Tárgy - Re: carmina && jeremy - dinner party

Mély levegővétel be, aztán kifúj. Ezt a cselekvéssorozatot muszáj megismételnem párszor, még mielőtt valamiféle pánikroham elkap és lőttek a mai estének. Nem is kellene izgulnom, hiszen egy olyan régi "baráttal" találkozom, akivel mindig is könnyedén el tudtam beszélgetni. És ez most sem lesz másképp, csupán ezt kell a fejemben tartanom, s máris megnyugszom. Ha biztos lennék abban, hogy ez egy randi, akkor még ennél is jobban ki lennék készülve. Azokat ugyanis nem szeretem, csak felesleges feszültséggel járnak, mindkét fél meg akar felelni a másiknak. Olyankor az az érzésem, mintha egy vacsora alkalmával nem is magukról beszélnének, hanem inkább egy olyan emberről, akivé válni akarnak, vagy akinek hiszik magukat. Az ilyen szemfényvesztés nekem pedig nem jön be. Valószínűleg ezért nem járok sokat randizni...
Mielőtt azonban beléptem volna az ajtón, muszáj voltam megszakítani a gondolatmenetemet. Így sem tudom, hogyan kell viselkednem, mennyire legyek formális, nem kell, hogy mellette még az agyam is ezerrel kattogjon valami máson. Ugyan nem volt nálam óra, de biztos voltam benne, hogy elkéstem. Mostanság mindenhova rohanok, úgy érzem semmire sincsen elegendő időm, ezért meg sem lepődtem volna azon, hogyha valóban megvárattam volna. Bár azt mondja nem késtem, ami számomra kicsit lehetetlennek tűnik, de akkor meg is pillantok egy faliórát az étteremben és belátom, hogy tényleg sikerült időben érkeznem. Mondjuk nem is sétálva tettem meg ezt az utat, hanem már-már rohanva, de legalább nem kell szabadkoznom a fél órás késésem miatt. Azt hiszem nem tudtam volna feldolgozni, hogyha a rossz időbeosztásomnak köszönhetően annyit vár rá, hogy végül feladja, s mire én ideérek már csak a hűlt helyét találom. Így igen, inkább végigrohantam ezt a pár utcát, de nem kockáztattam meg, hogy lecsússzak erről az estéről. Főleg nem egy ilyen szép helyen.
- Nagyon tetszik ez a hely. Annyiszor elsétáltam már előtte, de még sosem jöttem be... - Gyorsan körbepillantok és boldogan könyvelem el magamban, hogy mennyire tökéletes a helyszín. Semmi giccs, semmi túlzás, de szerencsére az ellentéte sem látszik. Igazán igényes hely, ahová valószínűleg életem hátralévő részében többször is el fogok jönni.
Mosolyogva figyelem, ahogy megmutatja, egy heg sincsen az arcán. Szám azonban gyorsan összeszűkül és ijedt szemekkel kapom el a pillantását. - Az ott micsoda? - Kérdezem, megvárom a reakcióját, aztán nem húzva tovább az időt, pár másodperccel később elnevetem magam. - Nyugi, semmi sincs ott, csak vicceltem. - A nevetés kicsit feloldja az idegeimet, hiszen még mindig úgy érzem, mintha diónyi méretűre zsugorodott volna a gyomrom, de legalább fájni már nem fáj. Talán erről kellene írnom a vizsgadolgozatomat. Milyen fizikai hatással van az emberekre egy randi? Vagy nem randi, ki tudja mi ez, amin most vagyunk. De mielőtt újra ezen kezdenék rágódni, leszögezem, hogy ez csak egy vacsora egy felettébb jóképű sráccal és pont. Így nem izgulok majd annyira. Talán...
