Emlékszem, amikor még kezdetek kezdetén valaki azt mondta, hogy vessem el ezt a gyermeket, mert csak az utamba állhat, esetleg amiatt soha nem lehet normális életem, hiszen van olyan, aki csak annyit tud, hogy egy éjszakás kalandból származik a gyermek, ami részben igaz is. Egyetlen egy éjszakát töltöttem ilyen módon a gyermek apjával és mondhatni megtörtént a lehetetlen. Míg mások hónapokig vagy évekig próbálkoznak egy gyermekáldással, addig nekünk egyből sikerült. Nem is kellett hozzá semmi se, csak az, hogy egyszer engedjünk az alkohol csábításának. Nem voltunk részegek, mert pontosan tudtuk mit csinálunk, de ennek ellenére hagytuk, hogy a vágyaink vezessenek minket, mondhatni a józan eszünket egyszerűen csak sutba vágtuk. Még mindig néha éjszakánként a csillagokat nézem az égen, miközben a hasamat simogatom, mert egyszerűen teljesen hihetetlen még négy hónap elteltével is, hogy babát várok. De valahogy az első pillanattól kezdve tudtam azt, hogy nem fogok megválni a babától. Ha kell, akkor egyedül fogok szembeszállni mindenkivel, Sam-el és a családommal. De erre nem került még sor, s az egyik számomra fontos emberrel nem is fog, vagyis remélem. Bár csúnyán belerondítottam a házasságába, ami már így is romokban hevert, de még ez a gondolat se tud igazán vigasztalni ilyen téren. Nem tudom, hogy pontosan hol is helyezkedik el Samuel, de talán valahol a barátság és a szerelem peremén, viszont azt már nem tudom megmondani, hogy melyik oldalra fog billenni. Ezt talán majd az idő eldönti. Végül pedig már nem bírom magamban tartani az összes érzéseimet. Túl csordultam és szép lassan felszínre törnek egy-két könnycsepp formájában, ami hamarosan Sam ujjaira cseppen, nedvesíti meg azokat, ahogyan letörli a könnyeimet az orcámról. Figyelem őt, majd egy kisebb sóhaj hagyja el az ajkaimat és próbálom visszatartani a többi könnyemet, mert nem szeretnék még több drámát az életébe hozni. Eddig is erős bírtam maradni, így ezek után is az leszek. - Lehet, hogy két ember kellett hozzá, de egyedül döntöttem arról, hogy meg fogom tartani. Gondolhattam volna a jövőre, a te érzéseidre is, de valahogy nem tudtam. Megrémültem, de soha nem tudtam volna bántani a csöppséget, még akkor se, ha te esetleg magamra hagysz. - mondom neki őszintén és egy apró mosoly jelenik meg az arcomon,amikor megérzem az érintését a hasamnál és egy pillanatra elveszek újra a szemeiben, amivel képes volt mindig teljesen elbűvölni. Figyelem őt, majd kezemet a kezére rakom, de hamarosan újra tombolni kezd a bentlakó, s érzem, amint újra a gyomrom kavarogni kezd. Sietve fordítok hátat neki, s hamarosan már a wc fölé görnyedek és úgy adom ki magamból a salátát. Talán túl sok volt, nem tudom... De mostanában néha igazán rosszul szoktam lenni, viszont elméletileg majd el fog múlni. Azt mondják nekem, hogy esetleg a stressz miatt lehet, ami a vizsga időszak miatt van,d e úgy érzem, hogy nem csak emiatt szoktam rágódni dolgokon. Hamarosan pedig újabb roham tör rám és újra teljesen a wc fölé görnyedek, s hirtelen minden kicsit forróbb lesz. Már csak abban reménykedek, hogy Sam nem fog utánam jönni. Azt már nem lennék képes elviselni, hogy ennyire rossz állapotban lásson.
