Üdvözöllek európa szívében kedves utazó!


 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Share| .

Demetria Frost

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down











avatar
My heart is european

I am rich honey

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : ღ Sophia Bush

Hozzászólások száma : 296

▽ Munkám : ღ Stylist, divat tervező

▽ Szexualitás : ღ Heteró




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Szer. Ápr. 01, 2015 9:51 pm
Tárgy - Re: Demetria Frost





Gratulálok, Elfogadva.



Először is úristen!

kellemes, sem kellemetlen meglepetés nem ért, miután elolvastam, mert pontosan ilyen összeszedett, érdekes és izgalmas, történetet, illetve jellemzést vártam tőled. A fogalmazásod és a stílusod itt is nagyon tetszett.
A play by alanyod pedig kiemelkedően jó választás, szerintem. Imádom ezt a lány, olyan különleges szépség.
A személyiséged érdekes, remek karakter,amiből sok mindent ki lehet hozni és te biztosan ki is fogod.

Gratulálok a lapodhoz, futás a játszótérre, kápráztass el mindenkit a történeteddel, tehetségeddel és szenvedélyeddel, amit az írás iránt érzel! Engem megnyertél, mások is imádni fogják. Azért a játéktér előtt ugorj be egy rövid látogatásra a foglalókhoz, nehogy ellopják előled ezt a szépséget.


















▽▲▽



Vissza az elejére Go down











avatar
My heart is european

I am Student

SOLDIER OF LOVE


▽ karakterem arca : Freya Mavor

Hozzászólások száma : 6

▽ Munkám : Egyetemi hallgató

▽ Szexualitás : Hetero




Témanyitás



Felhasználó profiljának megtekintése


Szer. Ápr. 01, 2015 9:18 pm
Tárgy - Demetria Frost



Heart of Europe
20 éves
Diák
Britt
Freya Mavor
Demetria Frost


Kapcsolatok és jellem

Nehéz összeszedni a gondolataimat, ha igazán magamról kell nyilatkoznom. A szüleim harmadik gyerekeként láttam meg a napvilágot. Két bátyám van, majd utánam született még egy öcsém. Sosem éltünk nagy lábon, sőt. Volt idő, mikor kifejezetten kuporgatnunk kellett ahhoz, hogy kijöjjünk egyik hónapról a másikra. Ez sok minden miatt alakult így, de ennek ellenére soha nem éreztük, hogy bármiben is hiányt szenvednénk. Illetve… nem mondtuk, ha mégis. Mindig is tudtam, hogy a szüleim bármit megtennének azért, hogy ne szenvedjünk hiányt semmiben. Anyukám több munkát is vállalt, apukám, amit csak tudott, előteremtett nekünk. Sokáig rendben is volt ez így, azonban középiskolában kezdtem érezni ennek a nehézséget. Apukám egy baleset miatt korábban rokkant nyugdíjba ment, mint alapból kellett volna, s ez nehéz időszakot jelentett számunkra. Diákmunkát kellett vállalnom ahhoz, hogy legyen pénzem „menőnek” lenni. Márkás ruhákat vettem, programokra költöttem a pénzem, s mindezek miatt sokat veszekedtem a testvéreimmel, szerintük önző lettem. Alapból őszinte lánynak mondom magam, de akkor sokat füllentettem. Szégyelltem, hogy szegények vagyunk. Természetesen kiderült minden füllentésem, nagy balhé volt belőle, addigra már a testvéreim is haragudtak rám és borzalmasan éreztem magam minden miatt, viszont megfogadtam, hogy nekem olyan szakmám lesz, amivel kitörhetek ebből a helyzetből és jóvá fogom tenni, hogy csalódást okoztam a szüleimnek. Hosszú idő volt rendezni a kapcsolatom a családommal, visszaszerezni a barátaimat – egy részüket legalább is – és újra felépíteni mindent. Nem mondom, hogy azóta sosem hazudtam, de már tudom, hogy mindennek következménye van, amit viselni kell. Apukámnak végül sikerült olyan munkát találnia, amit így is sikerül végeznie, s ez szerencsére stabilizálta az anyagi helyzetünket. A két bátyám érettségi után egyből dolgozni ment, s így kilábaltunk a totális mélypontból.