- Á, szóval Írország a ludas az eltűnésedért, értem. Így már minden világos. - Mosolygok rá, de aztán rájövök, hogy nem most kellene átcsapnom a nagyon vidám üzemmódba, főleg nem akkor, mikor a szülei is szóba kerültek. Tisztán emlékszem, mi történt velük és az milyen kihatással volt Jeremy-re. Heti rendszerességgel járt be vagy épp hozták be a kórházba, mert úgy összeverette magát, hogy varrni kellett a sebeit. Az első incidens alkalmával pont rám sózta az akkor ügyeletben lévő főorvos, onnantól kezdve viszont csak én láttam el.
Szülőket elveszíteni elég nehéz, főleg ha valaki nagyon jó kapcsolatot ápolt velük. Nekem sem volt könnyű elbúcsúznom apától, s mióta ő elment, nem is jártam a szőlőbirtok felé. Anya még él, valósággal újraéli az aranykorát, de ő vele meg alig beszélünk, szóval lassan kikerülünk egymás életéből. - De komolyra fordítva a szót, gratulálok a társigazgatósághoz. Tetszik a munka? - Milyen szerencsés, hogy egy másik helyre költözhetett. Én ugyan szeretem a hazámat, mégis mindig is vonzott az, hogy más országokat, kultúrákat ismerhessek meg. Ennek ellenére Franciaországon és Anglián kívül még sehol sem voltam. De talán majd egyszer nyakamba veszem a világot.
- Én mindig is profi voltam. Már óvodáskoromban is a babáimat műtöttem. - Ideges vagyok, ezért sokat jár a szám és szinte vicc nélkül nem is bírok válaszolni egy kérdésre sem. De meg kellene emberelni magamat, hiszen azt se lehet tudni, hogy meddig marad itt, ezt Ő is mondta. Lehetséges, hogy jövő héten már repül is vissza Írországba, ergo nem szabad beleélnem magam semmibe sem. - Egyébként már csak ez a fél év és ha tavasszal sikerül a záróvizsga, hivatalosan is orvos leszek. - Büszkén mondom el neki, hiszen ez a legnagyobb dolog, amit valaha elértem az életben. Ugyan még vannak teljesítendő pontok a bakancslistámon, de ez mindig is a Top 3 része volt. Az már más kérdés, hogy anya valószínűleg nem fog eljönni a diplomaosztómra. De annyi baj legyen, majd a munkatársaimmal megünneplem.
- Köszönöm. - Felelem mosolyogva, majd lesütöm a tekintetemet. Valahogy soha nem tudtam jól fogadni a bókokat, talán ha több önbizalmam lenne, akkor máshogy viselkednék, de addig marad ez a felállás. Na meg az elpirulás.
-Mik a terveid, míg az országban tartózkodsz? - Óvatosan puhatolózom, mert valamiért nagyon is szeretném tudni, hogy meddig marad. Igaz, hogy azt mondta, még ő sem tudja, de talán ez változhat. Ha sok terve van, akkor pár hétre számíthatok, de ha csak egy-két elintéznivalója van, akkor napokban gondolkodhatok. De miért is agyalok ezen? Éppen csak összefutottunk reggel az utcán, most oké, hogy együtt vacsorázunk, de ez nem jelenti azt, hogy máskor is találkozni fogunk. Ez a gondolatmenetem szuperül elrontotta a kedvem, így mielőtt megszólalnék, inkább beleiszom a nemrég kitöltött boromba. - Írország jobban tetszik, mint Franciaország? - Kicsúszott egy újabb kérdés, ami igazából csak nem jelzett, méghozzá azt, hogy megint túlságosan előre gondolkodom. Ezzel pedig le kell állnom. Még az a szerencse, hogy nem érti, miért kérdezek ilyesmiket.

