▽ Munkám : Hivatásos üldöző/ Nőm életének megkeserítése
▽ Szexualitás : Heteroszexuális
Szomb. Ápr. 04, 2015 1:22 am
Tárgy - Re: Henning & Anina
You're my obsession
Tag: Frau Eisenberg | Zene | Jegyzet: Hallo Schätzchen!
Legszívesebben a fejemet verném a falba. Eddig azt gondoltam, jól tettem, hogy utána jöttem. Most már kevésbé érzem ezt. Cikáznak az érzelmeim, jobbra-balra. Követni sem tudom már, és ettől egyre inkább csak elveszítem a józan eszem. Hol legszívesebben megfojtanám egy kiskanál vízben, hol pedig magamhoz szorítanám, és elszöknék vele Európából. Kész terveim vannak, és engem az sem akadályoz meg ebben, hogy az Interpol keres. Még szerencse, hogy ilyen nagy a Föld... tű leszek abban a kibaszott szénakazalban. - Persze. Ne ámítsd magad, mindezt azért, mert egyetlen egyszer eltitkoltam valamit előled? Egyetlen egy kurva stikli miatt? - Normális vagy Nina? Komolyan? Meddig fog ez még tartani? Meddig fogsz még te is emiatt ostorozni? - Legyen! - Menni fogok, ígérem. Itt fogom hagyni a picsába! De előtte ezt a kis vitát még lerendezem vele. Ha már ilyen szépen felforrósítottuk a hangulatot. Ha valamit elkezdtem, azt szépen be is fejezem. - Gratulálok! Végre elért a felismerés! Ideje volt, hogy tükörbe nézz. Te is egy hibbant tyúk vagy, szóval fejezd be a szájaskodást arról, hogy milyen is vagyok én. - Mondom gúnytól csöpögően. Minden egyes szava fullaszt. Alig kapok levegőt, és csak úgy darálom a mondandómat. Lehet, hogy egy őrült vagyok, de ilyen szinten nem szoktam őrjöngeni. Ezt én is tökéletesen érzem, és rohadtul megvisel, hogy pont vele szemben kell ennek előtörnie. Olyan arcunkat hozzuk felszínre, amit nagyon nem egymás felé kellene mutogatnunk. Egy normális kapcsolatban valószínűleg nem ez történne, de mi kiesünk abból a körből. Ahogy, ezt a következő mozdulattal is csak megerősítek. - Igen? - Bólintok egyet, és a bőrkabátom zsebébe nyúlok. - Nesze - Megfogom a kezét, felfordítom az apró tenyerét és egy kis világoszöld dobozkát süllyesztek a mancsába. - A tiéd! Használd egészséggel, te lökött cafka! - Hatalmasat nyelek, és arrébb is lépek, mert ezt aztán kurvára nem így terveztem. De kihozta belőlem, és már megállíthatatlanul csusszantam lefelé a lejtőn. - Felesleges! Totál hülyeség, amit beszélsz Nina - Csóválom a fejemet, mert nem vagyok képes felfogni, mit pofázik. Miért betegedne Ő bele ebbe? Hisz nem ő teszi, érte tenném. - Tegyük fel, ha megtámadnának téged, azt hiszed csak ölbe tett kézzel nézném, ahogy bántalmaznak? Ahogy kárt tesznek benned? - Vázolok fel neki egy adott szituációt, aminek a gondolatától újra plafonon vagyok. Még a gondolattól is megfeszül az egész testem. - Oh, nagyon jól tudom, mikor kell megállni. Most pont azt teszem. Állok és várok, mint lófasz a hideg vízben. Te pedig csak mondod, és mondod, és még mindig mondod. Azért tettem, mert ezt muszáj volt. Sokkal több van ebben, amit pont nem fogok ezek után arra a formás kis nózidra kötni. - Rá is mutatok az orrára. Ne gondolja azt, hogy most szépen kinyitom a számat. Nem biza. Kurvára nem bízok benne, mert ki tudja, hogy mikor gondolja meg magát, és nyom fel a picsába. Megteheti, amikor csak akarja. És akkor aztán tényleg megszabadulhat tőlem. Nem is értem, miért hagyta eddig elfajulni a dolgokat. Ha tudja, hogy a nyomában vagyok, már rég leadhatta volna a drótot, engem pedig szépen lecsukhattak volna. - Mondj újat! - Vágok vissza. Egy pillanatig sem hagyom, hogy ez a gondolat elárasszon. Nagyon jól tudom, hogy mi vagyok, de nem fogok ezen rágódni. Majd megemészti, megemésztik. Még túlságosan friss a seb. Én talán túlságosan is gyorsan nyugodtam bele ebbe az egészbe és ez kicsit sem tűnik normálisnak. Mikor hozzáérek, tényleg azt gondolom, hogy egy igazi pöcsfej vagyok. Kínzom, piszkosul kínzom, de nem bírok megálljt parancsolni. Muszáj megérintenem, mielőtt tényleg itt hagyom. Megérzem, ahogy az a kósza könnycsepp végig szalad az arcán és az ajkam közt elveszik. Belül már idegi szinte üvöltök. Újra képes lennék itt hagyni. Megtenném, de megint csak egy ördögi körbe kerülnénk. Nem tudnék egy hónapnál tovább távol maradni tőle. Képtelenség. Pár lépést teszek csak, annak érdekében, hogy tovább állja. De a szavaira megtorpanok. A zsebemben újra ökölbe szorul a kezem, mert pontosan ugyan azokat mondja ki, amik a fejemben cikáznak. A kurva életbe is, túl jól ismer. Ő is tudja, mi lenne ennek az egésznek újra a vége. Kitudja melyik országban esnénk újfent egymásnak hasonlóképpen. Egyik lábamról a másikra helyezem a súlyomat, majd felszusszanok. - A picsába is Nina... fogd be! - Morgom halkan és két nagyobb lépéssel újra előtte termek, kitakarva az eget, és az ajkához forrasztom a számat. Maradjon kussba, ne mondjon inkább semmit. Nem akarom hallani. Nem bírom ezt tovább hallgatni...
