Életem lapjai

Nézz magadra, mi lett belőled?!

Szótlanul figyelem, ahogy előttem vonaglik. Vörös haja a vállára omlik lágy, laza fürtökben, miközben zöld szemeiben – amiket füstös sminkkel próbáltak kiemelni- valami furcsa fény csillog. Mintha segélyért könyörögne, de ez csak egy pillanatig marad meg a fejemben, hiszen az előbb említett hölgyemény – nevezzük nevén: kurva – lassan lehajol, hogy megérintse tűzpiros, platformos magassarkúja orrát, ezzel teljesen kiűzve az előző gondolatot az agyamból. Tekintetem végigsiklik a hosszú, feszes combokon, majd megállapodik a falatnyi kis tanga masnijánál.

Szerinted ez normális, amit csinálsz?

A mahagóni asztalon előttem két fehér csík. Még egyszer alaposan összetöröm a port, hogy a lehető legapróbb szemcsékké váljon, majd gondosan ugyanakkorra csíkokat kreálok belőlük. Előveszek egy öt eurós bankjegyet, majd felsodrom, hogy egy kis csövet kapjak belőle. Gondosan az egyik orrlyukamhoz illesztem és felszippantom az egyik csíkot, majd rendre a másikat. Szipogok még párat hátravetett fejjel, a kokain könnyeket csal a szemembe. Grimaszolok párat és elrakom a pénzt a tárcámba. A nő az ágyon piheg, mellkasa ütemesen emelkedik fel-le, ideje dolgozni mennem.

Még nem késő, Mal, még nem.

Az irodába haladva a tükör előtt egy pillanatra megállok. Nem borotválkoztam meg, a fenébe. Sóhajtva húzom végig az ujjaim a finom borostán, a főnökasszony rühelli, amikor szakállas vagyok. Minek is dolgozok ennél a hitvány városi tévécsatornánál? Ha nem tettem fel ezerszer ezt a kérdést magamnak, akkor egyszer sem. Meginterjúvolni a sarki virágárust, hogy melyik virágból fogy a legtöbb. Idétlen riportokat készíteni a háziasszonyokkal, hogy sós vagy édes süteményt sütnek inkább. Kegyetlen, amikor az ember úgy érzi, hogy teljesen felesleges a munkája a világban, mert igazából mindenki leszarja amit csinál. Mintha nem is létezne, miközben minden vágya az, hogy észrevegyék.

Befejeztem, Mal. Vége.

.

Heart of Europe.