Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - home sweet home

to my perfect mate

Felfogni nehezen tudom, azt ami itt történik köztünk. Mintha akarna tőlem valamit, de mégis olyan, mintha mégsem. Egyik pillanatban érzem vágyának hevét, ami engem csak jobban vonzz felé, olyan emésztően hat rám, de aztán teljesen hideg lesz, sőt még magamra is hagy. A mai napon annyi alkalmam lett volna arra, hogy elkapjam, hogy kielégítsem a vágyamat, és annyiszor mondtam el neki is, hogy mennyire akarom, tettekkel is mutattam, mert mindig igyekeztem közel lenni hozzá, sőt túl sem vagyok öltözve, ami nem tejesen csak neki tudható be. De nem ez a fontos. Nem léptem, egy fasz voltam, de rohadtul félek. Főleg attól, hogyha egy kicsit is vonzódik hozzám, akkor csak felakar próbálni, csak egy strigula, vagy egy név leszek a noteszében, ahol vezeti azokat, akiket sikerült megfektetnie. Nem akarok egy lenni a sok közül, de megérteném. Aztán lehet én gondolok valamit félre nem tudom. De azt igen, hogy én sokáig reménykedtem abban, hogy ez egy múló hóbort, hogy elfelejtem, hogyha a hatalmas vágy ami bennem tombol lecsillapodik. Próbáltam segíteni magamon vagy saját kezűleg, vagy egy hölggyel, de egyik sem váltotta ki a kellő hatást, amit vártam, egyik sem enyhítette a vágyamat, sőt még korbácsolta is, hogy oké, ez mind szép és jó, de nekem az eredeti Brian kell. Azt hittem elmúlik, hónapokig reménykedtem, de már tudom, hogy csak rá van szükségem, csak ő segíthet.
Muszáj tudnom, hogy miért toporgunk, mert oké, hogy én nem lépek, de ő léphetne, dominálhatna már úgyis azt akar, de mindegy, hagyom a dolgot, nem erőszak ez, csak tudnia kell, hogy mennyire hatalmas szükségem van arra, hogy tudjam a választ. amire felnevetek. Lehet furán hat, magyarázatot érdemel, ezért is nyitom szóra gyorsan az ajkaimat. - Ez faszság, inkább fordítva igaz. Nem vagyok elég jó hozzád. - igen, én így gondolom, mert ő ezerszer jobbat érdemelne, mint én, mert nem tudok neki újat mutatni, nem vagyok jó ebben, az egyetlen tapasztalatom is egy férfival szarul sült el, mert nekem kellett volna irányítanom, pedig a fazon háromszor nagyobb volt, mint én. Nem a legjobb erőmegosztás az biztos. Nem reagál arra, amit a reggelivel kapcsolatban mondok, de nem is várom el, hogy válaszoljon, viszont, amit utána mond. Rosszul esik. Komolyan ilyet néz ki belőlem? Nem mondja ki, de tudom mire gondol. -  Nem azért. Csak veled szívesebben vagyok, mint valami jött-ment senkivel. - igen ez igaz, a jött-ment senki is, mivel ha valakit összeszedek egy bulin az tényleg egy senki lesz, kivéve, ha nem tervezek hosszútávra, de nem. Csak vele akarok arra tervezni most.
Elutasításnak veszem amit mond, ezért nem feszegetem tovább a témát, és nem zavar, hogy csurom víz lesz a szőnyeg, legalább ki van kicsit mosva, de aztán utána menve eljutunk oda, hogy teljesen egymásnak vagyunk nyomódva a falnak, ami engem nem zavar, sőt egyre közelebb kerülünk egymáshoz, már megint itt van a pillanat. Ez már tényleg egy kihagyhatatlan alkalom, én meg úgy érzem magam, mint egy mesefigura. Mintha színes kis táblácskák jeleznék világítva, hogy a karjaimban van az, az ember, akire annyira vágyok, akit, olyan baszottul akarok, nem hagyhatom ki az alkalmat, és még villognak is a táblák, de én hagyom megint elveszni a pillanatot. Már megint. Hagyom, hogy felöltözzön, de azt mát nem, hogy elmenjen, de ebből is csak a baj van, mert megint elcsesztem valamit, amiről nem tudom, hogy pontosan mi az, de megtettem, és utálom magam. Lekiabálja a fejem, lehet jogosan is, de én már nem tudok semmit sem hova rakni. Ahogy azutáni szavait sem. Válaszolnék, hogy akarom én is őt, vágyok rá, nagyon régóta, de ajkaimat betapasztja, és kezdenék örülni, hogy az enyém, megkaptam, mikor elszakad és elmegy. Én csak állok értetlenül, míg teljesen véletlen törni-zúzni nem kezdek, hogy aztán azt takaríthassam, vigyázva, hogy ezzel ne legyek olyan béna, mint Brianel, és sértsem fel vele valamim.


[Only admins are allowed to see this image]

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - home sweet home

Nem értem, hogyan kezelhetném helyén a dolgokat. Olyan csavart szálak ezek közöttünk, hogy még ha volna rá esély is, hogy kipróbálná férfival, akkor sem hinném, hogy pont egy ilyen cingár gyereket választana, mint amilyen én vagyok. Genetikailag nem vagyok egy kigyúrt pacsirta, sőt, még a fejszerkezetem is gyerekes. Nincsen bennem semmi sármos, vagy beindító. Legalábbis egy pasinak, nincs. Egy volt, még korábban, akivel kipróbáltam, de nem húztuk a dolgot. Azóta tudom magamról, hogy milyen az identitásom. S mióta összeköltöztünk ő belefészkelte magát a fejembe és már egyetlen lány sem volt. Az egyik barátnőmmel Kate-el gyakran jártunk össze dugni. Ha baszhatnékom volt felmentem és ő rajta éltem ki a mocskos vágyaim. De ez így volt fordítva is. Bár a rövid kapcsolatunk után, mikor exek lettünk, akkor éltük ki leginkább ezeket a vágyainkat. És most, hogy Wyatt képben van, már nem hívom még csak őt se. Nem is tudom, mikor láttam utoljára. Pedig rám férne egy kiadós szex, már rég nem volt dolgom ezzel foglalkozni, lekötöttek az érzéseim. S tegnap, mikor a legkedvesebb leány felvilágosított, hogy lépnem kéne, azt hiszem tényleg lépnem kell. Kellett volna. De elbasztam. Az irónia, hogy az ex és a legjobb barilány nevei egyeznek. Két Kate van  a tarsolyomban, melyik milyen stílusban. Mindketten biszexuálisak, bár a dugós partneremnek még nem igazán meséltem a lakótársamról. Dörzsölöm a képem, miközben lefolyik rólam a mocskom.
Kérdését hallva meginog az egyensúlyom. Összeráncolt szemöldökkel pillantok az ajtó felé, nem értem. Nem értem, hogy mikre célozgat ma egyfolytában. Tegnap valamilyen filmben melegeket látott és kedve szottyan kipróbálni? Persze örömmel fogadnám, de csak némán sóhajtok.   - Mert túl jó nő vagy nekem. - ha már viccelődünk, tegyük helyesen. Amit feleltem volna, ha tudom, hogy biszex nem szavakban nyilvánult volna meg. Elhagytam volna a helységet, karomba kapom és ... Kérdőn pillantok fel, mikor azt mondja, nem a kaja miatt dobta volna ki. Jó, még ha hetero lennék akkor is kellemetlenül érintene, ha egy csajjal smárolna, miközben én meg ennék. Úgyhogy nem is igazán reagálok, csak a fejemmel ingázok. Mintha azt mondanám, 'Jogos'. A következő mondatába azonban belekapaszkodik minden sejtem. Szégyell engem? Ezért? Vagy miért?  - Annyira azért nem gáz a helyzet. De te tudod. - zárom le a témát, majd törölközök tovább.
Nem felelek arra, hogy elmondása szerint én vagyok az öröme forrása, mert számomra nyilvánvaló a tény, hogy rohadtul nem így van. Sőt. Inkább csak hagyom, hogy befejezze a témát ő magam. Én pedig fülelek, hátha feltesz még kérdést. De nem így csendben folytatom, amíg úgy nem döntök, hogy elindulok, csak épp végig csurgatom a szőnyeget és visszafordulok.
Ahogy összetapadunk olyan érzésem van, mintha a jól ismer hetero fal nem lenne közöttünk. Mintha nem választana szét minket semmi, mintha nem érdekelné, hogy egy másik férfi nyomja őt épp a falhoz, miközben ajkai súrolják az övét. A pokolba kívánom magam, ahogy azt mondja, hogy mindkét stílust kedveli, de amit azután hozzá tesz, arra már nincsenek szavaim. Némán nyögök, majd megrázom a fejem, hogy ne smároljam szanaszét azonnal. Inkább elvonulok, meg aztán talán csak poénkodik. Wyatt ilyen.
Vége mindennek. Kifakadok és lekiabálom a haját. Olyan dolgokkal vádolom, amikről nem tehet, akkor sem, ha bűnös. Ez ördögi kör. És ezt tudom, pont ezért marcangol szinte automatikusan a bűntudatom, hogy; hogy jövök én ehhez...  - Bár így lenne. - mondom komoly kifejezéstelen arccal, de már nem üvöltve  - Azt, hogy cseszettül kívánlak. - kimondom. Azt hiszem megőrültem. De nem számolok a következményekkel lekapom, majd elrohanok. Erre nincs mentség. Atyaég. Hogy lesz pofám haza esni?

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - home sweet home

to my perfect mate

Nem tudom mi a francért voltam képes hagyni, hogy eljussunk ide, hogy ilyen közel legyünk egymáshoz. Észveszejtően jó, hogy ennyire közel van, és elakarom kapni ajkait, csókolni akarom, hosszan csókolni, elveszetten és hagyni, hogy leteperjen, és durván tegyen a magáévá, vagy ilyenek. Akarom, nagyon, de pont ez az, ami miatt nem merek közeledni hozzá, mert félek, hogy azzal elrontok mindent. Biztos, hogy ez a legjobb döntés, hogy hagyom, hogy kettőnk közt ne fajuljon el ez túlságosan, mert biztos vagyok benne, higy azzal mindent teljesen elrontanék. A barátságunknak is vége lenne, pedig már két éve tart töretlenül. Igaz, hogy ez az év már mást, mióta itt lakik velem más minden, de nem azért mert minden nap látom, hanem, mert szeretem, túlságosan szeretem, és ez nagyon nyálasan hangzik. Rohadt nyálasan, ezért nem mondom ki, mert tudom, hogy nem igazán tudná értékelni.
Nem akarom zavarni fürdés közben, de mégis beszélgetnu kezdünk, eleinte normálisan, semmi olyan téma nem akad, ami fura lehetne, aztán most ott vagyunk, hogy elmondom neki, hogy fontosabb, mint egy barát. Még egy testvérnél is, mert megtudom különböztetni ezt a két fajta vágyat, amit érzrk. A testvéreim felé annyi vágyam van, hogy lássam őket. De Brian... a vágyam, hogy felhevült testel kössünk ki az ágyon. Erősebb mindennél. - Akkor miért toporgunk egyhelyben? - kérdezem azonnal, nem is gondolkozva, csak kicsúszik a számon, de egyszerűen már nem érdekel, mert nem ez az első dolog, a mai nap, ami kisiklik onnan, és nem tudom visszafogni. Már nem érdekel, semmi sem, csakis ő, hogy vele lehessek egész nap, és megbeszélhessünk a dolgokat, sőt, akár végig lovagolhatunk is ezen a témán, amíg nem lesz túl sok, és unalmas. - Nem is amiatt dobtam volna ki. - vágok egy fintort, ahogy megrántom a vállam, bár tudom, hogy ezt nem látja, de nem érdekes, nekem ez így jön ki, ahogy mondom neki. Nem tetszene, hogyha előttem nyáladzana azzal a hölgyeménnyel akit összeszed, nem akarom látni, hogy másr csókol, mást érint, és másr is visz ágyba. Nekem ehhez nem füllik a fogam. - Nem hoznék én haza senkit. - ezt eddig is mindig be akartam tartani. Ha kellett én mentem inkább, mert nem akartam idehozni senkit, hogy ne legyen balhé, de volt, hogy megesett ez is. Csak nem akartam fennforgást okozni.
Eljutunk oda, hogy már arról beszélünk, hogy ő lenne a domináns, és én is ezt várom el tőle, azt akarom, hogy irányítson, hogy minden kis vágyát kiélje rajtam, amilye csak van. De tudom, hogy nem kellenék neki rá, hogy neki nem én kellek, akkor sem, ha nem nő kellene neki. - Te vagy az. - ennél őszintébben nem tudom kifejezni, hogy mennyire akarom őt, csakis őt, és rohadt jó lenne vele lenni, de nem mondom ezt el. És jól döntök, ebben a következő szavai biztosítanak is, mivel kötli, hogy akkor majd ő leállít. Mi ez, ha nem elutasítás? - Hát jó. - vonok vállat, mert erről ennyit. Jó lenne velem, tudom, akarom őt, de ha nem, hát nem. Nem tudom, hogy miért lett hirtelen ennyire elutasító, meet eddig még olyan volt, minrha ő is akarná, most meg... már ott tartok, hogy elvesztettem a fonalat, de csak őt akarom így is. Lett volna alkalmam, de mindig hagytam, elengedtem, és ezek után lehet nem is akarok már próbálkozni. Egészen elment a kedvem ettől a naptól, pedig jól indult.
Közel van, megint kezdem érezni, hogy akarom és, hogy ő is akar engem. A szóváltásainkból is ezt veszem ki, abból, hogy szívünk egy adott ritmusra ver, levegőt is egyszerre veszünk. Aztán jönnek a szavak, amikre eleinte nem akarok válaszolni, sőt, elakarok szaladni, elsüllyedni, de inkább válaszolok. - Ez embertől függ... - kezdem el mondani neki, de aztán azt is elmondom, amit valójában gondolok. - Veled mindkettőt ki akarom próbálni. - nyelek egy nagyot, és a nyelvemre harapok erősen, mert ez így van, vele mindenhogy akarom. Lassan, érzékien, kiélvezve a pillanat varázsát, és még hevesen, vadul is akarom, hogy összetörjön az ágy alattunk. Csak ő a vágyam tárgya, megtestesít mindent, amire csak szükségem van, csak nem tudom neki ez megmutatni.
Elvonulunk reggelizni, ami nem jön össze, nem megy nekünk, mert tudom, hogy elbasztam, hogy elcsesztem, és csak tudni akarom, de ő menekül. Öltözni megy, tudom, hohy elakar menni, de én nem akarom, itt tartom, és még be is vallom neki, hogy kedvelem, de ő szimplán azt hiszi, hogy poénkodom, hogy viccet csinálok a barátnőjéből, pedig erről szó sincs. Nem akarram rajta poénkodni, mert kedvelem Kate-et, de őt még jobban, és emiatt sohasem csinálnék viccet belőle.
- Nem, te annál sokkal több vagy. - kiabál velem, feldúlt tudom, ezért is igyekszem nyugodt maradni, csendesebb lenni, hogy kitombolja magát, akkor jutunk el oda, hogy szerinte valamit nem értek. - Mit? Mit nem értek? - kéedezem, mert szerintem meg ő nem érti, de aztán egyre közelebb van, majd csókol, mire úgy vonom magamhoz, mint még soha, és szomjazva csókolom ajkait, nyelvét, mert nagyon finom, és akarom még, arra következtetek, hogy ő is, mivel tarkómnál fog, és derekamnál, de aztán elszakad. A francba, én ezt nem bírom elviselni. Ahogy azt is, hogy egy szó nélkül lelép. Elrontottam mindent, az sem érdekel, hogy egy tányért eltörök. Mivel ő elmegy én pedig csak a földre vágom magam, hogy felvegyem a szilánkokat.


[Only admins are allowed to see this image]

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - home sweet home

Sosem értettem, mi vezeti el az embert abba az állapotba, hogy függő legyen. Sosem értettem, miért jó az embereknek, hogy belesüllyednek a delíriumba, amiből az esetek többségében nem vezet kiút – legfőképpen segítség nélkül nem. Olyan végletekig nyúlik az állapot, amivel talán még a szakember sem képes kezdeni semmit. Miért könnyebb mindent eldobni magunktól, mint két kézzel, görcsösen kapaszkodni mindabba, ami egyébként megadatott. Mert megadatott. Adott volt egy fiú. És még egy. Az egyik kedvelte a másikat. A másik jobban kedvelte. Ha az a kedvelés elegendő arra, hogy megteremtse az alap hangulatot, s ha józan-tudatmódosító szer alá vonható az a fél, aki kevésbé kedveli a másikat, akkor mi az, ami nincs meg? Mi az akadálya annak, hogy a jobban szerető fél beteljesíthesse akaratát, ha egyszer arra legális mód van. Mert van. Abban kellett volna gondolkoznia annak a nyomorultnak, tegnap este meg kellett volna ragadnia, magával hurcolni, leitatnia és ma örömtelien virradt volna rá a reggel kettejükre, ahogy összebújva mászkálnak egymás álmába. S spontán letagadhatta volna, hiszen ha nem emlékszik, honnan gondolhatná, hogy ő nem volt PONT ugyanolyan részeg? De a barom, aki én vagyok ehelyett itt ázik a csurgó víz folyása alatt, elmerengve a két fiú életén. És nem elég, hogy tegnap magára hagytam, ó nem. Nekem ma még el kellett szalasztanom a lehetőséget, hogy veszettül megcsókoljam, de hát ki más lenne ennyire szerencsétlenfajta, mint én?
Elképedve nézek magam elé, mert a válasza megdöbbent. Nem tudom, hogy süllyedni kezdjek, vagy repülni. Süllyedjek el, amiért ő ennyire kedvel engem a hajlamaim ellenére, vagy repüljek fel a boldogságtól, mert ennyire őszinte velem. Hiszen boldog tudatlan. Ha több vagyok neki, mint holmi egyszerű lakótárs és még a testvéren is túl virítok a toplistán, akkor esedékes, hogy érez melegséget irántam, nem? - Te is több vagy nekem. - tudja, hogy nem vagyok az az érzelgős fajta, sőt inkább zárom el magam a nyálazástól, de nem bírom megállni, hogy ne közöljem vele. Bár tulajdonképpen az széttárt ajtóval beszélgetek. Mégsem zavar, hogy nem áll előttem, akkor nem mondtam volna ki nagy valószínűséggel. Remélem eljut a tudatáig, hogy egy év alatt sosem mondtam még ki ezt neki. Mondjuk ő sem nekem, így kölcsönös a döbbenet, gyanítom. Tágra nyílnak frissen mosott íriszeim, ahogy a leányról beszél. - Pedig ők nem esznek sokat. - ajkamba kell harapnom, hogy visszafojtsak egy nevetést. Édesnek gondolom, hogy irigykedik, vagy féltékenykedik, hogy osztozkodnia kell a reggelién, de természetesen ha annyira leittam volna magam, hogy nem egyedül jövök haza, bizonyára észrevétlenül dobom ki én magam reggel. Mert semmi szükségem egy harmadik, bekavaró félre az életembe. Tudom, hogy kit akarok és abba ne pofátlankodjon senki. - Bezzeg, ha te te hoznál haza valakit... - nyújtózkodok közben. Megrázom a fejem, talán nem kellene baszogatnom de a hetero lénynek ez nem gúnyolódás. Sőt, inkább mint egy haveri poén, úgy veheti.
Van az a pillanat, mikor nem figyelek a mimikámra és ez pontosan az, ahogy a domináns szó említésre kerül, a válasz reakciói teljesen összezavarnak. Tébolyultan keresem a megfelelő szavakat. Nem tudja milyen lavinát indít el bennem, hogy mennyire kívánom azt, hogy átadja magát nekem. Hogy alárendeltként feszíthessem fel az élvezetek csúcsára. - Mi az örömöd benne? - kérdezem, de felvonva szemöldököm próbálom magam nyugtázni, hogy véletlenül se kapjak utána, fogjam meg, rántsam le, vagy tegyek olyasmit, amit később megbánok. - Akkor majd én leállítalak. - szólok fel és elfordulok. Háttal állok az ajtónak és dörzsölöm a tarkóm. Mekkora szánalom ezt az élethelyzetet, ezt a szituációt nem kihasználni. Guinness rekordot dönthetnék az elszalajtott lehetőségek számbavételével. De komolyan, ekkora nyomorék nincs még egy. És most még le is lohasztom az esetleges bátorságát a kipróbálásomra, mert olyan választ kapok, amire már nem igazán tudok reagálni, így inkább ajkaim felhúzva magam elé meredek.
Zavartan pillantok végig rajta, ahogy testközelben összesimulunk. Kérdése kijózanít, de nem vagyok hajlandó erőt venni magamon és ellépni tőle. Megrészegít a közelsége, úgy tántorgok, mint aki sosem járt előtte. Pedig, ha történne közöttünk valami, ő lenne az, aki elesett lenne ilyen értelemben.  - A szexben. - mondom, de érzem, hogy majdnem lenyelem a saját nyelvem  - Vadulsz, vagy érzékien dugsz? - nem hátrálok még. Ahogy forró leheletét érzem magamon, csoda, hogy nem égeti meg parázsló ajkaim. Bizsergést érzek az állkapcsomban, azt a fajta bizsergést, amit nagyon édes, vagy savanyú íz válthat ki. De neki elég az illata, vagy a közelsége. Mi a francot csináljak? Hogyan állítsalak meg te csodafiú?
Egy 'oké'.val letudjuk a témát, a konyhába menet, így nyugton elmélázva fogyasztom a gofrim, amíg ki nem bukik. Esküszöm néha olyan, mint egy tini csaj. Nem tudok mit kezdeni vele. Megakarom előzni a bajt, ezért elindulok öltözni. Nem bírok az érzéssel, kegyetlenül marja a mellkasom, mintha szét szakítaná a fájdalom. Ostobának érzem magam, miközben öltözködök, hogy hagyom neki, hogy mégis visszacsaljon a konyhába. De próbálom jó szemszögből figyelni a dolgot. Adni akarok új esélyt a dolognak, de mikor bevonom Kate intimitásába, mintha én nem is tudom kivel beszélnék. Mint egy barom, megint jön a buzi vicceivel és érzem, ahogy haragot pumpál belém.Kifakadok. Ez sok nekem.
- Mint egy jó barát? - szinte üvöltök vele és bár külső szemmel nem mondhatná meg senki, de nekem jobban fáj, mint neki. Hisz, ha Kate a poén tárgya, én is az vagyok.  - Nem értesz te semmit. - rázom meg a fejem  - Pedig azt hittem, ... - elakadok, majd neki iramodok és megcsókolom. Atyaisten. Érzem ahogy levegőt vesz, ahogy reszket, ahogy kezeim puha bőrét érintik, majd karjaim derekára csúsztatva vonom közelebb, tarkójára tapasztva jobbom, hogy biztosítsam a csók folytatását. Olyan hamar ér véget, hogy fel sem fogom. Ellépek és ő nem állít meg. Pusztító dolog a bátorság. És gyilkos is. Nem a remény öl meg, hanem az a pillanat, mikor beteljesül amitől félsz és a remény hiábavalónak bizonyosul. Ott hagyom és elakarok tűnni innen. Egyetlen helyre futhatok és azonnal írom az üzenő készülékembe az sms-t.

