- Még szép, hogy nem volt rossz!- mosolygok. Hogy is lehetne rossz, ha hosszas gondolkodás után választottam ki. Erre jött egy ügyetlen divatfirkász és egy röpke másodperc alatt közröhej tárgyává tett.
Hitetlenkedés színlelek, mint aki el sem tudja képzelni, mekkora hírveréssel jár, ha az ember az uralkodóházhoz tartozik.
- Nem mondod? El sem hiszem.
A jó öreg bierpong. Hányszor játszottunk a kollégiumban elzárkózva a média elől. Minden lépésünket ádáz szemekkel figyelték. Ott voltak a campus területén, az étteremben, a könyvtárban. Sőt, néha még az előadásokon is. A kollégium előtt rendszeresen állt egy-két firkász és a hozzájuk tartozó paparazzi. Nem csoda, hiszen az egyetemre egytől egyig rangos család ifjú sarjai jártak. Csoporttársaim, szobatársam is mind az arisztokrácia tagjai voltak. Így ha nyugalmat akartunk, nem mehettünk ki a kollégiumból. Hiszen egyből ránk tapadt volna pár újságíró. Ilyenkor elkértük a portástól az alagsor kulcsát, ahol egy kiselejtezett asztalon bierpongoztunk. Nagy jampik voltunk, hatalmas lázadók. Befejeztük az egyetemet, eltemettük magunkba az emlékeket. Sokakkal nem tartom a kapcsolatot sajnos.
- Ez most egy burkolt célzás akar lenni?- csóválom a fejemet.
Én is aludni szeretnék, mint Franco. Ha tehetném, itt hagynám Marinát. De a felelősség, az gonosz dolog. Felelős vagyok egy országért, a családért. Most pedig felelős Marináért. Hisz nem engedhetem el egyedül ki tudja, hova. Ugyan, kit akarok becsapni? Egyszerűen szeretnék végre kimozdulni. Szeretnék találkozni a régi Marcoval, azzal a jópofa arccal, aki mindenben benne volt. Aki megvesztegette a kollégiumi portást, aki pucéran futott körbe a campuson egy elvesztett fogadás miatt - szerencsére, akkor egy fotós sem garázdálkodott a környéken, így a seggem nem landolt másnap a címlapokon. Az lett volna a hatalmas szégyen!
- Na jó, ne áltassuk egymást- legyintek.- Mindketten tudjuk, már rég távol lennék, ha nem akarnék veled menni. Ezért a hazajövetel is meg van oldva.
Egy egyszerű házibuli tökéletes lenne. Semmi elvárás, semmi kötelezettség. Egy egyszerű este, egyszerű emberekkel. Semmi etikett, semmi csillogás. Talán Chloë-nak is szólnom kellene... Végül elvetem az ötletet. Nem ez most egy családi este, Marinaé és az enyém. Chloë-val máskor kell beszélnem, máshol és sokkal fontosabb témáról. Nem vonhatom bele őt is,
- Vegyünk úgy, hogy az utolsót meg sem hallottam- mormogom, majd egy széles mosollyal az arcomon nyújtom a karomat.- Hölgyem, megtisztelne, ha ma estére páromul szegődne. Irány a mulatság! Tudtad, hogy a bierpongban verhetetlen vagyok?

Látom a megkönnyebbülést a szemében, ahogy meglát engem. Ha apámmal vagy anyámmal találkozna, ők nem lennének ennyire közömbösek a láthatóan tervezett kiruccanásáról. A pukedlire elnézően mosolygok. Ha nem ő csinálná, még azt hinném, hogy komolyan gondolná.
- Ez esetben, rögtön nekem is be kell egy ilyen hálóruhát szereznem. Nehogy a People magazin divatjamúlt, tudatlan hercegnek tituláljon, az szörnyűség lenne. Múltkor is megszóltak az egyik nyakkendőm miatt- váltok suttogásra én is, mintha egy közös titok tudói lennénk.
Karba font kézzel hallgatom.
- Hogy honnan jöttem? Ezt most úgy mondod, mintha bármi szégyellnivaló lenne a származásomban. Csak nem irigykedsz?- vonom fel kissé a szemöldökömet.
Természetesen tudom, hogy nem gondolja komolyan. Én sem sértődötten válaszolok, vele mindig könnyű finoman zrikálni egymást a másik megsértődése nélkül. Nem fogja magára venni.
- Bár ezt inkább én szoktam mondani, de apám is sokszor emlegeti- nem bírom megállni közbevágás nélkül.
Az, hogy én vagyok az elsőszülött gyermek a családban sok mindenben megnehezíti az életemet. Elvárások tömegének kell megfelelnem. Spanyolországnak becsületes, felelősségteljes királyra lesz szüksége apám után. Nem egy léha, botrányoktól hangos uralkodóra. Mindig pontos és becsületes, kellőképpen közvetlen és szerethető. De legfőképpen távol mindennemű botránytól. Kiskoromtól kezdve apám vaskézben tartotta a neveltetésemet, ezt Marina nem értheti meg. Az ő folyamatos kicsapongó életével nem tudná ezt összeegyeztetni, azonban nem is kell megértenie, meg is őrülne a sok elvárástól.
