Csodálatos pofik csak úgy gyűlnek a fórumon, a tiéd is tökéletes. *-* Ahogyan minden az előtörténetedben, szomorú életed volt, legalábbis az örökbefogadás nem egy szép sztori, ettől függetlenül te jól kezelted. Megtanultad értékelni a nevelőcsaládod és ez tiszteletre méltó! Nos, hogy felvállalod a másságot nagyon szép, remélem sikerül meghódítanod a szobatársad és megtalálod a nővéredet! Jó játékot, a járást pedig úgy is ismered.
Vendég
My heart is european
Vendég
Pént. Márc. 20, 2015 9:33 pm
Tárgy - Milla Yejun
Milla Sun Yejun
For every minute you are angry you lose sixty seconds of happiness.
20 évleszbikusbritLondon, UK1995. február 9.tanulók
Életem lapjai
Régebben minden másabb volt, mint most. Emlékszem, mikor kiskoromban az osztályban mindenki kérdezgette, hogy miért nem hasonlítok a szüleimre. Anyámnak hosszú szőke haja és kék szeme van, míg apámat vörös hajjal, szeplőkkel és zöld szemmel áldta meg a sors. De nem is igazán ez volt a legszembetűnőbb eltérés köztünk, hanem az én húzott, mandulaszemem. A szüleim kinézetre tipikus britek, míg én ázsiai típusú vagyok. Igen, aki még nem jött volna rá annak elárulom: örökbe fogadtak. Én ezt a kezdetektől fogva tudtam, sosem titkolták el előlem. Úgy gondolták tudnom kell. Mikor betöltöttem a tizennyolcat felkutattam az igazi családom. Elmentem Koreába és megkerestem őket. Az igazi édesanyám eléggé ellenségesen fogadott és nem volt nyitott arra, hogy válaszokat adjon nekem. Pár dolgot viszont ki tudtam húzni belőle. Édesapám három évvel ezelőtt meghalt vastagbél rákban, az egész testében mindenhol áttétek voltak. Illetve a vérszerinti anyám azt is elárulta, hogy van egy nővérem, akit szintén britek fogadtak örökbe, de azt semmilyen körülmények közt sem akarta elárulni nekem, hogy miért nem tartottak meg. Azt mondta ez legyen az ő kis titka. Ugyan majd' megöl a kíváncsiság, de annyira tisztelem a saját anyám, hogy ne menjek az agyára a kérdezősködésemmel. Pár napig Koreában tartózkodtam, de ez idő alatt mindössze egyszer találkoztam az igazi anyámmal egy órára. Akkor jöttem rá, hogy mennyire szeretnek a nevelőszüleim. Sosem voltak olyan jó anyagi helyzetben, hogy csak a semmiből a világ másik felére utazzunk, de miattam még ezt is bevállalták. Képzelem mekkora csalódás lehetek nekik. Nem lehetett gyermekük és pont engem sikerült örökbe fogadni. Engem, akivel mindig is gondok voltak a tinédzser éveim alatt. Rossz magaviselet, annál is rosszabb jegyek, rengetegszer kimaradtam és ennek a tetejében tudom, hogy senki sem vágyik olyan gyerekre, aki a saját neméhez vonzódik, de én ilyen szinten elcseszett vagyok. Ugyan sosem panaszkodtak ezek miatt, de jól tudom, hogy zavarja őket a dolog. Most pedig itt vagyok az egyetemen és a tanulás helyett az köti le a figyelmem, hogy felkutassam a nővérem, na meg a szobatársam a kollégiumban. Ő sem semmi. .