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - home sweet home

to my perfect mate

Valami meghatározatlan dolog van bennem, mert ez, az. Nem tudom megmondani, hogy pontosan mi, de az ezerszázalék, hogy vele kapcsolatos és azzal, hogy mennyire mély érzéseket táplálok iránta, mert azt teszem. Már nem tudom a napját sem annak, hogy mikor alakult át, egy-egy baráti lökés, vagy nyakleves, mikor lett sokkal mélyebb értelme egy érintésnek, egy pillantásnak, ami hosszú pillanatokig, sőt percekig elhúzódik. Jó ideig ilyesmi nem volt. Sőt, inkább csak néztem, de hamar elkaptam a tekintetem, nehogy rajta kapjon, hogy bámulom, hogy mennyire áhítatos tekintettek vizsgálom őt, az arcát, a testét, ami minden mozdulatnál, máshol domborodik ki, mint egy tökéletes alkotást, úgy csodáltam. De csakis kis mértékben, nem feltűnően, és ez, az, ami biztosan megváltozott már. Ma már bámulom, kifejezetten bámulom, akár hosszú perceken át, míg rám nem emeli a tekintetét, de akkor is bambulásra fogom, azt a köd felhőt, amely olyankor tekintetemre költözik. Most viszont arra sem tudom fogni, mert hosszú ideje csak szemeibe nézek, tekintetébe kapcsolom az enyémet és nem eresztem. Testem észrevétlenül húzódik közelebb, mikor keze megindul, de igazából itt vége is van a dolognak. Elvesztem íriszeit, és őt is. Nem kellene ennyire dramatikusnak lennem, hiszen csak a fürdőbe ment, de kezdtem magamon erőt venni, de így elvétettem a pillanatot.
Kérdésére azonnal rávágnám, hogy nem, egyáltalán nem olyan, mint egy testvér nekem, de aztán végig gondolom. Akarok én ilyen hirtelen, ilyen nagy vallomást tenni neki, vagy sem? Egész reggel, csak ilyen dolgokat mondtam neki, most is azt teszem, de nem esik le neki, sőt, ő mêg ilyet is kérdez. Ezért, hogy ne rontsak el semmit, inkább azt mondom, amit helyesnek tartok. - Nem. Több, annál is. - a tervem, hogy nem mondom neki, meghiúsult, mert nem tudtam visszafogni magam. Tudni akarom, hogy ezekre mit tud reagálni, nagyon érdekel, hogy érzi ő ezt, de ha ezt is csak lehurrogjak, akkor hagyom ennyiben. Akkor nem tudom egyszerűen rávezetni, ahogy akartam. - Kidobtam volna mielőtt a reggelihez jutottunk volna. - a sárga szemű szörny felül kerekedik rajtam és kimondja, ami a szívemet nyomja, mert nem tudtam volna elviselni. Úgy reggelizni, hogy ő valami csajjal enyeleg az asztalnál, miközben én leakarom őt teperni. Rohadtul nem ment volna az nekem, így csak megmentettül egymást egy egész kellemetlen élménytől.
Nem tudom arra mi vett rá, hogy az ezután következő szavakat is kimondjam, amik még ah én fejemben is zengenek, de az igazság az, hogy nagyon élvezném, ha irányítana, ha megmondaná, mit, hogy tegyek és végre maga alá gyűrne, hogy magáévá tegyen. A picsába, érzem, hogy a férfiasságom figyelmet követel, de nem akarok vele foglalkozni, most nem. - Elég ha szóban kapom meg. - hűha, azt hiszem kezdek túl messzire menni, már nem mintha nem az igazat mondanám, csak félek, hogy túl feszítem nála a húrt, ami úgy hallom meg is történik, csak nem abban a változatban amiben hittem. - Akkor mire várunk? Nem fogok leállni. - hangom már egészen közelről szól a fürdőbe, mert igenis elmászok odáig, mert akarom, mindazt amit mond, úgy, ahogy mondja, és most azonnal. Nem akarok várni vele, míg elmegy a kedve tőle, míg megutál, mert rájön, hogy ez mind komoly, ahogy minden amit ma mondtam. De az utolsó mondata ledermeszt és inkább nem megyek. - Ha te mondod. - hangomból kihallatszik a sértettség, mert igen, megsértődtem, rosszul esik, hogy én itt mindent teljesen komolyan gondolok, ő meg csak szórakozik velem. Hogy ez, az egész, amit is megbeszéltünk, meg sem történt volna. Ez szarul esik. Nagyon, de inkább nem mondom ki hangosan.
A törölköző nélkül semmi sem szab akadályt pimaszságomnak, hogy végigjárassam rajta tekintetemet, és mindenhol megnézzem. Minden részét memorizálom, és elképzelem, hogy milyen lehet, mikor felettem mozog ezzel a csodálatos testtel. A gondolatra ajkamba harapok, mert az biztos, hogy abban az esetben az ő vállát támadnám be, vagy ajkait, de lehet, hogy ott harapnám, ahol érem. Tudom, hogy azt hiszi kamuzok, ez szavaiból is tisztán hallatszik, pedig nem kamuzok, komolyan megnézném úgy, és biztos vagyok benne, hogy többet nem kellene már, csakhogy az ő arcán lássam a vágyat, amit irányomba táplál. Kezemet ezért is nyújtom, hogy érezzem puha tenyerét, és szorítását.
Nem gondoltam volna, hogy valaha így fogunk állni, hogy ő a falnak támaszt engem, szorosan én pedig csak ölelem magamhoz, álló farokkal. Nem is tudom, hogy nem veheti észre, amikor még én is, -aki nehezen vesz észre bármit is- érzem, hogy ő merev, de nem merek mozdulni. Csak ajkaink simítják egymást és orrunk, de csípőm akaratlanul is mozdul hozzá egy kicsit. - Attól függ, miről van szó. - elég félreérthető kérdés, de abban biztos vagyok, hogy őt nem akarnám gyorsan, csakis lassan, hogy kiélvezhessem minden pillanatát, minden mozdulatát, lökését, és csókját, amit csak kapok. Megint elkalandoztam, pedig nem szabadna.
Tudnom kell, hogy mit csesztem el, hogy javíthassak rajta, hogy helyrehozzam és megint olyan jól legyünk, mint az előbb. Oké, nem az kérem, hogy az ölembe ülve fogyassza el a reggelijét, de bevallom, ez a gondolat nagyon tetszik, és szívesen meg is csinálnám vele, ha úgy a közelemben tudhatná. Mivel megfogja a karomat megállok, tekintetem az övébe fúrom, úgy figyelek rá, várom, hogy elmondja mi van, amikor pedig megteszi nagyot sóhajtok. Nem megkönnyebbülten, de mégis. - Oké. - ennél többet nem tudok mondani, csak leülök enni, ami persze nem sikerül, mert ez sem megy nekünk, miattam, mindent elbaszok, tényleg. Nem is értem, ezek után, hogy fordulhat meg a fejemben, hogyha bukik is a cerkákra, akkor pont az enyém kellene neki.
Magamra hagy, öltözni megy, tudom, hogy el akar menni, de ha kell, könyörögni is fogok, hogy ne tegye, mert nekem most szükségem van rá, arra, hogy itt legyen mellettem és ha kell kioktasson, hogy mekkora egy fasz vagyok. Ő elmeséli, hogy Kate biszexuális, ami nekem valamilyen szinten jól jön, mert nem azt látom, az arcán, hogy elutasító lenne, csak ezért merem felhozni az én dolgomat, de azt hiszi poénkodom és lebasz. Hogy a picsába magyarázzam el neki, hogy tejesen komolyan gondolom? Hogyan? Nem értem, baszottul nem. Minden szó ami elhagyja a számat komoly, de le vagyok baszva.
- Nem játszom, nincs bajom, csak az igazat mondom Brian! Igenis az vagy! - ez így már nem jó, így ennek semmi értelme, a vallomásom is csak a homályba vész, de mindegy, azt hiszem ez a mai nap nem az enyém, mert még most is legszívesebben nekiesnék. A békülős szex jó, nem? Válaszolnék neki, nem akarok egy kérdést sem hagyni, hogy lógjon a levegőben, de akkor nekem ott végem, mert megcsókol. Erősen tart, irányít, nekem meg erre van szükségem, és hamarosan szorosan fogva a karjaimmal simítok nyelvét az enyémmel, majd veszek el finom ízében, ami az eszemet veszi fél pillanat alatt a technikájával együtt. Tovább akarom folytatni, ruhák nélkül, valahol, de nem ő elhúzódik tőlem. Én nem tudok mit mondani, lehet azt hiszi, ez rossz, elutasításnak számít vagy valami, mert elviharzik, én meg a hirtelen fordulat miatt leverek egy nyamvadt tányért és szitkozódva rúgok bele egy nagyobb szilánkba. A kurva életbe, itt volt a legjobb alkalom és elbasztam, vagy elbasztuk. Nem fontos. A lényeg, hogy valaminek most lett vége és kezdek félni, hogy az a valami minden.


[Only admins are allowed to see this image]

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - home sweet home

Ha a fájdalom, amit a mellkasomban éreztem megtudott volna ölni, bizonyára már a földre zuhantam volna. Rémisztő, hogy hogyan hat rám. Ahogy mellkasomon érzem, mikor beszívja a levegőt, ahogy tekintetünk találkozik és összeforr. Képtelenség emellett gondolatok nélkül tovább menni. Lehetetlen számomra úgy nézni rá ezek után, mintha semmi nem történt volna. Nem egyszer baromkodtunk már és igen, értünk már egymáshoz. Löktem már meg finoman a felkarját, vagy adott már tanító tockost. Ezek voltunk. Eddig. Most minden megváltozik, mert ahogy végig pillantok ajkain, már nem úgy nézek rá, mint egy haver srác. Már úgy nézek rá, mint egy  tinifiú, aki benne látja a lehetőséget a vad lázadásra. Aki bármit oda adna egyetlen csókjáért. Bármit. De nem tudom, hogy mit kellene lépnem. Megemelem a kezem, de nem viszem tovább. Félek. Rettegek tőle, hogy elveszítem. Az ő mosolya a doppingom. A huncut, idióta vigyorától ragyog a napom. Ha munkában kapok tőle egy üzenetet, hogy 'Mikor jössz?', az nekem több, mint egy átlagos üzenet. A szívem hevesebben ver és talán ki is hagy pár ütemet. Fogalmam sincs. Minden vénámban érzem a dobogást, minden csontom reszket és minden sejtem próbál közelebb vonni hozzá, hogy végre beteljesüljön, amit akarok, amire vágyok. Hogy megkaphassam, hogy szerethessem, hogy édesgethessem, hogy elhalmozzam az egész testét csókokkal, hogy őrülten baszhassunk. De én nem bírok ezzel. Elfordulok és hagyom, hogy a mellkasomban az űr tovább növekedjen, lassan átétet keltve a tüdőmben. A bordáimban érzem, hogy engednek tartásukon, nem hiszem el, hogy eljutok a fürdőig. Az alkalom adott volt, hogy ajkaira tapadjak, én meg elbasztam. Ó, nagyszerű!
Lazán lekezelem egy szóval, azt, ami megmarkolja a szívem és ereket nem sajnálva szakítja azt ki onnan. Rázom a fejem és ökölbe szorított kezeim reszketnek. Nem bírom elviselni, hogy a testvérének gondol. Hogy úgy képzeli, ez nem több mély haverságnál. Ha tudná, mennyire mocskos dolgok történnek a háta mögött, nem mondaná ezt. - Mint egy testvér? -  beharapom ajkaim és megdermedve várom a választ. Az ereimben a vér megfagy és kiver a víz. Ha azt mondja úgy', abba itt belepusztulok. Azzal nem fogok tudni mit kezdeni. Bocsánatot kérek, amiért belepofátlankodtam az életébe, vannak határok, amiket nem lépünk át. Mégis, mikor válaszol, összeráncolom szemöldököm és az ajtó felé pillantok. Nem értem, amit mond. - Hogy lennék én a magánéleted? - kérdőn pillantok, mert ezt nem tudom félreérteni és ez összezavar, majd a folytatására néma kacajra húzom a szám vonalait, de nem jön belőle hang. Vagy rosszindulatból gonoszkodik, vagy mert, hangyányi esély van rá, egy apró, hogy azért, mert nem bírná elviselni. Röhejes. - Legalább nem kellett plusz egy fővel készülnöd. - utalok a reggelire, majd megrázom a fejem, hogy tényleg csak a rossz máj beszélhet belőle. Kis szemét, csak jól titkolja. Az édes képével ez nem nehéz. Nyavalyás egy teremtés, de jóízűen nevetek azért a beszólásán.
A három szó, visszhangozni kezd a fejembe és képtelen vagyok kiverni onnan. Mélyen belevési magát a gondolataimba, szinte belefészkeli magát és dacosan ragaszkodik, hogy egyéb gondolatom térdre kényszerítse, s csakis ez a három szó domináljon bennem tovább. Hiába rázom a fejem, nem vagyok képes kiverni a vágyakozó fejemből, ahogy a farkamból se. Ágaskodni kezd és azt hiszem, sőt, biztos vagyok benne, hogy azonnal megbaszom, ha be jön. - Mire vársz, meghívóra? - szólok kifele, de nyögésformájában távozik belőlem az utolsó szó. Olyan erekcióm lesz tőle, hogy nem bírok mit kezdeni az érzéssel. A vér nem hogy oda áramlik, ki párolog belőlem és úgy érzem magam, mint egy kéjjel irányított test. A következő mondata arra késztet, hogy megérintsem férfiasságom, de visszafogom magam. Véresre harapom alsó ajkam, s nyelvemmel finoman itatgatom azt. Lehunyva szemeim próbálom nyugtatgatni magam. - Ha ezt folytatod, esküszöm megbaszlak. - kiszalad a számon, s jobbom azonnal ajkaimra tapasztom, miközben tágra nyílnak szemeim és ide-oda ugrál tekintetem. 'Megbaszlak'. Visszhangzik a fejembe és azt hiszem most bolondultam meg. Tényleg kimondtam? Megengedek magamnak egy száraz nevetést. A hetero kölyök ettől tutira hányingert kapott. Ez valamiért gúnyos vigyort csal a képemre és nem bírom lemosni azt. Ha akarná, ha tudná mennyire őszintén felpróbálnám, akkor bizonyára már itt toporzékolna a küszöbön. De nem jön. - Még jó, hogy nem jöttél végül. - nyögöm fel, mert a kínos szituáció csak még szarabbul veszi ki magát, miután elköptem, hogy mennyire keményen megraknám. Nem feltétlen vált ki bizalmat belőle, gyanítom.
Levetkőzöm előtte gátlásaim és tekintete valahogy megváltozik. Nem tudom, hogy zavarba jön, vagy csak spontán bunkónak gondol, amiért képes vagyok levetkőzni előtte, de nem érdekel. A pillantás, ahogy a tagomra tekint, nekem maga a megtestesült gyönyör és nehezemre esik uralkodni magamon, hogy ne mutatkozzon rajtam erekció. Majd arról beszél, hogy látna maga fölött, maga alatt. Amire felnevetek. Tudom, hogy kamuzik. Ha igazat mondott volna, már rám vetette volna magát. - Felfogtam. - gúnyosan vigyorgok rá, ahogy belecsúsztatom ujjaim tenyerébe és rámarkolok kezére. Akarom érezni, a melegét, az illatát ezért bevetek egy cselt, hogy hozzá simulhassak.
Belezuhanok a karjaiba, miközben csapdába csalom a fal és magam közé préselve. Kénytelen elviselni, ahogy hozzá simulok, ahogy a szívverése ütemére ráhangol az enyém, ahogy légzésem felveszi az ő ritmusát, s ahogy a férfiasságom ágaskodóan hívja ki, az övét. Amire gondolni sem merek ebben a pillanatban, hogy orrunk, ajkaink súrolják egymást. Késztetést érzek rá, hogy térdre rogyjak és magasabb állapotba emelhessem, de nem teszek ilyesmit. - Gyorsan szereted? - kérdezem ellépve tőle. Tudom, hogy gúnyolódik, hogy élvezi, hogy meleg vicceket gyárthat velem. Talán valamiért gyűlöli az ilyesmit, nem tudom. Mindenesetre, ha szándékos, ha nem, velem csak jót tesz. Egy ideig, amíg nem érzem kényelmetlenül magam a helyzetemben.
Ahogy ellépek tőle, bocsánatot kér, én pedig arra kérem, hogy felejtsük el az előbbi incidenst. Elvégre nagykorúak vagyunk, megeshet velünk az ilyesmi. De éretten álljunk tovább, de ő nem. Őt érdekli, ő nem akarja elfelejteni a dolgot. Érdekli, hogy mit rontott el, ezért mielőtt leülnék felkarja után nyúlok és megállítom. - Semmit, oké? - belevésem az arcába tekintetem, szinte felégetem, de nem lépek hozzá közelebb. Tisztes, haveri távolságot tartok. Nehogy megint poénkodni kezdjem, mert kiugrok az ablakon. Esküszöm. Őt nem bántom és a karját is gyengéden fogom. Sose tennék benne kárt. Ilyesmit legalábbis nem. A szexuális bántalmazás is csak akkor jöhetne szóba, ha előtte rá bólintana perverz vágyaimra. Lágyan eleresztem a karját, majd tovább lépek, hogy elfogyaszthassam nyugodtan a reggelim. A reggelim, amit amúgy ő kreált.
De nem sikerül.
Fel basz, hogy a témán lovagol, úgy, hogy ártatlan. Mi a faszt lehet ilyenkor csinálni? Elvonulok, hogy felöltözzek és végre lelépjek, de maradásra kér. Ó, annak a hangnak nem bírok ellenállni, főleg mikor azt mondja kérlek. Az a gyengém. Nem, azt nem viselem jól. Úgyhogy a konyhába visszaérve bátorságot veszek magamon és szóba hozom a biszexualitást, Kate által. Mire ez a csenevész elkezd nekem újra gúnyolódni. Meg a faszomat, most már. Morcosan, dühtől izzó tekintetettel teszem le a bögrét, amibe kortyoltam, majd rá kérdezek, hogy mégis mi a franc baja van? És még ezek után se hagyja abba, a képembe mondja tovább. Elképedve figyelem, majd ironikusan mosolygok rá.
- Fontos vagyok? - emelem fel a hangom - Igen, tényleg? - bólogatok a haragtól remegve - Milyen játék ez? - képtelen vagyok uralkodni magamon - Mi a franc bajod van neked? - elfordulok tőle, de csak nem állja meg, hogy ne folytassa, mire visszalépek és kérdőn nevetek fel - Mi? Minek kéne látszania? - tenyérrel felfelé intek karjaimmal - Megmutatom én neked... - az utolsó szót talán el is harapom, ahogy megindulok. Megcsókolom. És a pillanat ezerszer lejátszódik a fejembe. Érzem a puha nyelvét, az illatát. Nem tud elmenekülni, nem hagyom. Karjai közre fognak, ami lelkesítően hat rám és érzem, ahogy nyelve is felbátorodik. Életem legszebb pillanata, ami örökkévalóságnak tűnik, miközben mélyen a torkában vagyok. Ha tehetném azonnal letépném a ruháit, végig csókolnám... eleresztem hátra hőkölve, miközben figyelem a válaszát. Képtelen vagyok mit mondani. Nem merek rá nézni se, elfordulok és a konyha küszöbét átlépve, szinte azonnal a bejárati ajtó kilincse után nyúlok feltépve azt, majd behúzva magam után. Neki támaszkodom pár másodpercig és az idegtől remegve nézek magam elé. Megtettem. Lesmároltam. Nyelvel. Őt. Wyattet. Megtettem.

