Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - awkward situation

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - awkward situation

to my everything

Sosem hittem volna, hogy valaha is itt fogunk tartani. Hogy az érzelmeink ilyen szinten a felszínre törnek és nem fogunk tudni ellenállni a másiknak, de ez van. Nem zavar félreértés ne essék, rohadtul élvezem, csak meglepő, hogy ennyire sokat vártunk erre és egy nyamvadt vita után jutunk el ide, hogy egymás karjaiban és ajkaiban veszünk el. Oké, nem teljesen csak ajkaiban, mert nagyon hamar sokkal intimebb helyzetbe kerülünk, már nem csak egymás ajkait érintjük, hanem testét is, egyre jobban, élvezetesebben és persze egyre kevesebb ruhában is. Sosem hitem, hogy valaha is itt fogok  egy ilyen helyzetbe kerülni vele egy liftben, ami megakadr, de bármikor elindulhat. Valahogy ez elég nagy izgalmassá teszi ezt a helyzetet most, mert szimplán lebukhatunk.
Muszájnak érzem, hogy kényeztessem, a belső hang erre utasít, és nagyon megakarom tenni, azt akarom, hogy élvezze, hogy azt élvezze, amit vele teszek és ne akarjon többet mással lenni, csak velem, ami persze rohadtul önző dolog, tudom, de a gondolat is kiráz, hogy ő mrg valaki más... értem miért akadt ma ki, akikor meglátta azt a sok lányt, pedig eszemben sem volt egyik sem, nemhogy szexre nem jutottak eszembe, hanem úgysem, mint egy ölelés, vagy valami. Végig csak Brian járt a fejemben, csak rajta kattogtam akkor is, és azon, hogy mi lesz velünk. Most is kattoghatnék ezen, de nem akarok, mert szeretem és ő is engem. Na meg megragad és a lifthez nyom, én meg csak élvezem, amit a nyakammal tesz. Valahogy mindig megtaláljaa a legérzékenyebb pontomat, amit előszeretettel ki is használ, ahogy látom, illetve érzem. Amint bennem van elkapja a derekam és mozogni kezd, nem kímél, nekem meg muszáj támaszkodnom, különben lefejelném a liftet. Nagy a hév, de egyszer belassul, amit halk sóhajokkal élvezek, tudom, hogy engem kínoz ezzel, hogy most az ő élveze a fontos, de nem szólok bele, mert az nekem is fontos. Ezért sem mozdulok felé, nem rontom el a helyzetet, hagyom, hogy a maga kis tempójában csinálhassa. Nem tudom miért, de egyszerűen elzavar minden gondolatot, minden kis hangot, csak ő marad a gondolataimban, ezért sem tűnik fel, hogy a lift elindul, majd hirtelen megáll. Csak a kis csillingelést hallom, egy kis fáziskéséssel.
Megragadja a csuklómat én meg hagyom, hogy végig rángasson a végtelennek tűnő folyosón. Nem érdekel hova visz, vagy meddig megyünk, egyik sem fontos, csak az a fontos, hogy együtt vagyunk, hogy nem engedem ma már el, csak vele akarom tölteni ezt az estét. Az sem érdekel, hogy melyik kamera vesz fel minket, vagy ki láthatja azt. Nem fontos most semki, ahogy az sem, hogy melyik szobába rángat be, mert vele mindegyikben jó. Persze beérve azonnal ki is fújjuk magunkat, hiszen azért durván kifutottuk magunkat, szerintem még a hapsi is furcsállta, de nem érdekel. Az viszont igen, hogy a drága felőlem érdeklődik, mert én azonnal válaszolok és bújok karjaiba mikor közrefog velük. Olyan jó ilyen közel lenni hozzá, kezem meg is indul és magamhoz is ölelem, jó szorosan. Egy puha csókot kap is mellkasára, mielőtt az ágyig el nem jutunk. Eluralkodik rajtam az érzés, hogy végre megkaphatom, hogy az enyém lesz, hogy érinthetem, csókolhatom. Rohadtul vágyom már rá, annyira akarom őt, hogy érintsen, hogy csókoljon, mert ennél jobban nem vágyok senkire, soha nem is vágytam még ennyire senkire, de most itt vagyunk.
Persze ez sem jön össze, mert ez a nyamvadt kurva idepofátlankodik, és Briannek el kell kergetnie. Mondjuk ez elképzelve vicces lenne, ahogy az ajtóban álló asszonykát kergeti egy seprűvel, vagy valami ilyesmivel. Az az igazság, hogy akkor ki is állnék a folyosóra, hogy ezt végig nézhessem, mert biztos vagyok benne, hogy élvezném, ahogy a pucér seggével futkározik. Oké, ez hülye gondolat, de bevallom nekem tetszene, és komolyan az eget áldanám, ha megtenné, mert akkor visszakaphatnám végre. Mondjuk hamar lerendezi azt a nyamvadt nőt és nem kell attól félnem, hogy magamnak kell befejeznem a dolgot, mert a férfiasságom fájón lüktet, testem is heves vágyban ég, amit neki kellene enyhítenie, sokkal jobb lenne. Amint visszatér elkap, én meg nyögve jelzem, hogy nagyon élvezem és azt akarom, hogy folytassa, bár ajkai kicsit gátolnak a nyögésekben is. - Basszus... ez még kérdéses? - suttogom halkan, nyelve alsó ajkam érinti, míg keze végig simít rajtam. Ujjaink összekulcsolódva kerülnek mellénk, míg ő belémcsúszik, én meg ajkai közé nyögök. Lassú mozgása teljesen az őrületbe kerget, ahogy lágyan mozog, csak ajkain keresztül lélegzek, hagyom, hogy teljesen maga alá teperjen az érzés, és ő is. Nem tudom, ez más, most ez nem egy szimpla dugás, és mikor elengedi a kezem... gyorsabban mozog, férfiasságom is megfogja én meg hangosan nyöszörögve jelzem, hogy imádom, ahogy mozog meg ne álljon. A kezem is elindul, fel a karján, majd a mellkasára, amit lassan cirógatni kezdek, de valahogy mindig elragadnak az élvezeteim, így megmarkolom néha-néha a testét.