A szerelmi életem egy másik kérdés. Mondhatni ez az a hazugság, amit muszáj volt elhintenem, ugyanis a párommal titkos kapcsolatban élek. A szüleim sem tudnak róla, nagyon elleneznék a dolgot, hiszen idősebb is nálam, ráadásul apukám nagyon szabad szájú és biztosan pillanatok alatt összevesznének. Soha nem is jutott eszembe, hogy felvessem neki, hogy hadd mutassam be a családomnak, mert katasztrófa lenne belőle. A legidősebb bátyám tud róla. Vele békültem ki először a botrányos viselkedésem után, s azóta egymás bizalmasai lettünk. Félt engem nagyon, de elfogadta a döntésem. Tudom, tisztában vagyok vele, hogy borzalmasan kockázatos játékot játszok. Rengeteget bukhatok a dolgon. Bajom eshet lelkileg és még ki tudja mi mindent kockáztatok. Azt is tudom, hogy Edward talán rám un, vagy rájön, hogy az érdekei szerint nélkülem jobb neki. Bármikor bekövetkezhet, hogy kiadja az utam, hiszen mi olyat tudnék neki adni, amit nem kap meg bárki mástól, esetleg sok más extrával együtt. Csak egy egyszerű egyetemista vagyok, aki magán és a szeretetén kívül nem rendelkezik semmi hasznossal számára. Sok mindenben szeretek süket és vak lenni. Nem akarom beleütni a dolgom az ügyeibe, nem akarom tudni mit és hogyan csinál. Az ő dolga és én mindennek ellenére, sőt, mindennel együtt szeretem őt. Tudom, még fiatal vagyok és egészen más típusú kapcsolatot kellett volna találnom magamnak, de nem tehetek róla, elvette az eszem. Mikor megbeszéltük, hogy mik a játékszabályok, beleegyeztem, mert úgy éreztem, hogy bármit megér ez a kapcsolat, de… azt hiszem, lassan kezdem érezni a böjtjét. Lassan szeretnék kilépni a titkos szerető státuszból. Tudom, ezt nem kérhetem tőle, így nem említettem neki, de ez nem azt jelenti, hogy nem gondolok erre elég gyakran.

Nem mondanám magam, hogy antiszociális vagyok. Egyáltalán nem, azonban pontosan tudom, hogy mi minden forogna kockán, ha lazítanék a tempón. Nagyon sokat tanulok, nem elégszem meg azzal, hogy „görbüljön”, nekem a legjobb eredmények kellenek. Szükségem van az ösztöndíjra, ráadásul a későbbiekben egy ajánlás sem jönne rosszul, vagy ha valamelyik professzorom a szárnyai alá venne. Igazából, elég sok esélyem van arra, hogy feltűnjek valakinek. Megdolgozom érte és úgy érzem, meg is érdemelném.
Vannak barátaim, s bár nem vagyok az a típus, aki hipp-hopp megnyílna, így egyik barátságom se mondanám igazán mélynek, de ha úgy alakul, van egy-két társaság, akikre számíthatok így, vagy úgy, s akikkel össze szoktam járni. Előtte se voltam soha botrányos lány, azonban mióta Edwarddal összejöttem még jobban figyelek mindenre. Tudom, nagyobb esélyem van arra, hogy előbb, vagy utóbb komolyabbra forduljon a kapcsolatunk, ha bizonyítok neki, hogy alkalmas vagyok rá. Aztán az is lehet, hogy csak gyermeteg ábrándjaimban létezik ez a lehetőség és igazából csak egy megálló vagyok az életében. Ez a gondolat nem bizalmatlanság a részemről, mindössze csak nem érzem magam elégnek hozzá. Pedig nagyon szeretnék az lenni.
A stílusom néha bohókás tud lenni. Szeretek viccelődni, játszadozni, grimaszolni, szeretem, ha néha előbukkanhat gyermeteg énem, azonban tudom, hogy ennek hol vannak a megfelelő keretei. Komoly környezetben megfontolt és alapos vagyok. Nem fecsegek sokat, tudom mikor kell hallgatnom és képes vagyok a dolgok szép, ügyes megfogalmazására. Bár alapból úgy érzem a lelkem szép és tiszta, de tisztában vagyok azzal, hogy néha nem a tiszta út a megfelelő út, s nem vagyok az igazság bajnoka sem. Bár nyilván én nem játszom nagyban, de azért a magam kis környezetében alkalmazom a kerülő és áthidaló utakat. Ilyen világban élünk, sajnos.
Összességében egy kedves, értelmes és intelligens lánynak tartom magam, aki mindig maga előtt lebegteti a célt, ami felé halad. Bár még nem nevezem magam felnőttnek, de gondolataim túlmutatnak koromon, sok minden foglalkoztat, tudásom széleskörű, érdeklődésem határtalan, kedvenc olvasmányaim között nem ábrándos tinilányok által közkedvelt művek szerepelnek, s számomra egy ideálisan megtervezett nyaralás nem kéthétnyi has süttetésből áll – bár rövidtávon azt sem vetem meg -, sokkal inkább intelligens és értelmes programokkal töltenék egy ilyen utat. Nem vagyok pénzszóró típus, de az extra igényeimnek megteremtem az alapot, így ha úgy adódik, még mindig vállalok diákmunkákat, bár jó ideje nem rendelkezem már tengernyi szabadidővel.