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - home sweet home

to my perfect mate

Elfordult a beszélgetés, teljesen, és már magam sem tudom, hogy hol vagyunk, hol tartunk, mert csakis az jár a fejemben, hogy akarom. Nagyon akarom, itt most,  konyhában, aztán a nappaliban, majd a szobájában, és a zuhany alatt. Túl sok a jó gondolat, túl nagy a vágy, ami a testemet most éri, és egyszerűen akarom, közelebb akarok lenni hozzá, hevesen csókolni, érezni teste melegét és nyelvét ajkaim közt, én nem ereszteni. Túl kecsegtető a gondolat is, hogy végre érezhesse azt a hatalmas vágyat, amit én érzek iránta, ami minden nap felhevít, ha csak rá gondolok, és arra, hogy milyen lehet alatta. A francba  hogy ekkora hatással van rám, már az is, ha itt van velem, hacsak rám pillant, ha félmosolyát meglátom. Eszméletlen, hogy el tudok veszni tökéletes íriszeiben, mikor tudom, hogy nem kellhetek neki sohasem. Nem hinném, hogyha biszexuális lenne, akkor pont én kellenék neki, aki csak ronthat az életén, és bajt okoz, meg akadályokat. Mindent felforgatnék az életében, de van egy olyan érzésem, hogy jobban kellene neki valamilyen hölgyemény, aki több mindent tud neki adni mint én. Nem vagyok jó a férfiakban, a nőket sem ismertem még ki, és akkor ez... egyszer próbáltam csak, azt hitgem hetero vagyok, mert nem volt valami jó, de aztán jött ő, én meg fenekestül felfordultam, és kell nekem. Ő kell, jobban, mint bárki valaha is. Ezért is akarom megcsókolni nem foglalkozva azzal, hogy mennyire van alkohol íze vagy sem, nekem az kell. De nem merem megtenni, sőt ő még el is megy fürdeni, így nagyon hagyom a dolgot inkább.
Nem tudom, hogy folytathatnám, hogy mondhatnám, hogy elfogadja amit mondok, de közben ne buktassam le magam, hogy nekem sokkal többet jelent. Mert igen parázok, rohadtul parázok, nem tudom a szemébe mondani, hogy mennyire sokat is jelent nekem. - Komolyan. - semmi gúny sincs a hangomban, viszont sem azt nem merem mondani neki, hogy olyan, mint a testvérem, mert az hazugság lenne, hazudni meg nem akarok neki, de félek elmondani viszont az igazat. Oh a francba. - A magán életem? Te vagy az én magánéletem. - ez igaz is, mert ő az, akihez minden nap hazajárok, akivel minden megbeszélek, és akire az életem is rábíznám. A halálba vetném magam ő érte, ha csak azzal segíthetnék rajta. - Az igazat megvallva, én nem bánom. -ajkamba harapok, mikor a szavak kiszabadulnak ajkaimon, mert ezt veheti rossz néven is, pedig én csak azt akarom ezzel mondani, hogy rossz lett volna, valami nőcskével látni őt, mikor olyan fontos nekem.
Fura egy témája lesz a beszélgetésünknek, de meg kell mondanom, hogy én egyáltalán nem bánom. Vágyok rá, arra, hogy ami ott történhetett volna, az meg is történjen. Ha nem is most, akkor a közeljövőben bármikor megtehetjük, annyira jó lenne. Nagyon vágyom rá. Ahogy a "domináns" szó elhagyja ajlait, én felnyögök némán, mert a gondolat is, hogy ezt  tenné velem. Uram isten, annyira akarom, most a fürdőben. - Ez minden vágyam. - komolyan mondom, hangomban semmi gúny nem hallatszik, ahogy ez alatt a beszélgetés alatt egyszer sem, mert mindent teljesen komolyan gondolok. Nem tudok már mást mondani, igazából, már mindent elmondtam, bevallottam, hogy mennyire akarom őt, és mêg mindig nem vesz komolyan. - Könyörögnék, hogy ne állj meg. - nehezen fújom ki a levegőt és tényleg egyre közelebb kerülök a fürdőhöz, de nem merek odamenni hozzá. Félek, hogy ő csak viccel, és egyáltalán nem akarja azt, hogy odamenjek hozzá, hogy bemenjek, és a zuhanykabinnak nyomva csókoljam hosszan. Minden testrészét vêgig cirógatnám, ahol csak tudom, és egyszerűen ez minden vágyam, de tudom, hogyha akarok sem élhetek vele, mert lehet, hogy mindent elrontanék vele.
Mégis bemegyek hozzá, igaz később, mikor már más a téma, de akkor már nem tudom tartani magamat, hanem egyszerűen bevágódom hozzá a fürdőbe és a beszélgetésünk következménye, hogy a törölköző eltűnik. Ha szabad mondanom, akkor tökéletesen néz ki, nekem biztosan az, és el sem tudom képzelni, hogy valaha is láthatja így más. Oké, félmeztelenül láttam már, és már akkor is tudtam, hogy tökéletes, de most még biztosabb vagyok benne. És én csak megint elárulom magam, azzal, hogy jobban megnézném alattam, vagy felettem, de ő csak csendes egy ideig. Aztán a fejem ingatom, mikor válaszol. - Elhiheted, komolyan mondom. - nem tudom már, hogy lehetne nyílvanvalóbb számára az, hogy mennyire akarom, hogy őt akarom. Közelebb jön hozzám, a kezét az enyémbe helyezi, aztán már mennék is ki vele, úgy, hogy ő teljesen meztelen, ami nekem csak jó.
Kikötünk egymáson a falnál, mert ő majdnem elesik. Férfiassága nekem nyomódik és érzem, hogy merev, ez az, ami engem is arrafele mozdít, hogy ennél is jobban ágaskodjak. Eszméletlen, hogy ilyen közel vagyunk, hogy ennyire be tud indítani már azzal is, hogy az orrát az enyémnek nyomja. Azt akarom, hogy érintsen, hogy csókoljon, hogy leteperjen, de én valahogy nem tudok lépni, csak annyira, hogy orrom helyett, ajkaimmal cirógatom meg az övéit, de nem csókolom, ahhoz nincs még bárotságom. - Hmm... gyorsan kapcsolsz. - mosolygok rá, azzap az igazi pimasz vigyorommal, hogy aztán elgondolkozzam. Vele akarok lenni, mindig is vele akartam, mindig, csak annyira fafejű vagyok, hogy nem tudom megtenni, nem tudok lépni, mintha valami nyomorék lennék, aki dönteni sem tud. Vagyis tudok dönteni, mert akarom, ezt tudom, csak lépni nem merek. Attól félek csak.
Elválunk, hiányzik, komolyna a mellkasomban érzen a hiányát annak, hogy nincs közel, hogy nem érzem teste melegét, de csak azután mondja, hogy nem jó valami, pedig nem akartam megbántani, egyáltalán nem, ên csak próbáltam elmondani, ês megmutatni neki, hogy mennyire sokat jelent nekem, de valahogy nem sikerül, egyszerűen nem megy, mert elrontom. - Nem, ne felejtsük el, érdekel, hogy mit rontottam el. - muszáj tudnom, tudnom kell, vele akarok lenni, de ha elrontom, akkor kijavítom, ha kell, inkább nem mondok semmit, nem teszek semmit, amivel azt jelentem ki, hogy akarom őt. Ha ezzel mindent elrontok, azt, hogy a barátom, és, hogy itt lakik velem. Akkor inkább a pofám lapos, csak maradjon meg nekem. Mint egy barát, az is több, mint a semmi. Csak legyen mellettem.
A reggelit nem úgy fogyasztjuk el, ahogy gondoltam, vagyis ahogy reméltem reggel, mikor elkezdtem ezt az egészet csinálni, sőt, mêg itt is hagy. Felöltözik, amit ên hagyok neki, mert van egy olyan érzésem, hogy nagyon itt akar hagyni, ífgy addig nem is szólok semmit, míg ki nem jön onnan. Arra kérem, hogy maradjon, nem akarom, hogy elmenjen, és bevallom, megnyugtatja a kicsi lelkem, hogy azt mondja marad, mert nem akarok ma nélküle lenni, mert annyi alkalmat halasztottunk el. Csak a pultnak dőlve hallgatom, amit Kate-ről mond, nem igazán értem miért mondja el, de én jól fogatom, hiszen szerinrem nagyon az vagyok én is. Csak ezután merem kimondani, hogy kedvelem, nagyon, de ő nem fogadja jól, pedig komolyan gondolom. Csak a fejemhez vágja, hogy egy gyökér vagyok. Ettől féltem a legjobban, hogy nem akar, hogy neki az egész mai nap, csak egy játék volt. - Mit folytatok? Én mindent komolyan gondoltam, teljesen. Én csak... fontos vagy nekem, tényleg. Nagyon, nem fogod fel? - nem tudom. Mondjam azt, hogy szeretem? Azt jobban elhinné? Ha azt mondanám, hogy olyan hatalmas a vágyam, hogyha a seggembe dugnának egy kábelt egy egész atomerőművet el tudnék vele látni? Ez kellene neki? - Nem poénkodom, komoly vagyok. Ennyire nem látszik? - nem értem, tényleg nem, mindent komolyan mondtam, megmutattam neki mindent, elmondtam mindent, ennél többet nem tudok tenni. Megindul felém, olyan hirtelen  hogyha nem lenne a pult mögöttem, akkor talán hátra is hőkölnék, de megakadályoz ebben. Csak meglepetten pislogok, ahogy kezei közé fogja az arcomat, majd mikor megcsókol. Teljesen átveszi felettem a hatalmat, nyelve szimplán utat tör magának, én pedig csak lassan térek magamhoz a sokkból, de megmozdulnak ajkaim, kezem is, és így magamhoz is vonom, hogy közelebb legyen. Íze megrészegít, az eszemet veszi, nem érdekel az sem, hogy a derekam nagyon nyomja a pult, egyszerűen szarok rá, csak hevesen csókolom, de annyira hirtelen szakad el, hogy nem tudok rendesen reagálni. - Én sem nevetek, mint láthatod. - megnyalom ajkamat, miután nehezen kinyögöm ezt a pár szót. Nagyon finom. De nem tudom elmondani neki, mert eltávolodik én meg lehajtom a fejem. Meg akarom kérdezni, hogy miért tette, hogy miért csókolt meg, hogy miért teszi ezt velem, de egyszerűen nem megy. Képtelen vagyok rá, a sokk még hatása alatt tart és csak pislogni tudok rá.


[Only admins are allowed to see this image]

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - home sweet home

Forr a vérem. Lángol az egész testem, ahogy farkasszemet nézünk. Gondolatban százféleképpen gyűröm magam alá. Az asztalra, a pultra. A hűtőnek, a falnak. Fölé ágaskodok és márkát szégyenítően tépem le a ruháit. Tépném, ha tehetném. Zavartan keresem a választ szemeiben és még kezem felé is indítom, hogy megmarkolva csuklóját közelebb vonjam magamhoz. Még közelebb. Sokkal közelebb. Olyan közel, hogy a a vágytól felhevült testével ne bírjon mit kezdeni. Azt akarom szenvedjen. Pont úgy szenvedjen, ahogy én most, amiért a hetero fal szétválaszt minket. Miért ennyire fásult? Miért csak a lányok érdeklik? Bassza meg, ki sem próbálja. Gyűlölöm ezt a fajta hozzáállást, de még jobban azt, hogy ő is ezek közé tartozik. Ha adna nekem egy esélyt, ha bebizonyíthatnám, hogy milyen jó vagyok, soha többet nem futna a nők után. Mert mindig
visszavágyna a karjaimba. Mert olyan tűzet, ami bennem ég, nem talál máshol. Ebben biztos vagyok, mert rohadtul nem éreztem még ilyet. Soha ezelőtt nem kívántam úgy senkit, mint ahogy őérte szomjazom. De elfordulok és a zuhanyfele igyekszem. Életem legrosszabb döntése, hogy nem kapom le. Hogy nem hivatkozok a másnapos állapotra, de nincs bőr a képemen a bűzös pofámmal elé állni. Ugyan már...
Levetett állam azonnal felkapom, mikor azt mondja, hogy több vagyok. Lélekben már előtte állok és karjaim közé fogva ölelem, csókolom. De nem teszem, csak állok egy helyben elnyílt ajkakkal és próbálom nem abban az értelemben nézni a dolgot, amiben szeretném, hogy értse. Hiszen, neki a barátzónában vagyok. Akárhogy kapálózok. - Ja. - ennyit nyögök, mert nem bírnám elviselni, ha folytatná és azt mondaná, hogy mint egy testvér. Abba valószínűleg belehalnék, abban elvéreznék. A kérdésre felkapom a fejem, de miután szóba hozom az imádott idomokat, mintha megsértődne. - Bocs. - kiáltok ki, miközben fülelek - Nem rám tartozik a magán életed. - fogcsikorgatva pillantok magam elé, mert az őszinteség néha gyilkos - Nem mintha én tudnék mondani bármit. Nem volt este semmi. - fejezem be a témát, majd törölközöm tovább. Bosszant, hogy azt gondolja, hogy engem bármiféle nő érdekelne. Ugyan már. Kinőttem ebből, mióta megtapasztaltam azt a vágyat, amit iránta érzek.
Nem tudom mi az indítéka erre a párbeszédre, de fogalma sincs, hogy mennyire felkorbácsol. Valószínűleg képtelen elképzelni, hogy én mit érzek, ahogy arról beszél, hogy mi lett volna, ha tegnap velem van. Bár leitattam volna, bár talaj részegen hazahoztam volna, s bár a környezetünk nem sajnálva magam alá tepertem volna. Túl sok a bárcsak. - De én dominálnék. - tekintve, hogy én érzek irántad maró vágyat, fűzöm hozzá gondolatban. Baromi szar érzés a viszonzatlanság. Lehet, hogy egy lány szerelme is tud ennyire fájni, de sokkal jobban marcangol, hogy csak azért mert lóg valami a lábam között, nem kaphatom meg. Pedig lélekben passzolunk, baromira. Minden sejtünk összeillik. Tudom. Elnyíló ajkakkal pillantok az ajtó felé, mikor felhív a keringőre. - Ha bejössz, nincs megállás. - fordulok teljes tartásommal az ajtó felé, majd beharapva ajkaim várok. Csak nem ennyire hülye. Tudja, hogyha belép én rohadtul nem fogok leállni a poén kedvéért. Ha átlépi a küszöböt, átadja magát nekem és onnan nincs menekvés. Ha képes és a vicc kedvéért szórakozni akar velem, akkor megbánja. Ugyanis én komolyan beszéltem. Akár poénnak is veheti, hogy megtörténik közöttünk a szex, mert megfog, ha valóban megteszi.
Eleresztem a törölközőt, az meg a földre hullik. Őelőtte nem szégyellem magam, sőt, ha érez bármit is, az úgyis kibontakozik belőle a meztelen látványomra, ha meg nem, akkor legalább végre tisztában leszek az álláspontunkkal. Kérdőn pillantok rá, mikor azt mondja, hogy látna így, mármint meztelenül... fekve. Mi a szar? Jól hallottam? Automatikusan visszakérdezek, hogy jól hallottam-e, de nincs tévedés benne. Azt mondta, amit hallottam. Ajkaim beharapva bólogatok, de nem felelek. Rákérdezek, hogy látna még? A válaszából minden kiderül majd, de azzal nem számolok, hogy ennyire nyíltan a szemembe mondja a baromságát, vagy az igazat. Bármelyik is, megdermedek egy pillanatra. Egy darabig csak nézem őt, majd elnevetve magam megdörzsölöm a tarkóm, miközben felé lépek, hogy megfogjam kezét - Majdnem elhittem. - szinte feltör belőlem az előbbi kellemetlenségből fakadó nevetés. Leplezem a zavarom, vagy csak ekkora fasz vagyok, azt nem tudom, de jól esik nevetni mielőtt rá esnék és megromlana a hangulat közöttünk.
Az ölébe zuhanok konkrétan és olyan közel kerülök hozzá, hogy nem tudok mit kezdeni a merevedésemmel. Ágaskodik és követeli magának a másik érintését, amit nem szabadna. Bocsánatkérően figyelem, amiért ez megesett. Orrom simítja az övét, de próbálom visszafogni magam, mintha a sokk miatt nem tudnék moccanni, majd olyat súg ajkaimra, amire rögtön beindulok és még tetézi is, hogy cirógatva érinti ajkai enyémet. Döbbenten pillantok íriszeibe, képtelen vagyok elhinni, amit csinál. - Tudom, alattam vagy fölöttem. - ingázok a fejemmel, mint aki nem hiszi el, és nem is hiszem. Ma nagyon elemében van, tudja, hogyan húzzon fel. Ellépek tőle, de kezei visszarántanak és ennek talán elégnek kellene lennie, de olyan megfejthetetlen. Gondol valamit, de az ellenkezőjét cselekszi. Általában, az esetek többségében legalábbis igen. Nem tudok mit kezdeni ezzel. Hogyan értessem meg vele, hogy ez nekem nem vicc? Anélkül, hogy elveszítem. Talán be kellene vallanom végre, hogy biszexuális vagyok. S, ha nem fogadja el, akkor nem igaz barát. Könnyen kideríthetném, de ez nem ilyen egyszerű.
Ahogy elhúzódom szóvá teszem, hogy vannak dolgok, amikkel nem kellene poénkodnia, mire utánam szól, hogy sajnálja, ha megbántott. Bűntudatom lesz, elvégre ő nem tehet erről és ez dühít a legjobban, jogtalanul mérgelődöm magamban. Fogalmam sincs, hogy kellene megmagyaráznom. - Felejtsük el. - mondom az asztalhoz érve. Úgy érzem magam, mint egy macska, aki az egeret üldözi. De az egér mérgezett és a macska sose járna jól, csak ha kiderülne, hogy az egér is egy macska. Hahh, micsoda gondolatok támadnak gofrievés közben.
Kaja közben mindenki elveszik a saját gondolataiba, majd dacosan felpattanok és öltözni indulok. Felkapok pár ruhát és igazából el akarok menni itthonról, mert nem bírom elviselni, hogy egy légtérben van velem. Nem bírom, kell valami, ami elvonja a figyelmem, de mikor arra kér, hogy maradjak belefagyok a mozdulatba és fejem rázva nevetek magam elé. Mekkora fasz vagyok. Lassan indulok a konyhába, majd közlöm, hogy nem megyek sehova. Gusztustalan dolog felhasználni a legjobb barátom nemi identitását a srác megszerzésére. De muszáj valahogy elmondanom, hogy mi a probléma. Így csak marcangolom őt is és magam is. Az egyik bögrét veszem fel, amibe ha jól látom kakaó van, de bizonyára kihűlt már. Mit sem törődve emelem mondandóm végén a számhoz, majd rápillantok, mikor szóra nyitja ajkait. Tetszik a hozzáállása, nem úgy tűnik, mint aki elidegenkedik tőle. Belekortyolok, majd ahogy folytatja megakad a torkomon a folyadék és rossz rendszerbe érkezik, amitől krákogok egy sort, mint egy barom. Könnyesre ázott szememmel pillantok rá, majd leeresztem a bögrét, egy percre sem engedve tekintetét. Az asztalra teszem a bögrét, majd nevetve pillantok el róla.  - Nem unod? - fordulok felé engedett tartással - Még mindig folytatod? - lépek közelebb hozzá, már ingerültebben  - Most mondtam el, hogy a barátnőm milyen, erre megint szórakozol. - hitetlenkedve pillantok rá  - Hogy lehetsz ekkora gyökér? - sértettnek érzem magam, amiért még ezen is képes viccelődni, majd elfordulok és faképnél akarom hagyni, de ahogy átlépem a konyha küszöbét, bevillan valami, ezért vontatottan vissza fordulok felé  - Viccesnek találod? - kérdezem méregetve a szememmel  - Biztos kurva jó poén. - gúnyosan fordulok teljes tartásommal felé - Én is nevetni akarok. - érzem, ahogy a vér a lábaimba áramlik, s lendületesen indulok felé, talán megijed, mert gyorsan történik. Kezeim közé fogom arcát és indulatosan ajkaira tapasztom enyémet. Ellentmondást nem tűrően megcsókolom. Nyelvesen. Intenzíven, közben a mögötte lévő pulthoz préselem nem kímélve a derekát. Erőszakosan nyomulok rá, amitől bűntudat vív harcot mellkasomba az élvezettel. De ha már kell, hogy szóljon a  lelkiismeretem, akkor olyanért tegye, amiért megéri. Szinteket lépek, mind érzelmileg, mind értelmileg. Olyan állapotba kerülök tőle, hogy félek, hogy nem tudok majd megállni. Olyan íze van a csókjának, mintha nekem keverték volna. Ujjaim keményen fogják közre a fejét, s csípőmmel ágyékához simulok. Majd sebesen eleresztem, s hátrálok, mint akit megütöttek.  - Kár, hogy én nem nevetek. - suttogom, majd el akarok menni. El akarok süllyedni. Nem hiszem el, hogy megtettem. Nem bírok a szemébe nézni. Hátrálok és a bejárati ajtó felé indulok. Azonnal el kell tűnnöm innen. Nem maradhatok. Ehhez idő kell. Több idő.

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - home sweet home

to my perfect mate

Ezt nem hiszem el, nem tudom elhinni. Hogy lehet, hogy valaki ennyire vonz engem? Miért akarhatom ennyire, mikor biztos vagyok benne, hogy ő semmi ilyesfajta érzéseket nem táplál felém. Mikor biztos vagyok abban, hogyha egyszer is megakarnám csókolni elutasítana. Jó, lehet mégsem, talán megnézné, hogy milyen velem, aztán utasítana el, csak azzal mindent elrontanék. Pedig én már a gondolatra, hogy vele lehetek teljesen bepörgök és igaz, hogy furcsábbnál furcsább gondolatok kavarognak a buksimban, de tudom, hogy akarom. Ezért is mozdulok közelebb, nem lök el, ki sem mozdul, nem megy messzebb, vagy arrébb, semmi, ami mindig reményt ültet szétcincált lelkembe. Akkor arról ne is beszéljünk, hogy nyúl felém, de meggondolja magát. Vicces, mintha nem tudná eldönteni, hogy mi lesz ha megérint. Mi lenne? Leteperném itt helyben. Ah jó is lenne, de mire végig gondolom, már itt sincs, eltűnik, vagyis elmegy fürdeni, csak na. Ez amolyan elutasításnak veszem, és kezdem úgy érezni, hogy ma még párszor pofára fogok esni, ami nem lesz jó, mert a végén amennyi önbecsülésem van azt is kaparhatom fel a semiből, mert Brian mindent lerombol.
Szinte nem tudok a szavába vágni, annyira mondja és mondja a dolgokat, amik nagyon jól esnek, komolyan, nem tudom miért mondja ezeket, mert szerintem egyáltalán nem vagyok az, mert nem tudok csak barátként tekinteni rá, pedig ha igaz barája lennék, akkor nagyon megerőltetném magam, jobban, mint most. - Te inkább vagy az, sőt több is. - kezd elegem lenni ebből a sok kétértelmű dologból, de tudom, hogy ezt én is tetőzöm ezzel a nyálas viccel, aki talán kicsit rosszul sül el. - Menjek? - kérdezek vissza, viszont komolyan megindulok, de a következő mondatai után meg is állok. Így nem, ezt nem. Fura, mintha féltékenységet hallanék kicsengeni a hangjából, de igyekszem nem erre figyelni, mert tuti, hogy csak beképzelem. - Kösz a gúnyt tartsd meg magadnak, és én egy szót sem ejtettem egy nőröl sem, mert most rólad volt szó. - komolyan tudja, hogy rontsa el a hangulatot, és, hogy menjen el az össze bátorságom, hogy bemenjek hozzá. Tuti csak egy barát vagyok neki, csak valaki akivel jó ezzel hülyéskedni, mert kínozza vele.
Kezd kissé átfordulni valami egészen másba ez a beszélgetés, mint marháskodás, meg ábeándozás, hogy mi lett volna, ha hamarabb hazajön, mert ott tartunk, hogy mi lett volna, ha egymásnak esünk és űgy jövünk haza. - Nem is hagytam volna, hogy külön aludj, csak a két szoba közt választhattál volna. - nem tudom miért, és mikor kezdtem ezt a részt fontosnak érezni a beszélgetés közben, de ott vagyok, hogy atya isten, most már nem hagyhatjuk, tudom kell. Az ő szájából, ez a "cicám" rohadtul jól hangzik, és most legszívesebben bemennék hozzá és rávetném magam. - Nem tudom mit szólnál, ha most komolyan bemennék oda hozzád. - nem vagyok messze a fürdőtől, egyáltalán nem, és ha olyan választ kapok meg is teszem. Történjék akkor ott akármi én nem bánom, csak ne veszítsem el közben, azt nem élném túl. De ha egyszer olya helyzetbe kerülünk... az biztos, hogy nem csak ő lesz meztelen, és az ágy sem igen marad egyben, hogyha rajtam múlik. Mondjuk itt nem az alkonyat fajta ágytörős szexre gondolok, mert az minden volt, csak beindító nem.
A törölköző repül, én meg jól megnézem magamnak, hogy minden kis centiját megjegyezhessem, ha esetlen nem látnám többet így. Oké, lehet szeret meztelenül flangálni, de nem hiszem, hogy én lennék az a személy, aki előtt ezt akarná csinálni. Hacsak nem vagyok én minden vágya, amit kétlek. - Jól hallottad. - csak ennyit mondok, várok, míg megemészti magában a dolgot, és aztán egy újabb kérdés. 3 szimpla szó rá a válaszom. - Felettem, vagy alattam. - nem kell ragozni, ez kifejezi minden vágyamat irányába, amiről nem tudok tenni. Nem tudom letagadni, nem is akarom. Azt akarom, hogy tudja, igenis én akarom őt. Nagyon közel van, meztelenül én meg elszalasztom a lehetőségem, mert még ehhez is szar vagyok.
El sem hiszem, amit érzek. Komolyan merevedése lenne? Miért? Nem hinném, hogy miattam lenne, hogy én hoztam ki belőle, és nekem bocsánatkérő tekintetéből is ez jön le, de azért mêg tetőzöm egy kicsit a hangolatot, mert ha nem ezt tenném nem is én lennék. De ő is csinálja, orra az enyémet érinti, ajkamat csikizi lehelete, ahogy beszél én meg egy pillanatra elveszek ebben a közelségben. - Igen fekve... - picit megdöntöm a fejem felfele, így ajkam érinti az övét, puhán, nem, mknt egy csók, vagy akár egy puszi, inkább, mint egy simítás, gyengéd mégis sokat sejtet. Hogy miért nem csókolom meg? Mert egy fasz vagyok, és csak a kezem tudja mit kell tennie, akkor is, mikor majdnem elmegy. Az agyam kikapcsol, megszűnik működni, mikor ilyen közel van, mert nem engedem, és elnyílt ajkaim közt egy igazán halk nyögés kicsúszik, mikor újra érzem. Megint kezdek ott tartank, hogy  bátorságom egy kis dobozban van a testemben, vagy egy üvegcsében, és nem sok kellene, hogy megteljen, amihez az elég is, hogy a szemeibe pillantok. Hajolnék is, hogy végre egy szenvedélyes csókcsatába hívjam, de elromlik minden. Nem csak a pillanat a hangulat is. Megint messze van tőlem, ami nekem rossz, szörnyen, hiányzik teste melege, a közelsége, az érintése, és ezt sem meren mondani. -Milyen csínyeim? Ha megbántottalak valamivel sajnálom, én csak... - komolyan nem tudom mit tettem, mi az amivel ennyire ártottam neki, mert nem akartam. Az, hogy ekkora fasz vagyok nem segít, mert akárhogy is nézzük, én kezdtem az összes ulyen félreérthető dolgot, én nem tudom abbahagyni és én nem tudok nem vágyni rá. De leher, hogy ő is akar? Az a baj? Mert hát merev volt, de nem biztos, hogy tőlem, ami fáj, ezért sem tudom, hogy most mit tegyek, hogy javítsak a helyzeten.
Az evéssel nem haladunk valami hű de jól, mert se ő, se én nem eszük meg a legtöbbet, és aztán is csak fogjuk és kiakadunk. Vagyis én kiakadok, mert nem hajlandó elmondani, hogy mi basztam el, mert elbasztam, tudom, de nem mondja mit, ami felidegesít. Elmegy öltözni, én meg minden nyamvadt cuccost elmosolyogatok és el is rakomy ha már nem csöpög róla a víz, csak aztán állok meg és kérem maradásra, és legnagyobb megkönnyebbülésemre nem megy el. Kezdtem megijedni már. - Tényleg? Mond neki, hogy nincs ezzel egyedül. - célzásnak szánom, hátha leesik neki, hogy magamra gondolok, de nem hiszem, hogy meg fog ez történni, így csak kimondom, most már muszáj lesz. - Kedvellek Brian. Nagyon. Jobban, mint kellene. - végig őt nézem, várom, hogy mi lesz a reakciója, de kezdek félni. Mi van, ha ezzel, most mindenr elbaszok? A francba. Mindegy, kimondtam, nem vonom vissza, örülök inkább, hogy megtettem. Megint én léptem.