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - awkward situation

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - awkward situation

to my everything

Ez az egész annyira zavaros már, hogy mit érzek, hogy ő mit érez. Nincsen semmi értelem benne, mert az egyik pillanatban valami olyat mondunk, ami teljesen ellentéte annak, amit teszünk. Vagyis az, hogy megüt, az egybevág a szavaival, de utána csak közelebb hajol, ami meg nem. Nem igazán tudom hova tenni a történteket, de mikor kifakadunk már nem is kelél hova tenni semmit sem, mert azonnal ajkaira tapadok, és hosszan csókolom. Elveszek benne, az érzésben, és az örömben, hogy szeretem, és ő viszont szeret engem, ami teljesen magával ragad, és nem tudok kiszakadni belőle. Ajkaimat már akkor egyetlen szó sem hagyja el. Egyszerűen el veszek, nem vagyok képes tisztán gondolkozni, nem tudok arra gondolni, hogy mi lesz, ha ennek vége lesz, ha innen kimegyünk, tudom, hogy semmi rossz nem lesz, mert szeretem, és már tudom, hogy ő is. Már nem félek, csak kiélvezem a helyzetet, hogy vele lehetek.
Előttem térdel, és kényeztet, amit halk nyögésekkel, és sóhajokkal díjazok, mert nagyon jól esik, viszont nekem nem a szája kell, hanem ő, ezért is szólok neki, aminek furcsa egy vége lesz, de nem baj. Megoldjuk, vagyis én elmagyarázom neki, hogy nem úgy van, hogy én akarom őt, és ez kicsit zavarba hoz, mert nem tudom, hogy magyarázhatnám el, hogy basszus, nem akarlak megdugni, azt akarom, hogy te dugj meg... nem tudom miért, de ez engem zavarba hoz, nem szoktam ennyire zavarba jönni, megtanultam már, hogy rejtsem el az érzelmeim, de vele nem tudom megtenni. Ezért is nézek végig meztelen testén ajkamba harapva, mikor messzebb kerül tőlem, és megfigyelhetem minden kis porcikáját. Nem hiszem el, hogy lehet valaki ennyire tökéletes, és beindító, hogy nem tudok egy helyben maradni, hanem azonnal megindulok felé, és egy ideig csak szép szemeit nézem, de aztán feladom, nem elég nekem ennyi, és nyakához hajolok. Férfiasságát is a kezembe veszem, és nem kímélem, azután már piha nyakát sem, hogy a tarkómon érzem a kezét, mert rendesebb megharapom, csak azután kezdem a mellkasát csókolgatni. Nagyon finom, puha, és meleg a bőre, nem is akarok elszakadni tőle, mert tetszik ahogy reagál, szóval még mellbimbóját is ajkaim közé veszem, és kicsit megszívom, pont azelőtt, hogy ő megfogna és a hideg liftfalhoz nyomna. Lehűti az arcomat, de nem érzem sokáig, mivel mögém kerül, és a hátamhoz nyomul, fejem meg a vállára esik egy kis sóhajjal. Igaz, hogy szólt, de abban a pillanatban fel sem fogtam, mert annyira belemerültem teste kényeztetésébe, mert nagyon szerettem volna neki ezzel örömet szerezni. - A tied vagyok. - szerintem elég neki ennyit mondanom, hogy tudja csinálja már, mert rohadtul akarom. A fülem megharapja, mire megborzongok, de aztán ajkamba harapva nyögök fel, amint magamban érzem. A picsába, annyira jó, annyira akarom, és most megkaphatom, derekamra kap, és mozogni kezd, mire én a lift oldalára tapasztom mindkét kezem, hogy támaszkodhassak, és magamba fogadjam minden egyes lökését. Olyan rohadtul jó, istenem... szűk vagyok, tudom, de majd ő megoldja a dolgot, én nekem csak élveznem kell. - Egyáltalán nem... - mondanám neki, de igazából csak nyöszörgés szerűen jönnek ki a hangok, és nem tudok uralkodni ezen most. A nyakamba harap, amire már hangosabban nyögök fel, és fenekem jobban tolom neki, azt akarom, hogy keményebben csinálja, mert én azt akarom, szarom le, hogy mi lesz velünk, meg mikor, most csak azt akarom, hogy folytassa, egyre jobban. Nagyon jól érzem most magam, és nem vagyok attól messze, hogy én mozogjak sokkal inkább, hogy ingereljem, mert tudom, hogy azzal mit érnék el, megmondta, hogy a fenekem a gyengéje, akkor próbáljuk is ki. Az zavar mondjuk, hogy nem érint meg, én meg nem tudok és nem is akarok magamhoz nyúlni, mert támaszkodom, de tudom, hogy ezzel akar szenvedtetni, és nem ellenkezem, hagyom magam, csak folytassa, és ne álljon meg. Az a baj, hogy ő megáll, mikor a lift is, mert csak arra leszek figyelmes, hogy már nem érzem, viszont a ruhám hozzám vágja, és épp eltakarom magam, mikor egy vén faszit pillantok meg a liftajtóban. Jézusom. Teljesen lefagyok, nem is tudok reagálni, meg sem tudok szólalni, annyira meglepődök, és a vicc, hogy meg is ijedek. Nem azért, mert Briannel látnának meztelenül, azt már valahogy szarom le, na de, milyen fehérnemű modell lennék, ha meztelen képek kerülnének fel rólam? Pont az a lényege ennek a munkának, hogy teljesen nem mutatok mindent, erre lekap a bácsi mindjárt. Azt sem fogom fel teljesen, hogy Brian megfogja a csuklómat, és elkezd kifele rohanni velem, csak feltűnik, hogy a lábam mozog, hogy valamit magyaráz a vénembernek, de ennyi. Azt sem észlelem igazán, hogy szőnyegen vezet valamerre az utunk, a folyosót érzékelem, de azt nem, hogy ez melyik része ennek a szarnak, de remélem, hogy itt van egy kis hely, ahova elbújhatunk, mert én attól még akarom őt, nem is lankadtam le, mert nem érdekel most semmi sem, csak ő. Azt akarom, hogy találjon már valami kibaszott helyet. Szerencsére ő megoldja, aminek az a következménye, hogy hatalmas sóhajt engedek el, és megnyugszom egy kicsit, a helyváltozás miatt, most már nem érdekel, hogy mi lesz, de hagyjanak a picsába, csak Briant akarom most már, csakis őt, semmi és senki mást. - Egy kissé... - veszek egy nagy levegőt, ahogy rápillantok, látom, hogy liheg, ami megmosolyogtatna, ha nem lennék ebben a pillanatban én is kifulladva. A ruháim elrepülnek, de nem érdekel, inkább csak rámosolygok mikor az arcomat megsimítja, most ez nagyon jól esik. [colro=teal]- Persze, minden. -[/color] mosolygok rá, majd teljesen beleveszek abba a kis finom csókba, amit ad nekem. Sosem hittem, hogy valaha ilyen gyengéd dolog lesz köztünk, azt hittem, hogy csak akkor dugott meg, aztán minden oké, de a mai nap után, még jobban esik nekem ez a kis csók. Karjaiba olvadok mikor magához ölel, annyira jó, és most először érzem magam úgy, hogy semmi baj sincsen, de tényleg. Derekához kapok, úgy ölelem magamhoz szorosan, és eszemben sincsen elengedni, mert jó illata van, és magamba akarom szívni, hogy sose felejtsem el, de tudom, hogy máskor is lesz esélyem érezni, de akkor is akarom még. Mellkasára hajtom a fejemet, mikor odahúz, és egy kis csókot nyomok oda, majd szavaira bólogatok. - Igen tudom. - mosolygok rá kedvesen, aztán majdnem feldorombolok az érzésre, hogy az orrával simít, de el is enged, szóval tartom magam, nem áll szándékomban itt tönkretenni mindent, azzal, hogy dorombolgatni kezdek. Az ciki is lenne, hogyha dorombolgatnék neki. Elvigyorodok a szavaira, és mélyen csókolom, derekánál ölelve, hagyom, hogy toljon az ágyfele, és amint elborít, elterülök alatta kényelmesen.
Felbasz, hogy már megint megzavar valaki, kezdek ideges lenni, és az agyamra megy, hogy senki sem hagy minket békén, és még egy kurva idegesítő nő is itt van, és takarítani akar! Nem hiszem el, hogy valaki ezt akarja most itt, mikor végre nyugodtan elmerülhetnénk a vad dolgokban, de bezavarnak. Kibaszottul elegem van ebből.  beszélgetésüket hallgatom, közben végig a hátsóját bámulom, mert még mindig bejön. Istenem, nem is értem, hogy akarhat engem ő, pont ő, amikor annyira tökéletes ember, és basszus, bárkit megkaphatna, de komolyan, erre itt van velem, indultunk a liftben, most meg itt fekszem egy ágyon, teljesen kiszolgáltatva, de még sincs bennem olyan érzés, hogy ezt szégyellenem kellene, még akkor sem, amikor olyanokat mond Brian a hölgynek, amiken jót vigyorgok. Nem hittem volna, hogy ilyen valaha is lesz, de arra jutok, hogyha ez a nő nem megy el, én magam fogok odaállni meztelenül Brian mögé, majd leteperni a szeme láttára, hogy tudja menjen a picsába innen, mert nekem szükségem van most Brian-re. De szerencsére kussol, és el is megy a nő, így végre megint magam fölött tudhatom ezt a majmot, akit annyira akarok. Persze azonnal rám markol, így abba a csókba nyögök, amit ad nekem, amivel kicsit elrontom, de sokkal jobb már így. - Segítek. - mosolygok ajkaiba, ahogy átölelem, és olyan szorosan húzom magamhoz, ahogy csak tudom. Ajkaimat hevesen tapasztom az övére, és hátát cirógatom. - Szóval folytatjuk, ahol abbahagytuk? - kérdezem egy sanda mosollyal a dolgot, ahogy kezem hátáról fenekére siklik, és belemarkolva húzom magamhoz, hogy ágyékaink összedörgölődjenek.