A családomnak először furcsa volt a gondolat, hogy érettségi után elköltözzek otthonról, de úgy voltak vele, hogy „A te agyaddal nehogy már pénztárosnő legyél!”. Egyet értettem velük. Támogattak, hogy egyetemre menjek, azonban mikor bejelentettem, hogy nem adom alább az Oxfordnál, de ez azt jelenti, hogy kollégistának kell lennem, egy kicsit megrendült az álláspontjuk. Féltettek és azt se akarták, hogy ennyire távol legyek otthonról, egyedül, egy nagyvárosban. Végül belementek, mondván, hogy nem állnak a karrierem útjába. Felvettek és én megszabadultam a kisváros behatárolt környezetétől. Természetesen nem tudok minden héten hazajárni. Sőt, akad olyan időszak, mikor hetekig nem jutok haza. Apa néha nehezen viseli, de a testvéreim segítenek nekik használni a számítógépet annyira, hogy legalább skype-oljunk pár naponta egyet. Ez megnyugtatja őket, meg hát… azért nekem is hiányoznak. Szeretem őket, nagyon. A bátyámmal minden nap beszélek, megosztjuk egymással a gondolatainkat, segítünk egymásnak, ha úgy adódik. Mindig mondom neki, hogy sokkal többre vihetné, ha kiszabadulna ő is, de azt mondja, nem hagyja otthon a családot. Sokkal családcentrikusabb, mint én, lényegében a hátán hordja a család problémáit. Aggódom érte, de bízom abban, hogy megtalálja az útját és a boldogságát.
A mostani hazalátogatásom abból a szempontból más, hogy hosszabb ideig maradok, születésnapra jöttem. Már előre elintéztem a dolgaim, hogy el tudjak szabadulni pár napra, bár jó adag tanulnivalót hoztam haza. A sporttáskám alaposan húzza a vállam, de stramm lány vagyok, kibírom. Negyed órát vártam a tesómra, de nem jött értem, így akkor nekivágtam gyalog az útnak. Nincs annyira messze, régen rengetegszer gyalogoltam itt végig, most is csak a táska miatt kértem, hogy vigyenek haza. Nem baj, úgy hallottam Will becsajozott, biztosan a lány tartja fel. Útközben odaintek Mr. Jacksonnak a pékségből, de még szerencse, hogy az út másik oldalán van, így nem kell megállnom vele beszélgetni. Kekeckedős vénember, egyik kérdésére sincsen helyes válasz, mindenbe beleköt valamiért.
A szellő a hajamba kap, s arcomba fújja szőke tincseimet. Megállok, s előtúrok a zsebemből egy hajgumit, majd egy laza mozdulattal hátrafogom a hajam, éppen csak annyira, hogy ne zavarjon. Nincsen meleg, pedig nem olyan régen, még sütött a nap. A friss levegő jól esik, igazéból talán ez hiányzik a legjobban. Néha kicsit túlzsúfoltnak érzem a nagyváros mindennapi forgatagát. A telefonom megrezzen, üzenetet kaptam. Gyorsan kapom elő, abban reménykedve, hogy talán Edward érdeklődik utánam, de ajkaim széle kicsit lejjebb görbül, mikor meglátom, hogy csak a lakótársam az. Átvetem a táskát a vállamon, hogy keresztben legyen, így meg tudom két kézzel is fogni a telefont, s gyorsan választ pötyögök neki vissza. Miért vittem volna el a könyvét, mikor nekem arra semmi szükségem? Annyira rendetlen tud lenni… Hát én tudjam, hogy ő hová rakta a könyvét? Igaz megfogadtam, hogy nem fogom őt zavarni, de nem tudom megállni. Nem találkoztunk az elmúlt pár napban és hiányzik már. Gyakran eszembe jut, hogy figyelnem kell magamra, mert nem szeretnék neki túl sok lenni. Persze az ilyen gondolatok csak akkor ütik fel gonoszkás fejüket, mikor éppen nincsen mellettem. Akkor minden negatív érzés és figyelmeztető kis harangocska eltűnik, s ellazulok. Fantasztikus hatással van rám. Mintha a karjai között egy másik világba kerülnék. Persze mindezt nem kell nyálasan romantikus limonádéfilmek jeleneteihez hasonlóan elképzelni. Nem vagyok se az a repdesős típus, se pedig az, aki rózsaszín felhőket, szivárványt, pillangót és egyéb giccses elemet képzelne a szeretett fél felé. Nem mondom, hogy nem tud elrepülni a fantáziám, de az élet dolgaiban inkább racionálisnak tartom