[Only admins are allowed to see this image]

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - home sweet home

A földbe gyökerezik a lábam, megdermedek és nem tudok lépni. Képtelen vagyok szólni. A kérdése belekalapált a biztos falba, amit eddig építgettem. Nem tudok koncentrálni, az ajkai magukra vonják a figyelmem. Cserepesre szárad a szám, úgy nyalok végig rajta, miközben szüntelenül bámulom őt, akár ezzel jelezhetném, hogy ezt neki üzenem. Mármint a nyalást. Közelebb indul felém, s érzem magamon a forró leheletét. Nem bírok uralkodni magamon. A kezem önkényesen megindul, de amint beleütközik az ő kézfejébe, azonnal elfordulok. Nem felelek csak megrázom a fejem és a fürdőbe araszolok megtömött pofával. Nem tudnám megállni, hogy ne csókoljam meg. Annak meg beláthatatlan következményei lennének, nem kockáztatok. Nem lehet az enyém. Nem. Ő soha nem. A hetero világ kegyetlen, hogy elrabolta őt magának. Én meg itt maradtam a fal túl oldalán felfűtött vágyakkal, azt kívánva bár hozzá érhetnék, bár megkaphatnám a teljes lényét, de nem. Nem lehet.
- Tévedés.- rázom a fejem, persze ő ezt nem láthatja a konyhából - Nincs még egy olyan, mint te. - határozottan jelentem ki, de egy percre sem bánom, hogy megtettem. Így gondolom. Így érzem. - Mint lakótárs. - közlöm, szinte a szavába vágva - Jó barát vagy, a legjobb. - szólok hangosabban, hogy biztos meghallja. A nyálassággal viccelődik, mire folytatom a poént, ő pedig olyan magas labdát dob, amit nem bírok elkapni, hiába erőlködök. - Gyere. - szólok ki, majd fülelek egy darabig. Halkan felnevetek és megrázom a fejem. - Kíváncsi vagyok a technikádra. - mondom, majd gúnyosan hozzá fűzöm - Kíváncsi vagyok, mitől döglenek utánad a hölgyek. - szólok halkan, majd megrázom a fejem és még halántékon is csapom magam jobbommal. A féltékenység szólt belőlem, hiszen effektíven a nyalást inkább a lányokon gyakorolta. Mást nem is hiszem, hogy próbált...
Reszketnek ajkaim, ahogy azt mondja ő haza hozott volna. Nem bírok magammal és fogalmam sincs, hogy mit feleljek. Hogyan közeledjek hozzá. - Nem aludtál volna külön, amilyen részeg voltam...   - nyögöm ki, majd fejem rázva nevetek magam elé. Az alkoholra fogni a legkönnyebb. De azonnal leolvad a képemről a vigyor, mikor folytatja. - Én nem bánom cica. - ajkaimat súrolom végig az ujjaimmal, majd megdörzsölöm a tarkóm. Ha idejön, ha hozzám ér, én magam alá gyűröm. Nem bírok uralkodni magamon. Kívánom őt. Vonzódok hozzá, minden porcikámmal. A barátom. De, ha belép én nem fogok megálljt parancsolni magamnak. Kézre fogom és nyálas, elhúzott csókcsatába kezdek vele. A falhoz préselem, az üveghez, a kabin falához, a kagylóhoz, majd végül az ágyamba cipelem. Megrázom a fejem, hogy kiszakadjak a gondolatmenetemből, miközben ágaskodó férfiasságomra pillantok parancsolóan, hogy lankadjon. Szörnyen kínos lenne, ha belépne én meg álló fasszal pislognék rá, hogy felizgatott a gondolat, hogy hazahoztuk volna egymást.
Ledobom a törölközőt, ő pedig határozottan sokáig néz végig rajtam. Bizonyára megdöbben a látványomtól, nem hiszi, hogy képes leszek levetkőzni előtte. De tudnia kell, hogy mennyire nem szégyellem magam és mennyire nem érzem kínosnak mezítelenül mozgolódni előtte. Elnevetve magam lépek hozzá közelebb, majd megtorpanok a következő megjegyzésére. - Tessék? - amikor leismétlem magamban, amit mond elnyíló ajkakkal állok előtte, anyaszült meztelen - Hogy még? - emelem állam és még közelebb lépek hozzá, amennyire csak lehet. Nem értem, hogy mire céloz. Fotózásra, vagy egy nővel, vagy nem tudom mi zajlik a kis hetero világába, de rendkívül izgatni kezdi a fantáziám, hogy másképp látna még meztelenül.
Összesimulunk, én meztelen, ő ruhában. De a vékony anyag kevés ahhoz, hogy leplezze, ami az ágyékomban történik. Érezhetően ágaskodik tagom és bizonyára ezt ő is érzi. Bocsánatkérően pillantok rá, zavartan, amiért nem tudok uralkodni a véráramlásomon. De felvonom ajkaim, majd ahogy szóba hozza, hogy fekve jobban élvezné, még közelebb mozdulok és az orrunk hegye találkozik. - Fekve? - súgom ajkaiba s szinte parázslik egész arcom, ahogy ennyire közel találkozunk. Ujjai lejjebb siklanak és mintha a seggem taperolná, de biztosra veszem, hogy csak bemagyarázom, ezért elfordulok és magára hagynám, mire visszahúz. Pihegve pillantok rá, ahogy az álló farkammal övéhez simulok. Néma nyögés hagyja el a szám, mert ezzel nehezen birkózom meg. Nem is fordítom rá tekintetem. Eleinte mozdulatlanul támaszkodok, miközben apránként felkúsztatva tekintetem belevésem a szemeibe. És akkor belerondít a dologba a gúny, a poén. Bizonyára ő csak szórakozik, hisz nem vonzódik a férfiakhoz. A meleg témáról még ugyan nem beszéltünk, de lerí róla, hogy két nagy mell bármit elérne nála. Én ezzel nem rendelkezem és ez az érzés próbálja felfeszíteni a mellkasom. Ellépek tőle, mire folytatja, de inkább nem válaszolok. Nem akarom a játékát folytatni.- A folytonos csíntevéseid néha lélekre hatnak. - vonok vállat, de pillantok rá - Vagy csak én reagálom túl. - lépek tovább a konyha felé  - Fasz tudja. - leheveredek és próbálom nem észrevenni. Rólam nem is ríhatna jobban, hogy meleg vagyok. Mármint az is. Vagy már az. Épp egy fickóba vagyok szerelmes, ami azt jelenti, hogy most épp buzi vagyok. De bassza meg nem vette észre a felálló farkam, ahogy hozzám dörgölőzött? Nem tűnt fel neki, hogy felfalom a tekintetemmel.
Tömni kezdem a fejem, mire csatlakozik és hirtelen kifakad belőle, hogy mit problémázok. Azt mondom nincs gáz, majd felállok és ellépek mosogatni. Majd elvonulok, hogy felöltözzek, mert nincs kedvem az álló farkam mutogatni olyannak, akit a legkevésbé sem érdekel. A szobám ajtaját nem húzom be, mert ekkora bunkó nem akarok lenni. Olyan dolog ez, amiről ő nem tehet. Nem mindenkinek jön be a cerka. Van, aki a hegyezőre bukik. Felfogtam. Felhúzom magamra az egyik gatyám, meg egy fekete, kerek nyakú pólót, mikor meghallom Wyatt hangját, hogy épp maradásra kér. Felsóhajtok és megrázom a fejem. Tudom, hogy ha itt maradok, akkor ma véget ér a barátságunk. Én ugyanis nem fogom kibírni, hogy ne érjek hozzá. Felkapom magamra az egyik sötét farmerem majd visszaindulok a konyhába. - Nem megyek. - megrázom a fejem, majd közelebb lépek hozzá - Kate a barátnőm, tudod... - lepillantok, majd megdörzsölöm a tarkóm - Tulajdonképpen biszexuális. - vonok vállat, majd figyelem az arcára kiülő véleményét a dologról. Közelebb mozdulok hozzá, de asztalon kezdek babrálni dolgokkal, hogy  a pultra, vagy a hűtőbe pakoljak.

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - home sweet home

to my perfect mate

Kérdésére nem válaszolok azonnal, mert még nem tudom mit és hogyan mondhatnám. Flörtölök vele, ez nem kérdéses, ez biztos, mert rohadtul élvezem ezt a helyzetet, és egyszerűen imádnám, hogyha tetszene neki, hogy így csinálok. A fene vigye el, az a hangsúly amivel visszakérdet... oh az istenit, annyira akarom már őt, hogy megkaphassam, hogy vele lehessek. El akarom kapni, és sohasem elengedni. Vele akarok lefeküdni, és kelni, egyszerűen csak jó lenne, ha az ő arcát látnám mielőtt elalszom, és mikor felkelek. Tudom, hogy sem a gondolat, sem az, hogy vele akarom, nem tesz férfiassá, de szarom le mindenki véleményér! Egy férfi vagyok, aki férfira vágyik, akir soha az életben nem kaphat meg. Mert tudom, hogy nem kaphatom meg, pedig minden vágyam csakis ő.
- Ha azt tenném zavarna? - vonom fel szemöldökeimet, és akaratlanul mozdulok hozzá közelebb. Nem nagyon, csak annyira, hogy egy lélegzetvételnyi szünet legyen köztünk. Mellkasom szinte érinti, ahogy veszem a levegőt, de csak szinte, viszont lélegzetét érzem és az alkohol szagát is benne, de egyszerűen nem zavar. Leakarom kapni, itt, most, a konyhában, ahogy vagyok. Sőt talán még tovább is mennék, és nem csak félmeztelen lenne, hanem teljesen. Leszednék mindent róla, és csak kezem takarná, ha akarnám, és... oh a picsába, mennyire kívánom! De nem kaphatom meg, pedig érzem, hogy mennyire forró a hangulat kettőnk között, és szinte kezd melegem lenni, és venném is rá magam, hogy lépjek, de ő elmegy fürdeni.
- Az, hogy biztos van még egy pár olyan ember, mint én. - nem tudom miért, de muszáj mêg egy kicsit nevetnem, de már így is annyira jól kinevettem magamat, mint mostanában nem igen. Na jó, az elmúlt két napban inkább. - Hát az én világomnak nagyon sokat jelentesz. - igazából most nyíltn beszélek az érzéseimről, amiket irányába érzek, de mégsem annyira nyíltan, mintha a képébe vágnám, hogy fontos nekem, meg ilyenek. Ez egy egész jó módszer szerintem. - Menjek és nyalogassalak össze, hogy érezd? - kérdezem egy mosollyal, bár nekem egészen kecsegtető ötlet, hogy most odamenjek és teste minden kis pontjá érintsem a nyelvemmel, még egészen, olyan helyeken is, ahol akárki nem érintheti. A francba a francba a framcba, túlságosan jó is lenne, hogyha megtehetném, de van egy olyan érzésem, hogy ez neki csak egy vicc.
Szavain elgondolkozom, de minden egyes szó, csak úgy cseng a fülemben. Lehet neki ez semmit sem jelent, hogy ő neki, ez csak egy kis szórakozás, hogy rajtam élesítheti a nyelvét, hogyha talál valaki erre méltót, de nekem minden vágyam az, hogy ez történjen meg. Hogy legyünk ott, együtt, egymás karjaiban, és testünk teljesen összesimulva találjuk meg egymás ajkát, fedezzük fel egymást. - Ha te mégsem én hazahoztalak volna. - akkor nemnlennék ennyire féltékeny, hogy valaki mással lehetett, persze azt mondta ilyenről szó sem volt, de akkor is. Tuti volt aki kiszemelte magának, de én akarok az lenni, aki kiszemeli magának. - Ah ne is mondj ilyeneket, mert utánad megyek, hogy bepótoljuk. - nem poénnak szánom, biztos vagyok abban, hogy tudja komolyan mondom, és ha azt mondaná, hogy menjek most, talán még össze is szednék annyi bátorságot. De csakis akkor ha nem viccel és komolyan gondolja, mert én ma mindent komolyan gondoltam, teljesen.
Kicsúszott a számon, akaratlanul, teljesen, de aztán amit mond. Pont kérdeznék vissza, hogyan is értinezt, mikor fogja és a törölközőhez nyúl. Eleinte nem hiszem el, hogy megteszi, de amikor ledobja a kis anyagot ajkamba harapok. Egy ideig csak nézem, basszus sokáig is, aztán felkapom a tekintetem és a kapcsolatot keresem tekintetében. - Eddig is járkálhattál volna így. Ha tudtam volna, hogy ez a vágyad, már rég mondtam volna. - vigyorgok rá, miután elengedem alsó ajkam, de nem tudom megállni, hogy ne bökjek neki még valamit. - Más helyzetben is megnéznélek így. - csak úgy mellékesen odamondom, ahogy keze megszorít, és szemöldököm megemelve egy pimasz mosolyt is küldök felé.
Meztelen teste nekem simul, ahogy megállunk, és elveszek. Szinte érzem, ahogy emelkedik és süllyed mellkasa, ahogy a szíva kalapál a mellkasában, de aztán rá kell jönnöm, hogy az, az enyém. Szívem oly hevesen ver, mint még soha, és jobban vágyom arra, hogy most megcsókoljam, mint bármikor bárkivel is. Nem tudom miért tartom magam, mert úgy tűnik ő is akarja, vagy csak szórakozik velem. - Fekve jobb lenne. - harapok mélyen alsó ajkamba miután kimondom a szavakat, és közelebb húzódik, kezem akaratlanul is lejjebb siklik, szinte fenekénél jár, és puha bőre késztet, hogy ott is érintsem meg, tapasztaljam meg milyen őr fognibminden kis részén, hol másabb bőre tapintása, és hol milyen forró már. De elhúzódik, így ezt nem teszem, viszont el sem eresztem. Ahogy neki is kiszökik egy nyögés, akaratlanul nekem is, mert valami eszméletlen jó érzés, ahogy ágyékomnál érzem, de azt tudni kell, hogy én szerintem már megint merev vagyok, mert forrón lüktetek. Ezért is hajolok hozzá közelebb, hogy végre megízlelhessem, hogy tudjam mennyire finom, de a szavak mindent elrontanak, csak a csend segítene rajtunk. Meg az, hogy újra érezhessem, mert már most csak a hiányát érzem, de már ciki lenne visszatartanom, és az már tényleg leleplezne, amit nem akarok. - Hát csak mellettem vagy feszült... - oké ez egyre rosszabb, a francba, nem ezt akartam, nagyon nem, én csak... nem tudom eldönteni, hogy ő neki, szüksége van rám, vagy sem. Félek, nem akarom elveszteni, csak azért engedem el, de már most ott vagyok, hogy ki fogok borulni, mint valami hisztis csaj. Jézusom ez gáz. - Akkor mond el. Kérlek. - tudnom kell, nem bírom ezt a bizonytalanságot, hogy elveszthetem, pedig meg sem kaptam, de a barátsága fontosabb. A legrosszabb viszont, hogy kétszer is lrtt volna alkalmam elkapni, és megmutatni neki, hogy mennyire sokat jelent nekem, meg is mutathattam volna neki, mert ágyékom már egy katasztrófa, már a szívem sem tudja, hogy hevesen kalimpáljon izgalmában, vagy lomhán a bánatában, pedig nagyon jó lenne tudni.
Nem jó ez, nagyon nem. Teljes csend van, mindketten csak eszünk és gondolom ő is gondolkozik, vagy épp puffog nem tudom, de nekem semmi étvágyam sincs, mert egyszerűen görcsbe ugrott a gyomrom. Valamit nagyon elcsesztem, mert nem beszél velem, tuti, hogy elrontottam valamit, ezért is vonom kérdőre. - Aha azt látom. - ingatom a fejemet, de ő fel is áll, és ezzel jelzi, hogy ennyi. Szóval beszélni sem akar. Szuper... nem értem, hogy most mi van, tényleg nem. - Örülök. - ennek az örömnek semmi nyoma a hangomban és csak figyelem ahogy elmossa és eltűnik. Míg öltözködik, én is elnosom a saját tányérom és minden egyéb dolgot amire már nincs szükségem. Nem hagyhatom ezt annyiban. Nem tehetem. Annyi tökéletes alkalom lett volna ma. De Brian... már az ajtóban van, én meg a konyhapultnak dőlve még utána szólok. - ne menj el, kérlek. - ez csak egy kérés, amivel nem hiszem, hogy sokra megyek, mert még így is leléphet, ha gondolja, csak tudatom vele, hogy én nem szeretném. Ahogy beszéltük vele szeretném tölteni a napot.