We wear a smile to hide that we've been hurt before
Keep our disasters in a suitcase by the door
Teljesen elmebeteg és egy kezem megtudom számolni, hogy hány kiszámítható pillanata volt. Én pedig túl gyenge és befolyásolható vagyok. Elég volt neki csupán egy mosoly, egy firtató pillantás és én zavarban is voltam mellette, mikor megismertem. Mire észbe kaphattam volna, már elvakított a szerelem, ő pedig végérvényesen a magáénak gondolt. Én pedig ostobán engedtem is neki, mert lehet én is törött áru vagyok. Szükségem volt rá, nélkülte mindig féltem egy kicsit. - Nem engem, te barom, másokat. Azt sem hiszem el, ha kérdezel! - egy pillanatra a felszínre tör a hangomban a félelem, de nem engedem át magam. - Igen, kurva jó lenne! - forgatom meg a szemeimet a kérdésére. Lesz ez még így sem, noha egy hónap után látjuk egymást és még egy fél órát sem töltöttünk egymással. A három kérdés fokozatosan ejt gondolkodóba. Nem egy kis szórakozás... Ő volt az életem otthon. Hogy élvezem-e? Egy részem igen. Nem tudom miért... - Veled vagyok együtt, ha épelméjű lennék, másként lenne. - cinikusan szusszanok fel. Valószínűleg ott van bennem a mazochizmus írmagja, amit ő éveken át öntözgetett és kikeltette. A szemétje. Az érzelmeink vihara manifesztálódik a hangjainkban, ami nem éppen egy kellemes jelenet. Minden szó egy villámcsapás, pláne németül. Ha csak az időjárásról csevegnénk is úgy hangzana, mintha anyáznánk egymást. Kiszalad a száján egy mondat, én pedig nem kapom el időben a magamét és sikerül visszaadnom a mélyemben fortyogó gondolatot. - Ám legyen, te őrült fasz! - csúszik ki, én pedig nem kapok elég időt, hogy tudatosítsam, hogy sikerült szóban hozzáláncolnom magam még jobban. - De én sosem akarnám, hogy miattam ölj! Akármilyen elcseszett is vagy, én betegedtem volna bele a gondolatba! - a megszállottságát visszaveri az én kétségbeesésem. Túl közel van, túl bódító az illata. - Álszentség az amit te művelsz, Amsel! Ha tényleg mindennél előbbre valónak tartanád a családot, tudnád, hogy mikor kell megállni! Sosem gondolsz bele a járulékos veszteségekbe... - sóhajtok fel remegő hangon. Ez az ő hibája. Azt hiszi, hogy ha kiiktat másokat, azzal jobb lesz a családjának, noha lehet éppen ezzel teszi őket még inkább tönkre. A tette miatt, most az én családom sem tudhatja, hogy hol vagyok, nem beszélhetek velük. Mindent magával ránt. Én pedig egy másik életért is felelősséggel tartozom. - Mintha! Az apja körözött bűnöző. - csak még haragosabban nézek rá, ahogy előttem van. A magassarkú nem praktikus szökésben, de most jó szolgálatot tesz, mert nem vagyok annyira alacsony... Mondjuk egy hét és muszáj leszek lecserélni. Megrezzenek, ahogy lehajol hozzám, de amint az ajkai az arcomat érik, kiszökik a szememből egy könnycsepp. Miért kell mindig kínoznia engem...? Elfordul, én pedig egy pillanatig a hátát nézem. Fogalma sincs semmiről sem... Gúnyosan szusszanok fel és visszatámasztom a téglára a fejem és az eget kémlelem. - Te Isten barma... Most kérted meg a kezem és igent mondtam. A lányodat várom. Ha el is futnék, akkor is követnél, nincs olyan erő, ami visszafogna. Ha megállnád, akkor is előbb-utóbb újrakezdenéd. - hihetetlen vagyok, attól félek. Szét fog marni molekuláimra a kétség és az elszántság teljes hiánya felé. A könnyeim már potyognak a macskakőre, felverve annak porát. Nem merek ránézni most. Jó helyen van az égen a pillantásom.
▽ Munkám : Hivatásos üldöző/ Nőm életének megkeserítése
▽ Szexualitás : Heteroszexuális
Pént. Ápr. 03, 2015 11:02 pm
Tárgy - Re: Henning & Anina
You're my obsession
Tag: Frau Eisenberg | Zene | Jegyzet: Hallo Schätzchen!
Lehet, hogy kicsit őrült vagyok, egy picit labilis. Akadnak olyan dolgaim, ami másnak nem. De, ezt Anina nagyon is jól tudja. Ismer, mint a rossz pénzt. Nincsenek olyan lapjaim a paklimban, amit ne mutattam volna fel és Ő mégis vállalta ezt. Hagyta, hogy annyira közel kerüljek hozzá, ami után már képtelen leszek szabadon ereszteni, mert már nem megy. Nélküle nem érek semmit, ő az egyetlen biztos pontom, akihez úgy gondoltam, bármikor fordulhatok. Aláírom, az utolsó két hónap nagyon nem úgy alakult, ahogy akartuk, de ez mind önön hibánkon kívül történt. - Mikor bántottalak téged valaha is? Mikor értem úgy hozzád egy ujjal is, hogy azzal téged sértselek? Valakivel kurvára összekeversz Nina! - Nem hat meg a fenyegető pillantása. Kibaszottul nem. - Fejezzem be? - Kérdezek vissza, halál komolyan. Betegesnek érzem már az egész szituációt. Tudtam, hogy meglesz a böjtje ennek, de sosem gondoltam volna, hogy így fogunk egymásnak esni. - Áhh, már értem. - Felkacagok, ám ez cseppet sem örömteli, hanem mély fájdalom itatja át. - Én akkor csak egy kis szórakozás vagyok? Élvezed, hogy így hajkurászlak? Mazochista vagy Eisenberg? - Igazából tudom, hogy kurvára élvezi, hogy így bánok vele, mert ebből tudja, csak Ő számít nekem. Ez teljesen megőrjít, és az is, ahogy beszél velem. Muszáj tartanom magam, nem üthetem meg, nem másítom meg az előbb elhangzott szavaimat. Az erőmet azzal próbálom féken tartani, hogy összeszorítom a kezemet, de elszakad az a kibaszott cérna. Lendülettel nyomom neki a falnak, bár igyekszek kontrollálni magam, a nyikkanása sem térít már magamhoz abból a ködből, amibe percek alatt lökött. Ordibálnék, és meg is teszem. Ő sem fogja vissza magát, és úgy üvöltözünk egymással, hogy szinte visszhangzik ez a kis lyuk, amiben éppen csak megférünk. A német nem egy csodálatos nyelv, egy külső szemlélőnek. Ha alapjáraton az gondolják róla, hogy milyen csúnyán beszélünk, akkor most ha ezt valaki hallja, jogosan szalad el ijedtében. - Hát, akkor gyere hozzám, te idióta picsa! - eszemet vesztve adom ki azt, ami már