Tárgy - Re: carmina && jeremy - dinner party

My beautiful dinner partner

Aggódom? Nem. Félek? Igen, nagyon, be vagyok  szarva, mert ahogy ismerem magamat, biztos, hogy képes leszek ezt is elcseszni. Csodálatos parrnerem lesz a vacsorára, én meg kiestem a ritmusból, elfelejtettem hogy kell bókolni, mennyire kell kiöltözni, illedelmesnek lenni, mikor mit kell lépni... oké értelem szerűen nem fogom lekapni az első adandó alkalommal, sőt megeshet, hogy az este végén sem, mert nem tudom, hogy ez neki most mit jelent. Komolyan elbizonytalanodtam még abban is, hogy melyik a jobb lábam és a bal, mert a cipőimet is össze-vissza pakolgatom a lábam előtt, mint abban a játékban, amiben mindig csalnak, csak itt három dolog helyett két cipő van. Nagyon hülye hasonlat, tudom, de most nem jut eszembe normálisabb. Ha egész este ekkora marhaságokat fogok neki mondani biztosan elmenekül és még egy soha viszont nem látásrát sem fogok kapni, annyira menekülni fog. Nem tudom miért zavar ennyire az a gondolat, hogy elakar menekülni előlem, mert eddig nem érdekelt, hogy ki mit gondol. De ez nála egészen más, nála igenis érdekel, és nem akarom egy baromnak beállítani magam, de biztos meg van a maga véleménye már rólam.
Nem egyszer varrt össze, az első volt a legsúlyosabb, aztán mindig egyre kisebb bajaim voltak, mígnem elköltöztem. Akartam neki írni, jelezni, hogy minden oké velem, meg hiányoznak a beszélgetéseink,de nem tudtam a számát, a kórházban mrg nem adták meg, hiszen ez személyes információ. Fuh, hogy szidtam őket a telefonba, de aztán arra kértem, hogy adják át az üzenetet valamilyen úton, módon, de volt egy olyan érzésem, hogy azok után, ahogy beszéltem ez egy felejtős dolog. Mondjuk én rontottam el, hiszen nem volram valami tisztelettudó, de, hát ez van, ha az ember fia nem kaphat meg egyetlen cseszett számot.
Mindegy, nem ez a fontos, hanem az, hogy megérkezem időben, és azonnal le is ültetnek szerencsére. Az italra igaz, hogy várni kell még, de ez engem nem zavar, csak figyelek magam elé, hallgatva a pincér magyarázását, de én már tudom, hogy mit akarok, meg, hogy akarom, szóval amint úgy dönt, hogy végre elhallgat el is mondom neki, hogy mit szeretnék. Kapok egy elismerő bólintást, csak nem tudon miért, hiszen az ilyeneket mindenki tudja, aki idejár. Mondjuk nem ez a fontos, hiszen amint kimegy a képből meglátom a hölgyet, akivel ezt a csodálatos estét fogom tölteni. Szerintem észrevehető, ahogy nehezen pakolom a helyére államat, hogy felállva puszit nyomhassak tökéletes arcára. Először el sem jut agyamig a kérdése, meg az sem, hogy már ül, pedig segítettem volna neki, mármint kihúztam volna a széket. Már ott vagyunk, hogy ő ül, én pedig gyorsan követem a példáját. - Szia, nem dehogy, én csak nem rég érkeztem. - igen, én szoktam késni, igyekszem általában időben beesni,.de a pár perces késések nálam alap dolgok. Pont emiatt nem vártam rá sokat, és ezért is volt necces az, hogy meglegyen az asztal, de már ismernek itt, tudják, hogy nem vagyok egy pontos fajta, de utoljára évekkel ezelőtt voltam itt, még a szüleimmel, azóta eszembe nem jutott ide hozni valakit. De Carmina más, őt meg csak ide hoznám és máshova nem.
- Igyekeztem, hogy ne legyen, az elrontotta volna az összképet. - mosolygok és államat megfogva forgatom meg a fejemet, hogy minden oldalról, és szögből láthassa a pofázmányomat, és azt, hogy nincs ott semmi. Régebbi nyom van, de az nem az arcomon, azt mindig védtem. Túl jó pofám van ahhoz, hogy azt is elverje valaki és elrontsa. Na jó, nem ez volt az indok, csak az, hogy a fejemen jobban fáj  ha varrnak.