[Only admins are allowed to see this image]

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - home sweet home

A szívem, -vagy bármi is legyen a mellkasomban- kihagy, mikor közli, hogy nem ismert félre, ezért nagyobb az esélye, hogy flörtölni próbál velem. Borzasztóan ég a pofám, hogy ő ilyen édesen áll előttem, reggelit készítve, én meg az alkoholtól bűzlök, mint egy disznó. Egy barom vagyok. Olyan káprázatos, úgy kívánom. Minden porcikám ösztönösen vonzódik hozzá. Minden sejtemmel érezni akarom. Foszforeszkál körülöttem a feszültség és egyre közelebb kényszerít hozzá, főként, ahogy visszadobja a labdát. A labdát, miszerint flörtölget velem. Nem tudom, hogy jól színészkedik-e vagy csak engem tesz próbára, de erről a vonatról nem tudok leszállni.
- Te flörtölsz velem? - közelebb mozdulok hozzá, s tekintetem magára vonja, magához láncol és nem mozdulok. Képtelen vagyok elmozdulni, nem tudom, mit tehetnék. De ezt a labdát elkaptam és bizony mind a tíz ujjammal megmarkoltam. Nem vagyok hajlandó elereszteni, nem ám. Ha lehetőségem van vele a forróságról beszélni, ami körbeölel minket, akkor keményen meglovagolom ezt. Nem riadok meg. Egyetlen percet sem vagyok hajlandó elvesztegetni, ha szóba kerül a téma. Fogalmam sincs, hogy mi történik velem és miért történik, de akarom ezt. Tovább akarom élvezni. Élvezni... nem bírom tovább ezért elvonulok. Basszameg.
- Mégis mi a vicc benne? - értetlenkedek széles vigyorral a képemen. Tipikusan az egyetlen tulajdonosa a nevetéseknek, ami megcirógatja a lelkem és simogatja a hallójáratom. Imádom ahogy hahotázik. Nem bírok betelni vele, így csak az érzelmi sokk miatt lankad le a képemről a vigyor. Folytatja, azt mondja nyálas, amit mondott én meg csak rázom a fejem. - Te mindig a jót látod másokban. - dörzsölöm meg a tarkóm - A világ elvisel, de többről nincs szó. Se több nem lesz tőlem, se kevesebb. - felelem közönyösen. Persze mélyen érint, ahogy beszél rólam és egyáltalán nem tartom nyálasnak ezért még állam emelve kiszólok. - Nem volt nyálas. Vagy, ha igen én itt a víz alatt nem érzem. - úgy maradok, majd homlokon csapom magam. Megint csak én mondhattam ekkora baromságot. Könyörgöm, lőjön már le, vagy hívja be a hírügynökség. Nem bírom elviselni, hogy a másik szobában áll én meg nem csókolhatom meg. Nem kaphatom a karjaim közé és nem vihetem az ágyamba, nem ágaskodhatok védelmezően fölé és nem... Ó, mi van már?
Fülelek és sóhajszerűen felengedek egy nevetést, ahogy azt mondja bátorított volna, hogy csináljam, hogy szedjem fel. Ajkaim beharapva billegek a sarkamon egy darabig, mert fogalmam sincs, hogy mondjam el, hogy mocskosul szeretném, ha ez megtörtént volna. Bármit odaadnék érte, hogy tegnap este az általunk dobált szócsata képzelgései valósággá váljanak és ott tombolhassak hozzá simulva, csókolva, érezve az illatát, magamhoz szorítva. - Téged biztos hazahoztalak volna. - szólok ki, majd elnyílt ajkakkal várom a reakciót. Nem tudom, hogy mennyire veszi komolyan, de a hangomban nincs gúnyosság. Komolyan gondolom, hogy haza hoztam volna, bár ez elég szar szöveg tőlem. - Vad éjszakánk lett volna utána. - az utána szavacskát szándékosan nyomatékosítom, hogy úgy értem, hogy itthon lett volna vad. Nem a buliba, nem a parketten, nem lányok között. Itthon, itt, velem. Remélem elérem a vágyott hatást és nem csak pofán röhög.
Döbbenten állok előtte egy szál törölközőbe, mikor azt mondja engem megnézne meztelenül. Fogalmam sincs, hogy erre hogyan kellene reagálnom. Mi a fészkes fenét mondhatnék, vagy tehetnék? Zavartan pillantok magam elé, beharapva ajkaim, majd fejem rázva felnevetek. - Akkor sort kerítünk rá. - vonogatom a szemöldököm és úgy érzem, meg kell tennem, amit meg kell tennem. Leengedem derekam körül a takarómat és meztelenül állok előtte, kissé engedve tartásomon. - Azt hittem sose jutunk el idáig, hogy meztelen flangálhassak. - vonogatom a szemöldököm és belevésem tekintetem arcába, jól jegyezze meg vágyakozó pillantásom, ahogy némán felszólítom, hogy érintsen meg. Ott. De elé lépve megfogom a kezét és kissé tartok tőle, hogy fájdalmat okozok, de valahogy nonverbálisan közli, hogy csak nyugodtan szorongassam így nem félek rámarkolni.
Meztelenül simulok bele a karjaiba, ahogyan ráesek és vontatottan húzódok el tőle. Kínzóan közel kerülök hozzá, a leheleteink összegabalyodnak és ahogy felelget észlelem, hogy reszketni kezd minden porcikám - Így tényleg jó. - súgom bele arcába és már egészen közel húzódom, hogy megcsókoljam, mert nem bírok ellenállni a csillogó íriszeinek, szinte hallom, ahogy bordáim repednek szívem pulzálásától. Nem is értem, hogy nem rogyok össze a fájdalomtól, amit a lüktetés okoz. Végig áramol egész testemen a bizsergés, majd megakadályozom és elhúzódok, mintha nem akarnám megtenni. Az elutasítástól csak egy dologtól félek jobban, hogy elveszítem. Azt nem élném túl, nem. Azzal nem tudnék megküzdeni. Akarom őt és ha csak barátként kaphatom meg, akkor úgy legyen az enyém. Visszahúz és annyira váratlanul ér, hogy ágyékunk összeér, hogy felengedek egy néma nyögést, amit szinte megérez, mert azonnal mozdul felém. Zavartan pillantok végig tekintetén, hogy levonjam, hogy mire készülhet, de nem bírom kitalálni. Elborul az elmém és nem tudok józan ésszel gondolkodni, inkább lesütöm a szemem, mikor szavaival megszakítja a tökéletes pillanatot. - Értem. - ennyit reagálok, majd észbe kapok, hogy mekkora baromságot műveltem. Egyértelműen elereszt, ami nyilvánvaló jele annak, hogy a hetero lelke nem bírja befogadni az intim pillanatot közöttünk. Ennyi. Kijelentésére felvonom a szemöldököm, majd oldalra billentem a fejem. - Rossz hatással? - szánakozóan felnevetek. Komolyan ezt szűri le az előbbiből? Hogy rossz hatással van rám? Atyaisten. Hogy ez a barom mennyire vak. Aprót ciccentek a nyelvemmel, majd elfordulok tőle és a konyhafele indulok. Mit tehetnék? Hogy értessem meg vele, hogy mit érzek anélkül, hogy ellökném magamtól? Csalódottan felszólal mögöttem, mire vontatottan rápillantok a vállam felett. - Vagy, csak nem veszed észre. - megrázom a fejem, majd elindulok. Két idióta, itt volt a tökéletes alkalom mi meg elbasztuk. Szó szerint. Ennyire nyomorék is csak én lehetek, hogy vonzásom tárgya két milliméterre van tőlem, lekaphatnám, kétszer is. Kétszer is. Én meg hagytam elúszni. Mérges vagyok, rohadtul dühös. Nem bírom elviselni, ahogy játszadozik velem tudatlanul. Nyilván nem tehet róla, de hol a küszöb? Meddig bírom még? Úgy érzem, hogy felrobban a mellkasom az ágyékom meg valósággal lángol.
Lehuppanok az asztalhoz és tömni kezdem a fejem, majd felpillantok mikor csatlakozik, de nem szólok hozzá. Nem tudnám elkerülni a balhét, de nem érdemelné meg, mert nem tehet róla, hogy a női segg jobban vonzza, mint az enyém. Ahogy ezt kigondolom, még az étvágyam is elmegy és elutasítóan lerakom a tányéromra, mire ő is megszakítja az evést és kifakad. Felpillantok, mert annyira közel van, hogy fogalmam sincs, hogy kerüljem el az egyenes választ, tekintve, hogy rohadtul meztelen vagyok. - Semmit. - gúnyosan mosolygok rá, de ridegen. Lassan felállok, a megmaradt maradékom kidobom, majd a tányérom a mosogatóba teszem - Kösz, finom volt.- körbe pillantok majd kezdem elmosni azt. Ha tovább faggat kifakadok, nem bírom tovább. Ordítani akarok, de nem lehet. Elmosva a tányért oldalra rakom, majd elfordulok a pulttól és a szobám felé kanyarodok. Átlépem a küszöböt és a szekrényem előtt állok meg, hogy kiszedjek valamilyen ruhafélét. Aztán fogom magam és elmenekülök, mielőtt rávetem magam.

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - home sweet home

to my perfect mate

Elmondtam amit gondoltam, már ezt nem tudtam volna mgamban tartani, és nem bánom. Ezért sem nevetek fel, vagy közlöm, hogy poénkodom, mert egyszerűen teljesen komoly részemről az a gondolat, hogy ő tökéletes. Nem  a külseje teszi azzá, mert az megragadja az ember tekintetét, mondjuk ez igaz. Ez egy nagyon jó dolog benne. De mikor megszólal és beszélgetni kezd vele az ember... csak úgy iszom a szavait, aminek egyik oka az akcentusa. Igaz Londonban sokan beszélnek így, de neki mégis más ez a dolog, az övé jobb. És akkor a hangja dallamos csengése... de ez még mind számíthat a külcsínynek, de a személyisége is, elragadó, azt is imádom, hogy el tud engem viselni, sőt még kedvel is szerintem. Az nem biztos, hogy mindig megért, mert vannak fura dolgaim, de még nem menekült el sikítva.
- Hát... nem ismerlek félre, szóval csakis a második lehet. - sőt biztos, hogy az, de ezt inkább nem teszem hozzá, hogy aztán nehogy elijesszem, vagy ilyenek. Tudom, hogy ez nagyjából egy beismerés, és most kaphatna észhez, hogy mennyire is utál emiatt, de nem hiszem, vagyis nagyon remélem, ez minden vágyam. Hogy megtudja, hogy fontos, hogy kell nekem, hogy egyszer nem fog szabadulni tőlem, hogy elkapom, és ha ő is úgy gondolja, sosem engedem el. Komolyan, ahogy eljátszom a gondolattal, már biztos vagyok abban, hogy idiótának nézne, és lehet nem is beszélne velem már. A tekintetem az övét keresi, hátha abból ki tudja olvasni, hogy mit érzek, de ő elfordul és inkább fürdeni megy. Az istenit.
Nem válaszol, nem reagál arra, hogy azt mondtam feszültnek gondolom. Vagyis szerintem nem reagál, bár nem láthatom, mivel bent van a fürdőben, így maximum azt hallhatnám, hogyha elesik, vagy összetör valamit. De ha összetörne valamit, akkor én tudnám, hogy valami biztos nincs rendben, nem szokott ilyeneket csinálni. - Tudom, hogy így gondolod, de akkor is vicces. - nevetek még egy kicsit, aztán nagyon meglep, ahogy válaszol. Basszus valamit biztos elrontottam, csak nem tudom mit. - Komolyan gondolom, hogyha nem lennél egy nagyon jó emberről maradna le a világ. - mondom neki, hátha ezzel jóvá teszem, aztán felnevetek, nem azért, mert viccnek szánom, de ez ki is fejezem. - Oké, ez nagyon nyálas volt, de attól még így gondolom. - nem is kérdéses, hogy így gondolom, mindig is így gondoltam, csak félek, hogy reagál rá. Nagyon gyávának érzem magam, egy gyökérnek, hogy itt vagy egy ilyen ember, mint ő, akire ennyire vágyok mindenhogy és én hagyon elveszni. Hagyom, hogy más megkaparinthassa, ahelyett, hogy kisajátítanám, és megtartanám magamnak, pedig azt kellene.
Tudom, hogy meglepő lehet amit mondok, de muszáj volt kimondanom, nem tudtam ezt megtartani magamnak, akaratlanul csúszott ki, de már nem bánom. Főleg azután amit mond. Annyira jó lett volna, vele lenni ott és felszedni egymást, hogy aztán... nem... nem szabad erre gondolni. - Hagytam volna, sőt... még bátorítottalak volna, hogy csináld. - nem mosolyodok el, hogy tudja teljesen komoly minden egyes szó, ami kicsúszik az ajkaimon. Már kezdem egészen bánni, hogy nem voltunk együtt tegnap, mert  akkor leher nem kellene azon agyalnom, hogy ne mondjak túl sokat, vagy ép hogy mondjam el neki, hogy mennyire akarom.
Egyszerűen muszáj oda mennem hozzá, és a vicc, hogy egyáltalán nem érzem zavarban magam, addig míg meg nem szólal. Azonnal rávágnám poénból, hogy magamat láttam már igen, de folytatja. Túl jól ismer. - Hát... egyszer igen, de téged szívesebben megnéznélek úgy. - na jó, ezt tényleg nem állt szándékomban elmondani, ez hirtelen siklott ki ajkaimon, és nehezen fogtam vissza magam, de ezek után is szorítottam a kezét, hogy tudja jó nekem, nagyon. Olyan puha keze van, és a bizsergés egész testem bejárja, ahogy ujjai picit megmozdulnak, ahogy lazítok kezemen. Nem akarom összetörni az ujjait.
Megijedek, igen, teljesen elhiszem, hogy komolyan elesik, de ügyesen megtartja magát. Nem mondom, hogy miattam marad talpon, mert nem vagyok ebben biztos, de azért mégis. Tudom, hogy az, az így szó nem kellett volna, de kimondtam és teljesen zavarba pislogok rá. - Igen, így. - hűha, kicsit átfordultak a szavaink, kicsit leleplezem magam, de nem érdekel. Annyira jó vele itt, hogy ilyen közel van hozzám, hogy a lehelletét érzem a bőrömön. Az istenit, most meg akarom csókolni, de nem merem. Emiatt hagyhatnám is, hogy elmenjen, de nem teszem, egyszerűen túl jó ennyire közel érezni magamhoz. Ajkait mintha egy sóhaj hagyná el, amit én szívesen gátolnék az én ajkaimmal, hogy aztán csókcsatát vívjunk, és ne csak az ágyékunk forrjon össze ennyire. Mintha el valamk tiltott dolog lenne, pedig nem kellene annak lennie. Ki kellene élveznünk, és én akaratlanul is hajolok felé kicsit, de megcsókolni nem merem, azt nem. Ahhoz egy gyáva féreg vagyok. - Igen, furcsa. Olyan... nem tudom megmagyarázni. - ingatom mrg a fejemet, mert nem tudom, szeretném neki elmagyarázni, de nem megy. Istenem, nagyon ciki vagyok, és komolyan most rontottam el a pillanatot, merr állát felszegezi rendesen. A picsába. - Akkor én vagyok rád rossz hatással. - hajtom le a fejemet, mert nem akarok rosszat tenni vele, nem akarom, hogy miattam rosszul érezze magát, és mindent elrontok. Mindent. Elengedem, hagyom, hogy menjen, csak utoljáa simítok rajta végig és nehéz bármit is kezdenem a testemet belülről mardosó fájdalom miatt. Komolyan fizikai fájdalom, hogy megtapasztaltam, hogy milyen ha ilyen közel van hozzám, erre most el kell engednem, mintha mi sem történt volna. Én csesztem el, már megint. - Kár, pedig azt hittem, hogy hatással vagyok rád. - most tényleg csalódottság cseng ki a hangomból, mert azt hittem komolyan jelenthetek neki többet, de már úgy érzem, hogy ez csak egy ábránd. Főleg, mikor arra is fújtat, hogy hozzáérek. Hatalmas lélegzetet veszek, majd egy sóhajban ereszten ki, ahogy leülök szembe vele. Nem nagy asztal, nincs sok köztünk, szóval ha akar még felpofozhat.
Csendben kezdek enni, tényleg hatalmas csendben, mert ő semmilyen fejjel eszik, én meg épphogy falatozok. Mintha egy papagáj, vagy egy hörcsög lennék, csak kis falatokat eszek, de aztán lerakom a megcsócsált gofrim, aztán megszólalok. - Mit rontottam el? - kérdezem az ajkamba harapva, mert nem akarom ezt, nem akartam ezt, nem akartam elrontani mindent. Csak... nem mondhatom el neki, egyszerűen nem, mert fogalnam sincs, hogy mondanám el neki.


[Only admins are allowed to see this image]

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - home sweet home

Azonnal megérzem a kúszó, tapogató érzést a tarkómon, ami az ajkait elhagyó szó után következik be. Megpróbálok nem tudomást venni az érzésről, persze eredménytelenül. Úgy szikrázik a feszültség közöttünk, hogy ha akarnám megtudnám tapintani. Érzem, ahogy az ösztönöm próbál eluralkodni rajtam, s arra bátorít, hogy éljek az alkalommal, vonjam a karjaimba és csókoljam meg. Hisz ez felért nekem egy vallomással. Bár kérdés, hogy mennyire gondolja őszintén. Sok haver ugratja egymást ilyen meleg dumával, miért ne csinálhatná ő is? S, ha azt tesz, akkor ez a szituáció vérciki lenne, ha azzal tetőzném, hogy lekapom.
 - Most vagy félreismersz, vagy flörtölsz. - adok fel minden egyszerre és hagyom, hogy képemre szökjön a legsötétebb vigyorom. Hagyom, hogy azt higgye komolyan kérdezem, mert a szemkontaktust nem szüntetem meg, egyetlen pillanatra sem, sőt ami azt illeti inkább sürgetően vonom fel szemöldököm. Én egyszer azt hallottam apámtól, hogy a nők bonyolultak, de nyilvánvaló, hogy nem találkozott még Wyatt stílusával. Ha akarnám, már rég léphettem volna arra hivatkozva, hogy nem egyértelmű, amit mutat és, amit mond. Itt áll előttem és kézzel fogható magyarázatot adhatnék, hisz másnaposság gyötör, én mégis elfordulok és a fürdőbe veszem utam.
Fenn akadok azon a szón, hogy 'feszült'. Nem szólalok meg azonnal, szemöldök ráncolva pillantok a csempére magam előtt, s figyelem, ahogy a gőz páraként csapódik a fehér tükörre. Feszült? Úgy látja, hogy feszült vagyok? Megrázom a fejem, majd inkább nem válaszolok, mert nem tudnám megállni, hogy ne valljam be, hogy miatta vagyok ilyen rohadtul feszült állapotban. Hogy ő az oka annak, hogy ennyire nem bírok magammal. Homlokkal neki támaszkodok a hűvös csempének, miközben lehunyom a szemem és hallgatom a válaszát. Tetszik, hogy felnevet, ez reflexszerűen kiváltja belőlem, hogy felkapjam a fejem.  - Ne nevess, tényleg így van.- nevetek vele, bár inkább azon ahogy nevet és nem a témán. De szinte azonnal lelohad az ajkaim íve, ahogy azt mondja nincs hozzám hasonló.  - Ohh. - nyögöm fejem rázva, majd magamba nézek  - Kösz. - nyögöm ki, majd elgondolom, hogy mekkora kamu barát vagyok. Nem a szó legrosszabb értelmében, hiszen mellette vagyok, mikor szüksége van rám. Ha beteg, ápolom. Ha el kell mennie valahova, elkísérem. Ha szomorú, meg vigasztalom és így tovább. De mégsem fektetem a legfontosabb dolgot a kapcsolatunkba, az őszintesége. Hazudok a lányokról, hazudok róla, hazudok magamról és talán magamnak is hazudtam rengeteg hónapon keresztül. Tagadásban éltem és csak miután ráeszméltem, hogy mennyit bámulom, akkor esett le, hogy mit érzek.
A tegnapi nőkön kezd lovagolni, mire végül elhagyja a száját egy mondat, ami visszhangozni kezd a fejemben. Mozdulatlanná dermeszt és azt kívánom, bár elnyelne a föld, amiért azt kérem, hogy ez igaz legyen.  - Ha előbb én meg nem teszem. - ha ő így, akkor én is így. Legalább végre elhagyta a szám valami őszinte, igaz gondolat. Nem volt a hangjában gúny, ahogy tőlem is komolyan jött a megjegyzés. Ha poénkodni akar, poénkodjunk, majd meglepődik, mikor magam alá teperem és heves csókcsatát nyitok. Akkor majd nevethet.
A fürdőbe vonulok vissza a sikertelen belépőm után, mire mögém oson, hogy kukkoljon. Tudom én, hogy hajtja a hetero kis lelkét a kíváncsiság. Nem vagyok ostoba.  - Láttál már meztelen pasit?  - pillantok kérdőn rá, teljes komolysággal  - Magadon kívül. - legyintek, mert tudom, hogy a frappáns kis buksija ebből azonnal poént csinálna. Nyíltan belekérdezek a meleg témába, s egy darabig fürkészem tekintetét, s szinte perzseli arcom, ahogy viszonozza ezért elkapom róla a figyelmem. Kezét nyújtja, amit készséggel elfogadva fogok meg, hogy megakadályozzuk a bukásom. Rá kell harapnom a alsó ajkamra, hogy ne törjön fel a torkomból egy kétségbeesett nyögés. Érzem, hogy a másodpercek leforgása alatt minden vér a lábam közé tódul, ahogy viszonzásképp rámarkol a kezemre. Kellemetlen és igencsak zavarba ejtő érzés, hogy uralkodnom kell magamon.
Rávetem magam finoman, esést színlelve, ő pedig szinte azonnal alám kap, hogy megóvjon az ütésektől. Feje mellé támaszkodok és derekára tapasztom kezem, majd elkerülhetetlenül pillantok íriszeibe. Nehezemre esik mozdulni róla, hiszen pont ez volt a cél, hogy közel kerülhessek hozzá, hogy magam alá gyűrhessem, s csak egyszer, csak egyetlen egyszer ebben a nyomorult életembe, leheletnyi távolságra lehessek tőle. Fülem megakad ismét ahogy az a bizonyos 'így' szó elhagyja csábító ajkait   - Így? - sokkal lágyabban kérdezem tőle, mint eddig, s sokkal közelebb mozdulok hozzá tartásommal, mint eddig bármikor. Az ösztönöm hajt, s a vágyam eluralkodik rajtam, ahogy végre kezeim között tartom   - Tudom. - bólintok, majd teret adnék neki, s el is lépek tőle, mire vissza ránt, s ágyékaink összeforrnak, mire halk nyögés hagyja el számat, mert a forróság, amit érzek lángra lobbantja egész testem. Nem akarom, hogy ennek vége legyen. Én produkáltam az esést, s most ő visszahúzott magához, ez csak nem lehet véletlen. Vontatottan pillantok fel rá, majd kérdésére összevont szemöldökkel figyelek fel.  - Furcsa? - kérdőn pillantok rá, kissé mocorogva ott előtte, de nem lépek semerre, hagyom izzani a levegőt közöttünk, hisz legalább úgy zihálunk mindketten, mintha... mintha éppen fekvésre készülnénk. De nem, mert elereszt, s én állam emelve bólintok, afféle 'oké, akkor nem' tekintettel.  - Nem tudom, hogy mire gondolsz, mindig ilyen vagyok. Melletted mindig. - nyomatékosítom a mondandóm ezzel a két szóval, bár tagadni sem tudnám a csalódottságot, amit azzal okozott, hogy eleresztett. Mindig belefutok a csapdáiba, elhiszem, hogy azért teszi-mondja, amit, mert akar engem, közben meg csak a baráti zónában tapogatózik, hogy ápolgassa a kis lelkem. Szinte dühösen pillantok rá, mikor ismét tréfálkozik azzal, hogy az ő hatása az egész, közben oldalamról feljebb kúsznak bátortalan ujjai, mire lepillantva megrázom a fejem. Rettentően bosszankodom, amiért megint viccel és nem unja, hogy ezzel csesztet. Azt fogja elérni, hogy bekattanok. - Ne reménykedj.  - vonok vállat, majd következő megjegyzésére már inkább nem is reagálok, mert nem akarom lekiabálni olyan dologért, amiről nem tehet. Felbosszant, hogy ennyire vak, vagy ennyire tuskó. Mert akárhogy nézem, kétféle variáció van. Vagy abban leli örömét, hogy azzal csesztet, hogy buzi vagyok, vagy hogy nem veszi észre a nyilvánvalót. Ellépek tőle, mert jobbnak látom, ha nem folytatjuk, s miközben haladok ujjai megint az enyémeket érintik. Megtorpanok és lehunyom a szemem.  Egy másodpercig nem is reagálok rá, majd lassan felé pillantok kifújtatva a levegőt. Az asztalhoz lépve leheveredek a megszokott ülőhelyemre, majd magam elé veszek egy gofrit, s kifejezéstelen arccal tömni kezdem a fejem, ezzel vezetve le a feszültséget.  