teljesen megmételyezi a lelkemet. Igenis akarom, hogy az enyém legyen. Senki másé! Soha nem fogom átengedni senki másnak. Soha! - Oh, de kurva okosnak gondolod magad, Édesem! Érted is megtettem volna! Bárkit szitává lőnek azért, hogy téged mentselek. Hidegvérrel csinálnék ki akárkit, ha csak egy ujjal is hozzád érne. Ezt jobb, ha megjegyzed. - megszállottság lángja szikrázik a tekintetem, és ahogy még mindig jártatja azt a lepcses száját, már szinte remegek, ahogy hozzáfeszülök. - Ugyan Nina, hagyj engem békén ezzel az álszent dumával. Az emberiség önző, ne élj álomvilágban. Térj észhez! A családomért bármit! Nincs lehetetlen. Vésd az eszedbe! - futni hagyom, mert levegőre van szükségem. Rendeznem kell a gondolataimat, lenyugtatnom az idegrendszeremet, mert felrobbanok itt helyben. Képes lennék rá. Szemeim továbbra is rajta csüngenek, mert attól félek, hogy fogja magát és elszalad. Legyek akármilyen idióta, ezt nem akarom. Elvégre a gyermekemet hordja a szíve alatt. Apa leszek a picsába is! Ezek után, ha azt gondolja, szem elől fogom veszteni kurvára téved. - Még mindig van lehetősége normális életre! - elél lépek, amitől olyan aprónak látom, hogy szinte összeszorul a szívem. Dühösen pillant rám, legszívesebben elfordítanám a fejemet, hogy ne lássam, miként is figyel. A szavaitól újra megremegek, az arcom megfeszül. Még utoljára lök egyet rajtam, és bedobja a nagy kérdést... most mi lesz? Lehajolok hozzá, eltűröm a füle elől a selymes haját. Apró csókot adok a puha, hibátlan arcbőrére, majd megállok a fülénél. - Fuss! Azt akarod, hogy ne kövesselek, hát fuss. - Suttogom lágyan, majd megfordulok. Nem láthatja az arcomat, de olyan szinten szorítom össze a fogaimat, hogy már ropog az állkapcsom. Kimondtam. Minden porcikám kibaszottul ellenkezik ez ellen, de Ő ezt akarja. Elkényeztetett hülye pöcs vagyok. Egy mániákus hibbant, aki menthetetlenül szereti ezt a cafkát, de nekem is van egy határ. A fájdalom szinte szétmarja a bőrömet, ahogy bizsergeti belülről. Függő vagyok, saját maga függőjévé tett. A zsebembe nyúlok, hogy egy újabb cigivel mérgezzem meg magam... ha van esze, akkor most elszalad.
I can't go on living this way and I can't go back the way I came
And I will wander 'til the end of time, Half a life without you
A legvadabb álmaimban sem hittem volna, hogy itt kötünk ki majd egyszer... Olyan egyszerű és gyönyörű volt minden az elején. Belépett az egyszerűnek ugyan nem mondható életembe, ő volt a tartóoszlopom. Közben rájöttem, hogy mindene az irányítás, minden lélegzetvételével emlékeztetett arra, hogy ki hordja a nadrágot. Ahányszor a hajamba túrt, tudtam, hogy én alárendelt vagyok. Minden értelemben. De nem terítettem ki a lapjaimat, elrejtettem a nyomaimat is. Mert a szerződés megszegése hazaárulás lett volna, de most már ez sem számít rohadtul. Már semmi sem számít, tönkretett az életünket. - Próbálj meg bántani és megtudod. - fenyegető pillantást vetek rá. - Ha befejeznéd a követésem, az lenne a legjobb. - mintha ez egy valid opció lenne, úgy vágom rá. Henning sosem lenne képes abbahagyni a követésem, addig nem míg egyikünk él vagy velem nincs. Ez ennyire egyszerű. - Mert akkor meghalnál és hol lenne abban a szórakozás...? - fintorgok kicsit a kérdésére. Neki és nekem nagyon más elképzeléseink tudnak lenni a szórakozás definícióját illetően. Elszakad a cérna és kijön belőlem, amit gondolok. Nem éppen bölcs húzás, de most messzebb nem is állhatnánk attól. A kezei ökölbe szorulnak, érzem, hogy satuféken van. Megütne. Most képes lenne rá. Elkényeztetett egyke ficsúr... Mindent megtesz egyesekért, nem is gondolva bele a következményeibe. Akármennyire szerethetem, próbálva mindenemmel gyűlölve őt, egy részem azért örül, hogy itt áll őrjöng a haragtól. Felnyikkanok, ahogy a hátam a falat éri, ösztönösen a vállam döntve hátra, hogy lejjebb ne érje a gerincem bántódás. Ahogy felcsattan, úgy simulok hozzá és szegem fel dacosan a fejem. - A nő vagyok, aki négy éve elvisel és képes lenne hozzád menni, te félőrült szarházi! - felelek hasonló hangnemben, mint amit ő vett fel. Meg tudnám fojtani. Lelőni nem, de addig szorongatni nyakát, míg nem kékül a feje... arra érzek magamban kapacitást. - A "kis haverjaim" történetesen évek óta figyeltek téged és az apád is, de elmondhatnád miért tetted, azt leszámítva, hogy zakkant barom vagy, aki szembeköpte a régész mivoltát és gyerekesen lépett, mert apucinak úgy jobb lesz... - szűröm a fogaim között azt, amit levontam abból, amennyit elmondtak nekem. - Ismerlek, Henning, te nem ismered a megbánást. Nem érdekel, hogy mennyi vér tapad a kezedhez, hogy hány árvát hagyott a kis magánszámod maga után... A megszökés nem igazán működik eddig. - ingerülten fújtatok egyet. Forr a vérem az ereimben, megszámlálhatatlanul sok érzelem kavarog benne. Éppen mielőtt elengedne, akkor kerül az arcom veszélyes közelségbe az övéhez, majdnem súrlódnak az orraink. Levegőért kapok a szabadságom visszanyerve, hátradöntve a fejem egy picit a téglának. Látom a szemem sarkából, hogy megkeményednek a vonásai látva a hasam ívét. Ahhoz képest, hogy milyen vézna vagyok, igen látványos. - Igen! Meg akartam adni neki az esélyt, hogy ugyan fél családban, de esélye legyen egy normális életre! - dörrenek rá az ostoba kérdését hallva. Persze, hogy el akartam titkolni előle, kerül amibe kerül. Meghunyászkodom kicsit, ahogy visszatér elém. Megint kezdi... - Mert egy irányításmániás marha vagy? Nem gondoltam, tudtam. Csak el kellett volna oda jutnom. - dühös és némileg rettegő pillantással tekintek rá, ahogy megemeli a fejem. Nem akarok belelátni a fejébe, az ott túl sötét. Halkan nyelek egyet. - Most mi lesz? - teszem fel a nagy kérdést.