- Hát, apám vállalkozásában társigazgató lettem, és így most Írországban lévő lakás, és az itteni között ingázom. Bár most egy ideig itt leszek, még nem rudom meddig. - tudja, hogy miblett a szüleimmel, hiszen, amikor annyiszor összevarrt beszélgettünk, és persze az is szóba jött, hogy miért hagyom, hogy megverjenek. Visszaüthettem volna, mindig is lett volna rá esélyem, de sosem tettem. Mások a karukat vagdosták, én nem, én hagytam, hogy agyon verjenek. Nem tudom jobb volt, vagy sem, de nem érdekes, már felhagytam ezzel. - Neked, hogy megy az egyetem? Mennyire vagy már profi? - kérdezem őszinte mosollyal, mert nagyon érdekel, hogy mi van vele, nem azért mert nekem tudnom kell róla, csak szeretném jobban megismerni, hogyha több lehetne, mint egy nő aki helyre rakott. Egy barát, vagy még annál is több, mert egyszerűen eszméletlen, hogy mennyire szép. Már a kórházban is megjegyeztem neki, de betudta a fájdalom csillapító hatásának pedig egy rendes gondolat volt.
- Nagyon csinos vagy. - mosolygok rá, mert csak most esik le, hogy még nem dícsértem meg, pedig lélegzetelállítóan fest. A ruha tökéletesen illik hozzá, a haja csodás, mint mindig, és a sminkje is szemeire vonzza a tekintetemet. Hogy lehet valaki ennyire szép?

Tárgy - Re: carmina && jeremy - dinner party

Hosszú idő óta nem kerültem ilyen helyzetbe, s talán ez miatt egy kicsikét ingerültebb voltam a kelleténél. Az egyetemen is észrevette a társam, akivel közösen kellett megoldanunk egy feladatot, hogy nem vagyok teljesen önmagam. Nem tudtam annyira koncentrálni, ráadásul a megoldások is csak kisebb fáziskésésekkel jutottak eszembe. Még a professzor is megjegyezte, hogy a következő órára nagyobb fokú felkészültséget vár tőlem. De ha jobban belegondolok, ennek az egésznek talán semmi köze az esti programomhoz, sőt. Biztos, hogy nem miatta történt az, hogy mindenhol leblokkoltam. Sokkal esélyesebbnek tartottam a tényt, hogy előtte több, mint egy huszonnégy órás műszakot húztam le a kórházban. Ott igazi, hús-vér embereknek segíthettem, itt pedig őszintén nem hatott meg a tény, hogy csak kártyákról kellett felolvasni a panaszokat. Miután mindenkitől kaptam egy-egy rosszalló pillantást, az ebédszünetemet arra használtam, hogy felkutassam a lakásomat a legszebb ruhám után. Már nem is tudom, mikor voltam utoljára szórakozni... vagy csupán szimplán vacsorázni valahol. Az élet nem annyira izgalmas, hogyha teljesen egyedül van az ember. Tudom, ott vannak a pácienseim, de őszintén, nekik csak akkor örülök, ha már az ajtóból integetnek visszafele és az a legjobb, ha nem látom őket viszont. De anya továbbra is Angliában él, barátaim pedig csak a munkatársaim közül kerülnek ki. Valószínűleg ezért sem gondolkoztam túl sokat az esti vacsorameghíváson. Emlékszem, milyen volt összefoltozni Őt, majd egy héttel később megint, aztán pár nappal később újra. Nem tudott távol maradni a bajtól, de szerencsére sose történt vele komolyabb, amit ne tudtam volna orvosolni. Talán Ő volt az egyetlen betegem, akivel tényleg el tudtam beszélgetni és furcsa mód, jól is éreztem magam a közelében. Aztán egyszer csak eltűnt. Egy részem örült neki, mert tudtam, hogy nem keveredik több bajba, de a másik részem kicsit szomorú volt. Most pedig újra feltűnt a semmiből, éppen csak megszólított az utcán én meg rögtön belementem egy randiba. Vagy nem randiba. Nem tudom, milyen címkét ragasszak erre az estére. Mert végül is, mi van akkor, ha egyszer csak megint eltűnik? Oké, talán nem kellene ennyire tovább gondolnom a dolgokat...