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - home sweet home

to my perfect mate

A kérdésen elgondolkozom, de nem azért, mert nem tudom a választ, hanem, mert nem tudom, hogy megfogalmazni a dolgot. Nem tudom, hogy fogalmazzam meg úgy, hogy ne csengjen ki a hangomból a rajongás és az imádat, amit iránta érzek, hogy felnézek rá, amolyan példakép nekem ő. Nem tudom, hogy tartsam meg ezeket a dolgokat magamnak, mégis valamilyen szinten lefedjem azt, ami a fejemben kavarog, mikor ránézek. Az istenit, hogy ilyen bonyolult és szörnyű ember vagyok, aki a legjobb barátjának nem tudja elmondani, hogy mennyire tökéletes. Lehet ezt az egy szót kellene mondanom neki, nem bonyolítani túl, hogy minden jelzőt felhasználok, ami csak igaz rá, az nem is nagyon illene hozzám, szóval...
- Tökéletes. Ha egy szóval kell kifejeznem magam. - azt hiszem egészen normálisra sikerült a válaszom, de már magam sem vagyok biztos abban, hogy ez így jól van. Máshogyan állunk a dolgokhoz, tudom, de én úgy állok hozzá, hogy akarom, mindenhogy, mindenkor és szerintem ha szabad lenne, minden adandó alkalmat megragadnék, hogy elkapjam, és vele legyek. Komolyan. Szerintem még a legröhejesebb helyzetben is képes lennék beindulni rá, mert az biztos, hogy esett már meg ilyen. Nem hangoztatom, de megtörtént. Egy fotózáson, mikor egy barna hölgyeménnyel voltam eszembe jutott az azelőtti este, ahogy megnevetettem Briant és hát mozgásba indult a vérem lefele. Mindenki csak pislogott nagyokat.
Tudom, hogy nem szabadna azon agyalnom, hogy milyen is lehet a zuhany alatt, ahogy  vízcseppek leperegnek a testén, és én mindet egyesével követném, hogy teljesen végignézhessek rajta, és talán még a kezem is kalandozna, és.... Jézus! Nem, nem, nem, erre nem szabad gondolnom, de nagyon nem, mert ebben a pillanatban olyan merevnek érzem magam, mint még soha. Eszméletlen, hogy mennyire akarom őt, mennyire kívánom, és mennyire szeretnék most ott lenni vele. Csak sajnos van egy olyan tippem, hogy ő azt annyira nem élvezné, mint én.
Jó lett volna tegnap vele lenni, csak kettesben, együtt, itt... talán még jól is alakult volna az este, és nem külön aludtunk volna. De csak lehet, nem biztos, hogy akart volna. Viszont ma itt vagyunk, amiért a szívem hevesen verdes a helyén, és bevallom izgulok. Hogy miért? Nem tudom, fogalmam sincs, remegés fut mindig végig a gerincemen, ha arra gondolok, hogy itt vagyunk és csak beszélgetünk. De ha csendben vagyunk is, nekem az is tökéletes, csak vele lehessek. - Oh... sajnálom, pedig jó lett volna, ha egy kicsit kikapcsolódsz. Akkor nem lennél ennyire feszült. - lehet, hogy nem az, de nekem annak tűnik. Mondjuk lehet csak érzi, hogy én vagyok vele, olyan amilyen, és ezzel nem tud mit kezdeni. Egy kicsit felnevetek következő szavai hallatán, csak azután sikerül válaszolnom. - Ha nem lennék ki kéne találni, mi? - nevetek, de tudom, hogy nem teljesen gondolta így. - Hozzád hasonló sincs még egy. - akaratlanul is egy őszinte mosoly terül szét az arcomon, mert komolyan gondolom, mert szeretem őt, minden értelemben, mert ő az, az ember az életemben, aki ha nem lenne, ilyen, akkor semmire sem mennék vele. Ő ilyen, és így jelent nekem sokat, nagyon sokat, az igazat megvallva. Biztosít róla, hogy valami izgalmasat találunk ki, aminek örülök, mert nagyon sok jó dolgot szeretnék vele csinálni, csak szükségem van rá. Hatalmas szükségem. De pont ezért is vonom el a figyelmem róla, mert a korábbi gondolok miatt, még mindig merev vagyok, de egy elég gusztustalan gondolat azonnal le is lohaszt.
A gusztustalan gondolat az, hogy elképzelem, ahogy nem tud választani a sok nő közül, akik másznak rá, és ez is a téma. De meglepően azt válaszolja, hogy nem volt senki. Ha nem volt senki, őt csak észrevették, de mivel egyedül jött haza, ez is valahogy kiesik, a válasza meg... szörnyű. - Na... ott kellett volna lennem, felszedtelek volna én mindenki helyett. - igyekszem úgy mondani, mintha poénnak szánnám, de nincs meg az a csengés a hangomban, így komolyan veheti, de nem mondok mást. Nem igyekszem javítani ezen, legalább elköptem végre egy kis morzsát. Ismer, lehet nem veszi komolyan, de at is tudja, milyen, ha poénkodom, és ez nem sikerült olyanra, csakis komolyság cseng a hangomban. Basszus.
A fürdő, tudom, hogy egy szent és sérthetetlen terület, ha valaki ott van bent, de ő annyira menekült, hogy egyszerűen, mintha olyan ijesztő lennék vagy valami, pedig nem is. Szóval kicsit elrontom a dolgot, mert utána megyek, de csakis szemet takarva, hogy nehogy megbántsam, de úgy tűnik, ez nem történik meg. - Hát pedig én biztos vagyok benne. - vonok vállat, mert vitatkozni nem akarok vele, de persze ebből tuti nem lenne vita, mégis inkább nagyon vigyázok magamra, azzal teszem a legjobbat. Keze a kezemben borzongást indít meg testemben, ami indul a tenyeremből, majd a karomon át, az egész testembe elér. Annyira jól esik, hogy végre foghatom a kezét. Megszorítja a kezemet, nem akarom, hogy gyengédebben fogjon, de mégis megteszi, mintha attól tartana, hogy fáj, de aztán én szorítom meg az ő kezét, hogy tudja nem zavar, hogy tetszik, csinálja  csak.
Meglep, hogy felborul, vagy borulni, de ő kapaszkodik belém, én meg belém, ebben az egészben csak annyi a különbség, hogy ő meztelen, én pedig ruhában vagyok. Az egyikünk nincs jól, és van egy olyan érzésem, hogy nem ő az. Rajtam van túl sok cucc, és egy szavába, vagy akár egy mozdulatába kerülni, hogy azt leszedjem magamról. Jó, oké, fura lenne, de a fene vigye el, akarom őt, így meg, hogy ilyen közel van... nagyon nehezen fogom vissza magam, de az aggodalmam felülkerekedik a vágyaimon. - Nem, én így jól vagyok. - az így nem kellett volna, anélkül is értelmes lett volna a mondat, most meg megint elárultam magam. Lehetetlen, hogy ennyire béna legyek, hogy folyton elköpöm magamat. - Csak az igazat mondom. - rámosolygok kedvesen, és elsőre hagynám is, hogy elmenjen, de soha többet nem lesz ilyen jó alkalmam arra, hogy tehessek valamit, hogyha végre erőt veszek magamon, ezért is húzom vissza, hogy megint érezhessem. Én léptem, most neki kellene, ha akar valamit tőlem, nem merek egyértelműbb lenni. Ágyéka hirtelen nyomódik az enyémnek, ami miatt nehezen fogom vissza, hogy felnyögjek, mert sajnos igen, nagyon jó érzés, de ez talán az arcomra ki is ült egy pillanatra. - Nem tudom... csak olyan furcsa vagy. - harapom be a számat, majd el is engedem gyorsan, mert félek, hogy valami nem jó, hogy rossz neki valamit, vagy én rontottam el valamit, mert igen, ez is megeshet. - Biztos? A barátod vagyok, látom, hogy valami nem olyan, mint szokott. - nagyon aggódom érte, még sosem aggódtam senkiért sem ennyire, mert nem tudom mi van vele, hogy mik történtek tegnap, vagy akkor amikor történt. - Lehet... vagy ez csak az én hatásom. - igyekszem ezt is poénra venni, hogy jobban érezze magát, ahogy oldalát cirógatom kedvesen, talán kicsit feljebb is siklik a kezem, hogy tudja itt vagyok. - Nem haragszom, ne marháskodj... nem zavar. - megint elhúzódik, kezem végig siklik az oldalán, de most nem fogom vissza, hagyom, hogy menjen amerre szeretne. Szóval nem... értem, felfogtam, csak az istenit. Mindegy, összeszedem magam. És, ha elindul a konyhába túl szorosan, de mellette megyek, ujjaim akaratlanul simítják az övét. Vagyis annak tűnik, de nem érdekel, most már nem, jó volt érezni bőre melegét, még akkor is, hogyha ő nem akar úgy semmit sem tőlem.


[Only admins are allowed to see this image]

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - home sweet home

Szalad ki a számon egy apró sóhaj. Ismét nyelnem kell. Szerető pillantásának súlya odaszögez a padlóra. Érzem, ahogy földbe gyökereznek a lábaim. A barátságunk legkorábbi emlékeihez nyúlok vissza, azóta barátok vagyunk, hogy megpillantottam, és mindig is felnéztem rá, szinte bálványoztam őt. Az egyetlen dolog, ami a szemem előtt lebeg, hogy mindössze halvány lehetőség van rá, hogy Wyatt talán ugyanazt érzi irántam, mint én. Összeszorítja, majd többszörösére tágítja a szívem. Idegesen nyalok végig a számon, és próbálom összeszedni a bátorságom, hogy feltegyem a következő kérdést.
- Milyen? - áthelyezem az egyik lábamról a másikra a súlyt. Felvonom a szemöldököm és hagyom, hogy átfusson arcomon egy szelíd mosoly. Valószínűleg csak haverilag érti, de nem érdekel. Tudni akarom, hogy mire gondol. Annyira kívánom, ahogy a boci szemeit eregeti rajtam végig. Megakarom ragadni az alkalmat, az asztalt lesöpörni, majd rádobni őt, rávetni magam ... Alig észrevehetően megrázom a fejem, hogy elhessegessem az utóbbi gondolataimat. Megesküdnék rá, hogy a világ megszűnt létezni, legalábbis ebben a percben számomra mindenképp. Ahogy tekintetünk eggyé fonódik, az több, mint amit eltudok viselni. Az agyműködésem leáll, a szívem kihagy pár ütemet, a lélegzetem pedig elakad, és minden, amit fel tudok fogni, az előttem álló srác elnyíló ajkai.
Bármit teszek, bárhova megyek, az nem elég ahhoz, hogy őt kiverjem a fejemből. Együtt élni a tiltott gyümölccsel, maga a kárhozat. A saját, speciális poklom, de mégis mi a faszt csinálhatnék? Hogyan értessem meg vele úgy, hogy, ha mégsem kíván úgy engem, mint én őt, a barátságunk akkor se sérüljön? Mert azt végképp nem viselném jól, ha teljes egészében elveszíteném.
Felkapom a fejem a megjegyzésére és megmernék rá esküdni, hogy éreztem a szívem dobbanását, mert erős pulzáló érzés lett mellkasomon úrrá. Nem feleltem, mert nem tudtam volna javítani a tegnapi hibám és mert tudom, hogy ma itt az alkalom, hogy a közelébe férkőzzek, hogy a közelségét élvezzem. - Hát... - meglep, hogy így érdeklődik - Valahogy nem éreztem magam jól. - jó kifogás, bár könnyebb kimondani ezt, mint az igazat. Zavartan lihegek, ahogy megszaporodik a légzésem, mikor azt mondja, hogy a lakótársa fontos. Pár másodpercig mozdulatlanul állok, mint egy barom, majd lassan elnyílnak ajkaim. - Az biztos, hogy nincs még egy olyan, mint te. - annyira összezavarodtam az előbbi kijelentésétől, hogy egyszerűen nem jutott eszembe ennél frappánsabb válasz. Mekkora egy gyökér vagyok, lassan elültethetnének... Ahogy elhagyja száját az 'izgalmas' szó, a merevedésem egyre jobban keményedik, én meg már nem tudom mit csináljak. Megdörzsölöm a tarkóm, majd egy apró szünet után eszembe jut, hogy illene válaszolnom. - Az lesz. - biztosítom, miközben lehunyva szemeim próbálok ellazulni és nem Wyatt testére koncentrálni. Micsoda szívás, hogy itt van pár méterre, pár fal választ el csupán és ahelyett, hogy végre fölé ágaskodnék én itt szenvedek azzal, hogy lelohasszam a férfiasságom, ami végül is sikerül.
A csajokról esik szó én meg közlöm, hogy rohadtul nem voltam vita-téma tegnap. Sőt, ami azt illeti nem is foglalkoztak velem, de én se igazán velük. Érzem, hogy rá fog kérdezni, s mikor megteszi, állam hátravetem. - Passz. - megdörzsölöm halántékom, majd némán nevetni kezdek. Mennyi hazugság hagyta el a számat az utóbbi pár percben, pedig nem olyan régen beszélünk. Ha ott lett volna velem, bizonyára heves csókba vonom és meg sem állok vele az ágyamig. És most együtt ébredtünk volna. Boldogan.
Valami oknál fogva utánam jön a fürdőbe, mikor visszafordulok, mert leesik, hogy végig csurgattam a folyosót. Meglepődök, mikor az ajtóban áll, elvégre meztelen vagyok. Úgy nyúlok ismét a törölköző után. Eltakarja a szemeit, amitől kedvem lenne megragadni a csuklójánál fogva s közel vonni magamhoz. Felnevetek, ahogy azt mondja, biztosan tudnék újat mondani. - Ne vegyél rá mérget. - vigyorgok, közben belecsúsztatva ujjaim a tenyerébe. Minden porcikám reagál a kontaktusra, s ettől végig szalad a gerincvonalamon egyfajta bizsergés. Erősen markolok ujjaira, érzékeltetve, hogy nem áll szándékomban elereszteni a kezét. S mikor biztosít róla, hogy nem zavarja megszorongatom, majd eresztek a fogásom, mert félek tőle, hogy esetleg túl erősen szorítom meg.
Lassan indulunk el, s eszembe jut, hogy nem vonhatom magamhoz leleplezve az érzéseim, de ártatlanul belezuhanhatok a karjaiba, sarokba szorítva. Feje mellett támaszkodok egyik karommal, a másikat derekára tapasztom, mintha abbakapaszkodnék. Mintha ennyire egyszerűen kilehetne billenteni az egyensúlyomból. Kis naivan alám kap, mintha féltene, hogy összeessek. Mentegetőzni kezdek és várom, hogyan reagál. Kissé rettegek tőle, hogy ellök magától, rám rivall, de a legjobban attól félek, hogy elutasít. Bocsánatkérően pillantok rá. - Igen. - válaszolok a kérdésére, miközben felegyenesedik a tartásom, de nem lépek el tőle - Nem ütötted meg magad? - pillantok aggodalmasan végig rajta, miközben fedetlen oldalam cirógatja ujjaival. Talán képzelem, de mintha sóhajtana, mikor megsimítom az oldalán - Ez kedves. - bólintok, majd miután mosolyt színlelek ellépek mellőle, hogy teret engedjek neki. Bizonyára nem érte feszültség és nem érzi a szikrákat, amik engem ostromolnak, vagy... utánam nyúl és visszafordít, karjai közé fog, úgy lendít vissza a közvetlen közelébe. Csak azzal nem számol, hogy a váratlan húzása miatt úgy érkezem, hogy ágyékom övéhez simul. Az érintés eléri, hogy végre ne kerüljük egymás pillantását. Tetézi, hogy cirógatja az oldalam. Belevésem tekintetem íriszeibe, és levegő után kapkodok. Nem is nyílnak ajkaim válaszra, sőt a kérdést is elfelejtem, ahogy ott állok levegővételnyi távolságra, s az illata megcsapja az orrom.  - Mire gondolsz? - suttogom, majd feje mellett megtámaszkodok jobbommal, el nem mozdulva  - Nem történt semmi.-  ajkai magukra vonják a figyelmem, majd eltolom magam a faltól rátámasztott kezemmel  - Lehet, hogy még az alkohol miatt billegek. - engedek teret neki, hogy végre levegőt kapjon tőlem  - Bocs. - jut el a tudatomig, hogy talán csak aggodalomból húzott vissza  - Legközelebb figyelek. - vonok vállat, majd ajkaim beharapva ellépek tőle a konyha fele. Mekkora gáz, csinálom itt magamnak a felesleges stresszt.

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - home sweet home

to my perfect mate

Igazából, most nagyon szívesen vágnám fejbe magam olyan erősen, mint még soha, egy egész serpenyővel, hogyha segítene be is horpasztanám. Vagy elásnám magam, az jobb lenne, mert nem akartam ezt kimondani, nem állt szándékomban, de megtettem, mert az igazság az, amit én mondtam, és, hogy nem tudok parancsolni a szavaimnak. Nem tudom visszafogni magam, mert ami a szívemen az a számon, tudnia kell, hogy mennyire fontos nekem, hogy nagyon odafigyelek rá, és mindig érdekel, hogy mi van vele. Eszméletlen fontos személy az életemben, és érdekel hogy mi van vele. Minden szavát iszom, ami csak kisiklik ajkain, azokon a tökéletes ajkain, de neki ez nem tűnik fel. Nem tudom, hogy ennek örülnöm kellene vagy sem, mert magam akarom elmondani, vagy kimutatni, hogy ki van, de ha magamra várok soha nem tudja meg, mert félek. Fêlek, hogy elutasít, hogy azt mondja valakit jobban szeretne, de igaza lenne. Jobbat érdemel, mint én, tudom, ezért is nem tettem még semmilyen lépést sem ennek érdekében. Meg gyáva vagyok. Ami nagyon nem szép, mert lehet egyszerűbb lenne az életem, de az is lehet, hogy kidobna , és elhordana fűnek-fának, hogy ilyen szörnyűséges ember vagyok.
- Inkább én vagyok az, nem mindenkinek van ilyen lakótársa. - mosolygok rá, hogy kicsit enyhítsek ezen a helyzeten, mert eléggé komolynak tűnik, igaz, hogy komolyan gondolom, amit mondtam, vagyis én érzem magam. Zavarban vagyok, hogy közel van, hogy ennyire közel, és szinte megérinthetném, ha kêpes lennék rá, ha meg tudnám emelni a kezemet és csak egy kicsit is érinthetném... de nem teszem, nem vagyok rá képes, mert elveszthetem a barátságát, de azt nem akarom. Lehet már szólnok kellett volna rég, hogy mi is van velem, hogy nem csak a hölgyek kegyeit keresem, és eleinte nem is hittem, hogy ennek lesz jelentősége, mert tetszeni tetszett, de nem akartam elrontani semmit. Ma meg már azon agyalok, hogy mondjam el neki. A fene vigye el.
Eleinte kerestem a hölgyeket, akikkel együtt lehetek, akik kiverik a fejemből az ő mosolyát, ami mindig melegséggel tölt el. Hogyba reggeli rekedt hangját kiverjem, próbálkoztam a hölgyek reggeli hangjával, de egyszerűen egyiket sem akartam, egyikre sem volt szükségem, csakis Brian az, akivel igazán jól érzem magam, akivel önmagam lehetek mert ismer. Hogy mikor hagytam fel a helyettesítéssel? Nem tudom, pontosan, de nem sokkal azután, hogy ő ideköltözött. Nem éreztem helyesnek, hogy ő itt fekszik a másik szobában, békésen aludna, én meg aludnék vele, helyette valami bongyori fekszik mellettem, akinek a nevét sem tudom. Ez egészen gáz, mert vágyom rá, testileg, lelkileg, és emiatt mindent feladnék.
- Hát... bevallom jó lett volna, ha most előbb gondolkodsz, én örültem volna. - komolyan ennél átlátszóbb nem is lehetnék, mert egyszerűen közöltem, hogy örültem volna, hogyha a barátai, és a buli helyett engem választ és velem van. Remélem azért nem esik le neki túl hamar. - Nem? Hogyhogy? - komolyan érdekelt, hogy miért nem volt ereszd el a hajam buli. Szinte a szavambavág és elkezdi mondani a válaszát, ami nekem kicsit furcsa. - Azoknak nem fontos a lakótársuk. - miután kimondom egy kicsit megbánom, de nem baj, mert telfejesen komolyan mondom. Szépíthetnék rajta, de ez így szép. - Nagyoj jól hangzik, de akkor tényleg izgalmas dolog legyen. -  mosolyodok el a gondolatra és a legnagyobb gond, hogy a fantáziám is beindul így az alsómban rosszalkodom, de nagyon igyekszem tartani magamat és olyan dolgokra gondolni, amiktől lelohadhatok, vagyis meggátolhatom, hogy most azonnal felálljak, de egészen nehezen megy. A francba, túlságosan beindító a gondolat...
- Hogyhogy? - kérdezem komolyan, mert nem igen értem. Szerintem teljesen oda voltak értr, csak senkire sem figyelt, vagy nem akarja elmondani. Én biztos oda lettem volna érte és el is kaptam volna, minimum egy táncra. Úgyis sokan irigylik a csípőmozgásom, szóval biztosan akartam volna vele táncolni. Most is akarok vele táncolni, meg minden mást is akarok vele, csak egy fasz vagyok. Egy hatalmas béna fasz.
Nem tudom miért szedek magamba annyi bátorságot, hogy utána menjek, mikor tudom, hogy csak egy törölköző takarja testêt, de pont ez az, ami miatt annyira nem tudok parancsolni magamnak és megyek oda. A szemem azért eltakarom, hogy nehogy megharagudjon, de kukucskálok, nem szabadna, de megteszem, viszont a kezem is nyújtom, most már nagyon szeretném a közemben tudni, és rendesen beszélgetni vele, nem pedig ilyen messziről.
- Biztos tudnál újat mutatni. - mosolyodok el egy kicsit, aztán elveszem a kezemet, és meredten figyelem, ahogy a kezét a kezembe helyezi. Egy pillanatra elfelejtek levegőt venni, sosem fogtam mêg meg a kezét, nem is tudom, hogy jött most ez a gondolat, de olyan jó. Helyesnek érzem, hogy nekem ez hiányzik minden napomból. - Egyáltalán nem. - mosolygok fejet ingatva, és ajkamba harapva követem a tekintetemmel minden mozzanatát, nem akarom, hogy elcsússzon, de ez mégis bekövetkezik. A falhoz csapódok a hátammal, őt pedig azonnal elkapom a derekánál, magamhoz ölelem, mert megijedek, hogy elesik, de megússza, nem tudom, hogy miattam, vagy amiatt, hogy ő megkapaszkodott, de a lényeg, hogy érzem a bőre illatát, és teste melegét. Oh az iszenit, nagyon akarom már őt.
- Meg vagy? - kérdezem gyorsan, ahogy kicsit ujjai alá mozdulok akaratlanul is, mert egyszerűen jól esik, hogy érint. - Nincs gond, nekem nincs bajom. - mondom azonnal, és egy kis sóhajt elengedek, mert ujjai végig siklanak oldalamon. - Nem vagy az, én már rég elestem volna bent a zuhanykabinban. - nem tudom, a mosoly ott van az arcomon, amiatt, hogy itt van velem, és nem igen akarom, hogy elhúzódjon, itt lenne a legjobb alkalom, de a kezem végigsimít oldalán, ahogy elhúzódik. A francba, nem kellett volna, magamhoz kellene ölelnem, most itt, nem is ereszteni, de ez ebben a meztelen állapotában lehet fura lenne.
Még időben gondolom meg magam, és nem engedem, hogy teljesen elhúzódjon, és inkább visszahúzom oda, ahol az előbb tartózkodott, két kezem közt. - Baj van? Olyan fura vagy... tegnap történt valami? - aggódóan fürkészem tekintetét, és egy ujjam kicsit cirógatja a derekát. Istenem, megőrít, hogy ilyen közel van.