für Henning
And I will wander 'til the end of time Torn away from you
▽ Munkám : Hivatásos üldöző/ Nőm életének megkeserítése
▽ Szexualitás : Heteroszexuális
Pént. Ápr. 03, 2015 7:41 pm
Tárgy - Re: Henning & Anina
Hope is your survival, A captive path I lead
Tag: Frau Eisenberg | Zene | Jegyzet: Hallo Schätzchen!
Az elmúlt egy hónap nem volt leányálom. Nem pont így képzeltem el a dolgokat, de amit tettem, megtettem, és ezzel együtt is kell élnem. Valóban, kicsit talán nyúzott vagyok, és a kezdeti szórakozottságom is ennek tudható be. Nehezen dolgozom fel a szavait, pedig nem arról vagyok híres, hogy értetlen lennék. Éles az eszem, mint a borotva, ám ez most még nekem is sok. A nőm, a BND egyik tisztje... tíz éve... úgy, hogy nekem erről fogalmam sem volt. Az orrom előtt tett mindent, és én erről semmit sem sejtettem. A nő, akit magaménak akarok tudni a beteges birtoklási vágyam miatt, kurvára egy hírszerző, aki kurvára ellenem dolgozik. Ha eddig azt gondoltam, hogy szarban vagyok, most még mélyebbre süllyedek a magam generált kotyvalékban. - Ezek szerint, még nem tettem túlságosan keresztbe neked? - Fáradtan nevetek fel, és csóválom a fejemet. - Gyerünk, iktass ki. Az lenne neked a legjobb, nem? Élhetnéd újra a biztonságos kis életedet Drezdában, és nem követne tovább egy mániákus. - Oh, nagyon is tisztában vagyok a képességeimmel, nem kell félteni emiatt. Szavai erőteljesek, de újra csak nevetnem kell azon, hogy lábon lőtt volna. - Miért nem fejbe? - Kérdem felvont szemöldökkel. Ahhoz már nincsen mersze, csak a száját jártatja, teljesen feleslegesen. Kekeckedik velem, de én erre nem vagyok vevő. Aztán valami eltörik benne, és olyan hangot üt meg velem szemben, amit még soha sem. Az arcomról lefagy a mosoly, és hagyom üvöltözzön velem. Egy darabig... A szavai kurvára sértenek, és muszáj összeszorítanom az öklömet, hogy ne tegyek hatalmas hülyeséget. Érzem, ahogy egyre csak baszódik fel bennem az a köcsög pumpa attól, ahogy beszél velem. A szemeimben égető düh csillog, mert most tényleg elvetette a sulykot. Az egyik ikerház felé penderítem, és nemes egyszerűséggel nyomom a hátát a téglafalnak. - Mégis mit képzelsz magadról? - Csattanok rá marha közelről, és már én is üvöltök, mert kurvára sokat pofázik. Hozzápréselődök, hogy ne tudjon szabadulni a fogságomból. - Ki vagy te, hogy ítélkezz felettem? Mégis ki? - Fújtatok, mintha több kilométert futottam volna. Muszáj kontrollálnom magam. Sose ütöttem meg, és most sem szándékozom, pedig igazán megérdemelne egy hatalmas pofont. - Gondolom a kis haverjaid azt is elpofázták neked, hogy mit miért tettem. Hiszen ők aztán biztos kurvára jobban tudják, mint én. - Hát hogyne, ők jobban ismernek engem, mint bárki más. Milyen okosak ott bent a hírszerzésnél. A pofám leszakad. - Tudod mit Anina... jobb, ha azzal is tisztában vagy, ha esetleg erről még nem kaptál fülest... rohadtul nem bánom, amit tettem. És soha a büdös életben nem fog ez megváltozni. Megszoksz, vagy megszöksz Édesem... - Vicsorgok. Láthatóan a megszökni verzió sem tökéletes, hiszen menjen bármerre is, én mindig rá fogok akadni. Figyelem, ahogy cikázik az arcomon a tekintete. Egy pillanat erejéig elgondolkodom azon, hogy befogom a csábos ajkait, és addig falom őket, még mélyvörösre nem duzzadnak, de a méreg, ami bennem bugyog, és a további információ halmaz, amit a nyakamba ereszt, nem enged a vágyaimnak. Elengedem, mert érzem, hogy messzire mentem. Elengedem, mert először nem akarom elhinni azt, amit mond. És ahogy elfordul tökéletesen látom, hogy ezzel bizony éppen nem átbaszni akar. Nem bizony. Összeszorítom az állkapcsomat, ahogy egyre inkább feldolgozom a hallottakat. Apa leszek? Én? Mégis milyen kibaszott vicc ez? - Eltitkolni előlem? - Komolyan ez volt a terve? Emelem fel újra a hangomat. Engem aztán rohadtul nem érdekel, hogy kihall meg, és ki nem. Megint azt érzem, hogy egy vödör jeges vizet borított a nyakamba. Ébredj Amsel, te csak egy kibaszott bűnöző vagy, mit vársz? Pont azt, hogy mindenről tudjak. Hisz mégis csak az én lányomról van szó. Az előbb hagytam, hogy kicsússzon a kezeim közül, de most újra elé lépek, mielőtt valami butaságot tenne megint. - Nina, mégis mit gondolsz, miért jöttem utánad? Ne gondold, hogy Dániában, vagy bárhol máshol ezen a retkes világon, nem akadtam volna rád. - Kényszerítem, hogy rám nézzen, ahogy megemelem a fejét. El sem tudom képzelni mi játszódik le jelenleg a fejében, és Ő is valószínűleg ugyan ezt érzi, csak velem kapcsolatban. Mit gondolt? Hogy Őt is meg fogom ölni? Mert, ha igen akkor kurvára nincs tisztában azzal, pontosan miért is robbantottam fel azt a kibaszott kócerájt.
