embert is.

Tárgy - Re: Katherine && Benjamin

Az a helyzet, hogy világ életemben azzal kellett megküzdenem, hogy akiket túlságosan szerettem, azokat előbb vagy utóbb, de elveszítettem. Kezdem azt gondolni, hogy ez valami átok féleség, amit egy a múltban elkövetett hibámért róttak ki rám. De hiszek abban, hogy ha elég erősen próbálkozom, akkor tehetek ellene valamit. Például azt, hogy nem veszítem el az egyetlen olyan embert, akit mindazok ellenére, hogy most hol tart a házasságunk még mindig nagyon szeretek.
- A te diák éveid minden bizonnyal érdekesebbek voltak mint az enyémek. De végül is én mindig is különc voltam. –  mosolyodtam el lágyan, miközben megannyi emlék rohant át az elmémen.
Olyan emlékek, amik annak idején nagy hatással voltak rám és olyanoké amelyek, még most is nagyban befolyásolják az életemet. Ott van például az ösztöndíjam híre, vagy amikor először egymásba botlottunk. Ha ezek a dolgok nem lettek volna az életemben akkor minden bizonnyal most egészen más úton haladnék. Nem üldözném azokat akik az emberiségnek ártanak és nem boroznék vacsora közben a férjemmel.
- Nekem mondod? Mást se hallok egész nap, csak az íjász így, az íjász úgy. Jó, persze. Értem én, hogy miért ekkora a hűhó körülötte, de akkor is. Előbb vagy útóbb úgy is hibázni fog és akkor elkapják. –  mondtam elmélázva az egész íjász dolgon, miközben elkezdtem összeszedni a tányérokat.
Mialatt elmondta, hogy köszöni szépen, de nem kér a süteményekből már sikerült majdnem mindent összeszednem az asztalról és elindultam volna a mosogatógép felé meghallottam ahogy rezegni kezd a telefonja. Akaratlanul is befurakodott a lelkembe egy kis kíváncsiság, hogy vajon ki keresheti őt ilyenkor, de nem kíváncsiskodhatok, végtére is nem vagyok az a féltékenykedős típus, főleg azért nem mert megbízom benne. Még mindig hiszek a kettőnk szerelmében, bármennyire is kilátástalan a helyzetünk, jelenleg.
Egy lágy mosoly jelenik meg az ajkaimon, amikor megkérdezi egy kicsivel később, hogy segítsen e elpakolni. Végtére is nem egy házi tündér. Ő annál sokkal pasisabb pasi efelől senkinek nem lehet kétsége. De azért jól esik, hogy egyáltalán megkérdezte.
- Tudod, már elég ideje ismerlek ahhoz, hogy a feleséged legyek, de még mindig nehezen tudlak elképzelni a konyhában segédkezés közben, mondjuk egy konyharuhával a kezedben. –  mosolyogtam rá még mindig olyan lágyan és kedvesen, kicsit talán szerelmesen is.
- Mindazonáltal, elkélne nekem egy kis társaság. Már ha van kedved beszélgetni velem. –  kapva kaptam az utolsó lehetőség után, hogy ma beszéljek vele és megpróbáljak értekezni vele a hogyanokról és a miértekről.

Tárgy - Re: Katherine && Benjamin

Kíváncsi volnék? Talán igen. De miért is ne lehetnék az, hiszen a Ben az a férfi akit szeretek, akit a férjemnek nevezhetek és akiért bármire képes lennék még most is. Tény és való, hogy rengeteg minden megváltozott amióta megismerkedtünk, összeházasodtunk és amióta ráállítottak arra a nyomozásra. Nem ismerem azt a férfit akit sokan csak önbíráskodónak neveznek, de egy valamit mégis neki köszönhetek. Sikeresen ráébresztett, hogy nem csak a munkám körül forog a világ. Annak idején amikor egyedül voltam, minden sokkal könnyebb volt, de most másnak tűnik minden. Sokkal nehezebb és életszerűbb. Nem az a ragyogó rózsaszín ködfelhő, mint ami annak idején volt. Minden változik és átalakul, viszont az, hogy mikor és hogyan, az csak rajtunk múlik.
Bárki nyugodtan őrültnek nevezhetne, hogy hozzá mentem egy olyan valakihez, akit szinte nem is ismertem, vagy legalább is nem kellett volna, hogy ismerjem. De én mégis úgy éreztem, hogy tudom ki Ő. Ki az aki rám néz, ki az aki megérint, ki az aki megcsókol és ki az aki boldoggá tesz csupán azzal, hogy a közelemben van. Benjamint és engem mindig is egy megmagyarázhatatlan, megfoghatatlan kötelék kötött össze, ami talán még akkor is ott lesz, ha mi már nem leszünk együtt. Ki tudja… Azt viszont tudom, hogy ha addig élek is, de rendbe szeretném hozni ezt… Ezt az egészet… Minket és az egész házasságunkat. Mert amiben most élünk azt kötve hiszem, hogy házasságnak lehetne nevezni. Sokkal inkább hasonlít egy fájdalmas, felőrlődésre.
- Pedig azt hinné az ember, hogy egy iskolában mindig történik valami érdekes. – motyogtam elkalandozva még mindig az előbbi gondolatmenetemnél, miközben kezembe vettem a boros poharat és kortyoltam egyet az ízletes italból.
Végig gondolva kérdését, igazából egy teljesen átlagos napon vagyok túl. Egyáltalán nem volt semmi szokatlan. Persze az íjászt, de benne mindig van valami szokatlan és megmagyarázhatatlan, pontosan úgy ahogy a férjemben is. De ettől függetlenül nem gondolnám, hogy bárki az ismerőseim közül lenne az íjász, azt pedig, hogy az a férfi lenne az íjász aki a mindent jelenti számomra nem igazán tudnám elképzelni. Még ha sok is bennük a közös, túlságosan is sok.
- Igazából elég unalmas. Nem igazán haladunk az egyik üggyel semerre. Meg akkor még mindenki ezzel az íjásszal van elfoglalva. Bár őszintén nem tudom, miért kell ennyire felfújni a dolgot. Sokkal nagyobb baj lenne, ha ártatlanokat gyilkolászna, de így… na mindegy… - motyogtam elmélyülve egy újabb gondolatmenetben, miközben letettem a poharam és óvatosan eltolva magam az asztaltól, kényszerítettem a kissé fáradt végtagjaimat a felállásra.
- Hazafelé megálltam annál a kis cukrászdánál, ahonnan a sütiket vettük az esküvőre, és hoztam egyet-egyet a kedvenceinkből. Szóval, ha befejezted és gondolod, akkor hozok be neked belőle. – mosolyodtam el gyengéden, miközben elkezdtem a saját evőeszközeimet összeszedegetni.