Köszönöm és nem kérek már semmit se, hiszen itt van ez, meg a sütim. - mondom neki egy kisebb mosoly keretében, majd hamarosan újra neki állok a salátának, de előtte még felé tolom a sütit is, hiszen elég nagy szelet. Mind a kettőnknek jut belőle bőven. Csendesen eszem egy darabig, miközben néha rápillantok, de az egész annyira fura. Egyik pillanatban jónak érzem a csendet, de a következőben pedig teher szinte. Mintha a levegő egyre forróbb lenne és a kimondatlan szavak ott táncolnának valami láthatatlan vulkán peremén. Egyszerűen annyira zavaros minden, de ugyanakkor részben tisztában is vagyok azzal, amit érzek. Beszélnünk kellene, ami pár perc elteltével el is kezdődik. Nem tudom, hogy miért ennyire nehéz beszélnünk Erről. Samuel érett férfi, ő tudja milyen az élet, milyen egy kapcsolat, de ha őszinte akarok lenni, akkor nekem fogalmam sincs ezekről. Számomra ő volt az első és bammm, a lehető legnagyobb ritkaság meg is történt, mert pont tőle fogantam meg. Mindig azt mondták, hogy minden okkal történik, de nem tudom mi az ok itt. Nem értem, hogy miért pont ő. Talán már előtte is voltak érzelmeim iránta, de nem vettem volna észre? Tényleg igaz lenne a mondás, hogy lány és fiú között nem lehet csak barátság, mert az egyik fél mindig többet szeretne? De mi van akkor, ha mind a kettő többet szeretne, de nem meri kimondani? Nem mer belevágni? Nem tudom... Annyira ostobának érzem magam, hogy ennyi kérdésre nem tudok választ adni. Ezek után pedig olyan dolog történik, amit egyáltalán nem terveztem. Egyszerűen csak megtettem és még inkább idiótábbnak érzem magam. Sietve pattanok fel az ágyról és figyelem az időjárást az ablakon keresztül, azt ahogyan szép lassan esőcseppek borítják be az üveget. Az előbb még sütött a nap, most meg szinte minden sötét és baljóslatú. Hallom, ahogyan egyre közelebb jön, majd amikor megérzem az ölelését, akkor úgy simulok a karjai közé, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. A kezem a kezére siklik, amikor pedig megérzem a csókját a nyakam vonalánál, akkor egy jól eső bizsergés fut végig az egész testemen és még többért sóvárog. Oldalra fordulok és egy gyengéd csókot lehelek az arcára. - Tudom, hogy minden zavaros, ahogyan azt is, hogy beszélnünk kellene róla, de nem tudok mit mondani. Úgy érzem, hogy nem létezik olyan jó, ami képes lenne kifejezni azokat a dolgokat, amik a káosz mögött rejtőznek. - mondom kicsit halkabban, majd lefejtem magamról a kezét és teljesen az ablakhoz sétálok és egy kisebb sóhaj hagyja el az ajkaimat, majd megfordulok és úgy nézek rá. - Nem terveztem ezt a dolgot, vagy legalábbis nem úgy, hogy tőled lesz egyszer gyermekem, de most, hogy megtörtént úgy érzem a világért se cserélném el ezt az érzést. Úgy érzem, hogy ennél jobb dolog nem is történhetett volna velem, de ugyanakkor bűnösnek érzem magamat, hiszen miattam még inkább tökre mehet a kapcsolatod a feleségeddel. Sajnálom, hogy még több bonyodalmat, s esetleg fájdalmat hoztam az életedbe. - mondom neki őszintén és egyetlen egy könnycsepp végig szalad az arcomon, úgy, mint az esőcseppek végig gurulnak az ablakon.
Biztos voltam abban, hogy ő is sokszor gondol arra, hogy beszéli kellene erről az egészről, de valahogy ő se kezdeményezi a dolgot. Én meg félek, de hogy mitől azt nem tudom. Szemmel láthatóan ez a négy hónap alatt se ijesztettem el magamtól. Pedig biztos vagyok abban, hogy nem lehetett könnyű velem. Főleg eleinte, amikor próbáltam kerülni őt mindenféle kitalált ürüggyel, de aztán már nem volt menekvés. A kis titkom kiderült és őt is pontosan annyira sokkolhatta a dolog, mint engem. Nem féltettem a tanulmányaimat se, ahogyan a családom haragjától se tartottam. Sokkal inkább csak attól féltem, hogy elveszíthetem Sam-et emiatt a dolog miatt, de arra én még nem álltam készen. Életem egyik legbiztosabb pontja volt ő számomra, illetve ott volt az a tény is, hogy még több bonyodalmat okoztam az így se túl egyszerű életébe. Emiatt pedig kicsit még inkább rosszabbul éreztem magamat a történtek miatt. - Biztosan nem kell? Nem szeretném, ha miattam maradnál éhes. - kérdezem tőle egy ártatlan pillantás közepette, amikor a kezembe veszem az ő salátáját is, mert nem szeretném, ha miattam maradna éhes. Majd amikor megérzem az érintését az ajkamnál, akkor egy fura bizsergető érzés fut végig az arcomon, majd amikor látom, hogy az ujját bekapja, akkor egy pillanatra még görcsbe rándul a gyomrom is és ott lent is. Nem, ez nem lehet igaz. Egy pillanatra újra látom annak a bizonyos estének az eseményeit, pedig nem lenne szabad, de azóta többször is arról álmodtam, hogy újra együtt vagyunk. Érezhetem az érintését és a csókját is, de tudom jól, hogy nem szabad és ilyen többé nem fog történni.. Végül sietve kapom el a tekintetemet róla és a salátának szentelem minden figyelmemet, miközben lassan neki állok enni. Csendesen hallgatom, amit mond, de nem tudok ránézni. Egyszerűen nem megy, mert hirtelen túl sok fajta érzés kezd el hatalmába keríteni. Össze vagyok zavarodva és nem tudom, hogy mi lenne a helyes és mi nem ilyen helyzetben.