- Kedvem?- nézek rá fáradtan. Ma végigültem egy hét órás politikai tárgyalást, majd meghallgattam, ahogyan anyám rangban megfelelő feleséget próbál nekem találni, lehetőleg olyat, aki nem közvetlen rokonom. Eddig nem sikerült megfelelőt találni, legnagyobb szerencsémre. Bennem természetesen nem volt meg a megfelelő bátorság, hogy Chloë-ról is szót ejtsek. Főleg, mert mostanában nem igen volt időnk találkozni. így teljesen feleslegesnek érzetem, hogy említést tegyek róla.
- Kedvem lenne most ide- mutatok a kőre.-, feküdni és végre nyugodtan aludni.
Meglepően jól utánozza apám hanghordozását.
- A gyönyörű fejem köszöni, de most csak párnákhoz szeretne simulni, mint egy bárpulthoz- mint egy rossz öregember. Pedig mindössze pár hónap van közöttünk, mégis... Mikor váltam ennyire unalmassá? Mi lesz, mikor ténylegesen uralkodásra lépek? Huszonöt éves vagyok és már az éjszakázást sem bírom, akarom?
- Hol is lesz ez a házibuli?- teszem fel meggondolatlanul a kérdést.
A lányt ismerve vagy egy mocskosan gazdag, exkluzív partira hivatalos vagy egy hihetetlenül lerobbantra akarna elráncigálni. Mintha a két véglet tökéletesen vegyíthető lenne.
Nem értem, miért hagyok magamnak kiskapukat. Még rágondolnom sem szabadna, fel sem merülhetne ez a lehetőség. Le kell feküdnöm, aludnom kell. Holnap két megbeszélés vár rám és Chloë-t is végre el kellene már érnem legalább telefonon. Igazából a tárgyalásokat akár még el is tolom, ha neki esetleg csak úgy jó. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a lehető legjobb megoldást találjuk meg. De az biztos, hogy nem kellene már itt beszélgetnem Marinával. Már rég a folyosó végén kellene járnom, hogy több kanyar és lépcső után becsukhassam a hálószobám ajtaját.
- Miért nem Francot kéred meg, hogy menjen veled?- ez az utolsó kérdésem, utána már megyek is. Tényleg. Nem érdekel, mit mond. Ezek után megyek. Azonban...
- Kinél lesz? Mármint, hogy ha kell majd egy fuvar, hova menjen érted az egyik sofőr- nem azért kérdezem, mert menni akarok. A biztonság az első és a család. Bár gyanítom, van olyan rutinos, hogy egyedül is meg tudná oldani. Viszont jobb az elővigyázatosság. Főleg, ha valaki a királyi család tagja. Ebben az esetben nem lehet az ember eléggé felkészült.

Elgondolkozva lépdelek a kihalt a folyosókon. Nem is figyelem, merre visz az utam, csak egyik lábat a másik után. Jobb. Csossz. Bal. Csossz. Jobb. Csossz. Bal. Csossz. Alig emelem lábaimat, a legkevésbé sem mondhatóak lépteim királyinak. Apám most a szívéhez kapna; hát nem értek semmit az illemórák?! De értek, belém nevelték az illemet és a tiszteletet. Azonban senki nem lát, mi kár származhat belőle, ha csoszogok.
Tetszik ez a monoton hang, ahogy visszaverődik a falakról. Az egyhangúság jó, ilyenkor jó.
A közös vacsora után- anyám elvárja, hogy az egész család együtt fogyassza el a vacsorát-, apám bezárkózott a dolgozószobájába néhány papírt átolvasni. Emlékeztetve engem is, milyen unalmas lesz az életem, ha királlyá koronáznak. Első az ország, első a kötelesség. Mindig és mindenek felett. Anyám a többiekkel egyetemben a hálószobájukba vonultak vissza. A húgom szokás szerint nincs itthon, valahol máshol keresi a bajt vagy a baj keresi őt.
Egy ide nem illő hangfoszlány szakít ki az unalomból. Érdeklődve felkapom a fejem és elindulok hangforrás felé. Megállok a sarkon, majd előredőlve próbálom kideríteni, ki az ilyenkor. Marina. Természetes, csak is ő lehet este, ha a húgom nincs a palotában.
- Szép estét, Marina!- lépek elő és élek a meglepetés erejével. Csak nem tilosba jár?
Végigmérem a nyilván nem alvásra tervezett ruháját. Érdeklődve vonom fel a bal szemöldökömet, most mit fog válaszolni?
Amióta ismerem mindig kicsapongó életet élt. Ha jobban belegondolok úgy viselkedik, mint a húgom. Talán emiatt nem szóltam soha apámnak, mikor egy-egy érdekes látogatót láttam távozni az ajtókon. Úgy tudom, apám többször beszélt vele a viselkedéséről. Hiszen a családunk tagja lett. Amikor megjelenik valahol a királyi udvart képviseli. Kíváncsi vagyok, hatottak-e apám szent beszédei? Ahogy ismét megnézem a csöppet sem visszafogott ruháját, nem valószínű, hogy meg is maradt valami az emlékezetében.
- Ez az új hálóing divat?
Nem az én ügyem minden lépéséről tudni és nem is tartozik rám. Felnőtt nő, azt csinál esténként, amit csak akar. Azonban felelősséggel tartozik a család iránt, jobb erre őt is emlékeztetni. Elég egyetlen egy ballépés, másnap már azzal van tele a sajtó. Az udvar amúgy is közkedvelt eledel a hiénának. Nem szabad nekik semmilyen csontot dobálni.