[Only admins are allowed to see this image]

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - home sweet home

A gyomrom maró alkohol semmit sem segített azon a mértékű zavartságon, amit Wyatt váltott ki belőlem. Hiába próbáltam belefojtani a bánatom, hiába ragadtan torkánál fogva az érzéseim és utasítottam vissza már jó pár hónappal korábban, nem megy. Hiába erőltetem magamra a haver szerepet, nem megy tovább. Nem bírom nézni mennyire elérhetetlen. Mintha egy ravaszságból szőtt háló választana el tőle és mind hiába táplálom mély, intenzív érzésekkel a pengét, ami szívem fegyvere, nem tudok áthatolni rajta, mert nem ő az egyetlen akadályozó tényező. Én is elég nagy baki vagyok. Mert távolról figyelem őt, hagyom kicsúszni a karmaim közül és mozdulatlanul figyelem, ahogy más nők mellett boldogan viháncol. Fogcsikorgatva kell mosolyognom a kamerák előtt, miközben a szomszéd teremben, vagy épp a képem előtt bájolog velük. És ez bánt. Marja a mellkasom, pedig jogom sincs ilyet érezni, elvégre nem az enyém.
- Öhm. - elnyíló ajkaim ennyit nyögnek, eszes válasz, majd befeszítem arcizmaim, mert ezzel a kijelentésével nem tudok megküzdeni - Nagy mázlim van. - komoly tekintettel fürkészem az arcát. Minden bizonnyal összezavarom a hetero buksit, de képtelenség, hogy e mellett a kijelentése mellett vihorászva menjek el. Mire észbe kapom magam, már közelebb mozdulok reflexszerűen, de elvonva a figyelmet meginduló lépésemről egy gofriért nyúlok. Átkozom a percet, mikor nem közöltem vele, hogy biszex vagyok és számoljon a következményekkel, ha velem akar élni. Ó, de hát elmenekült volna. A pasik kevésbé tűrik az ilyen alakokat, mint amilyen én vagyok. És talán akkor még csak tetszett, talán nem kedveltem annyira, mint most. Ahogy jobban megismertem, annál inkább jöttem rá, hogy hiányzik mellőlem, amikor épp csak a fantomképével duruzsolok.
Szörnyen undorodok magamtól. A képmutatás, ahogy bájolgok vágyam tárgyával, ahelyett, hogy végre kerek-perec elé állnék és belemondanám kéjtől felhevült állapotba azokba a sötét íriszekbe, hogy mit érzek. Nem hiszem, hogy nyálas, csöpögős érzelmeim lennének iránta. Kívánom, akarom. Ez egy fokkal keményebb, de nem csak a testiségekről van szó, bár tény, hogy ha finom bőrét egyszer is megérinthetném ajkaimmal, nem tudnék betelni vele. Kétértelműen beszélek, mintha párhuzamos dimenzióban folyton vallomásokkal ostoroznám, de bazi nagy fal van előtte, mert rohadtul nem esik le neki. Bár ő ilyen, ha megértené se biztos, hogy teljesen megérti.
- Utólag mindig okos vagyok. - megrázom a fejem, majd jólesően bólintok. Örömmel tölt el, hogy titkon, bár nem ez hagyta el a száját, de nem bánta volna, ha vele töltöm az éjszakát. Tágra nyílnak szemeim, és ágyékomba áramlik az összes vér, ahogy ez a kósza gondolat végig fut az elmémben. Ajkaim harapdálva nevetek fel, majd a tompa lüktetéstől próbálok elvonatkoztatni. - Annyira nem estem túlzásba. - nevetek fel, közben fülelve, hogy folytatja-e - Szerinted. - mondom utána, szinte meg se várva, hogy befejezze - A legtöbben pont leszarják a lakótársuk.- vonok vállat a gőzfelhőben forgolódva. - Örülök, ha nem unatkoztál. De legközelebb kitalálunk valami izgalmasabbat. - ahogy kimondom megbánom, mert nem elég, hogy tüzel az ágyékom, csak korbácsolom tovább az ehhez hasonló mondatokkal. Próbálok még hidegebb vízzel öblögetni, hogy legyűrje a bennem feltörekvő kedélyeket. Valami oknál fogva éles fájdalommal telítődik a mellkasom, ahogy a lányokról beszél, miközben engem csak az érdekelt, aki itthon várt.
- Ja, nem.- mintha mentegetőznék - Szó sem volt ilyesmiről, meg aztán nem is igazán néztem körbe. - lepillantok, már kilépve a kabinból. Rohadtul nem igaz, mert folyton forgolódtam, csak épp nem az alkalmi lányok között keresgéltem, hanem az ő pofiját kutatta tekintetem, persze sikertelenül.
Kilépek a fürdőből, de ahogy megpillantom azonnal megbánom ezt, hisz a víz csurdogál rólam szépen lassan lefelé. Épp faképnél hagyom, s vissza sietek, hogy megtörölközzek, s már le is rántom magamról a takarómat, mire magamon érzem a tekintetét. Kérdőn pillantok felé, majd azonnal lüktetést érzek a tarkómba, ami szinte azonnal végig vándorol minden porcikámon és a halántékom nem kímélve reszketek. Reszketek? Szóra próbálom nyitni a szám, ahogy felém nyújtja a kezét és eltakarja a szemeit. Erős vágyat érzek rá, hogy közre fogjam a kezét és magammal rántsam, de az eléggé átlátszó lenne és talán meg is rémülne, jobb ötletem támad.
- Nem tudnék újat mutatni. - dörmögöm, majd magam köré csavarom ismét deréktájt a törölközőt, s lassan belecsúsztatom nedves ujjaim a tenyerébe, hogy megfoghassam most először a kezét. Rendesen rámarkolok és egy néma nyögés el is hagyja a szám. Nem tudtam elképzelni se, hogy ez mennyire jó érzés. - Remélem nem gáz. - pillantok kezeinkre, miközben vontatottan indulok felé, s szinte kapaszkodón haladok el mellette, el nem eresztve, majd csúszást színlelve a mögötte lévő falhoz préselem, mintha éppen ráesnék. Gusztustalan dolog, de beválhat. Ha elugrik fintorogva, legalább egyértelművé válik az esélytelenségem.
- Wáohh. - színlelem a döbbenetet, miközben egyik kezem derekára csúsztatom, mintha abba kapaszkodnék, másikkal pedig eleresztve a kezét, feje mellett támaszkodok. - Bocs. - pillantok végig arcán, ahogy finoman végig húzom oldalán ujjaim - Béna vagyok. - vigyorgok, majd a reakciótól függő gyorsasággal lépek hátra.

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - home sweet home

to my perfect mate

Nem értem magamat, ami elég ciki, ha a helyzet komolyságát nézem, mert igenis komoly. Nagyon komoly. Sokkal többet jelent nekem ez, az okostojás, mint bárki kerek e világon, és nem tudom megmagyarázni, hogy ez mikor is történt és hogyan. Mindig is fontos volt, az egyik legfontosabb, akivel meg tudtam beszélni mindent, de tényleg mindent, és egyszerűen csak tudom, hogy vele akarok lenni, és vele kell lennem. Abban nem vagyok biztos, hogy ezt ő is így érzi, hogy velem akar lenni, vagy erre érez-e késztetést, de azt tudom, hogy én igen és hatalmas szükségem van rá. Arra, hogy tudjam, hogy teljesen mellettem áll és segít, bármiben is kelljen. Oké, ezt most is megkapom tőle, ahogy a remegést, ami egész testemen átfut, mikor tekintetünk találkozik és egybefonódik. Képes lennék egész nap csakis szép íriszeit nézni, de nagyon hamar jönnék zavarba, majd talán még a hév is elkapna és nem csak tekintetünk közt lenne kapcsolat.
- Ne butáskodj, csak rád figyelek. - lehet nem veszi észre, de tényleg így van. Ő a második ember a világon, akire ennyi figyelmet fektetek. A sok figyelem szempontjából talán az első is, de csak mert a húgomra most van ki vigyáz. Viszont kötelességemnek érzem, hogy vigyázzak Brian formás hátsójára, tegyen bármit is, ott legyek mellette és segítsem, mert fontos. Az a bizsergés is folyton ezt jelzi, amit akkor érzek, ha nagyon közel van hozzám, és ami sokszor arra késztet, hogy megérintsem. Remélem nem szoktam túl sokáig érinteni, vagy sokáig tartani a szemkontaktust, mert nem az a cél, hogy leleplezzem magam, egyszerűen csak muszáj éreznem teste melegét, meg, ahogy levegőt vesz, vagy megmozdul és az izmok is megmozdulnak. Ez az, az érzés, aminek teljesen képtelen vagyok ellenállni, amire mindig szükségem volt és lesz. A közelsége.
Elvonul, tudom, hogy most ez a legjobb, mert ha ebben a felturbózott állapotban sokat vagyok egy légtérben, akkor egyszerűen nem tudok majd magammal bírni és elkapom. Nem biztos, hogy az lenne életem legjobb döntése, főleg, ha azzal rontanék el mindent, hogy azt megteszem, de legalább tudnám, hogy min is kattog az agya, mikor annyira csendben van és csak bambul, vagy mikor furcsa kétértelmű mondatokat mond, mert én ezeket a magam részéről tudom. Tudom azt, hogy féltékeny vagyok, mikor hallom, hogy mással bulizik, vagy fotózzák, ha mással meg sétálni, vagy csak beszélget vele. Nem adok neki hangot, mert ez egészen beteges, de így érzem. Hogy nem akarom, hogy a végén mással is olyan jó kapcsolata legyen, mint velem, és aztán elveszítsem, mert annak a másiknak tényleg csak barátként kell.
- Na szép... korábban el kellett volna jönnöd akkor, vagy valami. - engem egyáltalán nem zavart volna, legfeljebb együtt ittunk volna itt, aztán a végén lehet mêg jó is lett volna az éjszakánk és egymást karjaiban kötöttünk volna ki. Igen ezt akarom. Őt, nagyon, de ez nem csak testi vágy, a bizsergés és remegés is ezt mutatja. Ez több, sokkal. - Én nagyon, örültem volna, de legalább kicsit elengedted magad. - tényleg jobb lett volna, ha marad velem, de egyszerűen nem tudom nyíltan a szemébe mondani. - Dehogy. Ez természetes, szerintem. - most komolyan... ha már egyszer felkeltem korábban, és csinálok magamnak, akkor nevem evidens, hogy neki is csinálok, meg amúgy is. Ő értékeli. - Hmm, ez jól hangzik, de elvoltam vele, nem unatkoztam. - ez igaz, csak ez volt az, ami miatt tegnap nem haltam bele az unalomba. Mondjuk biztos viccesebb lett volna, ha ő is látja, sőt még talán be is szállt volna, na akkor lett volna igazi poén a tegnapi nap, de majd a mai. Mindketten kicsit megfagyunk, a csend beáll, de megtöri én meg a színt tiszta igazat mondom, ami a hangjából hallva meglepi. De miért?
- Érdekelt, hogy egyben vagy-e, kit tudja hány csaj tépett hány fele, tudod. - nevetek egy kicsit hamisan, mert csak a mondatom első fele az igaz, a másodikat most raktam hozzá, de nem akarom látni, ahogy nők viaskodnak érte, mert én szeretném őt, nem akarom senkinek sem adni.
Ezen agyalva pillantom meg hirtelen meztelen alakját, amit persze egy törölköző fed, de a fantáziám azonnal megmozgatja, hogy milyen is lehetne ha az nincs ott én pedig most veszem magamon a bátorságot és lassan megindulok arra, semmi hátsó szándékkal.
- Nem gond, gyere a szőnyeg megszárad, ha más vizes lesz felmossuk, én meg itt vagyok, hogy segítsek abban, hogy el ne ess. - és tényleg itt vagyok a fürdő ajtóban eltakart szemmel, vagyis két ujjam közt kicsit kukucskálok, ahogy a kezemet felé nyújtom. - Na bevállalod? - kérdezem egy kis vigyorral és ujjaimat is megmozgatom kinyújtott kezemen.


[Only admins are allowed to see this image]

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - home sweet home

Fogalmam sincs, hogy mikor fordult át bennem iránta a barátság komolyabbá. De ő nem csak egy éjszakára kell nekem. Nem olyan szinten képezi vágyam tárgyát, mint egy újabb trófea. Akadt példa rá, hogy csak azért kellett valaki, mert magamnak akartam tudni, de ez más. Vele mélyebb, intenzívebb és csak elfojtott sóhajokkal vagyok képes megmaradni mellette. Amikor tekintetünk összefonódik a másodperc töredékére leáll a szívem és csak az ő mosolyától pumpálja tovább a reményt vénáimba. Karjaim közé akarom fogni, de nem lágyan, vadul. Megbolondulok, ha ez így marad, elveszve a szőnyeg alá söpörve, a parketta alá reteszelve.
- Sose rám figyelsz. - dörmögöm, s szinte lenyelem a saját nyelvem. Alig hiszem el, amit kérdez. Főként, hogy az arcán őszinte érdeklődés ül. Nem tudom, hogyan kellene reagálnom. Nem értem, hogy miért kezd azonnal izzadni a tenyerem és miért lángol az arcom. Bizonyára csak poénkodni kíván a témán. Zavartan pillantok el róla. Nem bírom állni a tekintetét, képtelen vagyok uralkodni magamon és azt színlelni, hogy haverság van. Ezért inkább megtömöm a képem és elvonulok a fürdőbe, hogy felfrissüljek a tegnapi után. Nem értem, hogy miért kívánkozik belőlem ennyire a felszínre. Fogalmam sincs róla, hogyan titkoljam tovább, hogy megőrülök mellette. Arra pedig csak gondolni sem merek, hogy mi lesz, ha barátságosan hozzám ér. Nem fogom megállni, hogy ne kapjak csuklója után és vonjam magamhoz. Felrobban az agyam, folyamatosan zakatol, hiába keresem a választ a tükörben, csak egy ostoba kölyök pillant vissza rám felvont szemöldökkel, majd hevesen rázni kezdi a fejét. Sokat segít.
Belépve a kabinba ezer és egy gondolat gördül végig bennem. Wyatt más, olyan más. Annyira különleges a szememben. Az első perctől kezdve egy hullámhosszon lovagolunk. Az ő nevetése a doppingom. Belepusztulok, ha belegondolok, hogy mennyi nő mellett van elveszve a munka mellett. S ahogy azok végig simítanak a hátán, vagy az arcán... letépem a zuhanyfejet és körbelocsolom magam vele, kissé hidegebbre állítva a hőmérsékletet. Észre sem veszem, hogy szabad kezem ökölben tapad a csempéhez. Elnyíló ajkakkal pillantok végig a lefolyó cseppek mentén, majd engedek magamnak egy halk sóhajszerű kacajt. Elterelésnek remek, hogy faggatni kezdem.
- Ja. - mondom magam elé, de nem elég hangosan ahhoz, hogy meghallja. Beleképzelem a hangvételébe az irigységet, de tudom, hogy ha lenne, akkor is csak azért, mert ő nem mozdult ki  - Borzasztó volt. Egy csomó barom volt. - teszem hozzá, valamiért jó érzéssel tölt el, ha azt mondom neki mekkora szar volt az egész. Mintha ezzel magam nyugtatnám, hogy semmi jóból nem hagytam ki. Ahogy végig hallgatom mi mindent csinált, még jobban elfog a bűntudat. Én ott iszogatok, amíg ő itthon egyedül mulattja az időt - Inkább maradtam volna. - mondom jól hallhatóan - És most még reggelit is csinálsz. Elkényeztetsz. - forgolódok, majd magamra nyomom a tusfürdőt is - Bocs, hogy nem segítettem. A héten majd én vásárolok, meg vállalom a takarítást. - mekkora segg vagyok , atyaég. Kissé sietősen vágok a szavába, ami hagy maga után némi csendet ezért belefagyok a mozdulatba és csak billegek, miközben várom a választ, majd boldogan folytatom, ahogy közli, hogy itthon maradunk. Megkérdezem, hogy tegnap felriasztottam-e, erre a válasz meglep kissé.
- Ó. - torpanok meg, majd leöblítem magam - Kösz, hogy rám néztél. - mondom, majd elzárom a vizet és kilépek a kabinból, elpillantva az ajtó felé. Félmosolyra húzom a szám, majd lesütöm a tekintetem. Sokkal többet jelent nekem, amit mondott, mint azt ő gondolná. Baromira megmozdítja a sejtjeim, hogy miattam kikecmergett az ágyból, hogy meglesse, jól vagyok-e. A derekam köré csavarom az egyik törölközőt, majd elindulok a konyha felé, csak félúton torpanok meg, de akkor már látószemszögemben van.
- Basszus. - vigyorgok rá - Bocs.- végig csöpögtettem a szőnyeget, ezért visszafordulok, hogy a fürdőbe rendesen megszárítkozzam - De már ott lennék veled. - szólok hátra vállam felett és várom, hogy miféle reakció érkezik, ha érkezik.

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - home sweet home

to my perfect mate

Nem tudom, hogy lehet, hogy ennyire jól van még most is, pedig tegnap nagyon kiüthette magát, vagyis az tuti, hogy annyit ivott, amennyire én képtelen lennék. Na jó, nem igaz, meg tudnám inni, de az biztos, hogy az istenért sem tudnék lábra állni másnap. Ki se kelnék az ágyból, nyavalyognék, hogy miért süt a nap, mi az a hangos zaj, ami csak a saját légzésem lenne, meg ilyenek. Bírom a piát, azzal nincs gond, de egyszerűen ha másnapos vagyok, akkor én nagyon az vagyok, és képes vagyok, minden embert kikészíteni.  Sokszor nem vagyok másnapos, de szerintem ha annyit ittam volna, mint Brian tegnap. Fuuuh, az durva lenne. Mondjuk igaz, nem tudhatom, hogy pontosan mennyit ivott, de van egy tippem a tegnap este miatt, és a mai alkohol szag miatt. Elmehetnék jós nőnek is szerintem.
- Tényleg? Mióta? Én erről lemaradtam. - pislogok rá hatalmas szemekkel, mert igazán érdekel ez most. Ha rám vadászott akkor tudnom kell, hogyha valamit is érez. Jézusom, ez nagyon rosszul hangzik, ezt nem szabadna. Szinte gondolatban könyörgök a szeretetéért, amit lehet meg sem kaphatok, mert nem vagyok rá méltó. Ez igaz, nem vagyok erre méltó, de akkor is nagyon szeretném, ha szeretne, mert az lenne minden vágyam. Istenem, annyira jó lenne, sokkal boldogabb lennék.
Hát egyszerűen hagynom kell, hogy elmenjen, mert ahogy hatalmas íriszeit látom, ilyen közelről, és érzem teste melegét... nehéz tartani magam, nagyon, mert egyszerűen ő az, az ember, az életemben, akivel nem tudok mit kezdeni. Nem tudom, hogy adjam a tudtára, hogy szeretném, ha többek lennénk, vagy, hogy tudjam meg, hogy ő szeretné-e. Másoknak egy-egy kósza mondatából tudtam, de vele szoktunk marhaságokat mondani, amiket egy külső azonnal félreértene, de mi csak poénnak szánjuk. Vagy mégsem? Nálam voltak olyan dolgok, amiket komolyan gondoltam, csak nem mertem elmondani, hogy tényleg így van.
Hatalmas vágyat érzek arra, hogy a nyitott ajtón át bemenjek hozzá, de ezt a késztetést visszafogom, nem akarok mindent elrontani már most, így minden erőmet összeszedve csakis arra gondolok, hogy vajon milyen is lehetne vele az élet. Persze, most is vele élek, ő az aki miatt hazajárok, de én úgy gondolom, hogy együtt együtt, olyan igazán. Biztos vagyok benne, hogy csodálatos lenne, és minden percét élvezném, de így is élvezem. Ezért is közlöm vele, hogy maradok itthon vele, és boldogítom, hogy nehogy unatkozzon. Eszemben sincs hagyni, hogy elunja az életét itt egyedül, úgyhogy itt maradok vele.
- Ezt örömmel hallom. - van egy kis gúny a hangomban, amit nem tudok elfedni, mert egyszerűen nem megy ez nekem. Nem tudom vigyorogva nézni az, hogy ő milyen jól mulatott, táncolt, és ivott valakikkel. Áh nekem ez nem megy, szörnyű ember vagyok. - Ah, az mostanában mindenhol szar. - grimaszolok egy sort, mert tényleg, szerintem már a legtöbb helyen az, és nem lehet rajta segíteni. -Házimunkát, meg vásároltam, aztán este kifekvésig horror filmeket néztem. - ez aztán férfias, nagyon ügyes vagyok, de mindegy. Tényleg ezt csináltam, nem fogok hazudni, neki nem akarok. Soha nem is tettem, mióta ismerem. A szavamba vág, olyan gyorsan válaszol, de én csak elmosolyodok, mert nem zavar, csak kicsit meglepett. - Rendben, akkor itthon maradunk. - a mosoly az arcomon marad, mert kettedben leszünk, csak mi, ma senki sem fog hívni, tudom, szóval én csakis az övé vagyok ma. Meg úgy mindig ha a munka nem kavar be.
- Hát... - kezdek bele, de aztán folytatja, mire elgondolkozom, de aztán csak elmosolyodok. - Igazából felkeltett, ahogy a kulccsal szórakoztál, de észre sem vettél mikor kijöttem, hogy megnézzem egyben vagy-e, szóval nem igen van mire emlékezni. - túl sokat mondtam? Lehet, de nem tudok mást tenni, tudnia kell, hogy aggódtam, mindig aggódom miatta.


