Tárgy - Re: Welcome to your new home - Amanda && Jelly

We’re never gonna quit it

Igyekszem a lehető legbarátságosabban fogadni az új lakótársamat. Persze azért túlzásba sem akarok esni, a jópofizás egyrészt általában nem veszi ki jól magát a legtöbb embernél, másrészt nem is az én stílusom. Mondjuk inkább úgy, hogy igyekszem a személyiségem legpozitívabb oldalát elővenni, de ettől függetlenül csak magamat adni, megjátszás nélkül. Sosem voltam az a társaság középpontja szószátyár típus, de azért barátságtalannak se mondanám magam. Sőt. A lakótársaimmal meg különösen fontos lenne, hogy amennyire lehet, jó viszonyba kerüljünk, végtére is együtt fogunk élni. Nem lenne jó, ha tök idegenként kerülgetnénk egymást a lakásban, még ha egyelőre még valóban ez is a helyzet. Rámosolygok hát új lakótársamra, akinek most már a nevét is tudom.
- Örülök, Jelissa – közben megszorítom a kezét egy kicsit. Nem durván erős a kézfogásom, egyáltalán nem nevezném férfiasnak, de azért nem is lagymatag. Valahol középtájon mozog, mint ahogy érzem, az övé is. Továbbra is mosolyogva bólintok kérdésére.
- Persze, gyere csak utánam, bár nem lesz egy nagy túra – megfordulok és a lakás belseje felé indulok. Közben hallom még a kérdését. A vállam fölött visszafordulva adok neki választ.
- Igen, így van. Egyelőre csak én lakok itt. Szóval van választási lehetőséged, ami a szobákat illeti – Feltételezem a kérdése erre irányult.
- Ez itt a nappali és a konyha, mint láthatod – mondom, ahogy beljebb jövünk az aprócska előtérből, majd a kis folyosó felé indulok, ami a nappaliból nyílik és amin a fürdőszoba, valamint a hálók találhatóak.
- Itt balra az első ajtó a vécé, a kapcsolóval bent, mellette pedig a fürdőszoba. Ezek jobbra pedig a hálók, a folyosón lévő leghátsóba rendezkedtem én be, szóval a másik kettőből szabad rablás alapon választhatsz. Amúgy amennyire néztem, nagyjából egyforma nagyok, sok különbség szerintem nincs – magyarázom, néha Jelissára pillantva, majd megállok a hálókkal szemben és hagyom, hogy kedvére körülnézzen és döntsön belátása szerint, melyik szoba szimpatikusabb neki. Jól esik, hogy ő is próbál beszélgetést kezdeményezni, nem érzem úgy, hogy falakba ütköznék a barátkozással, ami pozitív így kezdetnek.
- Igen, olyasmi. Legalábbis egyetemre járok. Bár elsősorban családi okokból költöztem ide az Államokból. Egyébként Texasból származom – válaszolom. Ugyan még nem ismerem annyira, hogy mélyebben feltárjam előtte a költözésem valódi okait, de hazudni, vagy ködösíteni sem szeretnék. Ha úgy alakul, talán egyszer majd elmesélem a teljes sztorit is, már amennyiben kialakul köztünk olyan viszony. De egyelőre még semmiképp sem érzem alig néhány perces ismertség után elérkezettnek az időt arra, hogy ilyesmivel traktáljam.
- És te? Mivel foglalkozol? Tanulsz még vagy esetleg dolgozol? – kérdezek vissza, hogy fenntartsam a beszélgetést ezzel a ránézésre velem egykorú lánnyal. Ki tudja, még az is lehet, hogy minden úgy alakul, ahogy szeretném és a végén jóban leszünk. Persze ilyen rövid ismertség után nem élem még nagyon bele magam, de reménykedni azért szabad, nem? A kezdet mindenesetre eddig ígéretes.