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - awkward situation

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - awkward situation

to my everything

Nem gondoltam volna, hogy valaha is itt fogunk kikötni azok után, hogy megcsókol, aztán lefeküdtünk, és együtt voltunk. Itt vagyunk, veszekszünk, ő meg üt, én meg szégyellem magam. Rohadtul szégyellem magam, azért, hogy itt vagyok ezen a szaron, nyamvadt picsákkal körülvéve, és nem vele otthon az ágyban, vagy a zuhanyzóban, vagy a nappaliban... akárhol, de nem együtt vagyunk úgy, ahogy én azt akarom. Egy nyamvadt liftben vagyunk beragadva, és egymást szidva, de én már nem tudom ezt megtartani. Nem tudok mit tenni, nem fogom bántani, sohasem fogom megütni, ha a szavaimmal ártok neki, azt sem direkt csinálom, csak kiadom magamból azt, ami felgyülemlett bennem, mert már nem tudom tartani, nem tudok kussolni, nem tudom befogni a számat. Sok ez nekem, fáj belülről, mar a kétségbeesés, és az érzés, hogy elveszthetem, azt az embert, akinél nincs fontosabb az életemben. Igen, ez az igazság, mert ez alatt az egy év alatt olyan helyre nőtte be magát a szívemben, amit hogyha kitépek nekem végem. Nem tudok már tőle szabadulni, és nem is akarok, már csakis őt akarom, azt, hogy ő legyen életem legnagyobb része, de azt kívánni sem merem, hogy én is ugyanolyan fontos legyek neki, csak azt szeretném, ha valamennyire ő is fontosnak tartana, legyen az egy kis rész is, de ne engedjen el ilyen könnyen.
Pont emiatt egyszerűen kitálalok, mert ő elakar engedni, elhagyni, mikor együtt sem vagyunk. De aztán az ő szavait visszarántanak engem abból, amit kivált belőlem a gondolat, hogy ennyit jelentettem neki, hogy így elengedne, mert erre rácáfol. Kifakad, ahogy korábban én is, és hangosan eleresztek egy nyugodt sóhajt, majd vonom is magamhoz, és csókolom. Jó hosszan beleveszve a puha érzésbe, amit bennem kelt, azzal, hogy most itt van, velem, hogy szerethetem, hogy ő is szeret, és csakis egymáséi vagyunk. Ajkamat elhagyva kalandozik végig a testemen, meg az arcomon is, enyhíti az égő érzést, ami úrrá lett azon a felén az arcomnak, de aztán a testem felforrósodik ajkai nyomán, minden csókja után, és beleveszek ebbe a csodálatos érzésbe, ami teljesen magával ragad. Nem tudom, hogy képes ilyen erős hatást kiváltani belőlem, mert amikor nem tudtam, hogy szeret, már akkor ennyire egyszerűen elragadott magával, de most... most maga alá is gyűr az érzés, és csak fetrengek alatta, ahogy ez a tökéletes pasi csókol és simogat engem, amiben persze nem áll meg, nem hagyja itt abba, mert nagyon hamar kerülök az ajkai közé, és felnyögök, annyira finom, és annyira jól esik. Imádom, hogy ennyire tudja azt, hogy nekem mi, hogy esik jól, csak hagyom, hogy kényeztessen, de túl jó, komolyan túlságosan jó, és nem az ajkai közt akarok elmenni, eszemben sincsen, nekem csak ő kell, a testét akarom érezni nagyon közel magamhoz, és csókolni akarom. Mikor szólok neki szerencsére elenged, hagyja, hogy ne mehessek el ajkai közt, viszont mintha neki nem tetszene ez, amit először nem is tudok mire vélni, ezért igyekszem még magyarázni, mire kapok egy barátságos mosolyt. Ezért is cirógatom mellkasát és rajzolok rá mindenfélét, míg le nem siklik a kezem derekára, hogy magamhoz vonva csókolhassam, és még a tökéletes hátsóját is a kezembe veszem, hogy megmarkolhassam. Ezzel is ki akarom mutatni, hogy mennyire tetszik, mert komolyan nincs olyan rész a testén, amit lecserélnék, így jó, ahogy van. Elszakad ajkaimtól, miután a vállamig érzem simítását, amibe jólesően beleborzongok, de a csókokra, amiket a nyakamra intéz, már megint sóhajtok. Olyan finoman csinálja. Szavai meglepnek és értem már mi volt az a reakció, amit kaptam, mert én nem így gondoltam, nekem nem arra van szükségem, hogy én basszam őt, erről szó sem volt, és most már teljesen megértem azt a reakciót. - Héj.... nem kell, ha nem akarod, én az előbb nem így gondoltam. - úgy érzem elbeszéltünk egymás mellett, de most már igazán érezni akarom a teste melegét, ő viszont ellép tőlem, egészen a lift faláig, aminek nekidől, én meg ajkamat beharapva figyelem őt, és igen végignézek rajta, mert nem tudom megállni, hogy tökéletes testére ne vessek egy pillantást sem. Ahogy ajkát nyalja, egy néma sóhajt engedek el, mert én akarom nyalni azokat a puha ajkakat, és én akarom simítani a testét, ezért is lépek felé párat, de a távolságot még meghagyom. Közel vagyok hozzá, egészen közel, de nem annyira, hogy a sarokba szorítsam, olyan nem tennék vele. - Hát... - összepréselt ajkaim közt veszek levegőt, ahogy simogatni kezdi magát. - Nem kell emiatt átadnod magad nekem, irányíthatom a tempót a másik formában is. - most már viszont teljesen szemben vagyok vele, egy ideig szemeibe tekintek, magamba vésem, majd nyakához hajolva nedves csókokat nyomok a puha területre, kezemmel pedig átveszem az Ő keze helyét, és folytatom a simogatását. Nem tudok betelni nyakával, amit egy kicsit megharapok a tövében, de csak igazán óvatosan, véletlen sem úgy, hogy fájjon neki, de mivel ez nem elég mellkasát is csókokkal hintem be, követve kezem egyenletes mozgását.

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - awkward situation

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - awkward situation

to my everything

Kész vagyok, nem tudom hova tenni ezt az estét, ahogy a tegnapit sem, mert én azt elraktam, egy olyan helyre ahova biztos nem való. Azok közé az aktusok közé, amit érzelemmel csináltam, az volt az első olyan, amikor tudtam, hogy szeretem azt akivel csinálom, és szeretném, ha ő is szeretn, annyira, mint én. Igen, ezt éreztem vele kapcsolatban akkor, de  most is ezt érzem, most is szeretem, megverhet, annyira, hogy annak nyoma maradhasson, akár még százszor megüthet, mondhat akármit... én akkor is szeretni fogom. Rohadtul fog fájni, de elviselem, és azon sosem fog változtatni, hogy szeretem, ha még kiherél is, akkor is szeretni fogom. Ez nyálasan és szarul hangzik, de ez az igazság. Nem érdekel, hogy lökdös, hogy üt, hogy ezzel bánt engem, mert nem fontos. Visszaütni sosem ütnék, csak hagyom, hogy kidühöngje magát, hogy a fejem mellett csakodhassa a lift oldalát, mert csakis azt akarom, hogy ezzel kiadja magából és kicsit megnyugodjon. Ezért sem ütök vissza, ezért is hagyok mindent, viszont teljesen őszintén válaszolok a kérdésre, ami kicsúszik ajkain, az igazat mondom, elmondom, hogy nekem ő kell, és mintha egyre közeledne a válaszom hatására, mintha megenyhülne, de nem. Az utolsó pillanatban elkapja az arcát, majd testével fordul utána és már messze is van tőlem, olyan messze, amennyire csak a lift engedi. Hogy ez mennyire esik szarul? Hát nagyon, de most minden szar itt.
Nem vagyunk normálisak, de komolyan... egy liftben vitatkozunk, amikor nagyon jól meglehetnénk együtt, de lehet én vagyok a barom. Lehet nem kellett volna utána jönnöm, nem kellene vele beszélgetnem, hagynom kellene, hogy kiutálja magát csendesen, vagy hangosan, de nem velem, mert akkor neki jobb lenne. Nem tudom, megint ott vagyok, hogy semmit sem tudok, hogy egy határ szélén állok, amit nagyon hamar át fogok lépni, vagy átfogok esni, hogy aztán lezuhanjak és majd elvesszek. Félek, hogy elveszítem, hogy egyedül maradok, de a legfontosabb, hogy nélküle, mikor ő a legfontosabb az én kis nyomoronc életemben. Senkir sem szerettem még sohasem jobban. Viszont emiatt is kezdek neki magyarázni, mert elveszthetem, mert nélküle kell majd laknom, nem lesz benne a mindennapjaimban. Nem láthatom majd reggelente a nyúzott képét, ami mindig mosolygásra késztet, vagy mikor reggelinél elbambul és szívrohamot kap, ha hirtelen mögötte termek... de a legfontosabb, hogy nem érezhetem a közelségét, nem tudhatom magam mellett. Ez az, ami képes arra rávenni, hogy hagyjak fel mindennel, és elmondjam neki, amit érzek, vagyis nagyjából elmondjam, hogy miért is ne menjen el, hogy mi jár a fejemben sokszor, mert nem vagyunk gondolatolvasók, mint az a nyas Edward gyerek. Ennek a vége az, hogy azonnal elkezdek szórakozni a gombokkal, kell az a vészcsengő, mindent egy lapra tettem fel, és azt hiszem ezt elvesztettem, mindent elcsesztem, csak a szart kavartam megint. De mintha valami most nem olyan lenne, mert ő is magyarázni kezd, én meg hitetlenkedve fordulok felé, és nagy szemekkel pislogok rá, nem értem, hogy ez mi, vagy valami, de egyszerűen már össze vagyok zavarodva. El sem hiszem, hogy komolyan itt voltunk egymásnak annyi ideje, de senki sem lépett, se ő, se én, mindketten hagytuk, hogy szenvedjünk, mint valami mazohista. Most viszont a telefonom eltávolítva nyomulok hozzá olyan közel, ahogy csak tudok, míg ajkait betapasztom egy hosszú csókkal. Egész nap csak erre vágytam, hogy ölelhessem, hogy csókolhassam, és ne azokkal a nyamvadt picsákkal kelljen beszélgetnem, mert nem akarok, rohadtul nem. Ő is ölel, ami nagyon jól esik, nem akarom, hogy elszakadjon, hogy elengedjen, mert elveszek ebben az érzésben, ami átjárja testemet. Nem akarok messze lenni tőle, egyszerűen minden vágyam tárgya ő, és nem akarok ezzel megküzdeni, illetve ellene küzdeni, csak vele lenni. Viszont muszáj elmondanom neki is mindent, hogy tudja mit érzek, de mintha erre szülség se lenne, csak csókol megint, ajkain elnyílnak, beengedik nyelvét, amit megcirógatok puhán, majd kicsit felnevetek. - Ne már, olyan jól hangzik. - nevetek kicsit, persze nem várom el tőle, hogy folyton ilyen nyálas dolgokat vágjon a fejemhez, egyszer is tökéletes volt, pont a legtökéletesebb pillanatban és tudom, hogy most már nem akarom, és nem is tudom elengedni. Nagyon be vagyok indulva, és ő is, tudom, de azért igyekszem egy kicsit jobban beindítani, és mintha ez sikerülne is, letépi az ingemet, és már neki is vagyok nyomva a gomboknak, amik koppannak, hátamon nyomot hagynak, de nem érdekel.  A kezem hamar a fejem föl kerül, és lefogja, nem zavar, csak sokka beindítóbb, hogy sarokba szorít, lefog, ez korbácsolja csak a vágyaimat és egyre inkább élvezem, amit velem tesz. Hangjaim nem tudom visszafogni, mert igenis jól esik, hogy csókol, hogy nyomot hagy, és így mindenki tudni fogja, hogy foglalt vagyok. Csak mikor elenged akkor kezdek mocorogni, ssimogatni tökéletes bőrét, de akkor jut eszembe, hogy arra a szar nadrágra semmi szükség, majd letolva azt el is kapom férfiasságát és simogatni kezdem. Nem fogom vissza magam, mert tetszik, hogy a fülembe nyög, hogy jó meleg testét, az enyémen érezetem. Beleborzongok az érzésbe, ezért szavai után sem hagyom abba, csak mikor nincs már választásom. Ajkaival betalálja az arcom, ami fáj, de a puszijai hatására javul, vagyis nem csak az anyai puszi jótékony hatású, hanem az övé is, mert szeretetből csinálja. Ez nagyon buzisan hangzik, de nem érdekel, ahogy az sem, hogy mennyire élvezem azt, hgy a nyakam csókolja, majd a mellkasom. Csak hátát cirógatom gyengéden, míg finom ajkait a testemen érzem, nyelvét a köldökömön, és itt kezdek elveszni. Lepillantok rá, hogy most mit tesz majd, de akkor kerülök ajkai közé, és eszméletlenül jól esik, amit velem tesz, hogy mennyire imádom, mikor kikészíti a testem. Nyögök csak, a hajába markolok, de mivel túl jó, muszáj szólnom neki, de ez mintha nem lenne jó neki. Mintha rosszul esne neki... - nagyon jól csinálod édes, de nem a szádat akarom érezni, hanem téged, hogy neked is jó legyen. - harapok ajkamba, ahgy egyik ujjammal a mellkasát cirógatom, kis köröket, meg mintákat rajzolva oda, de aztán, ha engedi magamhoz vonom egy hosszú csókra, ahogy a fenekébe markolok. Nagyon jó hatsója van, bár rajta minden nagyon jó, úgy tökéletes, ahogy van.