I can't go on living this way and I can't go back the way I came
And I will wander 'til the end of time, Half a life without you
Hiába vagyok meghunyászkodó és félénk, volt valami mindig is abban, hogy egy kicsi eltapossam azt a fene nagy önbizalmát. Főleg most kell megtennem, mert érzem, hogy ha nem tenném, akkor ő szabadon őrjöngene tovább, ahogy eddig is tette. De elég volt ebből az őrületből, nem volt neki már az is kielégítő, hogy elűzött otthonról? Hogy nem tudok szembenézni a családommal miatta? Judy persze folyamatosan üzenget, hogy merre vagyok, mit csinálok, halálra aggódja magát ő is és a szüleink is. Kitérő válaszokból már annyi van a zsebemben, hogy csoda lesz ha nem ránt le ezek súlya. Veszélyes elegy a közelsége az enyémmel. Olyan, mint amikor valaki a levág egy üveg nitroglicerint a tűzforró talajra. Könnyen berobbanhat az egész, mint a csarnok, amit ő durrantott fel. Azt hiszi, hogy alábecsülöm... Nem, épp ezért vagyok folyamatosan távolodóban az otthontól. De azt sem hagyhatom, hogy ő továbbra is csak a meghunyászkodó kis tündért lássa bennem. A nőt, aki minden tekintetben aléveti magát az akaratának és nem tesz fel kérdéseket. Túl közel vagyok hozzá, érzem az illatát a jellegzetes dohányfüst felhanggal. Ha én elnyúzottnak tűnök, akkor ő rajta végigment pár tank. De nem engem köröz az Interpol. Ettől függetlenül is remegnek a sejtjeim a látványától. - A lényeget? Tizennyolc éves korom óta tudom, hogy hogyan lehet telefonokat és internetes kommunikációt lehallgatni és használom is a tudást. Ha úgy ítélem, hogy fenyegeted az életemet, kiiktatlak. - reccsen a hangom, szinte köpöm az utolsó szót. Erős szavak, nem vagyok benne biztos, hogy létezne olyan körülmény, amikor tényleg képes lennék arra, hogy szitává lőjem. - Nem szórakozom, ha szórakoznék, már lábon lőttelek volna. - fintorgok kicsit. A következő mondata viszont nagyon szíven üt. Hitetlen-cinikus hangon szusszanva tátom el a szám. - Komolyan bele akarsz ebbe a témába gyalogolni?! Ki volt az kettőnk közül, aki az apjáért felrobbantott több milliárd euró értékű kincset és rengeteg embert? Rakd helyre a fontossági sorrendet a fejedben, mielőtt kinyitod azt az ordas nagy pofád. - szinte üvöltök vele. Mindenemet átjárja maró düh, most kihúzta a gyufát nálam rendesen. A csendes, szelíd nő hol van már... - Ó fogd be a pofád, mintha te szent lennél. - teremtem le visszakézből. Átvertem? Akkor az ő tetteire nincsen szó. Le kellett volna hallgatnom őt is. - Köszönöm, tájékoztattak a tetteidről megfelelő részletességben. Amikor felrobbantottad a csarnokot, azzal tettél kettőnk alá is aknákat. - undorodó pillantással mérem őt végig. Egy gyilkos, bitófára való, utolsó mocskos gyilkos. Ha nem lennék ilyen gyenge, akkor bizony tárcsáznám a gyorshívómon a hatos számot. A francia összeköttetőt. Két csörgés és tudná, hogy mérje be a helyemet és mindenkit zavarjon ide, aki él és mozog és rendvédelmis. A harag mérlegét ellensúlyozza a gyengédség, amivel magához szorít és érint. Nem tudom elválasztani nála a szerelmet és az egyszerű birtoklási vágyat. Nem engedi, hogy ne őt nézzem, visszafordít az államnál fogva, a tekintetem pedig a szemei és az ajkai között csaponganak. Elereszt, én pedig reszketősen fordulok el kicsit és túrok a hajamba. Így láthatja hogyan dudorodik a hasam a lakosától. Bővebb ruhákat kellene szereznem. - Azért, mert én is előtte tudtam meg! - kiabálok vele megint. Remélem nincsenek a házak között német ajkúak, mert akkor nagy bajban leszünk elég hamar. - Igen, pontosan ez volt a tervem! - amikor a falra csap, gyorsan visszaveszem magamhoz a fegyverem és elrakom. - Soha. Nem akartam, hogy utánam gyere. Dániáig. Valahová, ahová ahol a hírszerzésnek van lehetősége biztonságosan elhelyezni. - fújtatok szinte, ahogy próbálom elfojtani az érzelmeimet. Kifordult magából, mint egy rozoga esernyő nagy szélben... - Nem játszom, Henning és nem, a legkevésbé sem élvezem ezt az egészet. Szerinted minden vágyam az volt, hogy várandósan bujdossak?
für Henning
And I will wander 'til the end of time Torn away from you
▽ Munkám : Hivatásos üldöző/ Nőm életének megkeserítése
▽ Szexualitás : Heteroszexuális
Pént. Ápr. 03, 2015 12:29 pm
Tárgy - Re: Henning & Anina
Hope is your survival, A captive path I lead
Tag: Frau Eisenberg | Zene | Jegyzet: Hallo Schätzchen!