Tárgy - Re: Welcome to your new home - Amanda && Jelly

sweet dreams are made of this
who am I to disagree?

Azért egy kicsit megkönnyebbülök, mikor meghallom a lépteket. Kicsit furcsább lett volna a szituáció, ha nincs itt senki, aztán én elkezdem belakni a szobám, mire betoppan. Fura lett volna. Az első megkönnyebbülés akkor fog el, mikor meglátom, hogy nem egy szőke lobonccal megáldott, műkörmös, műmelles, műmindenes, rózsaszín cicababa fogad. Ez igazán megnyugtató. A második hullám akkor ér, mikor meghallom a hangját. Az emberről az ilyesmik eléggé árulkodók tudnak lenni. A hangja alapján nem egy buta picsa, akit negyed óra után legszívesebben kilógatnék az erkélyről. Persze mindez csak első benyomás, aztán lehet teljesen más problémáink lesznek egymással.
Előveszem a kevesebbik énem, habár nyilván nem fogom megjátszani magam, de savanyúnak lennem sincsen értelme. Elvégre, együtt fogunk élni, vagy mi. Bár, az előző lakótársammal is jól kijöttem, tehát elméletben nem vagyok kiállhatatlan. Persze ez egyénfüggő.
- Szia! Igen, én bérlem az egyik szobát. Jelissa a nevem és kedves vagy, de jelenleg csak ennyi holmim van, a többit majd még hozom később. – eresztek felé egy kisebb mosolyt és még a kézfogását is viszonzom. Kézfogás! Ez pozitívum. Pláne, ha nem szenved döglött hal szindrómában. A pasik rendszeresen sápítoznak, hogy nővel nem lehet kezet fogni, mert lógatjuk a kezünket, megficcen a csuklónk és lényegében semmi erő nincsen a kezünkben. Hát, a fenéket. Az én kézfogásom normális, ezt már páran megállapították. A lány amúgy tuti külföldi. Én se beszélem tisztán a nagyvárosi szlenget – bár már kezdem eléggé megszokni -, de ő az akcentusa alapján tuti nem British angolt beszél. Ezt egyből hallani.
- Bár… Ha kicsit körbevezetnél itt a lakásban, azzal sokat segítenél. – gondolok bele a dologba. Elvégre gyorsabb, mint ha mindent végig pásztáznék, hogy megtaláljam mondjuk a mosdót, vagy ilyesmi. - A harmadik szoba még üres, igaz? – kérdezem, ami igazából csak annyiból érdekes, hogy akkor választhatok, melyik legyen az enyém, ami nem hátrány.
Végignézek rajta, mert hát most ismerkedünk, meg minden és így első pillantásra normálisnak tűnik. Remélem nem egy elviselhetetlen perszóna, akinek mániái arra késztetnek majd, hogy azt kívánjam, bár felgyulladna a haja, vagy hasonlók. Az nem lenne túl kellemes. - Tanulni jöttél Angliába? – teszek föl valami „hát akkor barátkozzunk” kérdést, bár azért tuti hallatszik rajtam, hogy nem vagyok se az a csacsogós fajta, se profi nem vagyok az ilyesmiben. Nem azt mondom, hogy nem szoktam beszélgetni, mert akkor hazudnék, de a beolajozatlan „ismerkedjünk, mert hát így kell csinálni” helyzetek beindítása nem a specialitásom, s egy idő után nem is próbálkozom, ha nem lendül meg magától. Túl sok energia lenne, amit sokkal fontosabb dolgokra is fordíthatok.