magam. Szóval… írok neki. Nem sokat, csak hogy megérkeztem haza, hogy majd este hívjon fel, ha éppen ráér és hogy hiányzik. Visszaolvasom a sorokat, majd a küldés gombra nyomok. Egy dudaszó jelzi, hogy lehet nem kéne pötyögés közben közlekednem, de csak intek egyet a sofőrnek, majd tovább megyek. Oké, lehet jobban is figyelhetnék. El is teszem a telefonom, megigazítom táskám pántját, majd tovább megyek. Mrs. Northway lép ki a kisbolt ajtaján pont, mikor odaérek. Kicsit sóhajtva állok meg, s köszönök neki hangosan és túlontúl illedelmesen. Ő volt az igazgatóhelyettes az általános iskolában és soha nem szerettük egymást. A fia egy pedálgép volt, mindenkinél behízelegte magát és szerintem jogtalanul volt mindenki túl mézesmázos vele. Különben meg egy felfuvalkodott hólyag volt. Az igazi utálat akkor kezdődött, mikor egy versenyt megnyertem, ahol ő lett utánam a második. Onnantól én lettem a közellenség kettejük számára, ami kicsit megnehezítette a mindennapjaim, de én nyertem! Hol is van most az ő fia? Ja igen! Nem vették fel az egyetemre, engem meg igen… Ha… haha… muhaha!
- Csak nem hazaköltözöl? – kérdezi tőlem, s látom a tekintetében a reménykedő csillogást. Előveszem a legártatlanabb hangnemem és arckifejezésem, majd szépen elmesélem neki, hogy milyen csodás eredményeim vannak és mennyi sikerélményem van. Persze alig jutok el a második mondat végére, máris neki naaagyon sietnie kell. De sajnálom… A végére odaficcentem neki, hogy üdvözlöm a fiát és gratulálok neki, hogy munkát kapott az egyik helyi irodában. Mit meg nem tud az ember a közösségi oldalak segítségével! Futólag biccentve megköszöni, majd tovább siet tömzsi kis lábaival, de látom rajta a bosszankodást. Milyen szánalmas életre utal, hogy még mindig az én sikereim bosszantják? Több év eltelt azóta, hogy elballagtam onnan. Nem talált mást, akit utálhatna?
Tovább sétálok, közben igazgatva a táskát a vállamon. Kezd nyomni kicsit. Lehet nem kellett volna az utolsó két könyvet bepakolni? Éppen az egyik volt osztálytársam köszön rám, mikor megcsörren a telefonom. Villámgyorsan kapom elő, de… megint nem az hív, akit szerettem volna. Mindegy, ma egy kicsit túlságosan érzem a hiányát.
- Szia tesó! Eszedbe jutottam? – kérdezem tőle kicsit elmosolyodva. Nem akarom őt számon kérni, hangom inkább piszkálódó.
- Mikor érsz be az állomásra? Most indulok! Van késés, vagy bent ott leszel félre? – kérdezi, s hallom a háttérből a hangokat. Naná, hogy nincs egyedül!
- Mr. Fredricksen szerelőműhelye előtt vagyok már! Hagyjad csak, hazasétálok szívesen! – válaszolom neki, mire pár pillanatig csend következik.
- Hamarabb jöttél? – kérdezi reménykedve, de ki kell ábrándítanom, ugyanis ő emlékezett rosszul az időpontra. Azonnal hadarni kezd, hogy várjam meg, mert apa szíjat hasít a hátából, ha ez kiderül, hiszen ötször ígértette meg vele, hogy nem fog késni. Megállok az egyik padnál, leteszem a táskám rá, s továbbra is nevetek, majd megnyugtatom, hogy egy tapodtat sem mozdulok tovább, de siessen. Rám is nyomja a telefont, de ezt is csak megmosolygom. Ő a fiatalabbik bátyám, alig három évvel idősebb nála, de ez az első komolyabb kapcsolata. Örülök a boldogságának, de Sam szerint teljesen meg van buggyanva. Mint akinek elvették az eszét.
Öt per… Tíz perc… Tizennyolc perc… Végül csak megérkezik a kis lökött – aki vagy fél méterrel magasabb nálam -, s ezer bocsánatot kér tőlem, majd megszorongat favágó karjaival.
- Mivel etetnek téged, te kölyök? Lassan nem fogsz beférni az ajtón! – pimaszkodok vele egy sort, mire megpöcköli a homlokom. Felnevetünk mind a ketten, majd felkapja a táskám és belódítja a hátsó ülésre. Mielőtt még nekem tehetne fel bármilyen kérdéseket, elkezdem faggatni a csajáról. Eléggé beszédes, így hazáig pillanatok alatt elröppen az idő.