[Only admins are allowed to see this image]

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - home sweet home

Fogalmam sincs, hogy tegnap kik voltak az arcok, akik ma fantomképekként bevillannak. Annyira nem törődtem egyikkel sem. Táncolni is csak annyira mentem be a zsúfolt tömeg közepébe, mikor Kate-ről le kellett hámozni pár srácot, vagy csajt, mert hogy voltak ám bajok. Mégsem a simulós táncok, vagy a pia íze maradt meg leginkább. Az véste be magát az elmémbe, ahogy másodpercenként kapkodtam a fejem, hogy megpillantom-e a tömegben Wyatt-et. Mondjuk ahhoz nem ártott volna dobnom neki egy smst, vagy valamit. Hiába keringtem a tengelyem körül, sosem találtam ott, s mikor feladva a képzelgésem kiviharzottam a stégre Kate utánam jött és megpróbált meggyőzni, hogy ne legyek ekkora barom. De Wyatt olyan különleges. Ő más, mint az eddigiek. Mondhatnám, hogy azért mert egy nemben nyomjuk, de az igazság az, hogy előtte is tetszett már srác, csak azzal nem volt ennyire nehéz dolgom. Meg aztán feleannyira sem pulzált a tarkóm, miközben vele voltam, mint most, mikor csak a tekintetünk találkozik. Sosem voltam híve az önmarcangolásnak, és nem is igazán értettem korábban, miért csinál ilyesmit valaki, ám az utóbbi hónapokban kezdtem kapizsgálni. Mélyen belül még vágyok is a fizikai fájdalom érzésére, mert a testi gyötrelem valamiképp feloldja azokat, amik a szívem tépkedik darabokra.
- Éppenséggel. - bólintok elismerően, mert igazán beletalált a közepébe, csak pár másodperccel  később döbbenek rá, mit is mondtam. Gyorsan megköszörülöm a torkom, és előre hajolok a gofrimért. Lazán nevetni kezd a dolog abszurdsága miatt, én meg tehetetlenül pislákolok, mint egy bamba idióta. Majd érzékelem, hogy nem feltétlen van rózsaillatom és ennek hangot is adok. - Oké. - ennyi telik tőlem, majd lassan hátrálva, apró bólintásokkal hagyom el a helységet. Útközben megdörzsölöm a tarkóm, mert rettentően irritál, hogy mennyi feszültség szikrázik körülöttünk, az meg csak még jobban bolondítja elvadult lelkem, hogy lehetséges, hogy ő ebből semmit sem érzékel. Az előbbi kontakt kapcsán feltűnhetett volna, hogy még csak zavarba sem jött, ami a szexualitását tekintve érthető. Mekkora szar helyzet, rá akarok nyomulni a hetero haveromra. Tárva hagyom magam mögött az ajtót és csak a barna íriszei járnak eszembe, még halántékon is csapom magam a tükör előtt, mielőtt belépnék a zuhanykabinba. Lepillantok magam elé, miközben folyatom magamra a forró vizet. Kieresztek egy tompa sóhajt, majd kikiáltok, hogy megtudjam, mit csinál ma. Elmegy-e itthonról, de a válasz megcirógatja a lelkem. Főként, hogy hozzáteszi, hogy engem boldogítana. Ettől kósza mosoly vándorol át arcomon. Valamiért olyan fura érzésem lesz az estére tett megjegyzése során, majd felvonva szemöldököm közömbös hangon, közömbös arccal válaszolok.
- Nem volt olyan rossz. - de veled jobb lett volna, ezt persze csak magamban teszem hozzá  - Bár a zene ritka szar volt. - vonok vállat szembe fordulva ismét a zuhanyrózsával  - Te mit csináltál tegnap? -  felhúzom ajkaim, mintha lassan ismét féktelen vágyat éreznék iránta és borzasztóan rettegek, -szinte mozdulatlanul fülelve- hogy véletlenül se azt felelje, hogy randizott  - Tökéletes, mármint, ha itthon maradunk. - sietősen jegyzem meg, talán még a szavába is vágok, ami miatt homlokon csapom magam  - Én legalábbis nem mennék ma el...- teszem hozzá, hogy szépítsem a helyzetem. Lépkedek, majd lassan a szivacsom után nyúlok és dörzsölni kezdem magam.
- Tegnap nem keltettelek fel? - kiáltok ismét kifele, de a gőztől már nem látok  - Nem igazán emlékszem. - állam hátravetve teszem hozzá. Olyan bűntudatom van, amiért nem vittem magammal. Bár megtettem volna és bár reggel mellette ébredtem volna...

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - home sweet home

to my perfect mate

Van egy olyan érzésem, hogy én keltettem fel, mivel a szobája messze van az olyan dolgoktól, amik megzavarhatnák álmát, így csak én lehetek. Ah nem akartam ezt tenni, komolyan, hagyni akartam, hogy kipihenje magát, de egyszerűen, nyamvadtul béna vagyok, és jobb lenne ha egy kicsit kussban tudnék lenni. Nem tudom miért vagyok ilyen szerencsétlen, hogy miért nem tudok vigyázni magamra, vagyis nem úgy, hogy szószerint, hanem, átvitt értelemben. Oh ezt most aztán igazán jól megfogalmaztam, de nem tudok mit tenni. Mikor Briant meglátom, valahogy összekuszálódnak a dolgok a fejemben, és egyszerűen nem tudok normális gondolatokat összetenni, most meg még félmeztelen is. Ha ezt valakinek elmesélném teljesen idiótának nézni, hiszen melyik marha van oda a lakotársáért, aki nem mellesleg ugyanolyan nemű. Erre is csak én vagyok képes. De a legrosszabb, hogy nem tudom kivel beszélhetnék erről, mert el kellene mondanom Briannek, de csak nem állhatok elé, és mondhatom, hogy a mosolya megdobbantja azt a valamit a mellkasomban, és eszemet vesztem. Szerintem ort helyben rámhívná az elmegyógyintézeteseket kényszerzubonnyal. Na jó, ne legyünk ilyen drasztikusak, de az biztos, hogy itthagyna engem, de igaza is lenne. Egy olyannal, mint én. Vicc a gondolat is, hogy ilyen megfordul a fejemben.
- És kire is vadászol? Csak nem rám? - kérdezem egy kicsit visszafogja, hogy ne nevessek fel, nem azért mert ki akarom nevetni, vagy ilyenek, egyszerűen csak... minek vadászna rám? Szerintem elég sok hölgyeményt megkaphatna így nem hiszem, hogy kellek neki. - Nem, dehogy, csak nem szeretnélek semmiben gátolni. - próbálom menteni a helyzetet, mert nem gondolom, hogy büdös lenne, inkább férfias illata van, ami keveredik az alkoholal. Annyira nem rossz, de jobban szeretem a saját illatát, az sokkal jobb. -Nincs gond. - rá csak mosolyogni tudok, vagy pofákat vágni, azt is csak poénból, de úgy, hogy ennyire közel van... még levegőt is alig merek venni, csakis szemeibe nézek, a szemkontaktust rendesen tartva, majd kicsit megnyalom alsó ajkamat, mikor elvesz egy gofrit én meg nehezen megszólalok. Nem tudom miért vagyok ennyire béna, hogyha túl közel van, akkor már se kép, se hang, teljesen megnémulok, és csak őt tudom nézni. Sose volt gondom a nőkkel, mindig könnyen megoldottam, de ő más, nem azért, mert férfi, vagy ilyenek, hanem, mert fontosabb.
Ezért is hagyom, hogy elmenjen fürdeni, mert nem akarom, hogy azt gondolja, vagy érezze, hogy megszabok neki bármit is. Nem mintha együtt lennénk, vagy ilyenek, csak na. Nem tudok már mit csinálni, inkább kiszedegetem a reggelit, míg beszélgetek vele  fürdő fele pillantva. Hatalmas vágyat érzek, hogy most bemenjek, ha kell, akkor csak egy fésűért, vagy a fogkefémért, vagy valamiért, csakhogy meglessem. Fuh ez gáz, ilyenekre nem gondolhatok, nagyon nem, de az istenit.
- Klassz. - mosolyodok el magam elé, aztán egy ideig gondolkozom azon, amit mondott, mert igazából nem tudom. Vele akárhol szívesen lennék, de azért fontos, hogy nagyon feltűnő akarok-e lenni, vagy sem. - Szerintem maradjunk. Te kipihened a tegnap estét, ami úgy hiszem olyan rosszul nem sikerült, én meg csak lustálkodhatok. - nagyon remélem, hogy nem hallatszik ki a hangomból a kis féltékenység, plusz az, hogy vele akarok lenni, egy kicsit, nyugodt körülmények között. - De el is mehetünk valahova, ha szeretél. -teszem gyorsan hozzá, mentve a menthetőt, és a reggelivel teljesen el is készülök, végre. Most már csak amiatt aggódom, hogy nem voltam e túl feltűnő. Nem akarok lebukni, még nem vagyok készen rá.


[Only admins are allowed to see this image]

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - home sweet home

A kristálytiszta csendben nem nehéz meghallani a gondolatokat. A szobám félreesik az utca zajaitól. Így nem nehéz felidézni se a tegnap estét. Túl jól bírja a szervezetem a piát, így nem is ütöttem ki magam annyira, hogy másnaposan az átmeneti amnéziával küszködjek. Kate szavai visszhangzottak a fejembe, ahogy ösztökélni próbált, hogy lépjek Wyatt felé. És, amilyen bátor voltam tegnap, talán meg is tettem volna. Megengedek magamnak egy halk nevetést, ahogy ezredjére lejátszom a fejembe az arcát, ahogy elé lépek és bevallom, hogy tetszik nekem. Ő nem tartozik azok közé az emberek közé, akik könnyen reagálnak, sőt, ami azt illeti sosem tudom, hogy mit és milyen mértékben árulhatok el neki. Itt vagyunk egy éve és egy helyben döcögünk, mert ennyire gyáva vagyok. Vonzódom hozzá és minden alkalommal bűvkörébe kerülök, ahogy megérzem az illatát. Egy idő után, a sok parfüm, a sok izzadásgátló elveszti erejét és nem marad más, mint a természetes egyén illata. Na az, amivel nem bírok betelni.
- Ugyan már. - ajkaim felfelé görbülnek, ahogy kilépek a szobából.
Nem tervezem, hogy beköszönök, de a reggeli olyan édes illatot bocsájt ki magából, aminek nem tudok ellenállni, tekintve, hogy tegnap este óta egy falat nem ment le a torkomon. Ahogy megpillantom nyelek egyet és megpróbálom csillapítani a mellkasomban fellobbanó érzést. Jól időzíthetek, mert eléggé rám rivall.
- A vadász ösztön. - emelgetem szemöldököm leplezve ezzel, hogy rohadtul bánom, hogy ez a három szó elhagyta a szám, de mentem a menthetőt. A szavaiból úgy veszem le, hogy nem próbál meg marasztalni a konyhába, mikor közlöm, hogy épp víz alá indultam - Ennyire gáz? - emelem fel jobbom, hogy hónaljam után szagoljak, de fintorom elárulja, hogy jobbra számítok - - Bocs. - nem elég, hogy piásan esek be, még bűzlök is. Nagyszerűen indul a hódító hadjáratom, ennél már csak akkor rontanék jobban a helyzeten, ha most közölném vele, hogy bejön. A gondolatra lehunyom a szemem egy másodpercre, majd apránként, bocsánatkérően pillantok rá. Közelebb lépek, egy másodpercre sem törve meg a szemkontaktust, hogy lophassak valami táplálékot, mire egy barátságos mosollyal pillant rám. Tetszik, ahogy azt mondja, hogy a 'tiéd'. Finom borzongást érzek tőle a tarkómon. Majd halkan kinevet, ahogy tömöm a fejem. Ó, remek kezdete a napnak!
Fejem ingatva lépek a fürdőbe, de nem húzom be az ajtót. Feltűnő lenne, ha tartanék tőle, hogy meglát, ahogy ez is talán sugallhatná neki, hogy kövessen, ha érezne olyasmit, amit én. Ledobom a gatyóm, közben ki szólok, hogy megtudjam, mit tervez. Tartom a fejem felé, közben jobbommal a vizet állítgatom, majd elnevetem magam, mikor a boldogításomról beszél.
- Ja. - szólok, majd belépek a víz alá - Én is itthon leszek. - kiáltok közben tenyerembe temetve az arcom - Van kedved elmenni, vagy itthon maradjunk? - háttal fordulok a zuhanyrózsának és beharapva ajkaim kezdem kínosnak érezni, hogy ennyire feltűnően kérdezősködök. Soha nem szoktam. Ha ez nem esik le neki, akkor már csak az lenne nyilvánvalóbb, ha egyenesen az arcába mondanám.

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - home sweet home

to my perfect mate

Ahogy szórakozom bent a konyhában elgondolkozom azon, hogy vajon mikor eshetett haza Brian, hiszen én fölkeltem rá, de csak kikukkantottam. Szerintem nem látott, de az biztos, hogy nagyon kiütötte magát. Nem szabad arra gondolnom, hogy mennyire érdekel kivel lehetett, mit csinált, hogyan csinálta és hol. Nagyon féltékeny vagyok a semmire, nem értem miért, vagyis értem, de nagyon jól tudom, hogy nem szabadna, mert a lakótársam. A barátom. A munkatársam is valamilyen szinten. Erre én csakis azon agyalok, hogy kivel bulizik, mennyit iszik vele, és talán milyen módon táncolnak. Beteges egy ember vagyok, nagyon jól tudom, mindent el fogok rontani, ami köztünk van, mert nem hinném, hogy ő akarna-e bármit is. Nem olyannak ismertem meg, aki képes lenne egy magamfajtával lenni, vagy akármi, azt is csodálom, hogy el tud viselni, mert sok a baj velem, nagyon jól tudon. Egy kezelhetetlen majom vagyok, de nem csak kezelni nehéz elviselni is a sokszor hiperaktív, mégis lusta természetemet. A fene vigyen el, mert komolyan, nincs még egy olyan nyomorék ember a földön, mint én. Akinek ennyi baja, meg mindene van. Azért sem tudok kiállni, amit igazán szeretnék, mert igen, igazán tudnám szeretni Briant, hiszen most is szeretem a legjobb barátom. Csak sajnos nem vagyok képes kifejezni, hogy más is.
Mikor meglátom, nem azért ijedek mert, mert olyan ijesztő, csak olyan hirtelen jelenik meg a pofija a látómezőnben, hogy nem tudom először hova rakni másnapos fejét.
- Semmi gond, csak olyan halk tudsz lenni. - ajkamba harapok, ahogy kicsit a mellkasára pillantok, de aztán le is a serpenyőre, mintha csak lassan néztem volna le oda. Megtanultam, hogy ne legyek feltűnő, a hirtelen mozdulatok mindent elárulnak sajnos. - Akkor menj csak, legalább nem lesz forró, mire idejutsz. - mosolygok rá, ahogy közelebb lép, de a tisztes távolság megmarad, amit értek, de engem nem zavarna, ha nem lenne. - Valahogy éreztem, hogy ez lesz a válasz. - vigyorgok rá fejet ingatva, ahogy elhajol egy gofriért. Ha egyedül lennék tuti nem fáradnék ennyit egy reggelivel, de így valahogy megéri. - Vidd csak nyugodtan, a tied. - kicsit felnevetek, mert egészen vicces, ahogy próbálja betömni a szájába a gofrit, ehhez társol a bozont a fején... egyszerűen, csak viccesen aranyos.
A jó reggeltes mondatára már nem válaszolok, mert bevonul a fürdőbe, ami ugye most így a saját kis dolga, így nem akarom zavarni. Viszont úgy tűnik, neki ez nem lenne baj, mert onnan is kérdez. - Semmit, egész nap itthon leszek, ha pedig te is akkor majd boldogítalak. - mosolygok, ahogy elkezdem kiszedni a rántottát két tányérba, meg a gofrikat is. - Na és te mit csinálsz? - remélem ez nem túl feltűnő, de tudnom kell, hogy lesz, hogy aggódhassak miatta, mert mindig azt teszem.


[Only admins are allowed to see this image]

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - home sweet home

A meglehetősen kényelmetlennek látszó terpeszkedésem közepette próbálok visszaaludni, de az agyam olyan erősen zakatol, hogy képtelen vagyok nyugodt, alvó állapotba kerülni. Mélyebbre süllyedek a matracba, hátha elbírom nyomni a tegnapi buli visszhangját a fejemben. Még mindig azt viselem magamon, ami tegnapról rajtam maradt. Erőt veszek magamon, és ülő pozícióba húzom magam, majd leveszem a pólóm, és egyik kezemmel megdörzsölöm az arcom vele. Tehetséges voltam abban, hogy meg tévesszem az emberek többségét: gond nélkül hazudtam, hogy jól vagyok, mikor éppen eltörtem a bokám, vagy éles fájdalmat éreztem a mellkasomban. Egyedül Kate látott át örökké a szitán. De ezzel nem tudtam mit kezdeni. Tegnap este addig csesztetett a Wyatt témával, hogy kénytelen voltam egy ismeretlen alak karjai közt hagyni. Nem bírta befogni, én meg nem bírtam hallgatni. Tovább ittam aztán valahogy hajnalban eshettem be, de rohadtul nem emlékszek, hogy mikor, meg hogyan. Azt sem tudnám megmondani, hogy találkoztam e a kedves lakótársammal, avagy se. Így érthető, hogy elmerengek mielőtt elhajítom a ruhadarabot a padlóra. Csak néhány másodperc kellett, hogy a vállaimba visszaköltözzön merevség és elrugaszkodva az ágytól megpróbáljak kikászálódni a szobámból, hogy vehessek egy fürdőt. Büzlöttem a pia szagtól és biztosra vettem, hogy már Wyatt is megérezte.
Óvatosan feszítem fel az ajtót, de ahogy megteszem, hallom hogy a konyhában sertepertél valaki, aki nyilván nem én vagyok, így kizárásos alapon maradt egy fő. Halántékomba költözik a tompa érzés, ezért vonatottan lépek ki és húzom be magam után, halkan az ajtót. Nesztelen igyekszem elsuhanni ,de megcsap a finom illat, így képtelen vagyok úgy elmenni a víz alá, hogy ne kóstoltam volna bele a kedvenc séfem reggeliébe. Így pont ahogy oda érek, ő rémülten lép hátra a látványomtól. Pedig annyira borzasztóan nem festhetek. Idegesen nyalok végig a számon, izzadt kezem a nadrágomba törlöm, és nyelek egy nagyot. Majd kérdőn felvonom szemöldököm, ahogy rám rivall.
- Bocs. -mondom lágyan, miközben lassan leeresztem a kezem is - Igazából zuhany alá indultam, csak a jó illat elkapta a szimatom. - mutatok a zuhany felé vállat vonva, kérdésére közelebb mozdulok automatikusan, természetesen tartva a távolságot, tekintve, hogy félmeztelenül állok előtte - Ó, nagyszerű mindkettő! - nyúlok el mellette egy gofri darabért - Ezt ellopom. - mondom artikulátlanul, miközben már a számba tömöm a darabot - Amúgy kösz, neked is jó reggelt! - lépek be a fürdőbe, közben letuszkolva a torkomon a mennyország egy darabját - Mit csinálsz ma? - kérdezem kiabálva, meg sem hallva az ő kérdését. Nem tudom mennyire furán veszi ki magát, hogy csak így, nyíltan belekérdezek. De talán attól átlagos, hogy nem sejtheti, hogy én miért kérdezem. Talán Kate-nek igaza van és csak egy mód van rá, hogy kiderítsem, mi is ez közöttünk.

Tárgy - Brian ×× Wyatt - home sweet home

to my perfect mate

Az ébresztőm hangos csilingelésére kapom fel a fejemet, és vagy háromszor csapok rá, mire elhallgat. Nem akarom felkelteni Briant a másik szobában, mert elég hangos ez a nyamvadt izé. Megdörzsölöm az arcom, amin még nincs borosta, de ha holnap kelek, már lesz, szóval a holnap reggel szenvedősebb lesz. Jobb oldalamról átfordulok a balra a hatalmas ágyamon, mert nem akarok kikelni, de az ablakon túl erősen süt be a nap, szinte érzem, ahogy égeti a hátamat, pedig le van engedve a redőny. Komolyan nem értem miért kell ez most neki, hogy miért nem lehet sötét, hogy visszaaludhassak, de mintha minden összeesküdött volna ellenem, megint nyavalyog az ébresztő. Komolyan egy baseball ütővel fogom lecsapni legközelebb
Igazából fogalmam sincs miért vagyok ilyen hulla fáradt, mert tegnap nem is kellett sehova mennem, nem volt egy fotózásom sem, csak itthoni cuccokat intéztem. Ez nálam annyit jelent, hogy megpakoltam a hűtőt, mert a takarítás nem megy nekem, dee még azzal is megküzdöttem. Zene hallgatás közben felsöpörtem, ami nálam tényleg hatalmas szó, aki egy kicsit is ismer, az pontosan tudja. Az igaz, hogy nálam egy lakás söprés minimum egy óra, vagy másfél, mert mindig mikor egy olyan szám jön nekiállok táncolni. Ha valaki látja elég poénosnak gondolja, de ez nem mindig vicces, mert van, hogy borulok, vagy megütöm a seprűben egyes részeimet. Igen... olyan részt is képes vagyok.
Mindegy, a fontos, hogy nehezen ám, de kimászok az ágyból, hogy bevessem magam a konyhába. Nem sok ruha van rajtam, igazából az alsóm, meg egy vékony felső, mert vastag a takaróm és nincs olyan hideg éjjel. Mindig így járkálok a  lakásban vasárnap, amihez társul egy nagyon kócos haj és a nyúzott fejem. Szerintem Brian már megszokta, ezért sem szégyellem magam, hogy így esek neki reggelit csinálni. Nem vagyok egy mesterszakács, de egy rántottát, meg gofrit mindig össze tudok dobni, főleg, hogy a gofrit, csak be kell rakni abba a cuki kis sütőbe. Nálam a reggeli készítés is táncolással, meg fenék rázással jár, néha még énekelek is, de ha tudom, hogy a másik szobában alszanak akkor kicsit moderálom magam.
Épp fordulnék meg egy tányérral, mikor megpillantom Brian nyomott fejét, ami még így is aranyos, de basszus, hirtelen akkor is szív rohamot kapok, aminek egy ijedt káromkodás a jele.
- Most komolyan! Neked nem tanították meg, hogy ne lopakodj emberek mögé, akik reggelit csinálnak neked? - kérdezem grimaszolva, de persze ez nem egy komoly fajta lecseszés, ismer már ennyire. - De amúgy szép jó reggelt. Gofri, vagy rántotta? Vagy mindkettő? - meglepően jobban pörgök ilyenkor, mint délután, ezért szoktak sokan nagyon utálni, mert ők még fél kómában hisztiznek a kávéjukért, de én már pörgök. Oh tényleg! - És kávé, vagy tea hozzá? - ez is egy fontos kérdés, mert mindkettővel megszenvedtem már.

[Only admins are allowed to see this image]

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - home sweet home