Tárgy - Re: Katherine && Benjamin

Annak idején, amikor hazaköltöztem Amerikából akkor nem gondoltam, hogy az életem gyökeresen meg fog változni. Akkoriban még csak egy túlbuzgó helyszínelő voltam, aki próbált rájönni arra mit is szeretne az élettől, és akkor berobbant az életembe Benjamin. Előtte még soha nem éreztem ilyet. Persze voltak barátaim Amerikában is, de Ő valahogy más volt. Mellette boldog voltam és szabad, egyszerűen csak önmagam. Egyszerűen már akkor tudtam, éreztem, hogy Ben számomra az igazi, az egyetlen. Így egy percig sem haboztam amikor megkérdezte, hogy leszek e a felesége. Azóta azonban valami megváltozott. Pontosan nem tudom, hogy mi, de azt igen, hogy ha nem teszünk valamit, akkor hamarosan menthetetlenül széthullik a közös életünk, a közös családunk.
Abban sem vagyok biztos, hogy a sok titkolózás, ami kettőnk között van, az jót tenne a házasságunknak, de a titkok, hozzá tartoznak a munkámhoz. Viszont Tudom, hogy Ő sem mond, vagyis inkább mondott igazat nekem. Hiszen manapság már szinte nem is beszélünk egymással. Olyanok lettünk, mint két vadidegen, akiket összezártak egy házba. Annyira nem volt már tartható ez az állapot, hogy már külön is alszunk, ami ha őt nem is, de engem igazán megvisel. Még mindig szeretem őt és tudom, hogy ezt így hosszú távon nem lehet folytatni, de mit tehetnénk?
Éppen a vacsora utolsó simításain ügyködtem, amikor megérkezett, így kivételesen alkalmunk nyílik közösen vacsorázni. Ilyenre is ritkán nyílik alkalom. Vagy Ő nincs itthon, amikor és hazaérek, vagy én jövök, haza olyan időben, amikor már esélyünk sincs arra, hogy ezt megoldjuk. De most összejött és így alkalmam nyílik arra, amire már hetek óta készülök. Beszélni fogok vele, mivel ez így nem mehet így hosszabb távon.
Legnagyobb meglepetésemre azonban Ben gyorsabb volt, mint én, és egy kedves megjegyzéssel szabad utat nyitott annak a beszélgetésnek, ami szerintem már régóta aktuális lenne.
- Köszönöm. Örülök neki, ha ízlett. – feleltem válasz gyanánt egy óvatos, de mégis kedves mosollyal az arcomon.
Teljesen biztos vagyok abban, hogy Benjamin és én soha nem lennénk képesek arra, hogy keressünk, magunknak valaki mást ameddig együtt vagyunk, de akaratom ellenére a viselkedése arra enged következtetni, hogy tart valamitől. Arról azonban, hogy mitől, egyszerűen fogalmam sincs. Egész egyszerűen nem tudok rájönni, pedig elég sok időt töltöttem már ezzel a rejtéllyel. Legalább annyit, mint azzal, hogy ki lehet a rejtélyes „igazságosztó”, vagy ahogy a többiek hívják, az „íjász”.
- Na és milyen napod volt? – próbálkoztam meg egy teljesen semleges kérdéssel, felvenni a beszélgetés fonalát.

Tárgy - Re: Katherine && Benjamin