- Nem kell sajnálnod, mert nem bánom. Inkább leszek egy gyermek édesanyja, mint sok magának való férfi barátnője.- mondom egyre halkabban, mert nem csak az számít, hogy egy gyermeket hordok a szívem alatt, hanem az, hogy az övé és ezt a világ összes pénzéért se cserélném el. Nem sokkal később arrébb rakom az üres dobozokat és közelebb megyek hozzá. -Tudom, hogy soha nem terelnéd arra, ahogyan azzal is tisztában vagyok, hogy remek apa leszel, mert már most az vagy Samuel. És örülök annak, hogy a gyermekedet hordhatom a szívem alatt. Bár menyire is furán hangzik ez. - mondom neki őszintén és közben óvatosan rápillantok de bár ne tettem volna, hiszen az a szempár teljesen elvarázsolt. Mielőtt észbe kaphatnék ajkaim ajkát érintik, a kezem az arcára siklik. Minden egyes másodpercét élvezem, de aztán hirtelen rájövök, hogy mit tettem, így sietve húzódom el tőle. - Sajnálom, nem lett volna szabad... - mondom kissé zavarodottan és hadarva, miközben sietve kellek fel az ágyról, majd pedig az ablak előtt állok meg, háttal neki és idegesen a hajamba túrok. Annyira ostoba vagyok.
Mosolyogva hallgatom amit mond, hiszen nagyon is jól esik az, hogy szeret itt lenni. Bár ezt szavak nélkül is tudtam, de akkor jó érzés, hogy nem fél kimondani. Szerintem ami történt nem lenne csoda, ha kicsit már félve tenné be a lábát, de reménykedek abban, hogy soha nem fog ez megtörténni. Soha nem kell őt elveszítenem, mert fontos számomra. Nem is kicsit, de még magamnak se mertem bevallani, hogy milyen értelemben vállt fontossá. Gyermekének vagyok az édesanyja és ezen a tényen még néha a mai napig is képes vagyok meglepődni, pedig nem kellene. De egyszerűen túlzottan szokatlan még mindig ez az egész. Nem hiszem, hogy sokat változtatott volna rajtam az, hogy állapotos lettem. Talán kicsivel többet mosolygom, de szerintem már így is nehéz lenne túl szárnyalni azt a jó kedvemet, ami korábban volt. - Most az egyszer megbocsájtom a bűnödet. - mondom neki egy kisebb kuncogás keretében, illetve két falat között. Fel se tűnt, hogy mikor fogyasztottam el majdnem az egész salátát, de csodálkozva pillantok a majdnem üres tányéromra. Nem olyan régen reggeliztem, de most ez a friss zöldség ágy nagyon is jól esett. Könnyed és egészséges volt. Pontosan amolyan, amire a babának és nekem is szüksége van a sok fura étel mellett, amiket mostanában eszem. -Rendben van. - mondom neki megadóan, hiszen nem akarom erőltetni a dolgot, de reménykedek abban, ha bármi említésre méltó dolog történt volna, akkor ugyanúgy elmondaná, mint korábban. Szeretném, ha ez a dolog nem változott volna még a fura körülmények ellenére se. Mosolyogva figyelem őt és reménykedek abban, hogy nem fogja elhúzni őt. Érzem, amint újra valami megmozdulna bennem, de nem túl erős még, hiszen még csak a negyedik hónap végén, ötödig hónap elején járok. Annyira hihetetlen, hogy egy aprócska élet fejlődik bennem. - Tudom, de ... - kezdek bele óvatosan, majd újra rápillantok, miközben egy aprót az ajkamba harapok. - egyáltalán nem bánom, hiszen egy csoda növekszik bennem és őszintén szólva még örülök is annak, hogy a tiéd. Tudom, hogy lenne szabad, de valami miatt így érzem Sam. - mondom egyre halkabban, majd elkapom róla a pillantásomat, mert talán most rontottam el mindent. Talán most fog kiakadni, elrohanni, de legalább tudja az igazságot. Soha nem úgy terveztem az életemet, hogy tőle lesz babám, vagy esetleg valaha hozzá fogok menni vagy több lesz köztünk barátságnál, de most, hogy a gyermekét hordom a szívem alatt egyszerűen nem tudom bánni a dolgot. Örülök annak, hogy részben így történtek a dolgok. Még annak ellenére is, hogy tudom talán soha nem lehetünk együtt. Soha nem lehetünk normális család, hiszen neki már meg van a családja.