Az este hatkor végződő órámról úgy rohantam haza, mintha valaki élete függne tőle. Még sohasem készültem ennyit egy vacsorára, most azonban minden részletre adtam. A ruhát és cipőt már ebédszünetben előkészítettem, így mostanra már csak a hajamra és sminkemre kellett időt szánnom, ami így is több volt, mint amennyit én előre gondoltam.
A lakásból viszont eléggé feszengve léptem ki. Többször megálltam a tükör előtt, ellenőriztem, hogy minden rendben van-e, tényleg jó-e így a hajam, nem túlzás-e a smink és a többi... Annyira túlizgultam ezt az estét, hogy a szívem a torkomban kezdett dobogni és eléggé közel éreztem magam az ájuláshoz is. De végül csak átléptem a küszöböt, bezártam az ajtót magam után és elindultam a megbeszélt helyre.
Igazából fogalmam sincs, hogyan illik viselkedni egy ilyen estén, mivel még sose volt részem hasonlóban. De elszúrni csak nem fogok semmit sem. Ugye?
Az étterembe beérve éppen mondanám az instruktornak, hogy kihez jöttem, amikor balra pillantok és meglátom Őt az egyik asztalnál ülve. Segítség innentől kezdve már nem is kell, lábaim automatikusan visznek felé. Kikerülöm az utamba kerülő embereket, majd végre odaérek az asztalunkhoz.
- Szia. - Köszönök neki mosolyogva, s hogyha feláll, akkor egy puszit is nyomok az arcára, majd leülök. Táskámat a szék karjára helyezem, majd minden figyelmemmel felé fordulok. - Ugye nem késtem sokat? - Szinte biztos voltam abban, hogy megvárattam, hiszen mindig ez van... Mindig mindenhonnan elkésem, a munka és az egyetem veszélyes kombinációja miatt. Hirtelen nem is tudom mit kérdezzek, eléggé ideges vagyok, mert egyrészt nem tudom milyen célt is szolgál ez az este, másrészt, hogy hogyan viselkedjek. Talán ez utóbbi még jobban frusztrál.
- Örömmel látom, hogy nincs rajtad egy vérző seb sem. - Jegyzem meg mosolyogva, miután valósággal belefeledkeztem tökéletes arca feltérképezésébe, amit remélem nem vett észre. Csak most látom igazán, mennyire jóképű, bár azt anno már a kórházban is megállapítottam, hogy neki van a világon az egyik legaranyosabb mosolya.
- Na és, mi szél hozott erre? - Kíváncsiskodom, hiszen jó ideje nem láttam már. Nem tudom, hogy ez azért van, mert tényleg elkerülte a bajt, vagy mert mondjuk elköltözött valamerre. Bevallom, abban bíztam, hogy azt mondja most költözött vissza, mert itt szeretne letelepedni. Hogy miért? Könnyebben át tudnám adni magam az estének, hogyha ezt mondaná, s nem képzelnék be magamnak semmi olyat, amivel később csak ártanék magamnak. A pincér megjelenik egy boros üveggel, majd tölt is mindkettőnknek, de én egy pillanatra se veszem le a tekintetemet Jeremy-ről. Aztán rájövök, bárhogy is végződjék az este, bármerre is sodorjon minket az élet a későbbiekben, így is, úgy is fájni fog. Hiszen már most is többet látok ebbe, mint amennyit kellene...