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - awkward situation

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - awkward situation

to my everything

Ez az egész szar most így szar, rohadtul és nem tudom mit tehetnék, vagy mondhatnék. Állom minden szavát, tettét, azt is mikor megüt, de eszemben sincs visszaütni, arra nem lennék képes. Nem azért, mert még erre sem vagyok képes, erre sem néltatom őt, hanem mert szeretem és képtelen lennék bántani őt, fájdalmat okozni neki így. Fizikailag biztos nem, de az lehet, hogy lelkileg okoztam már neki fájdalmakat, ha akartam, ha nem, de nem akartam igazából, semmit sem akartam, amivel valaha is bántottam őt, mert ő a legfontosabb része az életemnek, nem tudok ezen változtatni és nem is akarom, nagyon szeretem. A fejem mellett csapkodja a lift fém falát, neki is lök meg minden, de egyszerűen kussolok, nem merek megszólalni, mert félek, hogy tovább rontanám a helyzetet, pedig szeretném most megcsókolni. Magamhoz rántani és ezt a sok szart hagyni a picsába és szorosan ölelni, csókolni, de nem teszem. Csak némán tűröm, egészeb addig, míg azokról a csitrikről kezd magyarázni. Nem tetszik amit mond, nem akarom egyik lányt sem, baszottul nem akarom egyiket sem, kérdésénél kicsit közelebb jön, mire értetlenül pislogok, de aztán válaszolok is. - Te kellesz. - ha megint kapok egyet sem érdekel, tudnia kell, hogy komolyan gondolom, ezután is csak őt akarom, nem azt a sok picsát, akik azért lennének velem, mert én modell vagyok. Nem érdekel.
Elmondok neki mindent, amit csak tudok azért, hogy ne menjen el, hogy ne költözzön el, de ezzel teljesen lemesztelenítem érzéseimet előrte, már nincs visszaút, és kezdek parázni, hogy ezzel sem megyek sokra, hogy őt ez sem fogja érdekelni, ezért is kezdem nyomkodni a gombokat, hátha van valami vészcsengő szerű, de egyáltalán nem találok semmit. Menekülni akarok, igen, de nem azért, mert nem akarok vele lenni, vagy mert zavar, hogy mi vagyunk itt ketten. Nem... attól félek, hogy milyen hatása lesz annak, amit elmondtam, hogy mire megyek vele, hogy ő mit fog gondolni ezek után rólam, hogy még most is el akar-e menni. Tudom, hogyha nem beszéljük meg akkor nem tudom meg, de egyszerűen félek, nagyon félek. De nem azt mondja, hogy mekkora barom vagyok, és hogy már holnap elköltözik. Nem... azt mondja, hogy szeret, hogy akar engem, hogy kíván, és én nem tudok nem dacolni azzal, hogy lehet csak kamuzik, de biztos nem. Bár az is igaz, hogy ez túl jó ahhoz, hogy igaz legyen, hogy szeret és akar ez nekem felér a legjobb dologgal a világon. Szeretem nagyon, és ezért is örülök annyira, hogy itt van velem, hogy nem hagytam elmenni, mert elveszthettem volna, késő lett volna akkor már, és nem lett volna ilyen jó szerintem. Ezért is lököm ki a használhatatlan szart a kezéből és inkább csókolom, hosszan, vággyal telve és még ölelem is, hogy ne legyen messze tőlem, mert nem akarom elengedni, ajkait sem akarom elereszteni, de muszáj el kell mondanom, hogy bennem is ez ment végbe, mindvégig. Annyira jó végre kiélvezni, hogy csókolhatom, hogy nekem simul, de ez be is indít, ha akarom, ha nem, egy nyamvadt liftben ragadtunk beindultan. A pániktoham ami az elején rámtört, kezd elmúlni, és ezt mind Briannek köszönhetem, mert itt van, nem taszított el, engem, mert azt mondta szeret. Elszakadok annyira, hogy elmonhassam, hogy szeretem, hogy sokat jelent nekem, meg minden faszság, hogy ugyanazt érzem... nekem ő kell, nem más, mindig is csak ő kellett. - Igen... - suttogom, mert szerintem nem volt szánalmas és az a fontos, hogy itt vagyunk együtt. Viszont én még válaszolnék, de nem hagyja, bekussoltat azzal, hogy megcsókol, és nekem ez elég is, mert elengedem magam, és csak nyelvemmel simogatom az övét, és csak jobban neki nyomom magam, hogy még közelebb legyünk, mert elveszek ebben az érzésben, nem érdekel a lift, az, hogy láthatja bárki, semmi sem érdekel, csakis vele foglalkozom, csak őt akarom mindennél jobban. Baj lenne? Nem érdekel, őt akarom, ég a testem, forr a vérem, nagyon nagy szükségem van rá, most itt. A sok lány simogatása nem indított be, viszont neki minden mozdulata képes rá, erre a tekintete is elég. Viszont elnevetem magam egy kicsit, hogy oldjam a feszültséget vigyorogva, és szerencsérr velem nevet, aminek nagyon örülök. - Tetszett hát, mert most hallottam tőled ilyet először. - egyszerűen nem tudok mást csinálni, csak mosolyogni, annyira akarom őt, minden porcikám rá vágyik, arra, hogy magamhoz ölelhessem, és szeretkezhessünk, de úgy igazán. - Én, én. - vigyorodok el, és nagyon jó közel érezni őt magamhoz, ennyire közel. Csókjába olvadok, hamar felső nélkül, érzem, ahogy meleg bôre az enyémet érinti, és ez csak még hamarabb lobbant lángra, mint gondoltam volna. Sokkal intenzívebb érzéseim vannak most, hogy tudom, hogy szeret, mert én is szeretem nagyon, és ezaz, ami most különlegesebbé teszi. A kezeimet fent a fejem fölött megtámasztja egy kezével, és szórakozik az övemmel, meg a nyakammal... annyira imádom, annyira tökéletea. Minden percem vele akarom tölteni, legyünk akárhol, akármikor, rá van szükségem. Arra viszont nem válaszol, hogy azt mondom felvállalnám, hogy együtt vagyunk, mert engem nem érdekelne, hogy tudja mindenki, az életem vele jó, nem akarom elveszíteni, és bármit vállalok érte. Igen, még azt is, hogy rajtunk csámcsogjon minden nyamvadt pletykalap, de akkor ugye rajta is csámcsognának, amit lehet nem szeretne, így nem erőltetem a dolgot. De nem is tudom, mert azt mondja, hogy akar engem, amire azt kell mondanom, hogy én is őt, mert őt akarom, teljes egészében. Elereszti a kezem, de eleinte nem igazán tudok mozdulni, mert lefoglalnak a csókok, amiket kapok, és egyszerűen beleveszek az érzésbe, hogy milyen dolgokra képes velem, hogy mennyire ki tudja hozni sóhajaimat, amik ellepik a liftet. Elmondja, hogy nem fog bújkálni, én meg komolyan válaszolok neki, mert én sem fogok, nem akarom rejtegetni a kapcsolatunkat, semmit. Szeretem és kész, aki nem fogadja el, az bekaphatja. Viszont Brian elhúzódik tőlem, nem érint, nem simul hozzám, tuti, hogy ezzel akar kínozni, de én ezt nem tudom sokáig tartani. A nadrágját lerángatom, nincs rá szükség, és inkább megfogom férfiasságat, amit azonnal határozottan kezdek simogatni, mert nagyon tetszik, hogy a fülemben hallom nyögését, amit én váltok ki belőle, és ezért sem hagyon abba, nem ám. Eszemben sincsen. Közelebb húz, én meg erősebben markolom, szavaira és, amit a fülemmel művel, nem tudok nem borzongani tőle, de az egész bizsergés végighalad testemen. - Csak tessék édes, a tied vagyok. - Nem akarom abbahagyni, mindig az őrületbe kerget, most én akarom ezt tenni vele, de nem tudom sokáig, mert amíg kiléptet a nadrágomból el kell engednem. Folytatni akarom, de annyira puhán kényezteti az arcom, ami még most is fáj, de az nem érdekel. Kapok egy puszit, amiben úszkálok, nagyon jól esik. Tudom, hogy ez egy bizonyos bocsánatkérés tőle, mert ki nem mondaná, de nem is akarom, nekem ez így tökéletes, ez illik hozzá. Tényleg jól esik, hogy kedveskedik, az arcom most már sokkal jobban van, de ezután kezdi csak szívni a nyakamat, ami nyomott hagy, de nem érdekel, erre is rohadt büszke vagyok, úgy mint a korábbira. Lejjebb halad, én meg csak úgy simulok ajkai alá, élvezve minden kis csókot, mozdulatot, és egyszerűen simigaton a hátát, mert azt még eléren, és úgy követem a tekintetemmel. Valamiért csak még merevebb leszek, ahogy figyelem őt, beindító lávány, ahogy elmerülni láton mellbimbóm ajkai között. Hangomat ekkor már nem tudom visszafogni, de igyekszem csak a sóhajaimmal jelezni neki, hogy jól csinálja, hogy ne hagyja abba. Kínoz érzem, nert a köldököm gyenge pontom, és jó párszor hiszem azt, hogy most ajkai közt lehetek, de nem... egyszerűen nem segít rajtam, nem könnyíti meg nekem, de ez kész. Annyira rohadtul jó még így is, ez a szenvedés is jó, ezt sem tudom máshogy elmondani. A nyelvét megkapom, ami több, mint a semmi, de attól még nem elégít ki, de megkegyelmez, és végre forró, nedves ajkai közé kerülök. Hangosan nyögök fel, és tarkójánál csúsznak ujjaim a hajába, és egy pillanatra a fejem is hátravetem, mert annyira jól esik. Nehezen, de ajkamba harapva igyekszem csendes lenni, hogy ne hallja mind a három emelet, bár bevallom, hogy az sem érdekelne, mert szeretem őt. Viszont olyan jól csinálja, nem akarok véletlenül sem így elmenni, ezért minden erőm összeszedem. - Brian, kérlek, nem így akarok elélvezni. - tényleg nem, akkor sem, ha nagyon jó, azt akarom, hogy neki is az legyen, de így ez lehetetlen. Igaz, hogy csodálatosan jól csinálja, és az is, hogy imádom, de komolyan őt akarom, nem a száját, nem csak a száját. Őt is.