Két napja vagyok már itthon, s érzem is, hogy kezd kicsit sok lenni. Elszoktam én ettől. Reggel nem is sietek le, lustálkodom addig, ameddig csak lehet, s csak akkor kezdek el öltözködni, mikor lent már nagyon nagy a mozgolódás. Lassan választom ki a ruháimat, felöltözök, rendesen átfésülöm a hajam, s csak utána indulok el lefelé, de két perc után azt kívánom, bár maradtam volna még fent. A konyhaasztalnál az egyik volt osztálytársam ül, aki régen udvarolt nekem, de nem találtam meg vele a közös hangot. Megtorpanva lesek rá, aztán anyára, aki azonnal odarohan hozzám, s elkezd befelé húzni.
- Nézd csak ki van itt! Ezer éve nem találkoztatok igaz? Meghívtam reggelire! Sok mindent kell megbeszélnetek, igaz? – Csak megszeppenve pislogok, miközben arra próbálok rájönni, hogy ebbe Jason is beleegyezett e, vagy neki is annyira kellemetlen a szituáció mint nekem. Nem tudok rájönni, de abban biztos vagyok, hogy ez a maradék pár nap biztosan borzalmasan hosszú lesz, ha anya felcsapott kerítőnőnek. Hogyan állítsam le? Ki kell találnom valamit, mert azt nem mondhatom el neki, hogy foglalt vagyok. Túl sok olyan kérdést vetne fel, amire nem tudnék válaszolni. Patt helyzet.

THANKS TO LOUIS AT ATF!

















A hozzászólást Demetria Frost összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Ápr. 01, 2015 10:06 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Demetria Frost

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
♡ Heart of Europe ::  :: Diák-