Sokszor átfutott az agyamon, hogy ezt az egész helyzetet mindenképpen meg kellene beszélni, hogy most mihez is fogunk kezdeni. Mit fogunk enni akkor, ha a csöppség megérkezik, de egyszerűen nem bírtam rávenni magamat. Olyan volt, mintha ilyenkor kiszáradt volna a szám és a nyelvemre is csomót kötöttek volna. Nem ment, de emiatt nem lehet engem hibáztatni. Sam a legjobb barátom volt. Ez biztos, de egyik este minden megváltozott, aminek köszönhetően most a hasamba növekszik a gyermeke, gyermekünk. Féltem attól, hogy ennek köszönhetően esetleg elveszíthetem, vagy csak egyszerűen nem fogjuk tudni hova sorolni a másikat, hiszen nem vagyunk egy pár. Boldogok vagyunk együtt, de ő nős, így szó se lehetne arról, hogy együtt legyünk. De a legjobb barát dolgot meg túl léptük. Szóval azt hiszem a két tűz között maradtunk és talán ő se tudja azt, hogy merre is haladunk, ahogyan én se és emiatt nem beszélünk erről. - Te soha nem okozol csalódást, így ne is gondolj erre. Tudod jól, hogy mindig szívesen látlak szerény hajlékomban. - mondom neki jókedvűen, hiszen az ő otthonához képest, ez a ház eléggé aprócska lehet. Én nem vagyok olyan gazdag, mint ő, de nem bánom, mert ennek ellenére boldog vagyok, ami számára meg nem igazán adatott meg vagy legalábbis nem annak a nőnek az oldalán, akinek kellett volna. Megforgatom a szemeimet játékosan arra, amit mond, majd megrázom a fejemet és gyengéden végig simítok a hasamon. - Ne a gyerek előtt Sam. - mondom neki mosolyogva és játékosan, hiszen részben a gyerekek tényleg mindent megértenek. Legalábbis ezt olvastam valahol, hogy már elég apróként megértik a dolgot. Ezért is szoktam olyan zenéket is hallgatni, amiket a legtöbb könyv javasol, de persze az én kedvenceimtől se kímélem. Na, meg ugyanúgy szoktam néha táncolni a lakásban, mint előtte. Egy kis mozgás senkinek se árthat meg. - Most? Ez nem hangzik valami biztatóan. Esetleg korábban történt valami? - kérdezem tőle óvatosan, de ugyanakkor aggódva is. - Remekül vagyunk. Igazán rendesen viselkedik. Bár néha kicsit nehezebben alszunk el, vagy pedig éjszaka közepén felkelünk nassolni. - majd hirtelen elkapom az egyik kezét és a pocakomra rakom. Meg akarom osztani vele a dolgot, bár még nem igazán lehet érezni a mozgását, hiszen kb. 16 héttől kezdve érezhető az, mintha néha valaki megmozdulna ott bent,de még nem igazán erősen. Végül az ajkamba harapok és óvatosan Sam-ra pillantok, ahogyan a kezem a kezén pihen, a kezem pedig a hasamon.