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - awkward situation

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - awkward situation

to my everything

Nem válaszol, nem értem miért, lehet, csak én vagyok ennyire vak, de egyszerűen nem értem, nem tudom hova tenni ezt a dolgot. Azt, hogy nem akar velem beszélni, hogy menekülni akar tőlem, hogy nem akar velem lenni. Rohadtul nem akarom ezt, nem akarok itt vitatkozni vele, mert a szívem hasad bele, hogy nem hisz nekem, hogy olyan dolgokat mond amilyeneket. Valahogy nem tudom ezt tartani, nem fogom ezt bírni, kifogok készülni. Nem akarok kifordulni magamból, azzal lehet, hogy mindent elrontanék, bár így is el van baszva ez a helyzet, mert már vitatkozunk is én meg kapok egy erős ütést az arcomra. Szisszenni sem merek, mert oké, hogy fáj, de nem merek reagálni, nem akarom tovább rontani a helyzetet, inkább csak csendesen figyelem őt. Szavai viszont fájnak, nagyon főleg amit a lányokról mond. Csak nagy szemekkel pislogok rá, de azonnal válaszolok is, ezt nem hagyhatom. - Nem dugtam meg egyiket sem, nem is akartam, és nem is akarom. Egyik sem kell. - vonok vállat, nem tudok mást mondani neki, csak az igazat, mert egyetlen kis picsa sem kell nekem kintről, egyiksem ér semmit, mindegyiket megdugta már valaki, de ha nem is lenne így, akkor sem kellene egyik sem, csakis Brian kell, de ő nagyon. Nála jobban senkit sem akartam, vagy szerettem, ebben ő az első, amit nem akarok elcseszni, de valahogy mégis az történik, minden tetves alkalomkor, mikor eldöntöm, hogy ki kellene tálalnom neki, hogy mi van velem, hogy mit érzek.
Lassan de eljutunk oda, hogy nem tudom tartani magamat, nem tudom visszafogni azt a hatalmas kényszert arra, hogy ne engedjem el. Mert elakar menni, el akar költözni, elhagyni engem, amit nem engedhetek meg, mert szeretem és szükségem van rá. Ezt tudnia kell, ha mást nem is, de ezt igen. Mindent elmondok, kitalálalok, azt is elmondom, amit nem kellene, de már semmi sem érdekel. Elakar költözni, elveszthetem, de én nem akarom, egyszerűen nem akarom  abba belepusztulnék, szóval lesz ami lesz. Elmondom amit csak tudok, mire ő is beszélni kezd. Az egész két évet elmondja, onnantól, hogy negismerkedtünk, de én csak lassan fordulok felé, nehezen dolgozom fel a szavait, mert annyira hihetetlen ez. A sors fintora, hogy annyi ideje csak rá vágyok, csak őt akarom az ágyamba és csak az ő ágyát akarom, de féltem, hogy nem kellek neki. Erre kiderül, hogy vêgig ettől parázott ő is, ami vicces és fájó is egyben. Szégyellem magam, hogy ennyire gyáva voltam, hogy nem mertem elé állni korábban, hogy nem fakadtam ki, és nem mondtam el neki ezt, de eddig nem mertem. Most, hogy megkaptam, és tudom, hogy vagy elvesztem, vagy velem marad ez kifakadt. Nem bánom, ez tökéletes így azt hiszem, mert van egy olyan érzésem, hogyha most ez nem lenne, még mindig szenvednénk, de nem tennénk semmit, nem lennénk együtt, csakúgy lennénk. A telefont felveszi nekem, de nem kell, nincs rá szükségem, viszont magamhoz is vonom, és megcsókolom. Egy pillanatra megijedek, mert mintha nem viszonozná, de aztán nyelve utat tör ajkaim közé, én meg egy megkönnyebbült sóhajt eresztek ki, hogy végre minden oké, hogy rendben vagyunk, hogy az enyém, hogy ezt megbeszéltük. Féltem volna, hogyha nem csókol vissza, hogy valami nem okés, de nem, erről szó sincs szerencsére. Viszont elszakadok ajkaitól, derekát bem eresztem, de ő sem enged, a homlokát az enyémnek támasztja én meg egy kicsit mosolygok rá derekát cirógatva, de szavaira vállat vonok. - Nem baj... most itt vagyunk. - mosolygok rá, konolyan is gondolom, mert ha korábban összejövünk, most lehet nem itt lennénk. Lehet, csak most értünk meg erre a kapcsolatra. Pont mondanék neki valamit, de most ő csókol meg, amit hevesen viszonzok, kicsit liheg, de engem nem zavar, beleveszek a csókba, abba a csodálatos érzésbe, ami eluralkodik rajtam, hogy megkaphattam, hogy az enyém, hogy szerethetem. Ez kellett nekem régóta már, nagyon is kellett. Viszont egy kicsit muszáj poénkodnok is, igaz, nagyoj tetszett a kis monológja, de tőle nem ezt szoktam meg, ezért egy kicsit vicces is a dolog, de szerencsére nevet velem. - Neeeem. Eszemben sincs, nagyon tetszett. - konolyan gondolom, a mosoly az arcomon is erről árulkodik. - Figyelek. - vigyorogva várom, hogy mi lesz, erre a gombok az ingemen szakadnak és hamar félmeztelenné válok, ami tetszik, ez a hevesség nekem bejön. A liftfalához simulok, de ajkait is megkapom, ami miatt csak sokkal jobb, és hevesen viszonozva minden gesztusát lerángatom róla a felsőt. - Én is szeretlek, nagyon. - suttogom édes ajkaiba, majd hagyom, hogy elkalandozzon a nyakamra és minden kis tettére sóhajokkal jutalmazom, annyira jól esik, ahogy szív és harap, eszméletlenül imádom, amit tesz velem, olyan jól tudja mi esik jól, hogy mit akarok igazából. Ismer már, ebben is, olyan gyorsan kiismeri minden vágyamat. - Hmm... kikiabáljam a világnak, hogy szeretlek, és veled élek. Na? - kérdezem komolyan, mert ha neki ez kellene én ezt is megtenném, csak azért, hogy jobb legyen, hogy tudja, hogy tényleg kell nekem, bár... nem vagyok abban biztos, hogy felvállalná. - én is téged, ebben biztos lehetsz. - simítok végig meztelen hátán, aztán felsóhajtok, mert a fülem is egy gyengém, de a köldököm sokkal inkább az. [colot=teal]- Rendben, felfogtam és egyáltalán nem bánom. -[/color] mosolygok rá, nert komolyan szarom le, hogy ki mit gondol, hogy mi lesz, hogy latbak, vagy sem. Lehet felrakják a netre a kamera felvêtelét, de szarom le, jó magasról, mert most csakis az az ember érdekel, aki lerángarja rólam a nadrágot. Elnyúlok a nadrágjához, de megmarkol, mire felnyögök és csak a csípőjébe markolok. - Ennél jobbat nem is kívánhatnék. - kész elmosolyodom, nekem ez már most jó, ahogy izgat, annyira tökéletes. Most viszont nem hagyom magam, hogy az ingerlése elvegye az eszemet, fogom és lerángatom a nadrágját, férfiasságára csúsztatom ujjaimat és szorosan, de mégsem túl erősen megfogom, és határozottan kezdem kényeztetni. Annyira sokat jelent nekem, hogy neki sem csak egy baszás voltam, hogy szeretkezett velem, hogy érzelmeket is vittünk bele... és persze, hogy kitálaltunjk, erre volt szükségem és szerintem neki is.

