Köszön én pedig csak bolintok szinte tátott szájjal. Nem tudom hova tenni, hogy látom. Isten tudja mikor láttam utoljára. Nagyon zavarban vagyok és félek, hogy valami baj van. Nem is félek és nem is sejtem TUDOM, hogy valami baj van. - Köszi.- Kijebb nyitom az ajtót és be engedem őt, majd becsukom azt. Sok munka van abban, hogy ilyen a házam, szóval büszke vagyok rá valóban.
- Mit.. mit szeretnéél inni, esetleg lefeküdnél.. ne haragudj, hogy ilyet mondok, de nem festesz a legjobban. - Mondom ki, talán nem kellett volna, talán megondolatlanság volt, de barátom. Barátok mindig őszinték egymással.
- Szia. – mondom halkan és nem törődök vele, hogy eleinte félszeg mosolyom addig szélesedik, míg végül a fülemig ér a szám. Hirtelen és váratlanul karolom át. Hosszasan ölelem, majd egyet hátrébb lépve sugárzó mosolyt villantok rá. – Nagyon csinos házad van. Időtlen idők óta nem kommunikáltam senkivel sem a buszsofőrön, a bolti eladón és a motel recepciósán kívül azokon a különböző helyeken, ahol jártam, így ez az apróság is hatalmas boldogság számomra. A saját védelmem érdekében utaztam el Amerikából, de ennyi nem volt elég, hiszen az a pszichopata végül rájött, hogy elhagytam az országot és nem kellett sokáig találgatnia, míg végül rájött, a világhírű Sparks cég életben maradt örököse az öregebb kontinensen rejtőzik. Talán először nem Nagy Britanniában keres, az lenne a legkézenfekvőbb, így talán az egyből kiesik. Sosem lehet tudni. - Nagyon örülök, hogy látlak. – mondom őszintén. – Menjünk beljebb, kérlek. Azt hiszem, kezdek kissé begolyózni. – mondom erőltetettem nevetgélve, miközben félve nézek körbe az utcában attól rettegve, hogy a gépfegyver életveszélyes csöve tekint vissza rám a sűrű emberrengetegből. – Mindent elmesélek idővel. – teszem hozzá, hogy eloszlassak néhány homályos foltot, de attól tartok ezzel csak újakat alkotok.
Sophia Blake
My heart is european
I am rich honey
▽ karakterem arca : ღ Sophia Bush
Hozzászólások száma : 296
▽ Munkám : ღ Stylist, divat tervező
▽ Szexualitás : ღ Heteró
Vas. Május 03, 2015 4:32 pm
Tárgy - Re: Sophia & Damian & Allie
Awasy and forever
Allie & Damian and meeeee
Igaz barátok mindig kitartanak
Miután Will elment elgondolkodtam. Kicsit hevesek vagyunk és talán nem jó ez a gyors ütem. De mi lesz a folytatás. Beszélgetni nem igen tettük csak a szex és más semmi. Félek, hogy bátyámnak nem tetszene, vagy mi lesz a húgom megjön Olaszországból? Végre láthatom őt. Alig várom.
Ahogy pakolásztam a konyhában kopogásra lettem figyelmes. Nem szokásuk, hogy kopognak. Még Miss Gerald is benyit és elkezdi mondani, hogy a kertész megint rosszul vágta le a füvet nálam.
- Miss Gerald, nem érdekel a ....- Nyitom ki az ajtót, de ekkor megpillantom azt az embert akire soha nem számítanék. - Allie... - Fagy belém a szó is és lábam remegni kezd, gyomromban a pillangók keringenek.
A bennem uralkodó remény életben maradásának utolsó lehetőségeként tekintek régen látott barátnőmre, akinek hatalmas háza előtt most állok. Nem pénzt, sokkal inkább tanácsot és egy ötletet várok, amely leküzdi a kétségeim. Nem kell, hogy nagy, világmegváltó terv. Még csak arra sincs szükség, hogy saját bérgyilkos csapatával levadássza a rám vadászókat. Néhány kedves szó kell egy olyan embertől, aki ismer és a vigasztaló, hazug szó, amely meggyőz, nem kell végeznem magammal a rám vadászó szörnyetegek miatt. Kissé paranoiásan tekintek körbe a népes londoni utcában. Nem sokkal múlt dél, mégis kövér, szürke viharfelhők takarják el az aranyszínű napkorongot, így az nem tud beragyogni erőtlen fényével annak érdekében, hogy legalább a honvágy ne kínozzon ennyire. Hiányzik Amerika, hiányzik San Fransisco örök hősége és a napsütés, amely csaló öröme ott hazug pompával ragyogtatta fel délibábként tündöklő életem. Sophia háza irigylésre méltó. Nem süt róla szemet bántóan a csicsás pompa, de egy divattervező eleganciájához mérten elegáns és szelíden világias. Hívogató és már a remélt vigasz előresegít a belépéshez. Kár, hogy túl büszke vagyok a segítségkéréshez, de vannak bizonyos helyzetek, amikor az embernek félre kell tennie a méltóságát, mely bennem kissé talán túlzott mértékben is elhatalmasodott. Alsó ajkam beharapva torpanok meg az ajtó előtt. Hófehér, térdig érő szoknyám kemény szövetét igazgatom és a vállamat húzó, örök útitársamat, a viharvert, barna táskám helyezem át a másik vállamra. Végül kopogok. Bizonytalanul, de elég hangosan ahhoz, hogy a ház lakója felfigyeljen rám.
Igaz barátok mindig kitartanak