Mindig is megvolt a képessége ahhoz, hogy pillanatok alatt leépítse azt a kibaszott nagy pofámat. A kezdeti magabiztosságomat, amivel lépéselőnyben éreztem magam, olyan gyorsan söpörte el, mintha egy tornádó tekerőzött volna végig rajtam. Talán ezért sem akarom elengedni. Szükségem van valakire, aki kordában tart, pórázra köt és Ő pont az a személy, aki erre képes. Nem hiába rohantam utána, miután elüldöztem Drezdából. Piszkosul magam mellett akarom tudni, mert hiánya olyan űrt hagy bennem, amitől egyszerűen megőrülök. Még ennél is jobban... A meglepettség jogosan ül ki az arcomra, miközben a düh kezd el fortyogni bennem. Szavai léket vágnak a lelkemben, mert a rohadt életbe is! Ezt mégis hogy gondolta? Úgy érzem gúnyolódik velem, és sérti az önérzetemet, hogy percek alatt eltipor pár mondattal. Az állkapcsom megfeszül, az arcom csúnyán eltorzul, ahogy változik a hangulatom. Magamhoz rántom, mert most biztos nem fogom hagyni, hogy elszaladjon. Ezek után esélye sem lesz, mert kibaszott sokat tud, és ez rám nézve jelenleg kurvára nem jó. Lehet, hogy szerinte csak egy egyszerű régész vagyok, de talán neki sem kellene lebecsülnie. Érezni akarom, ahogy hozzám feszül. A bőrének mennyei illata percek hamar kitölti az orromat. Összehúzott szemekkel figyelem meg közelről az arcát és tökéletesen látszik rajta, hogy bizony megviselte az előző pár hónap. De még ez is olyan vadítóan gyönyörűvé teszi, hogy igazán nehéz visszafognom magam. - Blablabla - Forgatom a szemeimet. - Ne kertelj Drágám, a lényeget! - Elmosolyodok mikor végre a régen látott lángoló tekintetbe pillantok. Lehet, hogy megtört, de nem engedem, hogy teljesen legyőzzön. Nem engedhetem. Harcolok ellene, mert ő csak egy gyenge nő hozzám képest. És a gyenge nőket meg kell védeni... - Most komolyan velem szórakozol? - Aláírtam a titoktartási szerződés... hangzik fel újra a fejemben az előbbi mondat. Hogyne. Aláírta, és akkor most hova..? - Úgy gondolom kicsit több vagyok számodra, mint egy szülő. - Nos, igen. Azt hiszem teljesen vérig sértett, és most érzem igazán azt, hogy futni kellett volna hagynom. Meneküljön előlem, amennyire csak tud. Legalább én is megmaradtam volna abban az álomképben, amit szépen az elmémbe elültetett. - Kurvára átvertél. - Köpöm a szavakat, mert már teljesen elönt a méreg. Ó, de ő még mindig tudja fokozni. Hogy a kurva életbe ne tudná? Talán ezt is tanulta a hírszerzésnél? - Akkor el sem kell mesélnem, hogy is fogalmaztál... miért is aknáztam alá, a kapcsolatunkat. Hisz te magad már talán jobban tudod, mint én. - Gúnytól csöpögő hangon beszélek hozzá. Nem érdemel mást. Azt sem érdemelné meg, hogy egyáltalán figyeljek rá, de még ezek után sem érzem azt, hogy futni kéne hagynom. Nem bizony. Olyan szinten a saját magaménak akarom tudni, hogy képtelen lennék ilyen botor tettre. A szavaimnak ellent mond a mozdulatom, ahogy még szorosabbra fogom, és végig simítok rajta. Legszívesebben felnyögnék az érzéstől, mert már olyan rég várom ezt a pillanatot. Lehet, hogy csak egy hónap, de nekem örökké valóságnak tűnt, ám most végre újra a kezeim közt van. Elfordítja a fejét, de én ezt nem hagyom neki. Finoman az álla alá nyúlok, és kényszerítem arra, hogy a szemembe nézzen. De ez az eset nem olyan egyszerű. És még milyen szépen fogalmaztam. Tovább pengeti az idegrendszerem húrjait és a szavaival úgy forrázz le újra, hogy legszívesebben azonnal ellökném magamtól. És meg is teszem... Eleresztem, meghökkenve mérem végig, keresve a jeleket, ami a szavainak tanúbizonyságot ad. - Miért csak akkor akartad elmondani? Miért nem előbb? Magadnál vagy Eisenberg? - Csattan újra a hangom a téglafalak között. Nem foglalkozok azzal, hogy ezt bizony bárki hallhatja. Rohadtul nem érdekel. - Mégis, hogy gondoltad ezt? Elmenekülsz úgy, hogy ezt titokban tartod? - Nem értem, nem értem, nem értem. Mérgesen túrok a hajamba, és a kezemmel rávágok egy hatalmasat a falra. - És mikor mondtad volna el, ha nem jövök utánad? Soha? Meddig akartál rohanni, Dániáig? És onnan hova tovább? - Záporoznak a kérdések bennem. Jogosan érzem magam most már tényleg mérgesnek. Kibaszott dühös vagyok rá, és azt hiszem, ilyen szinten még sosem sikerült felidegesíteni. - Te most komolyan játszol velem, Anina? Élvezed kis cicám?-
Nemes egyszerűséggel vérlázító, hogy mennyire alábecsül engem. Magának kereste a bajt, sőt rá is talált rohadt gyorsan, de ez még mindig nem ad felhatalmazást neki arra, hogy így viselkedjen. Mondjuk, mit vártam tőle... Évek óta ezt játsszuk, más-más felvonásokban és színezésekben, de a lényeg változatlan: egy bűnözőbe szerettem bele. Nem... egy terroristába. Tisztában vagyok a személységjegyeinek örvénylésével, tudom mennyire önfejű és konok ember. Vérbeli német tud lenni, mikor bepipul. Anyanyelvünk jó felületet is szolgáltat haragjának szivárványszerű kifehetésére. A birtoklási kényszerét meg akkor ne is vegyem a számra. Ő van a helyzet magaslatán, de nem szándékozom most ezt a szituációt tovább húzni a szükségesnél. Gratulálok, drágám, rám találtál és ügyes vagy. Én pedig lassabb, mint amit a praktikusság diktálna. Az sem tántorít el, hogy remegek a közelében. Mert kibaszottul hiányzott egy részemnek, hiába is tagadom. Kiül végre az önelégült képére a meglepetés. Nahát, csak nem létezik új a nap alatt? - Azt mondtam, hogy tíz éve a hírszerzés tisztje vagyok, tehát ne hidd, hogy nem tudok lőni. - sziszegem neki. Csakhogy megint lépéselőnybe kerül, én aprót sikkantok, ahogy kitekeri a fegyverem a kezemből. Hogy is van az a dolog, hogy a régészek nem állják meg a helyüket a fronton. A levegő a légzőfelületem hátuljára préselődik, ahogy magához ránt, a tekintetem pedig szinte lángolva találkozik az övével. - Mert aláírtam egy titoktartási nyilatkozatot, miszerint a szüleim sem tudhatják, hogy kémkedem. Négy éve. A tiédnek nem éppen neveznélek, azt aláaknáztad egy hónapja. - reszketek a karja szorításában, hiába táncol az idegrendszerem, hogy érint engem. Helytelen akkor is. Mindenek felett. Éleset szusszanok, ahogy magához ölel engem, de a fejem kimérten próbálom eltartani. Látom így, hogy mennyire leforrázza minden egyes szavam. Főleg egy. Kicsit félrefordítom az arcom, ahogy a hajamat érinti a keze, de ahogy az arcbőröm éri, úgy szorítom össze a szemeim. Ez rosszabb minden másnál. - Három hónapos terhes vagyok a lányoddal. Akkor akartam elmondani, mikor menekülnünk kellett. - halkabb lesz a hangom és szűrő nélkül reszket is. Nem pont így képzeltem el a bejelentést, de hol van már az, mikor valami terv szerint ment...