to: Amanda || 411 words

Tárgy - Re: Welcome to your new home - Amanda && Jelly

We’re never gonna quit it

Csak egy átlagos délután, épp olyan, mint a többi, mióta idejöttem, Londonba. Nem nagyon történik semmi. Sajnos még mindig nem igazán ismerek itt senkit. Csak pár napot töltöttem még el a suliban, ez az idő még túl kevésnek bizonyult ahhoz, hogy barátokat vagy akár csak ismerősöket szerezzek. Különben is, a suliban töltött időm nagy részét az adminisztratív jellegű teendők intézése töltötte ki: kurzusokra jelentkezés, iskolai e-mailcím igénylés, diákigazolvány ügyintézés és hasonlók. Szóval nem sok időm volt egyelőre az ismerkedésre. De optimista vagyok, ami késik, nem múlik.
Itt ülök hát egyedül az egyelőre üres lakásban, a nappaliban, kezemben egy könyvvel és olvasgatok. Egy etológiai szakkönyvet. Nem tartozik szorosan a tananyagomhoz, de mindig is érdekelt az ilyesmi. Talán savanyúnak tartanak egyesek, hogy a szabadidőmben is „szakmázok”, de én tényleg azért tanulok állatorvosnak, mert mindig is az akartam lenni, foglalkoztat, érdekel a téma. Éppen egy egész izgalmas fejezetbe merülök el, mikor megszólal a csengő. Meglep, hiszen eddig talán nem is csöngetett még be ide senki a postást leszámítva, de ő meg ugye reggel szokott jönni, nem délután. Olyan idegenül is hangzik a zaj, amit ver. Meglepetten teszem le a könyvet, de még mielőtt odamehetnék, már hallom is a kulcs fordulását a zárban, majd az ajtó nyílását és egy bizonytalan köszönést. Csak nem? Lehet, hogy az egyik lakótársam érkezett meg, hogy beköltözzön? Tisztában vagyok vele, hogy bármikor érkezhetnek, végtére is a lakás két üres szobája továbbra is kiadó. Őszinte kíváncsisággal állok fel és indulok meg az előtér irányába, a könyvemet a kanapén hagyva.
Az ajtóban egy lezser öltözetű, sötét hajú, alapvetően egészen aranyos arcú lány áll, lába mellett egy sporttáskával. Bár nincs nála valami sok cucc, ebből, na meg, hogy volt kulcsa az ajtóhoz, biztosra veszem, hogy egy új lakótárshoz van szerencsém.
- Szia! Gondolom, itt fogsz lakni, igaz? Amanda vagyok, örülök, hogy megismerhetlek. Segítsek esetleg valamit? – mosolygok rá és bemutatkozás közben felé nyújtom a kezem. Végül is, miért ne legyek barátságos? Nem ismerek senkit és jó lenne, ha a lakótársaimmal sikerülne jó viszonyba kerülnöm, már ha ez lehetséges. Nem akarok illúziókat kergetni, de titkon azért reménykedem benne, hogy akár barátok is lehetünk majd idővel. Persze csak ha ő is partner benne. Remélem, nem előítéletes, mondjuk az amerikai származásom miatt, amit biztosan ki fog hallani az akcentusomból, vagy ha kiderülne együttélés közben, hogy… hát… egy kicsi más vagyok… De miért is lenne itt bármi gond? Én mindenesetre optimista vagyok.

Tárgy - Welcome to your new home - Amanda && Jelly

sweet dreams are made of this
who am I to disagree?