Tárgy - carmina && jeremy - dinner party

My beautiful dinner partner

Esküszöm, hogy fogalmam sincs, hogy mikor izgultam ennyire valami miatt, hogy mikor akartam valamit ilyen nagyon, és mi miatt készültem ennyit. Fogalmam sincs igazából, mert szerintem ez akkor volt utoljára, amikor Jazmi-vel indult a kapcsolatom. Egészen ironikus, hogy itt vagyok a városban, ahonnan annyira menekültem, és most elvileg tovább maradok, és nem a lányom anyjával megyek vacsorázni, hanem egy másik nővel, aki összefoltozott, mikor kiütettem magam. Bevallom,  kicsit rossz, hogy ennyire gyorsan sikerült a beszélgetés, hiszen épphogy csak megláttam, mintha rohant volna, és csak gyorsan tudtam megkérdezni, de a számát megkaptam. El sem hiszem, hogy komolyan elviszem vacsorázni, azt meg még inkább nem tudom, hogy randevúnak nevezzem-e ezt, vagy sem, de az is lehet, hogy csak én agyalom túl. Kezdem azt hinni, hogy ő nem is gondolkozik ezen, csak összeszedi magát, kicsinosítja, az amúgy is tökéletes pofiját, aztán már megy is. Lehet tévhit lenne, hogy a nők aggódnak, hatszor öltöznek árt, és elméleteket gyártanak, hogy mi vajon mit gondolunk majd róluk? Kezdem azt hinni, hogy ezt a férfi társadalom nagy része találta ki, mert ők vannak így ezzel, és nem a hölgyek, akik mindegy miben vannak, mindenhogy tökéletesen néznek ki.
Azt hiszem lehet valami abban, hogy mi többet izgulunk, én legalábbis biztos, mert a hatodik ingemet cserélem le, egyik színt a másik után, mert nem találom a megfelelőt, ami jó lenne, vagy illene az estéhez, bér fogalmam sincs milyen lesz ez az este. Nem akarom elcseszni, sok marhaságot össze beszélni, elrontani az estét mondjuk a munkával, vagy ilyenek, meg azt sem akarom, hogy elijesszem a sok okoskodó marhaságommal, amit amúgy nagyon össze tudok hordani. Ezért sem kerestem nagyon kapcsolatot, ha jött valaki jött, de randi mostanában nem igen volt, meg más sem, csak a haverom volt, senki más sem, de bevallom nem is akartam senkit sem. De most, hogy megpillantottam Carmyt az utcán, elfogott az érzés, hogy megakarom ismerni, és a vacsora jó ürügynek tűnik.
A telefonszámára leírtam neki az étterem nevét, és az időpontot is, ami nyolc lett, de persze megkérdeztem, hogy jó, vagy sem, mert ha nem jó neki, akkor persze mehetünk előbb, vagy később is, csak az a fontos, hogy mindketten ott legyünk. Az inget is sikerült megtalálnom, meg rá egy felsőt, és mivel este azért hűvös van, egy szövetkabát izét, is magamra erőltetek, csak aztán kezdek neki az útnak. Nem akarok a kocsival szenvedni, szóval csak a lábam segítségével megyek, hogy aztán ha hazakísérem ne teljen olyan gyorsan az idő.
Életemben először egészen pontosan érkezem, sőt még előbb is, és csak a nevem kell kimondanom, máris elvezetnek az asztalhoz, ami kicsit távolabb esik a tömegtől, és minden zajtól, vagy épp füsttől, ha valaki úgy érezné, hogy rá akar gyújtani. Ezért is kezdek foglalkozni azzal, hogy vajon minden teljesen rendben van-e, hogy nem nézek ki rosszul, vagy tökéletes-e a hely, így első valamire, ami még mindig nem tudunk megnevezni, de majd csak alakul. És a vicc, hogy azonnal kezdésnek valami ütőset kérek, meg egy üveg Pinot Noir-t, hogy bor is legyen majd a vacsorához, és pont mikor a pincér úgy dönt, hogy nem áll végre tekintetem útjába meglátom Carminat. Tekintetem elindul lábaitól, fel egészen az arcáig, leesett állal bámulva rá, mert nem is hittem volna, hogy tényleg ennyire szép, szebb, mint amilyennek elképzeltem valaha is, és emiatt is bámulom egy kicsit.

Tárgy - Re: carmina && jeremy - dinner party