▽ Munkám : Hivatásos üldöző/ Nőm életének megkeserítése
▽ Szexualitás : Heteroszexuális
Pént. Ápr. 03, 2015 3:30 am
Tárgy - Re: Henning & Anina
Hope is your survival, A captive path I lead
Tag: Frau Eisenberg | Zene | Jegyzet: Hallo Schätzchen!
Oké, oké... megadom magam. Tettem, ezt azt... meg még ennél is egy kicsit többet. Azonban, úgy gondolom hálásnak kellene lennie azért, hogy abból az őrületből, kurva gyorsan kimenekítettem a formás kis seggét. Lehet, hogy ezért menekülni kényszerült. Lehet, hogy ezért olyan helyzetbe kényszerítettem, amiről biztosan nem álmodozott. De pont azért tettem, hogy őt ne keverjem bele ebbe az egészbe. Elég, ha már én nyakig benne vagyok, menthetetlenül. Ettől függetlenül a saját kis makacs ragaszkodásom nem hagyja, hogy elengedjem Ninát. Nem bizony. Tehet ellenem bármit, foghat fegyvert a fejemnek, szitává is lőhet. Érdekli ez a francokat... engem biztos nem. Ő az enyém, és pont ezért utána is jöttem, még ha Ő ezt láthatóan nem is akarta. A kiállásom magabiztos és határozott. Fölényesnek érzem magam, szinte nyeregben... hiszen utolértem. Tegnap érkeztem csak, de nem volt elég gyors. Azt hittem tovább fog állni, de volt olyan botor, hogy nem lépett elég gyorsan. Pedig talán újra kicsusszanhatott volna az ujjaim közül. Ám, ez nem nyert, és végre újra előttem áll! Az sem riaszt el tőle, hogy nem egy tipikus romantikus viszontlátásnak vagyok szereplője. Mintha ez amúgy jellemző lenne ránk... Attól függetlenül a pisztoly a képemben kicsit meglep. Cukkolom, mert nem nézném ki belőle, hogy képes lenne lelőni. Elég csak a reszkető kezére pillantanom a ravaszon. Ugyan már Kicsikém... A szavaival azonban eléri, hogy az eddig csak magamban burjánzó meglepettség az arcomra is kivetüljön. - Hogy mit mondtál? - Szemeim nagyra tágulnak. Próbálom feldolgozni az előbbi információ morzsát. Ez újdonság, és cseppet sem tölt el boldogsággal. Elhúzza a kezét, de én gyorsabb vagyok és nemes egyszerűséggel fordítom ki a fegyvert az ujjai közül, majd hagyom hogy a földdel hangosan érintkezzen. Anina kezét továbbra sem eresztem, hanem közel rántom magamhoz. Olyan közel, hogy szinte összeér az orrunk. - És én erről eddig miért nem tudtam? Esetleg elfelejtetted, hogy hány éve is vagy mellettem... az enyém? - Hangom élesen csattan. A szórakozottság teljesen eltűnik, és a méreg kezd végig szaladni minden porcikámon. Piszkosul átverve érzem magam. Azonban a kezeim szorosan fonódnak a vékony derekára, hogy menekülni se legyen képes. Ezzel párhuzamosan Ő továbbra beszél, és a szavai jég hideg levegőt hagynak maga után. Ha eddig a szemeim nagyra nőttek a döbbenettől, akkor most már a szám is tátva maradt. Pislognék, de egyszerűen nem megy. A tudatomat kimarja minden egyes kibaszott szó, és csak egyetlen egy marad benne, égetően: Terhes. A levegő is benn marad, és a szoros ölelésem, ami gúzsba kötötte lazulni kezd. A jobb kezem erőtlenül mozdul, és finoman simít végig a haján, majd megpihen a puha arcbőrén. - Mond még egyszer... - Kérem, mintha az előbb nem hallottam volna tisztán. Pedig a hallásomra sosem volt panaszom... Az eddigi határozottságomat pillanatok alatt építette le. Én pedig hüledezve próbálom megemészteni az imént elhangzott szavakat...
A levegővételem üteme regényt tudna írni önmagában is, de nem lesz erre szükség, mert itt van az, aki mindig is képes volt megrendszabályozni azt. Az Isten szerelmére, mikor egy hónapja szétválasztott minket a sors és az ő gyökérsége, akkor tettem volna meg a nagy bejelentést. Amit azóta sem tudtam vele tudatni, mert történesen éppen elég szállal marionetteztem, hogy ne tudjon rám lelni. De azt hiszem, hogy a halálos ágyamig is el fog kísérni a tény, hogy stikában tíz éve beszerveztek a hírszerzéshez. Tudtam az első percben, hogy nem lesz képes elengedni. Valamint, hogy én képtelen leszek szembenézni vele, főleg tudva a tényt, hogy felrobbantott egy műkincsekkel teli csarnokot és annak dolgozóit. Pedig azt hittem, hogy művelt emberrel van dolgom. Ez a sikátor rossz ómen a számomra. Évekkel ezelőtt tévedtem erre először, akkor majdnem megkéseltek. Most pedig a végzetem vár rám itt, lesben, szemtelen képpel cigizve. Nem voltam elég jó. Nem vagyok elég erős én ehhez. Én csak egy nő vagyok, aki próbálja lecsitítgatni és kedvesen megnyugtatni a Németország ellen hőbörgő diplomatákat, majd ad nekik egy teát és édesen mosolyog. Le kellett volna cserélnem a cipőimet. De olyannyira hozzám nőtt lélekben ez a pár, hogy eddig nem voltam képes rá. Tőle kaptam őket tavaly, úgy vigyáztam rájuk, mint a szemem fényére. A mosolya sokat tudó és minden belső szervem végigrengeti. Gyűlölöm, amikor így néz rám. Kihasználva a magasságkülönbséget és a dominancia lélektanát ellenem. Gyűlölöm a villantást a tekintetében. De az USP ad némi kapaszkodót az egyre csak elcsúszó realitáshoz. - Amsel. - fintorgok aprót. A vendégrigóhoz hasonló madár, a feketerigó... Milyen igaz rá a vezetékneve jelentése. - Tíz éve szolgálok a BND-nél, ne hidd, hogy nem tenném meg. - reccsen kicsit a hangom a bennem feszülő ellentéteknek hála, de próbálom nem kimutatni a félelmem. Nem magamat féltem. A lányunk. Ahogy nyújtja a jobbját felém, úgy fordítom a hátam mögé a balom és lépek egy picit hátra. - Egy ilyen ártatlan hölgy eleve nem kéne, hogy három hónapos terhesen fegyvert lobogtasson a lánya apja felé, de lám mivé lett a világ. - szusszanok fel ingerülten. Irányításmániás szemétláda... Miért vagyok ennyire gyenge vele szemben?