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - awkward situation

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - awkward situation

to my everything

El van cseszve ma már minden. Ide kellett jönnöm, nem lehetettem otthon, azzal akivel  szeretnék, de Ő itt van, valami kis húzott szeművel, és nem szólt nekem. Fáj? Igen, de én sem szóltam neki, nem tettem semmit azért, hogy együtt lehessünk. Na jó ez nem teljesen igaz, akartam én tenni, csak egyszerűen nem hagyták, mert nekem muszáj itt lennem, én nem maradhatok ki, pedig karrierem során először akartam hagyni ezt a sok szart, most először akartam kihagyni valamit, amikor bájologni kell a sok szar emberrel. Csak egyszer! Olyan nagy kérés ez, hogy nem kaphatom meg? Egy-két napot azzal, akit szeretek? Ennyi? Komolyan nem érdemlem meg, annyi munka és szenvedés után? Egyszerűen nem értem ezt... értem, hogy ilyenkor nem igen van magánélete az embernek, de nem érdekel, nekem arra szükségem van, de csakis ezzel az emberrel, aki most menekül előlem, mert mindent elbasztam. Már megint.... a picsába is.
Muszáj utána mennem, mert rosszul érzem magam, hogy olyan dolgokat láttam az arcán, abban a pillanatban, mint még soha. Meg kell beszélnünk, és azt hiszem, most kell erre sort kerítenünk. Nem tudom mi lesz ennek a vége, hogy velünk mi lesz, hogy tudunk-e rendesen beszélgetni, vagy sem, hogy most mindennek vége, vagy maradunk együtt... Nem tudom, de én nem akarom elveszteni, nem akarom, hogy egy ilyen faszság miatt legyen mindennek vége, hogy egy kibaszott konferencia bál tegyen tönkre mindent, amit felépítettünk, legyen is az akármi. Igen, nem tudom mi történt azon az estén, mi szeretkeztünk, szerintem az volt, nekem az volt, és ez bennem csak erősítette azt a vágyat, hogy szeretem, hogy szükségem van rá, és rohadtul szerelmes vagyok belé. Bennem ez csak erősebb, mint volt, de az ő oldalát nem tudom, így félve kicsit, de aggodalommal telve megyek utána. Igen, kicsit rám csukódik az ajtó, de bejutok, és egy egészen furcsa beszélgetésbe kezdünk. - Miért nem hiszed el? - kérdezem azonnal, mert nem igazán értem erre az okait. Én komolyan gondolom, ismer, tudja, hogyha hazudok, mindig is tudta, de most, mintha ez nem érdekelné, hogyha ezt figyelmen kívül hagyná valamilyen okból kifolyólag, amit nem tudok. A beszélgetésünk csak ezután lesz még furcsább, mert lebasz olyan dolgokért, amiről én nem is nagyon tudok, sőt még egy pofont is kapok. Ég az arcom, rohadtul, de nem érdekel, megérdemeltem azt hiszem, és ez, az ami megindítja bennem, hogy most már beszélnem kell. Nem foghatom vissza ami bennem van, tudnia kell, a félreértések így keletkeznek, hogy nem tudjuk mit akar a másik, hogy mi van a fejében, és csak a pofonok lesznek a vége. - Te vagy fontos... - valamiért előbb törném ki a saját kezem, minthogy én megüssem, arra képtelen lennék. De rá nem haragszom, hogy megütött, megérdemeltem, mert egy fasz vagyok, aki csak magával törődik, akinek nincsen jobb dolga, mint itt lenni, beszélgetni, meg nyáladzani a sok hülye picsával. Viszont nekem itt már vége, nem tudom tartani magam. és kitálalok, mindent elmondok, ami most ide tartozik, amivel bármit is el tudok mondani. Hogy mennyire nem tudott nekem ő sem írni, hogy nekem az nem baszás volt, hogy belebolondultam abba, amit iránta érzek, és valahogy megkönnyebbültem, nem tudok mást tenni jól esik, hogy kimondtam, de félek, hogy mi lesz. Csakis félve pillantok rá, mikor belekezd a dologba, és csak elképedve pislogok rá. Mikor a fotózásról mesél a gyomrom összeszorul, mert nagyon sok lánnyal voltunk akkor körülvéve, de nekem csakis ő fogta meg a tekintetem, csak őt néztem, és akkor tudtam, hogy nekem kelleni fog. A költözés pedig... azt hiszem a legjobb ötletünk volt, még akkor is, ha ennek egyszer vége lesz, ha tényleg elköltözik. Szemeimet viszont most könnyek lepik el. Én az előbb nem tudtam volna sírni, de most úgy érzem, mintha az évek most összegyűlnének, és kiakarnának törni. Amikor elmeséli, hogy mindig kívánt engem bűntudatot érzek, annyival korábban túl lehettünk volna ezen, mert nagyon régóta akarom őt, hogy érintsen, hogy csókoljon, és sose eresszen el engem. Elmosolyodom felé fordulva, mikor azt mondja, hogy a nevemre élvezett el, ezt én is sokszor csináltam, és élveztem is nagyon, de nem úgy, mint mikor ő csinálta nekem, akkor jobb volt a nevét nyögni.  Az ezután következő szavai nagyon meglepnek, de teljes testemmel felé fordulok, ahogy megemésztem őket, mert ehhez idő kell, de melengeti a szívemet, és a lelkemet, mikor azt mondja, hogy belém szeretett, nagyon jól esik, aztán, csak sóhajtok egyet, megtörölve a szemem, mert könnyek szöktek belé, de nem ezzel foglalkozom most, hanem azzal, hogy valahogy reagáljak. Ez a reakció viszont nem szavakban indul meg, hanem szimplán kilököm a kezéből a telefonom, hozzálépek és megcsókolom. Nem ölelem magamhoz olyan szorosan, de derekánál fogva húzom, viszont eltolhat, vagy felpofozhat megint ha akar. Nem érdekel semmi, hogy ki látja, hogy ki nem, csak az érdekel, hogy végre csókolhatom, és majdnem tiszta lappal vagyunk mindketten. Nehezen akaródzik elszakadni tőle, de még elakarom mondani szavaira a válaszom most már szavakban is, így megszakítom a finom kontaktust.
- Ha tudnád én mennyiszer akartalak megnézni téged zuhanyzás közben, hogy mennyire kívántalak, még akkor is, mikor nyúzott fejjel másztál ki reggelente... életem legjobb döntése volt, mikor kitaláltuk az összeköltözést, és pont te vagy az a férfi aki nekem kell. Nem véletlenül mondtam nem rég, hogy tökéletes vagy. - mosolygok rá gyengéden, ahogy tekintetébe fúrom az enyémet, de el nem húzódok tőle, ha ő nem akar tőlem. Most már nem akarok veszekedni, viszont egy kicsit elvigyorodok. - De még ilyen nyálas dolgot se mondtál soha. - nevetek fel egy kicsit megsimogatva puhán az arcát. Nem szokott ilyeneket mondani, de bevallom nem zavar, nagyon örülök neki, hogy ezt most megbeszéltük. Akármi lehet a vége, csak azt akarom, hogy velem maradjon, hogy ne lökjön el, és szerethessem őt, amennyire csak tudom.