Eléggé meglepett az, hogy kicsöngetett, hiszen még egy pillanatra az is megfordult a fejemben, hogy esetleg az egyik szomszéd csöngetett be ennyire korán, mert valami hiányzik a reggelihez. Szerencsére jó viszonyban voltam a szomszédokkal és örömmel segítettünk mindig a másiknak. Amikor pedig megpillantottam Samuel-t, akkor jó pár percig alig tudtam elhinni, hogy tényleg itt van. Még annak ellenére is, hogy lassan talán több időt töltött itt, mint otthon. Ezt persze nem bántam, hiszen régen is sokat lógtunk együtt, de mostanában minden annyira keszekusza volt. Amikor meghallom az újabb bókját, akkor egy picit elpirultam, majd amint láttam, hogy ő is pontosan annyira zavarban volt, mint én. Egy kisebb kuncogás hagyja el az ajkaimat, ahogyan magyarázta a saláta dolgot.- Ohh, hidd el a saláta tökéletes, de igazából bármit megeszem, amit megkívánok. Azt hiszem ilyenkor az annyira nem nagy bűn. - mondom egy kisebb vállrándítás keretében, majd mosolyogva lépek arrébb, amikor beinvitálom őt. Kiveszem a kezéből a zacskót, kirakom egy-egy tányérra, majd szerzek salit, majd az enyémre nyomok egy kis majonézt és még mielőtt bármit is válaszolhatnék megízlelem azt.- Ez eszméletlen jó. - szólalok meg egy kisebb bocsánatkérő pillantás keretében, hiszen meg sem vártam őt a kajában. Sietve felkapom a tányérokat és besétálok a szobámba. Lerakom a sütemény mellé, majd elhelyezkedem kényelmesen. - Valójában... - kezdek bele játékosan, majd mosolyogva pillantok fel rá, miközben egy pillanatra végig siklik a kezem a pocakomon, majd hamarosan már inkább a tányért fogom. - elraboltál a sütimtől. Éppen megöltem volna szegényt, amikor jött a hős lovag és elrabolta a gonosz bestiát. - teszem hozzá egy kisebb kuncogás keretében, majd hamarosan újra a salátának szentelem minden figyelmemet. - Jó étvágyat és köszönöm. - mondom két falat között, de még mielőtt teljesen elvesznénk az ízek világában újra megszólalok. - Hogy vagy? Minden rendben van Sam? - kérdezem tőle picit aggódva és közben őt figyelem.
Soha nem gondoltam volna azt, hogy egyszer ilyen helyzetbe kerülök. Mindig is szerettem volna családot, minimum kettő gyermeket, de eddig teljesen másképpen képzeltem el éjszakánként, amikor forgolódtam az ágyban, vagy amikor egy boldog párt láttam az utcán sétálni. De most valahogy még se tudom bánni dolgot. Úgy érzem, hogy boldogabb nem is lehetnénk, hiszen egy aprócska teremtés növekedik a pocakomban. Az első pár hét kicsit nehéz volt, mert fogalmam nem volt arról, hogy mit tegyek, de így hónapok múltán egyszerűen el se tudnám képzelni az életemet nélküle. Ő már hozzám tartozik. Nem számít, hogy Samuel hogyan fog dönteni a legvégén, mert ő is örökké velem lesz. Még akkor is, ha egy szép napon egyszerűen csak kisétálna az életemből. Egyetlen egy dolog volt, ami miatt néha igazán szomorú tudtam lenni. Még pedig amiatt, hogy egy nős férfit részben rávettem arra, hogy megcsalja a feleségét, hiszen ahhoz, ami azon az éjszakán történt két személy kellett, s nem csak Sam döntése volt az egész, hanem az enyém is. Tudom jól, hogy boldogtalan volt, de mi van akkor, ha esetleg újra egymásra találnak? Mi lesz akkor? Vagy esetleg akkor, ha a felesége felfogadja a világ legjobb ügyvédjeit és elveszi tőlem a fiamat vagy a lányomat. Sietve rázom meg a fejemet eme gondolat után, majd egy kisebb sóhaj hagyja el az ajkaimat. Gyengéden végig simítok az egyre nagyobb pocakomon, majd újra a könyvnek szentelem a figyelmemet, egészen addig amíg a mellettem lévő sütemény el nem vonja a figyelmemet. Ujjammal belenyúlok a krémbe, majd lassan és egy kisebb "hmm" közepette megízlelem azt. A mennyei mámorból a csengő térít észhez, mire sietve pattanok fel az ágyból, s miközben az ajtó felé sietek azon gondolkozom, hogy ki lehet az, hiszen mondhatni még korán van, illetve senkit se vártam. Végül sietve nyitom ki az ajtót, majd amikor meglátom Samuel-t, akkor még szélesebb lesz a mosolyom. Legszívesebben a karjai közé vetném magamat, de még se teszem. A kijelentésére egy aprót az ajkamba harapok, majd jó kedvűen megszólalok. - Ez nem is igaz, hiszen lassan akkora lesz a pocakom, mint egy hordó. - mondom neki egy kisebb kuncogás keretében. - Az ott valami étel? - csapok le egyből a zacskókra, hiszen mostanában másra se tudok gondolni, mint mindenféle kajára. Néha elég fura párosításokat is csinálok, de ez van. Állapotos vagyok, így mindent szabad, amit megkívánok. Előtte se vontam meg magamtól semmit és most se fogok. - Micsoda udvariatlan vagyok. Bújj be! - mondom egy picit kínosan, hiszen tényleg fordítva kellett volna lennie a sorrendnek. Előbb behívni őt és utána csak lecsapni a kajára. Amikor pedig belép, akkor egy gyengéd puszit nyomok az arcára...