Érdekes dolog, amikor az ember rájön, hogy zavaró felesleg a helyen, amit addig otthonának gondolt. Nem, nem mondták, hogy jöjjek el, sőt, kifejezetten ajánlották, hogy maradjak, de őszinte leszek… lehet én vagyok sótlan, antiszociális, vagy csak fura a felfogásom, nem tudom, de biztosan nem fogok egy szerelmespárral együtt élne. Persze, tök jó, hogy összeköltöztek, legyenek sokáig együtt és a többi, de én hiányzom oda a legkevésbé. No meg ha nyáladzást akarok nézni, akkor benyomom a tv-t, vagy kiülök a parkba, ami – főleg tavasszal – kínzás számra megy számomra. Miért nem kötik le a mai fiatalok az idejüket olyan dolgokkal, ami nem egymás megszexuálása a parkban? Esküszöm, csak rózsaszín felhők között táncikáló, csillámpónikat etető kis párocskákat lehet ott látni, csak egymás szájából a nyálat ide-oda kanalazgató egyedeket. Lehet rám azt mondani, hogy savanyú vagyok, vagy hogy irigykedem – rohadtul nem -, de egyszerűen én nem vagyok rájuk kíváncsi. Szóval így történt, hogy elkezdtem új albérletet keresni, aztán jött egy remek lehetőség. Igaz, nem kifejezetten egyetemre járok, de az egyetemi szakképzés is biztosít némi extra lehetőséget, mint például, hogy tanulóknak fenntartott apartmanba költözzek. A bért így is kell fizetni, de közelebb van a sulihoz – talán egy picivel a melóhoz is -, jó a közlekedés, jó helyen van, az ára se ver a padlóhoz annyira, mint a többi, hasonló igényeket kielégítő, azonban nem tanulói albérlet. Jók az ilyen dolgok. Még azt is elviselem majd valahogy, ha viháncoló elsőévesekkel leszek összezárva. Úgy is a napjaim nagy részét nem otthon töltöm, az együttélés szabályait meg majd lefektetjük. Nincs sok elvárásom, azonban azokért cserébe én is alkalmazkodom majd az övékéhez és akkor boldogság van.
A megbeszélt időpontban át is vettem a kulcsaimat, elintéztük a papírokat, meg miegymás. Nem jövök egyből az összes holmimmal, nem ettem én meszet. Az én drága exlakótársam pasija majd szépen segít, ha már egyszer helyettem költözik oda. Ez így fair, nem de? Egyetlen nagyobb sporttáskával érkezem, s úgy tudom, az egyik csaj már bent lakik. Nem tudok róla se semmit, ahogy a másikról se, de… annyira nem is érdekel, ami fontos, azt majd úgy is időben megtudom. Nem vagyok az a „izguljuk halálra magunkat, mert milyen lesz…?” típus. Ohh, dehogy!  Csigavér, a hosszú élet ritka… Legalább is valami meg nem nevezett személy így tartja, és ki vagyok én, hogy ne higgyek efféle bölcsességeknek? A megadott ajtó előtt megállok, majd becsöngetek – biztos, ami biztos -, de utána kulccsal ki is nyitom az ajtót. Hogy miért csöngettem? Ki tudja. Leendő lakótársam nem akarom első alkalommal valami vérciki helyzetben látni. Az rendesen leredukálná amúgy is csekély érdeklődésem irányába és az senkinek nem lenne jó. Elvégre valamiféle kapcsolatnak ki kéne alakulni. Nem ítélem el élből, hogy jóban leszünk majd, csak… hát bele se gondolok egyik verzióba se, mert mindkettő pont ugyan annyira villanyoz fel. Sosem iszok egyetlen medve bőrére sem előre. Sok mindentől kímélem így meg magam. Itthon vagy egyáltalán? Belépek a lakásba, s becsukom magam mögött az ajtót.
- Ömm, hahó!? – köszönök be hangosabban az átlag beszédhangerőmnél, hogy meghalljon, s ne csapjon le egy asztali lámpával, mint egy betörőt. Bár, talán nem nézek úgy ki, egészen kitettem magamért. Végigjártatom a tekintetem a lakás azon részén, amit már innen is láthatok, majd oldalra rúgom – egymás mellé – a cipőimet, leakasztom a táskám vállamról, s azt is leteszem, majd várom, hogy érkezik e fogadóbizottság, vagy valami. Mondjuk, az is lehet nem is tudja, hogy jövök. A hapi, aki átadta a kulcsokat, felkísérhetett volna. Mindegy, nagy kislány vagyok már, megoldom.

to: Amanda || 569 words

Tárgy - Re: Welcome to your new home - Amanda && Jelly