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - awkward situation

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - awkward situation

to my everything

Nem értem, hogy most mi, és miért történik. Szeretem ezt a faszt, csak nem merem neki elmondani, és csakis azért mondok ilyen szavakat a fejemben róla, mert nem akartam, hogy ilyen érzéseket ébresszen fel benne. Sosem akartam belé szeretni, rohadtul nem, de most képtelen vagyok nem szeretni, képtelen vagyok arra gondolni, hogy ő valaki mással van, hogy én vagyok mással. Nem akarom, rohadtul nem, cask ő az én vágyam, csak ő az, aki ki tud elégíteni, és akinek neki akarom adni magamat. Mással nem érzem jól magam, vigyorgok, de nem gondolom komolyan, mellette viszont önmagam vagyok, és csakis vigyorgok, de olyan igazán szívből jövően. Most mégis itt vagyok nélküle, és rosszul érzem magam, hányingerem van magamtól, hogy ez fontosabb volt nekem, mint az, hogy mellette legyek, bár az igazat megvallva, most az egyszer nem magam miatt jöttem. Err most kényszerítettek, mert megpróbáltam beteget jelenteni, azt mondtam, hogy lázam van, émelygek, még hányok is, de csak az volt a válasz, hogy vegyek be egy gyógyszert, aztán jól van. Kibaszott jó... Nem akarok itt szarozni, és nem is teszem sokáig, mert meglátom Briant, aki szinte menekül előlem. A picsába!
Utána megyek, nem hagyhatom most elmenni, mert én nem értek most már semmit, soha nem is értettem, mert egyszerűen nem tudok kiigazodni ezen az emberen, nem tudok mit mondani, meg kell beszélnünk, de egyszerűen ez sem úgy megy, ahogy azt szeretném. Valahogy semmi sem úgy megy, ahogy akarom mert még ezt is elbaszom. Teljesen elbaszom. Bemegyek utána, hátha valami jó lesz, hátha meg tudjuk beszélni, vagy valami, mert nekem nagyon fontos ő, hogy tudjam mi baja van, de valahogy nem jó. A légkör kettőnk közt feszült, és nem tetszik. Nem akarom, hogy így legyen, rosszul vagyok, komolyan, de szarok bele, nekem most csakis az számít, hogy ő, hogy van, még azok után is, hogy mit látott. Mert engem nem érdekelt az a sok picsa, egyik sem, csakis ő rá gondoltam közben is, ez most sincs máshogy, de nem jó, így sem. - De számít, igenis számít. Nekem nagyon számít. - tényleg úgy nézek rá, mint aki tudni akarja, teljesen komolyan gondolom, rohadtul érdekel, hogy mi van vele, de semmit sem mond el. Nem igazán értem, hogy miért volt hányingere, lehet, hogy egy célzás volt arra, hogy látott engem azokkal a nőkkel? Vagy csak én magyarázok bele túl sokat? Lehet tényleg csak rosszul van, mert elrontotta a gyomrát, vagy valami? Nem tudom, megint a semmiben lebegek, és ezt rá lehet fogni a liftre is, mert az a szar megáll. Kicsit pánikba esek, nem nagyon bírja a szervezetem a liftben ragadást, azt az érzést, hogy a semmiben lebegek, és a legrosszabb forgatókönyvek futnak végig a fejemben, hogy itt ragadunk örökre, vagy leszakad velünk, és itt halunk meg... Nem akarom ezt, rohadtul nem. Nem akarok most úgy itt ragadni vele, hogy per pillanat utál, és, oké, hogy csendben vagyunk, mindketten csak kussolunk, és én azon agyalok, hogy mit mondhatnék... teljesen szétestem, ez nem az én napom, nem tudom miért vagyok itt, hogy mi a faszomért jöttem el ide, de az is szarul esik, hogy ő egy szóval sem mondta, hoyg idejön. Ha számítottam volna neki egy kicsit is, csak közölte volna, hogy figyelj bazd meg, elutazom, te is? De nem, egy szót se szólt, csak lelépett, ahogy én is. Ezek vagyunk mi, ilyen nyomorékak vagyunk mi, hogy nem szólunk a másiknak, én csak dacból nem tettem, pedig szeretem, de ez a részéről nem így van szerintem. Csak akkor miért van kiakadva? Mikor nehezen megszólal, nekem az nehéz, hogy elmondjam, hogy fontos nekem, erre elképed, aztán még kapok is egy jobbost... Az arcom ég, de nem nyúlok oda, elkeseredettség keveredik bennem a bánattal, hogy ezt megint elbasztam, tuti, hogy ez is az én hibám, de ő sem mondott semmit, nem mondta, hogy idejön. Hallgatom, ahogy magyaráz, nem tudok megszólalni, mardos belülről a fájdalom, és a kín, hogy ez megint nem lesz így jó. A faszomba már... figyelem minden mozdulatát lentről pislogva fel rá, mert a fejem lehajtottam az igaz, de attól még nem vagyok jól, nem érzem magam jól, rosszul vagyok, homályosan is látok, de akkor jön csak a kegyelemdöfés, az elköltözés dologgal. Felkapom a fejem olyan hirtelen, hogy beleszédülök, és annyira a szélén állok minden érzésemnek, hogy egy nő már a helyemben sírna, hogy ilyeneket mond neki az, akit szeret. - Rendben, de előtte még elmondok valamit. - nem akarom elengedni, deaz, hogy undorodik tőlem, az rohadtul fáj. Ez az, amitől egy hasadék keletkezik a szívemben, és az a kis valami ami életben tart, szúrni kezd. - Fontos vagy, igen, ha hiszed ha nem. És ami kint volt... szerinted élveztem?! Hmm? Leakartam mondani ezt az egészet, hogy otthon maradhassak veled, beadtam a nagy halált, de ide kényszerítettek! És tudtommal te sem dobtál meg egy üzenettel, hogy idejössz, szóval nem is igazán tudom, hogy pontosan mit vársz tőlem. - nem akarok kiakadni, nem áll szándékomban, de ez mér nem megy, csak a hangom fogom vissza, nem vagyok hangos. - Mit vártál? Hogy majd otthon várok rád, míg te itt bájologsz? Mert én ilyet nem vártam tőled. Vagy azt, hogyha hazaérsz, majd megint baszunk egyet szerinted? Mert nekem nem az volt, de még ez sem érdekes, ahogy az sem, hogy oda vagyok érted, megint én vagyok a rossz. - ideges vagyok, rohadtul, de már semmi vesztenivalóm nincsen. Ha undorodik tőlem, és elakar költözni, akkor tök mindegy, hogy mit mondok, nem? - Miért is mondom ezt? Mert komolyan gondolom, és mivel elakarsz költözni, már nincs vesztenivalóm, mert így is, úgyis elakarsz menni, akkor legalább lássunk tisztán! De sajnálom, hogy ilyen elbaszott vagyok. - vonok vállat, nem megyek hozzá közel, de előveszem a telefonomat, és odadobom a lába elé. - Nem mész vele semmire, mert lemerült, de ott van. - vonok vállat, aztán elfordulok felőle, szememet égeti az, hogy nem tudok sírni, pedig most lehetne, mert elvesztem, nagyon úgy érzem, de már nem tudok mi mást mondani. Teljesen kiterítettem a lapjaimat, szóval inkább foglalkozom a lift gombjaival, hátha van valami olyan gomb, amivel vész jelzést adhatok le. A kamerát is szarom le, azt, hogy ország világ láthatja, hogy én szerelmet vallottam egy pasinak... legalább nem leszek már homofób...

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - awkward situation

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - awkward situation

to my everything

Ez egy szörnyű körforgása az életnek, mert eddig azt hittem hetero, ha meg mégsem én biztosan nem kellek neki. Aztán megcsókolt, és lelépett, akkor megint azt hittem, hogy csak kiakarta próbálni, nem volt jó, és inkább lelépett. De aztán dugtunk, vagy mi, mert én nem mertem kimondani, hogy ez nekem nagyon jó volt, ő meg baszásnak titulálra, szóval sehogysem hangzik jól. Nem tudom miért gyengülök el, ha rá gondolok, és arra, hogy megint bem tudok semmit kettőnkről, hogy nem tudom azt, hogy mennyire vagyunk együtt, vagy mennyire nem. Egyedül nem tudok válaszolni ezekre a kérdésekre, egyedül tehetetlen vagyok, de megkérdezni sem merem, mert egy gyáva féreg vagyok. Egyszer ki fog belőlem robbanni, tudom, hogy akkor váratlan lesz mindkettőnknek és talán végzetes is, de nem fogom tudni ezt örökké magamban tartani. Azt, hogy ez nem dugás volt, hogy nem csak haverok vagyunk, akik néha basznak, hanem annál sokkal többek. Vagyis a részemről sokkal többek, mert a vágyam sosem csillapodik irányába, és mert szeretem. Nem úgy, mint egy havert szokás, vagy egy testvér. A fejem búbjától a lábujjamig érzem minden részemmel, hogy szerelmes vagyok belé, de ezt nem tudná elfogadni szerintem, mert még egyszer sem hallottam ezeket a szavakat a szájából. Nem az én irányomba, hanem akárkiébe...
És most, mikor annyira kétségbe vagyok esve, hogy nem tudom mit tegyek, akkor találom szembe magam vele, sápadt pofijával, ami megijeszt, mert nem tudom mi a baj vele, mert félel nagyon, hogy megint elbasztam mindent ezzel. A szörnyűséges lányokat nagyon nehezen tudom otthagyni, főleg mert nem lehetek velük bunkó, rendesen kell bánnom velük, és ez az, ami nagyon megnehezíti ezt nekem, és inkább azon gondolkozom, hogy szarok az egészbe inkább fellökök párat. Persze ezt nem szabad, így inkább átverekszem magam, mindenkitől bocsánatot kérve, mégha nem is gondolom komolyan, mert nem érdekel a kicsi lelkül, hogy ezzel megbántom őket, mert azt hiszem Briant is megbántottam, aki fontosabb nekem mindennél. Inkább boruljon romokba a karrierem, nem akarok én modell lenni, sosem akartam ez lenni, csak nem volt jobb választásom. De ezt is feladnám érte, komolyan, szóval inkább lökdösődöm. Egész testem marja a fájdalom, és a bűntudat, csak magam sem tudom, hogy pontosan miért, de rossz, és változtatni akarok rajta. Ezért is hagyom, hogy a karomra csukódjon az ajtó, és szerencsérr kinyílik, nem tudom mi id lett volna, hogyha elindul úgy, hogy fogja a karom, de nem érdekel, ez sem. Viszont amint kinyílik, már mögötte is állok, magam mögött tudva az ajtót és a tömeget. Nem akar a közelemben lenni, érzem, de nekem szükségem van rá, így most nem fogom feladni, nem fogom itthagyni. - Hülye kérdés volt bocsi. - harapok az ajkamba, tudom, hogy meghívhatják, nagyon jól tudom, és volt is egy olyan sejtésem, hogy itt lesz, csak reménykedtem abban, hogy nem itt fogunk találkozni azután az este után... - Miért ne? Tudni szeretném. - igen nagyon szeretném tudni, mert ez így szörnyű, nem tudok mit kezdeni a helyzettel, nem tudom összerakni a képet, ezért kell tudnom. Nem közeledek hozzá, mert van egy olyan érzésem, hogy nem akar nagyon a közelemben lenni, mintha egyre messzebb akarna lenni, ami nem tetszik, de nem mozdulok, hagyom, hogy jobb legyen neki. Viszont a lift egyszercsak zökken egyet, és minden jelzés nélkül megáll. Kicsit bepánikolok egy pillanatra, mert mindig is féltem ettől, de nem akarok itt kikészülni, nagyokat sóhajtva igyekszem lenyugodni, míg ő kiakad... nem akar velem egy légtérbe lenni, érzem, rosszul esik, de nem mondok semmit, csak nyugtatom magam, hogy nehogy kikészüljek. Basszus, ez nagyon nem lesz jó, ez rohadtul nem lesz jó... de csendesen tűröm a dolgot mindent, most nem akarok a szaros lifttel foglalkozni, mert ez engem nagyon nem érdekel, vagyis nem akaron, hogy érdekeljen.
Nem vesz rólam tudomást, én meg csak a falnak dőlök, és azon gondolkozom, hogy mit mondhatnék, vagy tehetnék, de inkább kussolok. A szemem lehunyom, és mélyeket lélegzem, nem tudom én már ezt, ajkaimat szorosan összepréselem, hogy visszafogjam magam. Szavaira kipattannak a szemeim és rosszul esik, de nem az amit mond, hanem az, ahogy mondja, olyan ellenszenvesen, mintha a világ legnagyobb hibáját követtem volna el. - Szerettem volna beszélni veled... mert láttam, hogy valami nem okés... harapok az ajkamba, nem tudom, hogy mit mondhatnék még, hogy mivel bizonyítsam, hogy fontos, és ilyenek... nem vághatom a pofájába, hogy szeretem, hogy kell nekem, és minden gondolatom csakis hozzá irányul. Hogy nem tudtam a reggelim megenni anélkül, hogy ne jutott volna eszembe az a csók, amit a kiabálása kaptam meg ilyenek. - És ez azért van, mert fontos vagy nekem. - ráemelem a tekintetem a tekintetem és most a szemébe akarok nézni, hogy megmutassam komolyan gondolom, akkor is, ha nem hisz nekem. Neki nem hazudnék.