▽ Munkám : Hivatásos üldöző/ Nőm életének megkeserítése
▽ Szexualitás : Heteroszexuális
Pént. Ápr. 03, 2015 2:42 am
Tárgy - Re: Henning & Anina
Hope is your survival, A captive path I lead
Tag: Frau Eisenberg | Zene | Jegyzet: Hallo Schätzchen!
Egy hónap... egy kibaszott hónap telt el, mióta nem láttam. Kerestem, kutattam, minden követ megmozgattam, embereket fenyegettem meg, csakis azért, hogy a nyomára bukkanjak. Tehettem volna ennél szörnyűbbet is, de muszáj volt visszafognom magam. Valahonnan tudja, hogy őt üldözöm, de még nem jöttem rá, hogy honnan. Így kénytelen voltam minden bizonyítékot magam után eltüntetni, hogy még szagot se kapjon a hollétemről. Ezt nevezem én igazi kapcsolatnak. Üldözzük egymást úgy, hogy közben elrejtünk mindent magunkról. Teljesen kiolvasható ebből, milyen tökéletesen megbízunk egymásban. Egy piszkos kis sikátorban ácsorgok. Nem éppen kellemes környezet. Azonban az egy hónapos hajszámnak meglett az eredménye. Elégedett, csalfa mosoly jelenik meg a szám sarkában, ahogy egy szál cigit az ajkaim közé tolok. Nem fogott ki rajtam, akármennyire is távol akart tőlem maradni, ez bizony nem sikerült neki. Biztos lehet abban, hogy a szemére is fogom vetni. Kíméletlenül. A két ikerház között húzódó folyosón kényelmesen dőlök neki a falnak. Az órámra pillantok, hamarosan ide fog érni. Kifújom a füstöt, és újra mélyen beleszívok az ujjaim közt égő koporsószegbe. A szemközti fal tégláit kezdem el számolgatni egészen addig, még meg nem hallom a magassarkú cipő egyhangú koppanását a macskaköveken. Oldalra fordítom a fejemet. Szemeim megvillannak, ahogy kiélesedik a kép. Pillanatok alatt halászom ki a számból azt a nyamvadt cigit és pöckölöm az utamból. Az eddigi mosolyom kismiska volt ahhoz képest, ami most megjelenik az arcomon. Ellököm magam a faltól és szembe fordulok vele. Pár méterre van csak tőlem, de így is magabiztosan tornyosulok felé, ahogy lepillantok a törékeny testére. Nem habozik, csak egyet pislantok és már szinte majdnem kiszúrja a szememet a fegyverével. - Eisenberg - Felveszem a hangszínét, már-már gúnyosan utánozva. - Mi lesz szépségem? Meg mered tenni? - Nem látszik rajtam, de meglep, hogy fegyver van nála. Az arcomon továbbra is a felsőbb rendűség tükröződik, miközben kinyújtom a jobbomat, és a pisztoly felé nyúlok. Feltett szándékom elvenni tőle... - Ez a csúnya játékszer nem való, egy ilyen ártatlan hölgy kecses kezébe... - Morgom halkan, játékosan.
Könnyedén lobbantja meg a hajamat a szél, ahogy hátrafordulok magam mögé kémlelni egy pillanatra. Ez lett a fő mozdulatom az utóbbi időben. Közben kapaszkodót keresve a kezem az USP-re siklik. Az én régi nagy titkomra, hogy fegyverem van, pedig bólogató autótacskó vagyok kívülről. Köszönöm szépen, de megkaptam az alap hírszerzési kiképzést. Sosem öltem még. Nem is lennék képes ilyen gyalázatos tettre soha sem. De az országomat képviselem sokszor lehetetlen helyeken, így muszáj ez is. Gyorsítok a lépteimen, belül a baba tiltakozik az ellen, hogy anyu rohanjon; érzem, ahogy mozdul kicsit. Legalább Dániáig el kell jutnom mire megjön, nem használhatom az útlevelemet egy ideig. Nem tudom milyen következményei vannak Henning tetteinek rám nézve. Egy zsarnok pszichopata gyermekét hordom magamban. Ez tény és megmásíthatatlan, mivel túl vagyok az ominózus 12. héten. Befordulok egy aprócska utcasarkon, le akarom vágni a motelhez vezető utat. Második napja vagyok most itt, tudom, hogy itt van egy eldugott, mégis tágasabb kis rész. Két ikerház között húzódik, ki vannak feszítve a szárítókötelek is. Nem pillantok fel teljesen, mikor az általam mindennél jobban ismert kombinációt látom magam előtt két méterre. Világos, már-már szőkés haj, agyzsibbasztóan kék szemek, magabiztos testtartást, némi felgma mosollyal. Reflexből, előírt idő alatt kapom elő a pisztolyt és szegezem rá, de a légzésem nagyon felgyorsul, a tekintetembe pedig beköltözik a páni félelem. Egy hónap... Ennyi kellett neki, hogy rám akadjon. - Henning. - lehelem szinte csak magamnak, visszacsatolást adva az elmémnek, hogy ez nem hallucináció. Reszket kicsit a balom mutatóujja a ravaszon.