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - awkward situation

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - awkward situation

to my everything

Ehhez az estéhez semmi kedvem. Nem érdekel a lányok nyafogása, a hiszti, a sok műmosoly, egyik sem, pedig szeretem építeni a karrierem, de most nem megy. Most szarok erre az egészre, mindenre, nekem most csak az a marha kell, aki lelépett egy üzenet nélkül, és emiatt én sem írok neki. Nagyon akarom őt, hogy velem legyen, hogy hagyjuk ezt az egészet, és legyünk otthon, tisztázzuk az érzéseinket ês mondjuk meg, hogy csak egy kibaszott éjszaka volt, vagy több, mikor csak baszunk, vagy lesz több is, vagy valamit érez is... nekem ezt tudnom kell, így nem tudok tovább lenni, nem vagyok képes így. Tudnom kell, mert én rohadtul szeretem, őrülten odavagyok érte, és nem akarom, hogy valaha is mással legyen, hogy mást öleljen. Egyszer lesz annyi bátorságom, hogy elmondjam neki, de most nem megy, semmit se tudnék neki mondani, de a zsebemben szorongatom a telefonomat, kész vagyok arra, hogy előkapjam és írjak neki. Igen, erre is készülök, de akkor vesznek körbe a hölgyek, akikhez most semmi kedvem sincsen. De komolyan... lehet, hogy most itt kéne vigyorognom, meg ilyenek, de egyszerűen csak ilyen nyomott fejeket tudok vágni, mintha épp kiherélnének. Az pedig egy nem kellemes érzés és tényleg úgy érzem magam.
Minden féle lány van, szőke is, barna is, de még fekete hajú is, meg egy lila hajkorona is megragadja a tekintetem. Brutál, valahogy sosem értettem, hogy képes valaki ilyen hajjal járni az utcán. Oké nekem is volt egyszer, egy szilveszteri bulin kék hajam, de az hamar kijött a hajamból, és csak por volt vagy mi a franc. A szememet lecsukom, ahogy a lányok vihogni kezdenek, nem tudom mi ennyire vicces, vagy mi foglalja le őket, de én csak sóhajtok, gondolataimba révedve, de persze megint csak Brianhez kanyarodok vissza. Csak láthassam ma még, mert nem fogom kibírni, hogyha most majdnem két napig nem látom, ez nekem nem fog menni. Kell, hogy lássam a tekintetét, azt ami engem mindig arra ösztönöz, hogy jók vagyunk együtt, hogy nem kell aggódnom, de nincs itt, hogy ezt mondja, és kétségbeesetten kapaszkodok valamibe, amibet nem kaphatok meg. A szerelmébe. Mikor kinyitom a szememet Brian tekintetével találom magam szembe és eleinte el sem hiszem, hogy őt látom, csak hitetlenül, hogy tényleg itt van, de nem tetszik neki, amint látom. Mi a fene? Most mit tettem tönkre? A lányok? Talán... talán fontos vagyok neki annyira, hogy most emiatt haragszik rám? Mi a franc? Csak nézem őt, szinte örökké valóságig, de ő elszakítja a tekintetét, valamit motyog a mellette álló lánynak és szinte elfut.
Azonnal utána indulok, persze a lányok megfognak, és nem akarják, hogy elmenjek, de én levakarom magamról a kezüket, egy undorral telt grimasszal pislogok rájuk, aztán elfutok. A tömeg feltart, nehezen haladok, de mindenkit csak arrébb lökök, nem érdekelnek, az sem ha ennek csúnya sajtója lesz, kibaszottul szarok mindenkire, beszélnem kell vele, rosszul vagyok, félek, és gyomoridegem van. A picsába ezt nem hiszem el. Látom, ahogy a liftben áll, én pedig caak jobban belehúzok. Tudom nagyon hülye módon futok, de nem érdekel, el kell érnem mielőtt becsukódik az ajtó. A kezem vágom be a kéz összezáródó izé közé, ami megadja magát nekem, és megint csak kinyílik és szembe találom magam Briannel. Belépek a kis liftbe az ajtó mögöttem zárul, és a lift is elindul, arra, amerre ő benyomta, hogy meneküljön - ? - előlem.  - Hogyhogy itt vagy? És... miért rohantál el? - mindkettőre van egy sejtésem, okéy csak na, tőle kell hallanom, és van még egy kérdés, ami azóta a reggel óta ott motoszkál a fejemben, de nem merem megkérdezni. Hogy miért hagyott ott reggel, minden szó nélkül. Tudnom kell, mert rosszul esett, nagyon, egyszerűen, csak tudnom kell. De még egy gyáva fasz vagyok, csak itt szenvedek, de nem teszek semmit. Ez vagyok én...

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - awkward situation

Tárgy - Brian ×× Wyatt - awkward situation

to my everything

Nem tudom magamban összerakni, hogy mi is van velem és Briannel... lefeküdtünk, szerinte basztunk, de nekem az annál fontosabb volt, nekem az jelentett mindent, és azóta Brian a mindenem is. Szeretem őt, baszottul szeretem, de nem merem ezt neki elmondani, nem mondhatom el neki, rosszul jönne ki. Vagyis szerintem igen, félek attól, hogy nem kellhetek neki úgy, annál sokkal jobbat érdemel, neki nem egy olyan nyamvadt fehérnemű modell kell, amilyen én vagyok, mert biztos vagyok ebben, hogy mást szeretne. Vagyis... szerintem biztos nem szeret, csak haver vagyok neki, akit jó megdugni, vagy még az is talán csak azért, mert ki van éhezve. Nem tudom, teljesen összezavar ez az érzés, teljesen elvesztettem önmagamat most, nem vagyok normális, hogy ennyit agyalok ezen. Szexeltünk, jó volt, nekem rohadtul emlékezetes, és meg is akarom ismételni, de nem tudom mit tehetnék most. Messze vagyunk egymástól ebben a pillanatban, mert én itt vagyok ezeknél a szerencsétlen oroszokkal, mert valami nyamvadt koncerenciára kellett jönnöm... a repülőre várva nagyon azon agyaltam, hogy megdobjam egy üzenettel, vagy sem, hiszen mégis tudnia kellene, de annyira nem tudom, hogy mi a franc van köztünk, hogy még ezt sem mertem megtenni. Ha érdekli, hogy hol vagyok csak megdob egy üzenettel ő, ha meg nem... azt hiszem akkor nagyon kész leszek.
Sok ember van körülöttem, a helyet nem is látom, de orosz lányok vannak a jobbomon és a balomon is, csak pislogok rájuk, igyekszem nevetgélni velük, de a gondolataim mindig visszakanyarodnak arra az édes kis idiótára, akinek nem rég az ágyában kötöttem ki. Ez nagyon gáz, de én csak eá tudok gondolni, pedig szebbnél szebb lányok vesznek körül. Mindegyik arcát megfigyelem, de az igazság az, hogy neken mindnek beesett pofája van. Ez a mai modell divat, tudom, de nekem ez sosem jött be. Az még oké, ha valaki vézna, sőt van akinek rohadt jól is áll, de ezek a lányok már szinte anorexiásoknak tűnnek. Lehet, hogy azok is? Ah valahogy sosem értettem őket, nem tudtam hovatenni az arcukat, csak az maradt meg, hogy modell, nem eszik, elhízik, ha mégisnés itt simogatják a karomat. Na jó, ez eleinte nem zavart, mert megszoktam, hiszen a fotózásokon is fogdosnak a lányok, bár ott tudom, hogy munka, ezért nem is foglalkoztat. De ezek komolyan végigmérnek, és simogatnak, meg ronda orosz akcentussal magyaráznak nekem, amitől a hátamon is feláll a szőr. Kiakarok innen szakadni, de akkor megpillantok egy ismerős arcot, mintha Briant látnám, de ebben nem vagyok biztos, így csak meresztgetem a nyakamat, arra várva, hogy szembe forduljon velem, vagy jelét adja annak, hogy ő az.

Tárgy - Re: Brian ×× Wyatt - awkward situation